2024-es elnöki megnyitómat azzal a gondolattal zártam, hogy a Magyarhoni Földtani Társulat jogi, pénzügyi, bankbiztonsági és informatikai fundamentumainak teljes revíziója és az érdemi gyógykezelésről szóló beszámoló helyett mennyivel szívesebben beszéltem volna „a geológus közösség előtt álló egyre magasabbra tornyosuló komoly kihívásokról; ivóvízről, geotermiáról, nyersanyagról, energiáról, hulladékról és talajról”. A már tavaly is nyilvánvaló válságjelenségek, melyek a társadalom, a politikum és a sajtó figyelmét itthon és Európa-szerte mindezekre az elsősorban földtudományi szakkérdésekre ráirányították, azóta csak fokozódtak. Ennek eredményeként lassan ugyanúgy meglesz a rendkívül határozott véleménye a híreket figyelemmel követő átlagpolgárnak a ritka földfémekről, a lítiumról, a börzsönyi aranyról, a hazai geotermikus potenciálról és a Szarvas környéki földrengésekről, ahogy például a futballról örök idők óta megvan. Mit tudunk, mit szabad és mit kötelességünk tenni ezzel a hirtelen jött érdeklődéssel? Kibékíthető-e a nyilvánvaló ellentét a két oly gyakran hallható, egymást lényegében kizáró vélemény között, melyek szerint: „a Földtani Társulatnak meg kell szólalnia például a börzsönyi aranyércesedés ügyében, hiszen ki tudna szakmailag hitelesebb válaszokat adni a kavargó információkáoszban, ha nem épp a geológus szakma”, illetve „nem szabad megszólalnia a társulatnak, hiszen a téma olyan mértékben át van politizálva, hogy minden megnyilatkozás súlyosan erodálja a szakma hitelét”. (folytatás a PDF-ben)

A Magyarhoni Földtani Társulat 2024-ben – fennállásának és működésének 176. évében – hagyományaihoz híven tovább folytatta színvonalas szakmai tevékenységét, ami az Elnökség, a szakosztályok és a területi szervezetek által szervezett számos szakmai és ismeretterjesztő rendezvényben nyilvánult meg. Ezek jelenléti, online vagy hibrid formában valósultak meg. (folytatás a PDF-ben)

A Magyar Tudomány Éve alkalmából készült tanulmány áttekintést ad a magyar föld mélyének megismerését (tudományos és feltáró kutatását) meghatározó feltételekről és a fordulópontokról az elmúlt két évszázad során. Célja, hogy tudomány- és szakmatörténeti háttérismeretet adjon a hazai földtudomány jövőjéről való stratégiai gondolkodás elősegítéséhez. A földtudománynak érdemi és konkrét kérdésekre kell keresni a választ, és nem megadóan alkalmazkodnia a globális trendekhez. A magyar földtudomány akkor tudta leginkább a hazát szolgálni, amikor komoly feladatokat és ahhoz az államtól pénzügyi és politikai támogatást is kapott. Az energia-, az ásványi nyersanyag-, a talaj-, a víz- és a környezetbiztonság megteremtéséhez nagyrészt a földtudományok jelentik a kulcsot. Ez alapján remélhető, hogy a döntéshozók újból felismerik Magyarország földi természeti erőforrásainak, valamint a geokörnyezet minél jobb megismerésének fontosságát.

Az észak-atlanti térség éghajlata meglehetősen változatos volt az utolsó eljegesedés során, ami a poláris jégmagok és mélytengeri üledékek proxy adatsoraiban igen jól dokumentált. Az általánosan hideg klímát hirtelen, néhány évtized alatt bekövetkező felmelegedési fázisok szakították meg, amelyek hosszabb, ezeréves időskálájú ciklusoknak voltak a részei. Ezek az úgynevezett Dansgaard–Oeschger (D–O) ciklusok sokszor igen hideg, Heinrich-stadiálisokban kulmináltak, ami intenzív jéghegyborjadzással járt a Labrador-félsziget körüli térségben. Ezek a gyors klímakilengések globális hatást gyakoroltak és érintették az eurázsiai kontinens éghajlatát is, valamint kihatottak a növényzetre és a kontinentális porkibocsátá­ra, amely direkt és indirekt visszacsatolásokon keresztül visszahatott a globális klímára. A közepes földrajzi szélességek (például Eurázsia) nagy területeit fedték be ebben az időszakban a szél által szállított por kiülepedéséből származó löszüledékek, amelyek unikális lehetőséget kínálnak a környezeti átalakulások és a porciklus változásainak együttes megismerésére a kontinenseken. Ezenfelül a szárazföldi porforrások és a poláris jégmagokba zárt ásványi por közötti kapcsolatok felderítése az északi félteke glaciális légkörzési mintázataiba enged bepillantást. Ebben a tanulmányban, amely az MTA doktori rövid értekezésem alapján született, két fő kutatási irányra koncentráltam: egyfelől arra, hogy a löszüledékek nagy pontosságú radiokarbon kormeghatározásával és újszerű, kvantitatív proxyk felhasználásával a korábbiaknál pontosabban érthessem meg a D–O események hatásait a Kárpát-medencében és tágabb értelemben Közép-Európában, és rávilágítsak az ezek mögött álló mechanizmusokra. Másfelől a NGRIP (North Greeland Ice Core Project) jégmag glaciális aeroszolmintáinak és az északi félteke különböző kontinentális porforrásrégióiból származó porminták felhasználásával, valamint agyagásványos, tradicionális (Sr-Nd) és új izotóp-geokémiai (Hf, δ2H) indikátorok segítségével világosabb képet szerettem volna kapni a fő porforrás(ok)ról.

Tanulmányunkban a Letkés (Börzsöny hegység) melletti Bagoly-hegy kora badeni (középső miocén) lelőhelyéről az elmúlt évtizedben begyűjtött gastropodafauna egy részét, a Costellariidae-családhoz tartozó fajokat mutatjuk be. A fosszíliaegyüttes a Lajtai Mészkő Formáció Pécsszabolcsi Tagozatát képviselő limonitos, agyagos-márgás homokból került elő. Az itt talált 17 faj a Középső-Paratethys más lelőhelyeihez viszonyítva a család legmagasabb diverzitású előfordulását jelenti. Hat faj, Bellardithala boehmi (BOETTGER, 1906), B. lapugyensis (HOERNES & AUINGER, 1880), Ebenomitra pseudopyramidella (BOETTGER, 1906), Pusia avellanella (BOETTGER, 1906), P. paraleucozona (BOETTGER, 1906) és P. vexans (BOETTGER, 1902) eddig nem volt ismert a hazai miocénból, mellettük négy faj új a tudományra nézve: Bellardithala borzsonyensis spec. nov., Pusia pseudomoravica spec. nov., P. palmulleri spec. nov. és P. crassiornata spec. nov. Leírunk továbbá két Bellardithala sp. példányt is, melyek valószínűleg szintén új fajt képviselnek, ám ennek bevezetése további gyűjtőmunkát igényel. Az itt tárgyalt Costellariidae-együttes vegyes összetételt mutat, sekély- és mélyvízi fajok egyaránt előfordulnak a lelőhelyen, tehát – hasonlóan a Bagoly-hegyről korábbi publikációkban már ismertetett korall- és más gastropodaegyüttesekhez – egy részük bizonyosan allochton példány.

Összefoglaló a Magyarhoni Földtani Társulat 2024. évi rendezvényeiről. (részletek a PDF-ben)

Mint oly sokszor az elmúlt évtizedekben, az idén is a tavasz végén került sor születésnapod megünneplésére. Család tagjaid, barátaid és tisztelőid ismét a Budai-hegység egyik apró, régen felhagyott kőfejtőjében gyűltek össze, hogy a szokásos módon tábortűz mellett, gitárral kísért énekléssel és az emlékek felelevenítésével köszöntsenek. Az idei születésnap mégis különleges volt, hiszen ez volt a kilencvenedik. Legnagyobb sajnálatomra azonban éppen az idei alkalommal nem lehettem jelen, mivel az egybeesett a Földtani Társulat Őslénytani Vándorgyűlésével, ahol a Keszthelyi-hegység triász képződményeinek terepi bemutatásával némi szerepet is vállaltam. Onnan csupán egy rövid videóüdvözlet kórusának szereplőjeként tudtalak köszönteni. Ezért engedd meg, hogy ebben a nyílt levélben üdvözöljelek a kerek évforduló alkalmából, a magam és a geológusok közösségének nevében! De, ahogy ígértem neked, a geológus nótákkal fűszerezett személyes felköszöntést jövőre pótoljuk. (folytatás a PDF-ben)

Események, rendezvények

• Felvidéki kirándulás a 125 éve született Vitális Sándor emlékére
• Beszámoló a 28. Magyar Őslénytani Vándorgyűlésről

Személyi hírek

Könyvismertetés

• Székely Kinga 2024: RAISZ Keresztély földmérő – a Baradla kutatója.

(részletek a PDF-ben)

Egy „földismei bányászegyesület” megalapításának gondolatát 1847-ben Sopronban, a Magyar Orvosok és Termé­szet­­vizsgálók VIII. Nagygyűlésén vetette fel Zipser Keresztély András (Christian Andreas Zipser). A nagy tetszéssel fo­ga­dott ötlet megvalósítása, vagyis a ma is működő Magyarhoni Földtani Társulat megalapítása egy majd hároméves fo­lyamat eredménye volt. A szerző ezt az 1847. augusztus 11-től 1850. július 6-ig tartó folyamatot mutatja be a vonatkozó szak­irodalom és az általa újonnan feltárt dokumentumok felhasználásával.

A Pannon-medence miocén végétől máig tartó inverziója többek között területileg eltérő függőleges mozgásokban nyil­vánul meg, emelkedési ütemek azonban leginkább csak a medence északnyugati részéről ismertek. Jelen munkában a Villányi-hegység őskarsztos üregeiben található késő pliocén – kvarter gerincesegyütteseket vizsgáltuk, hogy képet kap­junk a hegység pannóniai üledékek alól való kitakaródásáról és a neotektonikus emelkedés üteméről. A rétegzetlen, részben valószínűleg légi szállítás útján érkezett, gerincesmaradványokban dús üregkitöltések az egykori erózióbázis fö­lött halmozódtak fel. Megjelenésük azt mutatja, hogy az adott ponton a mezozoos alaphegység már felszínen, üledékes fedő nélkül volt. A viszonylag pontosan korolható ősmaradvány-együttesek magassági eloszlása alapján az első lelőhely kialakulásának idejére, 3,5 millió évvel ezelőttre a hegységről már közel a mai állapotig lepusztultak a pannon-tavi üledé­kek. A 3,5 millió évtől máig tartó időszakban a hegység fő vonulatának emelkedési üteme legfeljebb 35 m/Ma lehetett, míg a Beremendi-rögé legfeljebb ~15 m/Ma. Ezt megelőzően, a késő miocén – kora pliocén (~6–3,5 Ma) során a kitaka­ró­dás üteme a hegység fő tömbjében legalább 76–92 m/Ma körülire becsülhető, és biztosan meghaladta a 12 m/Ma-et. A Beremendi-blokkban ezek az értékek legalább 97–111 m/Ma és 37 m/Ma lehettek, de nagyobb bizonytalansággal, mert ez a rög akár süllyedhetett is valamennyit a vizsgált időszakban. Az emelkedési ütemek pliocén–kvarter csökkenésének fő oka a Dráva-vető pliocénben kezdődő transzpressziós működése lehet, ami felveszi az Adria és Európa közeledése ál­tal okozott deformáció jelentős részét a tágabb területen. Emellett litoszféraléptékű folyamatok is közrejátszhatnak. Az ős­maradvány-együtteseket tartalmazó hasadékok legtöbbje nem közvetlen tektonikai hatásra jött létre, így a korábbi fel­ve­tésekkel ellentétben a feszültségviszonyok rekonstruálására nem használhatók. A tanulmány bemutatja, hogy a nem az erózióbázis szintjében keletkezett karsztos üregek is használhatók emelkedési ütemek behatárolására.

A Maros menti Egres (Igriş, Románia) III. Béla által alapított ciszterci monostora, mely II. András és neje, Courtenay Jolánta földi nyughelyét rejtette, a királysírt is kifosztó tatárdúlásból még újjáéledt, de a török pusztítást és a következő év­századokat már nem élte túl. A háromhajós bazilika maradványait 2013 óta magyar–román régészeti ásatás tárja föl. A talaj alatt húzódó sárga, kőzetlisztes agyagból gyűjtött molluszkafauna nedves, mocsári környezetre utal. A romból vett kőzetminták természetes lelőhelyét mikropaleontológiai és kőzettani elemzéssel határoltuk be. A vegyes falazat kőanya­ga 90%-ban késő kréta bózesi homokkő (Bozeşi Formáció), a többi középső–késő miocén mészkő és andezit, valamint pleisztocén édesvízi mészkő. A Maros völgyében fejtett kőzetet bárkákkal szállították Egresre. A míves kisarchitek­tú­rá­kat (oltár, sírok, kapuzat stb.) bukovai fehér márvány és gerecsei, ún. „vörös márvány” (középső jura, tömött, vörös mész­kő) faragványok díszítették. A tatárjárás kori tömegsírból a királysírok páratlanul szép szobortöredékei és Fátimida hegyi­kristály kehely darabjai kerültek elő. A bazilika négyezetében a király és királyné sírépítményének az alapozása maradt meg.

A szerző áttekintést ad a kerogén kinetikájáról és a kinetikai állandók, az aktiválási energia és a frekvenciatényező meg­határozására szolgáló pirolízis módszerekről. A laboratóriumi pirolízis két típusa, amelyekből a szénhidrogén-kép­ző­dés kinetikai állandói származnak, a vizes izoterm és a víz nélküli nem-izoterm Rock-Eval-pirolízis. A kénben gazdag, IIS típusú kerogén esetében az ugyanazon anyakőzetmintán végrehajtott két pirolízis eltérő eredményt ad. A víz nélküli pirolízis a vizes pirolízishez képest alulbecsüli a termikus átalakulást. A szerző a Monterey Formációhoz hasonlóan IIS tí­pusú kerogént tartalmazó Kösseni Formáció termikus átalakulását modellezte a Monterey Formációra vonatkozóan vi­zes és víz nélküli pirolízissel meghatározott kinetikai állandók felhasználásával. A modellezés eredményei szerint a vizes pirolízisből származó kinetikai konstansok esetén a teljes szénhidrogén-képződés a IIS típusú kerogénnek megfelelő, 0,36–0,42% vitrinitreflexió-tartományban ment végbe. A víz nélküli pirolízisből származó kinetikai konstansok esetén a teljes szénhidrogén-képződés a vitrinitreflexió 0,69–1,18% intervallumában ment végbe. Megállapítható, hogy a vizes pirolízisből származó kinetikai állandók alkalmazásával végzett modellezés eredménye felel meg a IIS típusú kerogén­nek. A szerző szerint a poláris molekulákat tartalmazó víz csökkenti a kerogénben lévő szén–kén kötések felszakításához szükséges aktiválási energiát. Az anyakőzetek kerogénjének bomlásához tartozó kinetikai állandók ismerete igen fontos a medencék modellezésében.

Tanulmányunk célja az általános iskolai tanulók attitűdvizsgálata a kozárdi geológiai szelvényhez kapcsolódó mú­zeu­mi és terepi foglalkozások kapcsán. A vizsgálatok során az egyik tanulói csoport múzeumi és terepi foglalkozáson is részt vett, egy másik csoport csak terepen járt, míg egy hasonló létszámú kontrollcsoport egyik programon sem vett részt. A kutatásban vizsgálni kívántuk a tanulók élő és élettelen természeti értékek iránti hozzáállását, attitűdjét gondolati tér­kép és Likert-skála segítségével. Az eredmények azt mutatják, hogy a legnagyobb attitűdváltozás akkor következett be, ami­kor a terepi foglalkozást múzeumi program is kiegészítette.

2024. december 20-án, életének 75. évében hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után elhunyt PÉRÓ Csaba. Geológusközösségünk különleges személyisége volt ő, akinek a hegyek-völgyek világa jelentette az otthonos környezetet. Hátizsákjával, oldaltáskájával és fényképezőgépével bóklászott, szemlélődött a terepen, gondosan figyelve nem csupán az általa kiválóan ismert kőzetek re, de az állat- és növényvilágra, a történelmi emlékekre, valamint a helyi emberekre és né szokásokra is. A földtudománnyal ismerkedő fiatalok generációi számára jelentettek életre szóló élményt az általa vezetett terepgyakorlatok vagy szakmai kirándulások. Széleskörű, mélyreható ismereteit mindig szívesen osztotta meg az érdeklődőkkel. (folytatás a PDF-ben)

Események:

- 20. Téli Ásványtudományi Iskola - Veszprém, 2025. február 13–14.

Könyvismertetés:

- Nők a tudomány fellegvárában - Kutatói életutak a Magyar Tudományos, Akadémián 1949–2021, 1–2. kötet - Szerkesztette: Hay Diana, Palasik Mária, Schadt Mária
- Juhász Árpád: Amerikába jöttem
- Kubassek János: Atlasz varázsa - Világjáró magyar tudósok, földrajzi felfedezők hat kontinensen

Nemesvámos (régi nevén Vámos) a Balaton-felvidék régóta ismert ladin ősmaradvány-lelőhelye, amely már a klasz- szikus „Balaton-monográfia” tanulmánysorozatában is szerepel (DIENER 1899, FRECH 1903). A falutól NyDNy-ra húzó- dó, Gyűrtető nevű gerinc földtani felépítését LACZKÓ (1911) írta le részletesen, és ábrázolta földtani szelvényén. A vonu- lat Katrabóca nevű D-i részén lévő felhagyott mészkőfejtők vörös mészkövéből (a „vámosi márványból”) hosszú faunalistát közölt. LÓCZY (1913) csak érintőlegesen említette a lelőhelyet, a terület földtani felépítését azonban olyan pontosan ábrázolta földtani térképén (LÓCZY 1920) – feltehetően Laczkó felvétele alapján –, hogy ahhoz a későbbi kutatások sem tudtak érdemi új ismereteket hozzátenni. Ezt követően a lelőhelyről újabb őslénytani adatokat csak a Balaton-felvidék legutóbbi földtani térképezéséhez kapcsolódó OTKA-program keretében megvalósult kutatások szolgáltattak (VÖRÖS 1998). Az elmúlt évek gyűjtései során újabb gazdag cephalopoda-, csiga- és kagylófauna került elő a vörös mészkőből (Buchensteini Formáció), amelynek vizsgálata pontosítja a ladin emelet biosztratigráfiai tagolását és korrelációját más alpi területek rétegsorával, továbbá adatokat szolgáltat az üledékképződési környezet jellegére is.

Nemesvámos és Veszprémfajsz környéke a Litéri-feltolódástól É-ra lévő pikkelyhez tartozik (1. ábra), ahol a közép- ső triász képződményekből felépülő Ny–K-i csapású vonulatot (Som-hegy, Gyűr-hegy, Király-hegy, veszprémfajszi Kál- vária-hegy) alpi gyűrt szerkezetek alkotják (2. ábra). A felszínre bukkanó legidősebb triász képződmény az alsó anisusi karbonátrámpán létrejött Iszkahegyi Mészkő. Fölötte az ugyancsak rámpán képződött Megyehegyi Dolomit következik, amelyet az északi pikkelyre általában jellemző, viszonylag kis vastagságú, bitumenes dolomit képvisel. A középső–felső anisusi emeletet a mélyebb medencében lerakódott Felsőörsi Mészkő alkotja, amelyet a Katrabócán mélyült Nemesvá- mos Nos–2 fúrás viszonylag jelentős vastagságban harántolt (3. ábra). Fölötte néhány méter vastag, mészkő-betelepülé- sekkel tagolt vulkáni tufa (Vászolyi Formáció), majd arra a ladin Buchensteini Formáció pados, kovás, tűzköves mészkő és fölötte a világosszürke, részben dolomitosodott Füredi Mészkő következik. Az erre települő sekélytengeri dolomit, a Gémhegyi Formáció alsó, Kádártai Dolomit Tagozata a karbonátplatform progradációját jelzi a karni elején (BUDAI & HAAS 1997, 2014; BUDAI et al. 1999b; BUDAI & VÖRÖS 2006).

A középső triász sorozatból álló vonulat egy ÉNy–DK-i csapású eltolódás mentén karni képződményekkel érintkezik Nemesvámos környékén (2. ábra). Balácapusztánál a Veszprémi Márga Formáció és a Gémhegyi Dolomit platformkar- bonátjának (Kádártai és Sédvölgyi Tagozat) összefogazódása figyelhető meg, míg Nemesvámos Ny-i részét (Gyűr-hegy) a karni emelet felső részét képviselő Sándorhegyi Formáció és Fődolomit alkotja.

A Katrabóca II. jelű szelvényt 1995–96-ban BUDAI T., CSILLAG G., DOSZTÁLY L., SZABÓ I. és VÖRÖS A. tárta fel, és gyűjtötte be az ősmaradványait rétegenként. A 10 méter hosszúságú szelvény 25 rétegének és faunájának rövid leírását VÖRÖS (1998) munkája tartalmazza. Az utóbbi években BERCSÉNYI M. és PINTÉR Zs. amatőr gyűjtők újra feltárták a lelőhelyet. Csapásirányban kiszélesítették az árkolást (7. ábra), és hatalmas mennyiségű ősmaradványt (elsősorban ammoniteszeket) gyűjtöttek a legdúsabban faunás rétegekből, megtartva a korábbi rétegszámozást (4. ábra). Az újonan gyűjtött ladin (longobárd) ammoniteszanyag mintegy 450 példányból áll; ebből 117 példány volt fajra meghatározható; közülük 68 példányt ábrázolunk ebben a dolgozatban (I. táblázat, I–XI. tábla). A 13. rétegen belül lencsésen megjelenő csiga–kagyló kokvína (5. ábra) a vázak tenger alatti átülepítésével és gyors cementációjával keletkezhetett. Ugyancsak üledékmozgásokra utal a 11. és 12. réteg szerkezete; az itt megjelenő, gazdag Arpadites-együttes nagy része töredékes, és a példányok kaotikusan helyezkednek el. A leggazdagabb faunát adó 9. rétegben a nagy méretű, vas–mangánoxiddal bevont Protrachycerasok rétegződéssel párhuzamos elrendeződése nyugodt, lassú, kondenzált üledékképződésre utal.

Az új gyűjtések jelentősen bővítették a katrabócai Ammonoidea-fauna rendszertani összetételét; az ebben a dolgo- zatban röviden ismertetett 23 taxon közül 9 új a helyi faunára nézve. Másrészt az új adatok lényegében alátámasztották a Katrabóca II. szelvény korábban kialakított biosztratigáfiai tagolását.

A tanulmány Letkés (Börzsöny hegység) bagoly-hegyi lelőhelyének gazdag, kora badeni (középső miocén) Scleractinia-faunáját mutatja be. A vizsgált anyagban a sekélytengeri zátonyépítő, a fotoszintetizáló zooxantella algákkal szimbiózisban élő telepes korallok (pl. az Echinopora, Porites, Siderastrea, Tarbellastraea és Turbinaria nemzetségek képviselői) mellett a mély vízi afotikus zónára jellemző, ahermatipikus magános korallnemzetségek (pl. Balanophyllia, Caryophyllia, Flabellum, Stephanophyllia) példányai is jelentős számban megjelennek. Az itt leírt és ábrázolt 25 faj a Pannon-medence legmagasabb diverzitással jellemezhető korallegyüttesét képviseli; tizenegy faj új előfordulás Magyarországon.

Torma Zsófia (1832–1899) olyan korban élt, amikor az egyetemek kapui még többnyire zárva maradtak a nők előtt, és ritkaságnak számított, ha egy nő a tudományos pályát választotta. Ő azonban nagy elhivatottságával hivatalos végzett- ség nélkül is neves régésszé és egyben az első magyar régésznővé vált, ráadásul akkor, amikor még csak a kezdeti szaka- szában járt ez a tudományág.

Családi hátterének köszönhetően már fiatalon vonzódott a régészet iránt, és a földtan is érdekelte. Az utóbbit bizo- nyítja, hogy 1867-ben belépett a Magyarhoni Földtani Társulatba, és annak első hölgytagjai között volt. Erdélyben Hu- nyad vármegye több feltárását tanulmányozta. Az általa Felsőlapugy miocén és Gredistye kréta lelőhelyein gyűjtött ős- maradványokból Budapestre, a Magyar Királyi Földtani Intézetnek is küldött. Ezeket Halaváts Gyula határozta meg, aki egy új miocén csigafajt is talált köztük, és ezt Terebra (Myurella) Sophiae-nek nevezte el Torma Zsófia tiszteletére. Zsófia fő érdeklődési körévé azonban a régészet vált, melyben magas szintű kutatásokat folytatott. Tordosnál a Maros partfalában és másutt feltárt neolitikus leleteit nemzetközi konferenciákon és publikációkban mutatta be. Összehasonlító elemzéseket végzett, és a leleteiből nemzetközileg elismert múzeumi gyűjteményt hozott létre szászvárosi otthonában.

Kapcsolatban állt számos neves hazai és külföldi szakemberrel, akikkel kiterjedt levelezést folytatott. Elméleteivel azonban többen nem értettek egyet, vagy női mivolta miatt nem vettek róla tudomást. 1899-ben, halála előtt fél évvel komoly elismerésben részesült, a Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem tiszteletbeli doktori címet adományozott neki. Bár Torma Zsófia fedezte fel a nemzetközileg is jelentős neolitikus tordosi kultúrát, és ő volt az első, aki kutatta és publikált róla, mégis a neve és munkássága jó ideig feledésbe merült, így jelenleg ez a régészeti kultúra Vinča, esetleg Vinča–tordosi kultúraként él a köztudatban.

2024. január 4-én, életének 79. évében elhunyt Jocháné Edelényi Emőke geológus. Búcsúznak tőle egykori évfolyamtársai, a Földtani Intézetben egykor vele dolgozó kollégák, valamint a Magyarhoni Földtani Társulat, amelynek több mint 56 éven át tagja, évtizedeken át választmányi tagja, majd a Választmány titkára, továbbá a Magyar Földtanért Alapítvány kuratóriumának tagja, majd elnöke volt.  (folytatás PDF-ben)

Zelenka Tibor 1936. március 9-én született Budapesten. Gyermekkori élményei révén megszerette a természetet, különösen a hegyek és a kőzetek érdekelték. 1950-től a Lónyai utcai Református Gimnáziumban, majd a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban tanult. Egyetemi tanulmányait az ELTE TTK geológus szakán 1954–59 között végezte. 1959 januárjában geológusi okle-velet kapott. 1967-ben az ELTE-n „summa cum laude” minősítéssel egyetemi doktorátust szerzett Tokajhegyalja DNyi részének kőzetföldtani viszonyai című értekezése alapján. (folytatás a PDF-ben)