A Kelet-Mecsek északi peremén fekvő Északi-pikkely bonyolult felépítésű, részben neogén üledékekkel fedett keskeny, kiemelt alaphegységi sáv. Erősen tektonizált terület fiatal, miocén utáni szerkezeti mozgásokkal. A területen a pannóniai üledékek legnagyobb kiterjedésben Nagymányok körül találhatók meg. 2015-ben keletkezett ideiglenes feltárásokat dokumentáltunk üledék- és szerkezetföldtani szempontból, réteg szerinti ősmaradványgyűjtés kíséretében. A mintegy 120 m vastag pannon-tavi rétegsort viszonylag finomszemű, puhatestű maradványokban gazdag agyag-kőzetliszt-finomhomok sorozat alkotja a vékony (<3 m), kavicsos durvahomok anyagú idősebb pannóniai rétegek fölött. A faunában uralkodó kagylók mellett csiga-, kagylósrák-, hal- és növénymaradványok is előkerültek. A legidősebb rétegek a Prosodacnomya dainellii - P. vutskitsi puhatestű zónákba, míg a finomabb szemű fedőüledékek a Congeria rhomboidea zónába tartoznak.
A pannóniai üledékképződés kezdetben csak az északi előtérben indult meg, nyílttavi, agyagmárgás-aleuritos rétegsor formájában (Száki Agyagmárga). Őslénytani vizsgálatok hiányában az elöntés kezdetének időpontját a Mecsek előtt húzódó keskeny árokban nem ismerjük; a tőle északra húzódó széles hát elöntése puhatestű adatok alapján 8,9 Ma után történt. Ezt az északról érkező, alpi-kárpáti eredetű deltarendszer finomhomok-agyag hordalékának felhalmozódása váltotta fel (Újfalui Formáció), a Prosodacnomya dainellii és P. vutskitsi litorális molluszkazónába tartozó puhatestűek szerint ~7,3 millió évvel ezelőtt. A szeizmikus geometria alapján az északi előtér ekkor sekély vízzel borított hátság lehetett, míg az Északi-pikkely szárazulat volt. Itt az üledékképződés a deltarendszernek a Mecsek északi pereméhez történő érkezésével megközelítőleg egyidőben kezdődött meg. Az elöntés tagolt domborzatú térszínt ért. A helyi, mecseki forrásból származó, partközelben lerakódott vékony kavicsos homokrétegek után következő, jórészt szublitorális faunájú deltaüledékek következtek. A pannóniai üledékképződés során kisebb léptékű eltolódásos mozgások zajlottak. Erősebb tektonikai hatások annak lezárulása után érték a területet: a hegység északi peremvetője és vele közel párhuzamos sík(ok) mentén eltolódásos-feltolódásos szerkezeti mozgások történtek.

A Csehbányai-medencében a kora-albai kiemelkedés eltérő eredménnyel járt a terület egyes részei között, s a Tési Formációval kezdődő újabb üledékképződés ezt rögzítette is. Ahol a Tési Formáció a jura–apti rétegsor valamelyik tagjára települ, a formáció bázisán gyakori a Kepekői Tagozat, amely lényegében törmelékes jellegű kovakőzetekből áll. Ahol viszont a fekü felső-triász mészkő, előfordul bauxitos vagy Al-dús képződmény, amely az Alsóperei Bauxit Formációhoz sorolható. Mindez azt jelzi, hogy a medence területén változatos erősségű tektonikai folyamatok zajlottak, eredményükként pedig változatos domborzat keletkezett. Az Alsóperei Formáció és a tűzkőtörmelékes összlet (Kepekői Tagozat) felhalmozódási és diagenetikus feltételei eltérőek, de vannak hasonlóságok is. A hasonlóság a helyi eredetű kőzetanyag szerepében, az uralkodó oxidatív jellegben, a pangó vízi mikrofáciesek előfordulásában, a durva törme lékanyag alaki és osztályozottsági jellegeiben mutatkozik. A Kepekői Tagozat anyaga azonban sokkal nagyobb arányban helyi, mint a bauxité, ráadásul legnagyobbrészt reziduális, voltaképp oldási maradék jellegű. A bauxitban lévő mészkőtörmelék nyilván klaszt, a bauxit kiindulási kőzet(ei)nek eredeti jellege pedig ez idő szerint nem állapítható meg.

Közismert, hogy a törmelékes kőzetek, mint például szénhidrogén-, vagy víztároló anyagok, és mint eltűnt hegységek lepusztulási maradékai komoly gazdasági és tudományos jelentőséggel bírnak. Törmelékszemcséinek pontos ásvány-kőzettani meghatározása (petrográfiája) és forrásterületük azonosítása mindkét terület számára fontos kutatási irányt jelenthet. Laza törmelékes rétegsorok provenancia vizsgálatára hagyományosan két fő irányzat alakult ki: a nagyobb méretű kavicsok petrográfiája, amellyel az egyedi, néhány cm-nél nagyobb méretű kavicsok makroszkópos, terepi és vékonycsiszolatos vizsgálatát végezzük, valamint a nehézásvány vizsgálat, amely a rétegek homokméretű részlegének ásványszemcséinek meghatározásával foglalkozik. Mindkét módszernek komoly hiányosságai vannak. Ezek egy részének kiküszöbölésére az utóbbi években bevezették a beágyazott szemcsecsiszolatos vizsgálati módszert, de a nehézásványok biztos kőzethez rendelhetősége így sem oldódott meg. Ezzel a munkánkkal az a célunk, hogy egy olyan vizsgálatsort mutassunk be, amely laza üledékes rétegsoroknak az eddigieknél sokkal pontosabb és biztosabb forrás meghatározását teszi lehetővé, és amelynek segítségével kiküszöbölhetők a korábban alkalmazott módszerek egyedi hiányosságai. Az általunk kiterjedt eredet-vizsgálati módszernek (KEVi) nevezett ötelemes, összehangolt szemcseelemző vizsgálatsor az eddig hagyományosan és újabban használt, valamint ebben a cikkben használt újonnan bemutatott vizsgálatokat együttesen, összehangoltan tartalmazza. Jelen cikkben részletesen bemutatjuk a „KEVi” módszer egyes elemeinek vizsgálati leírását, alkalmazhatósági feltételeit, előnyeit és hátrányait, valamint a vizsgálatsorban betölthető szerepét és hasznát. A dolgozat végén a „KEVi” módszer értékelését is összefoglaljuk.

Munkánkban bemutatjuk a kulisszás elrendeződésű erek képződési mechanizmusait, tárgyaljuk a húzásos hasadékok nyírási zónákon belüli fejlődését, illetve a húzásos hasadékok szigmoidális alakjának alapvető kialakulási modelljeit. Mindezek alapján egy olyan, a húzásos hasadékrendszerek geometriáján alapuló módszertant mutatunk be, amelynek segítségével megbecsülhető a nyírási zónákban lezajlott nyírási alak-, illetve térfogatváltozás. A megfelelő számítási módszer kiválasztásához nélkülözhetetlen az adott húzásos hasadékrendszer képződési modelljének meghatározása. Ennek érdekében egy több elemből álló szempontrendszert állítottunk össze. A bemutatott módszertan alkalmazhatóságát a Nyugati-Mecsekben elhelyezkedő Bodai Agyagkő Formáció BAF–2 fúrásának példáján szemléltetjük. A fúrás maganyagában nagy számban fordulnak elő töréses-képlékeny nyírási zónákra jellemző, szigmoidális húzásos hasadékrendszerek. Tanulmányunkban számszerűsítjük az elemzésre alkalmas nyírási zónákban végbement nyírás- és térfogatváltozás mértékét. Az egyes modellek felhasználásával kapott értékek — a) passzív forgási modell: nyírási alakváltozás γ = 0,74 és 0,73; térfogatváltozás -49% illetve -57%, b) „redőzött kőzethíd” modell: nyírási alakváltozás γ = 0,71 és γ = 0,63; térfogatváltozás -46% és -41% — alapján feltételezzük, hogy a nyírási zónák azonos (vagy egyenértékű alakváltozást eredményező) deformációs esemény során keletkeztek. Szempontrendszerünk alapján a vizsgált nyírási zónák kialakulása a „redőzött kőzethíd” modell révén történt.

A rétegtan tudományágának módszertani megújulása a 20. század utolsó évtizedeiben magával hozta a kemosztratigráfiai módszerek rohamos fejlődését és alkalmazásuk elterjedését. Ezek egyike a stronciumizotóp-sztratigráfia, ami üledékes rétegsorokban a radiogén 87Sr és a nem-radiogén 86Sr izotópok arányának mérésén alapul. A Sr millió éves nagyságrendű óceáni tartózkodási ideje a világtenger ezer éves nagyságrendű keveredési idejéhez képest adott időben homogén tengeri izotóparányhoz vezet, amit a tengervízzel egyensúlyban kiváló karbonátfázisok rögzítenek, legmegbízhatóbban a biogén alacsony Mg-tartalmú kalcit. A rétegtani alkalmazhatóságot az teszi lehetővé, hogy a Sr tengeri izotóparánya a földtörténet során mindenkor változott, a döntően kontinentális kéreg mállásából származó és folyóvízi beszállítás révén a tengerbe jutó 87Sr, és a köpenyeredetű, főként az óceánközépi hátsági vulkanizmusból származó 86Sr fluxusának arányától függően. Más független módon, főként biosztratigráfiai úton ismert korú mintákból egyre pontosabb referenciagörbe áll rendelkezésre a neoproterozoikumtól a teljes fanerozoikumra, aminek használatával különösen a görbe meredek szakaszain, azaz időben gyorsan változó Sr izotóparánnyal jellemzett intervallumokban millió év körüli vagy annál is jobb felbontás érhető el csak közelítően ismert korú minták kormeghatározásában. A szemle röviden ismerteti a módszer elméleti és történeti hátterét, a mintázás és a mérés gyakorlati kérdéseit, és esettanulmányokon keresztül mutatja be alkalmazásának néhány területét. Példáink között szerepel a toarci Jenkyns esemény, a kréta végi esemény, és eljegesedési időszakok Sr izotóp-sztratigráfiája, ahol a rétegtani korrelációnál is nagyobb jelentőségű a földtörténeti folyamatok ok-okozati összefüggéseinek megértéséhez adott segítség. A módszer korrelációs potenciálját leghatékonyabban sekélytengeri platformok korolásánál lehet kihasználni, ahol a rendelkezésre álló biosztratigráfia felbontása korlátozott és a párhuzamosítás a nyílttengeri rétegsorokkal vitatott. A módszert az elmúlt években alkalmazták először szisztematikusan hazai rétegtani problémák megoldására, pl. a részben endemikus faunái miatt globális korrelációs kérdéseket felvető Paratethys rétegsorok kormeghatározására. Szemlénk segíteni kívánja az új eredmények befogadását és ösztönözheti a módszer további magyarországi meghonosodását.

Prof. Dr. hc. Dr. JUHÁSZ József a Miskolci Egyetem Hidrogeológiai-Mérnökgoelógiai (1988-ig Földtan-Teleptani) Tanszékének iskolateremtő professzora, aki kezdetben 8 évig meghívott előadóként, majd 36 éven át másod- majd főállású oktatóként végzett kiemelkedő oktató és kutatómunkájával nemzetközi elismertségű tevékenységet fejtett ki. A hazai hidrogeológiai szakterület meghatározó egyénisége és professor emeritusként is aktívan járult hozzá a Tanszék oktató–kutató munkájához. Szakmai munkájában a hidrogeológia hazai elismertetésében elévülhetetlen érdemeket szerzett s életének jelentős részét szakterüle tének fejlesztésére, a szakmai utánpótlás nevelésére fordította s teszi azt mind a mai napig. Kutatási területén kiemelkedő eredményt ért el a vízgazdálkodás, vízkészletgazdálkodás, vízkészletvédelem, vízminőségvédelem területén. Kezdeménye zésére és szakmai irányítása mellett indult el Magyarországon a hidrogeológus-mérnök képzés és ma az ezen a fontos területen dolgozó földtudományi szakemberek döntő többsége tanítványa volt. Ugyancsak a kezdeményezése révén módosult a Miskolci Egyetemen a mérnökgeológus képzés, jelentősen erősítve a természettudományos alapokra épülő műszaki ismeretek súlyát. A fenti két szakterület eredményes és elismert oktatása alapozta meg az országban elsőként, a Veszprémi Egyetemmel azonos időpontban indított környezetmérnök-képzést. Szakmai tevékenysége, az általa meghonosított szemlélet gyakorlatilag determinálta a környezetmérnök-képzés szemléletét, súlyponti részeit. (folytatás a PDF-ben)

2018 december közepén, egy hideg decemberi délután, a fagyos szélben gyűlt össze a gyászoló család és a magyar földtudomány szinte egész közössége a törökbálinti temetőben, hogy végső búcsút vegyen HORVÁTH Ferenctől, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professzorától, az egye tem Geofizikai és Űrtudományi Tanszékének volt veze tőjétől, a Földrajz- és Földtudományi Intézet alapító igazgatójától. A hazai földtudomány egyik legnagyobb alakját, az iskola teremtő tanárt és inspiráló kollégát, vezetőt, eredeti gondolkodású kutatót búcsúztattuk. Geofizikus volt, de érdeklődése, gondolkodása soha nem állt meg a szűk szakma határainál, sőt maga feszegette azokat. Zászlóvivője volt a közös földtudományos gondolkodásnak, ezen belül különösen a geológia és a geofizika egymásrautaltságának, integrációjának. Már hallgató korában élvezte és kereste a geológusok társaságát, leste el szakmai fogásaikat, együtt költötte néhány nótájuk szövegét. Hallgatóitól soha nem fogadott el tisztán fizikai megoldást; mindig elvárta a földtudmányos magyarázatokat is. „A geofizika a fizika szabatossága és a geológia szabadossága”-ként fordította le a „rigor of physics with the vigor of geology” mondást, amelyet akár élete mottójának is tarthatunk. Szerencsés korban élt: a nemzetközi földtudományban a lemeztektonika általános elfogadottsága épp kutatói pályája kezdetén indult, így annak ő is részese, aktív alakítója lehetett globális és regionális értelemben is. (folytatás a PDF-ben)

• Beszámoló a VIII. Kárpát-medencei Összegyetemi Terepgyakorlatról
  Kőzettani és Geokémiai Vándorgyűlés
  Kalapács és sör – 1 napos terepbejárás
  Geotóp napok a Balaton-felvidéken: élménytúrák a múlt és jelen ösvényein
  Székelyföldi Geológustalálkozó
  Kókay Terepi napok
  Földtudományos forgatag
  A Bodai Agyagkő Formáció (BAF) előadói nap
  NosztalGEO 2018: „Fókuszban a pre-neogén aljzat”
  „Szenek Másként” rövidkurzus Miskolcon
  Az V. Ásványtani, kőzettani és geokémiai felsőoktatási műhelyek találkozója
  A „Kezedben a múlt”, avagy az Év „ősványa" közönségprogram 2019-es szavazásának eredményei
  A 2019. év ásványkincse a mészkő
  Személyi hírek
  Könyvismertetés: Átfogó kutatások a kabai meteoriton; VAKULYA Norbert: Vihar Erdélyben; Báró NOPCSA Ferenc: Sárkányok magyar királya

2018. augusztus 26-án, életének 61. évében elhunyt dr. KOLOSZÁR László geológus kutató, a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat munkatársa. KOLOSZÁR László 1957. augusztus 1-én született Budapesten. Gimnáziumi érettségijét az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnáziumban szerezte 1975-ben, majd egy év katonai szolgálatot követően az ELTE földtudományi szakán kezdte meg egyetemi tanulmányait. Okleveles geológus diplomáját 1981-ben vette át az ELTE Természettudományi Karán. Folytatás a PDF-ben.

• Beszámoló a 21. Magyar Őslénytani Vándorgyűlésről
• A Magyarhoni Földtani Társulat 2018. évi 168. Tisztújító Közgyűlésén megválasztott tisztségviselői
• A szervezeti egységek 2018–2021. évi időszakra megválasztott tisztségviselői
• Személyi hírek
• Egyéb hírek

A monogenetikus vulkáni mezőket felépítő bazaltos magmák képződésének, fejlődéstörténetének vizsgálata a modern vulkanológiai kutatások egyik legfontosabb kérdésköre. A Kárpát–Pannon térségben számos neogén–kvarter monogenetikus alkáli bazalt vulkáni terület található, amelyek képződményei változatos földrajzi elterjedésük, koruk és összetételük révén az intrakontinentális alkáli bazaltok természetes laboratóriumai. Az elmúlt három évtizedben számos tanulmány jelent meg e bazaltos magmák genezise kapcsán, azonban a kutatások vagy csak a földköpenybeli forráskőzet alapvető kőzettani tulajdonságaira irányultak, vagy olivin frakcionáció alapú primitívmagma-kalkulátorok segítségével — esetleg egyszerű olivin ± klinopiroxén hozzáadással — a szülőmagma összetételére is becslést adtak. A közismert primitívmagma-összetételt számoló programok azonban pontatlan eredményt adnak klinopiroxén-frakcionált magmák esetében (és akár piroxenit-tartalmú forráskőzet esetében is), mivel ezeket olivin-fíros óceáni szigeti bazaltok és peridotitok fő- vagy nyomelemtartalma alapján dolgozták ki, és alapelvük a teljeskőzet-összetételhez történő olivin hozzáadás.

A Kárpát–Pannon térség alkáli bazaltos képződményeit felhasználva egy olyan új frakcionációs modellezést dolgoztunk ki, amely olivin- és/vagy klinopiroxén-fíros intrakontinentális alkáli bazaltok esetében alkalmas a két ásvány szülőmagmából frakcionálódott mennyiségének meghatározására csupán a kőzet főelem-összetétele és Ni-tartalma, valamint a benne található olivin fenokristályok forsterit- és Ni-koncentrációja alapján. A frakcionáció mértéke alapján becslést tudunk adni a kőzet szülőmagmájának főelem-összetételére és a -értékére is.

Az utóbbi húsz év gyűjtéseinek köszönhetően nagy mennyiségű sziláscet felkarcsont került elő egyetlen lelőhelyről, a Pécs melletti danitzpusztai homokbányából. A vizsgált humerusok a középső-miocénből (szarmata, badeni?) áthalmozottan, a pannóniai homokban találhatók.

A területről összesen 19 db — kettő kivételével — közgyűjteményben elhelyezett humerust tanulmányoztam, melyek három taxonba sorolhatóak: cf. Cetotherium priscum (EICHWALD 1840); „Cetotherium” aff. maicopicum (SPASSKI 1951); és Cetotheriidae indet.

A danitzpusztai cf. C. priscumba sorolt felkarcsontokkal azonos taxont képviselnek a Pécs-Vasasról, a horvátországi Samoborról származó leletek, valamint a Bécsi-medence anyagából előkerült három példány.

A „Cetotherium” aff. maicopicum (SPASSKI 1951) egyedei méreteikben ugyan kisebbek, de morfológiai jellegeikben a Keleti-Paratethysből leírt „Cetotherium” maicopicum (SPASSKI 1951) felkarjával mutatnak nagyfokú egyezést, így azok feltehetően a genushoz tartozó új faj tagjai lehetnek.

A Cetotheriidae indet.-be sorolt kisméretű humerusnak nem sikerült megtalálni morfológiai és metrikus karaktereiben a párhuzamait, így nagy valószínűséggel egy új taxont képvisel.

A Magyarországi paleogén medence különböző részmedencéiből 14 mélyfúrás és két felszíni szelvény felső-paleo gén rétegsorának bentosz foraminifera faunáját vizsgáltam. A foraminifera közösségek statisztikai elemzéséből rész letes, a paleoökológiai és a paleo-oceanográfiai változásokat jól dokumentáló adatsorokat kaptam. Ezek elemzé séből rekonstruálni tudtam a legfontosabb oceanológiai paramétereket: az egykori sótartalmat, a hőmérsékletet, a vízmélységet, valamint a szervesanyag fluxust. A folyamatos és közel ekvidisztáns mintavételezés alapján a sokváltozós statisztikai módszerek segítségével az említett paraméterek időbeli változását is meghatároztam. Megállapítottam, hogy a középsőés késő-eocén folyamán képződött üledékek a bentosz foraminiferák paleoökológiai elemzése alapján a kontinentális self sekély litorális övétől (5–30 méter), a szublitorális–mélyszublitorális övön keresztül (30–200 méter), a batiális öv felső részéig (200–500 méter) rakódhattak le. A foraminifera közösségek domináns fajai alapján a középső-eocén elejétől a bakonyi területen kialakult medencében fokozatos hőmérséklet-csökkenés feltételezhető. A különböző területeken az időben eltolódó lehűlés a topográfiai különbségeknek köszönhető. A középső- és késő-eocén folyamán az inbentosz és az epibentosz közösségek statisztikai elemzéséből két gyengébb (POMZ1 és POMZ3) és két jelentős (POMZ2 és POMZ4) eutrofizációs folyamat feltételezhető. A paleogén medence korábban feltételezett, helyenként szél ső ségesen gyors ütemű süllyedésének kezdete egybeesik az NP17 zónában kimutatott jelentős eutrofizációs folyamat megindulásával (POMZ2), ami így nem egy döntően tektonikai, hanem egy markáns paleo-oceanográfiai eseménynek is tekinthető.

Az erősen heterogén összetételű kabai meteorit a fehérzárványhalmazok és a kondrumok, továbbá a vegyes összetételű, szervesanyag-tartalmú alapanyag mellett olivin fenokristályokból, valamint különböző spinellszerkezetű oxidokból, szulfidokból álló, halmazszerű társulásokat is tartalmaz. Ez ideig olivinből–krómitból, olivinből–krómitból piroxénből, és fayalitból–szulfidokból álló társulásokat mutattunk ki. E jól körülhatárolt képződmények mellett a meteorit szórtan, szabálytalan eloszlásban „önálló xenokristályokat”, valamint kondrumtöredékeket is tartalmaz. A változatos összetételű, kissé zónás, részben inhomogén olivinekből, és bonyolult spinellszerkezetű oxidok ból álló együttesek a fenokristálytársulások

legjellemzőbb képviselői. E társulásokon belül többnyire hipidiomorf–xenomorf töredékeket, valamint főleg idiomorf olivinkristályokat tartalmazó változatokat különböztethetünk meg. A fenokris tá lyok erősen repedezettek. A repedések azonban sem az egyes kristályokat övező üvegfázisban, sem az alap anyagban nem folytatódnak, ami arra utal, hogy a kozmikus forrástest térbeli ütközésekor, vagy részben a formálódó kozmikus testbe történt becsapódásakor keletkezhettek. Ezek szerint a társulásokat alkotó ásványok környezetidegenek, azaz xeno kristályok. Az olivinek viszony lag sok vas(II)-oxidot tartalmaznak, de az ásványok belső részei, és a peremek között többnyire jelentős különbségek mutatkoznak. Nagy része hialosziderites (Fa = 36,1–38,2), a külső övek (keskeny sávok) pedig többnyire horto nolitos–ferrohortonolitos összetételűek (Fa = 54,8 vagy 53,4–89,7). Az inhomogén idiomorf oli vineket tartalmazó változatokban az eltérések kisebbek, a fayalit részaránya 22,7–39,4 mólszázalék (krizo lithialosziderit).

A spinellszerkezetű oxidok a felsorolt társulásokban különböző részarányokban aluminát-, ferrit- és krómitspinellt egyaránt tartalmaznak. A fehérzárványokban észlelt sok alumínium(III)-, magnézium(II)-, valamint viszonylag kevés króm(III)-oxidot tartalmazó közönséges, ill. Al-spinellel ellentétben a xenokristály-társulásokban a Cr2O3 és az FeO (ritkábban az Fe2O3 is) a spinellrácsú oxidok meghatározó összetevői. Ennek megfelelően — a kémiai elemzések átszámítása szerint — az adott oxidásványok 41,2, ill. 56–72 részarányát krómit alkotja. Emellett változó mennyiségű Alspinellt, magneziokrómitot, magnetitet, továbbá kevés ulvitot is tartalmaznak. A zónás ásványokban a peremek felé az összvas-oxid koncentrációja — ennek megfelelően a magnetit részaránya is — növekszik (max. 20%).

A fayalitból és szulfidokból álló társulásban a xenofenokristályokat sűrűn harántoló repedések sem az alapanyagban, sem pedig a szulfidokban nem folytatódnak, ami eltérő képződési körülményekre utal.

A 4,9% forsteritet, valamint 0,9% tefroitot tartalmazó (eredeti) fayalit és környezete erőteljesen átalakult. Az eredetileg mintegy 200×500 μm méretű fenokristályokon belül a jellegzetes kiszorítási folyamat eredményeképpen jelentős mennyiségű magnetit keletkezett, ami erős oxidációs folyamatot valószínűsít. A főleg piroxénekből álló összetört szétesett kondrum környezetét sajátos felépítésű „fenokristályok” — változatos összetételű olivin, andradit — és részlegesen átkristályosodott alapanyag-elegyrészek alkotják. A nagy Fe2O3-tartalmú andradit, valamint a szomszédos ásványok (a hedenbergit, hortonolit ferrohortonolit stb.) az adott társulásegyüttes vasban gazdag környezetben történt keletkezését jelzik.

A kabai meteoritban többféle eredetű és összetételű hőálló (refraktorikus) ásvány, hőállóásvány-társulás mutatható ki. Legtöbbet és legjellegzetesebbeket a fehérzárványhalmazok, továbbá a kerekded–ovális kondrumszerű képződmények, valamint a 100–200 μm átmérőjű „kondrumok” tartalmaznak. A meteorit felszínén is látható – általában 10–18 mm hosszú – sárgásfehér „zárványokat” a mikroszkópi vizsgálatok szerint többnyire teljesen szabálytalan alakú, „szaggatott” szerkezetű, szemcsés halmazok alkotják. Helyenként egymás közvetlen közelében több különböző méretű halmazból álló csoport alakult ki, valószínűleg egy nagyobb darab széttöredezése eredményeképpen. A halmazok mozaikos szerkezete is ezzel magyarázható. Az uralkodóan 100–400 μm méretű, gyakran különböző összetételű, részben alapanyagot is tartalmazó szemcsék általában bonyolult zónás szerkezetűek. Leggyakoribb, illetve legnagyobb mennyiségű összetevője a magot alkotó, de kisebb mennyiségben rendszerint a többi övben is megjelenő közönséges spinell. A következő öveket részben gehlenit, de uralkodó mennyiségben, titánban és alumíniumban gazdag monoklin piroxének alkotják. Egyes szemcsék körül záró övként a forsterit is megjelenik.

A kerekded–ovális megjelenésű, kondrumszerű képződmények, valamint a kis méretű kondrumok az előzőekkel megközelítőleg, illetve részben azonos ásványi összetételűek, az alkotók mennyiségi arányában, valamint a képződési sorrendben azonban jelentős különbségek mutatkoznak. Az uralkodó magalkotó fázisok általában változó mennyiségű zárványt tartalmaznak. Például a gehlenitben rendszerint kevés perovszkit és részben spinell, a közönséges spinellben pedig többnyire sok perovszkit mutatható ki. Külön kiemelkedő a kerek „felhőszerű” halmaz magjának túlnyomó részét alkotó magnéziumtartalmú gehlenit nagy mennyiségű, mégpedig 72% platinát, továbbá — többek között — irídiumot és kevés hafniumot is tartalmazó „zárványa”. A kerekded–ovális képződményeken belül az alakzat, a szerkezet, valamint a jellemző ásványok alapján gehlenitet, közönséges spinellt, valamint normatív hercinitet és korundot tartalmazó változatot különböztethetünk meg. A jellemző uralkodó ásványok rendszerint az adott változat magját alkotják, és általában jelentős mennyiségű „zárványt” — főleg kerekded perovszkitot tartalmaznak. A mag körüli övezetet főleg spinell és monoklin piroxének alkotják. Egyes változatokban azonban az 5–7% Na2O-t tartalmazó — esetenként önálló övet alkotó — amorf anyag („mezosztázis”) is jelentős mennyiséget képvisel. Ez az öv valószínűleg a Mokoia-meteoritban kimutatott (MACPHERSON et al. 1983) filloszilikátokhoz hasonló összetételű (normatív) rétegszilikátokat is tartalmaz.

Meghatottsággal, de nagy örömmel köszöntöm a megjelent társulati tagokat, külön a tiszteleti tagjainkat, akik megtiszteltek jelenlétükkel. „Rohan az idő”, ahogy a hatvanas években Koncz Zsuzsa énekelte az Atlantisz együttessel, amire az én korosztályom még biztosan szívesen emlékezik. Akkor fiatalon ezt a tényezőt még nem vettük nagyon komolyan, de most őszülő halántékkal már tudjuk, hogy a világ működését leírni próbáló fizikai és filozófiai próbálkozások egyik legkritikusabb eleme az idő fogalma, és annak lineáris vagy más olykor hiper bolikus — futását modellező és érzékszerveinket igencsak gyakran megcsúfoló megtapasztalása. Folytatás a PDF-ben.

A 2012-ben megválasztott elnökségnek, amelyet a 2015. évi Tisztújító közgyűlés megerősített tisztségében, hat éves tevékenységének utolsó esztendejében célkitűzései a kezdetekben megfogalmazottakhoz képest változatlanok voltak. Az eltelt két ciklus során, az összegyűjtött tapasztalatokkal állandóan gazdagodva, a 2017-es esztendőben is eredményesen tevékenykedtünk.
Kiemelt céljaink az alábbiak voltak:
— természetes és jogi tagjaink létszámának megtartása, lehetőség szerinti növelése,
— a szervezet jogszerű és gazdaságos működtetése,
— színvonalas szakmai rendezvények megtartása,
— a Földtani Közlöny rendszeres és magas szakmai színvonalon történő megjelentetése, olvasói körének szélesítése;
— a magyar geológus társadalom érdekképviseletének, presztízsének erősítése, társadalmi elismertségének és publici -
tásának szélesítése,
— rokon szakmai szervezetekkel, egyetemekkel, kutató intézményekkel, bányavállalatokkal, állami hivatalokkal és
ható ságokkal jó kapcsolat kiépítése és azok ápolása.
—A Földtani Közlöny és a korábban megjelent társulati szakmai periodikák (Általános Földtani Szemle, Őslénytani
Viták, Mérnökgeológiai Szemle és a Tudománytörténeti Évkönyv) elhelyezése a világhálón (OSzK Elektronikus Perodika
Adattár és Adatbázis)

A Szegedi Dolomit Formációba sorolt sötétszürke, breccsásodott dolomit a Szegedi-medence legjellegzetesebb mezozoos képződménye. Jellemzője a több fázisú dolomitosodás és átkristályosodás, ami magyarázza az ősmaradványok rossz megtartását és szegényességét. Jelen munkánkban egy kivételesen gazdag és jó megtartású ősmaradvány-együttes vizsgálati eredményeiről számolunk be. Az Üllés–18 fúrás 6. mf kőzetanyagából készült vékonycsiszolatokban Hoyenella–Glomospirella–Glomospira dominanciájú foraminifera-együttes mellett alga telepfoszlányokat és ostracoda kettős teknőket is megfigyeltünk. A
minta különlegességét egy Megalodontidae kagyló juvenilis példánya adja. A kőzet mikrofáciese és ősmaradvány-együttese középső-triász, felső-anisusi–ladin korú, megnövekedett sótartalmú, sekélytengeri, zátonyháttér–lagúna környezetet valószínűsít. A bepárlódott, magas sótartalmú tengervíz szerepet játszhatott a formáció dolomitosodásában.

A Tarniţa Komplexum a Keleti-Kárpátokban (Románia) felszínre bukkanó Ditrói alkáli masszívum északi területének jellemző ultramafikus és mafikus kőzetegyüttese. A komplexum Ny-i részén, az Orotva-patak és a Felső-Pietrăriei-patak összefolyásánál található mélységi magmás kőzettestben kialakított mesterséges feltárás egyedülálló betekintést enged az egykori magmatározóban zajlott, több magma között lejátszódott keveredési és elegyedési folya matokba, illetve az új magmabenyomulások során feltépett, korábban kikristályosodott magmás kőzetfragmen tumok bekeveredési folya mataiba. A feltárásban látható befogadó kőzetben (szürke, közép- és durvaszemcsés, irányított szövetű diorit) négy különböző keveredési kőzetzárvány (mafikus kőzetzárvány; földpátszemes kőzetzárvány; porfíros (földpátaggregátumos), mafikus kőzetzárvány és ultramafikus kőzetzárvány) és egy eltérő eredetű felzikus kőzetzárvány típus figyelhető meg. A keveredési kőzetzárványok modális összetételük alapján mezokrata és melanokrata dioritok, valamint piroxénhorn blenditek, a felzikus kőzetzárványok pedig hololeukokrata dioritok. A különböző magmák közötti keveredés (mingling) legfontosabb bélyege az egymással — és a befogadó kőzet ásványainak orientált elhelyezkedésével — párhuzamos, megnyúlt, finomszemcsés, lencse alakú kőzetzárványok meg jele nése. A szögletes felzikus xenolitok és ultramafikus kőzetzárványok korábbi kumulátumok  recirkulációját felté telezik, amelyek a benyomuló magmával kerültek a magmatározóba. A keveredési kőzetzárványok mafikus pereme és a közelükben megfigyelhető „slírek” további fontos jellemzői a legalább két magma keveredése során kialakuló szerke ze teknek. A magmaelegyedés gyakori velejárója a kristálycsere (crystal transfer). A vizsgált ásványok számos esetben mutatnak olyan jellegzetes mikroszöveti bélyegeket, amelyek e kristálycsere-folyamathoz köthetők a benyomuló és a befogadó magma, illetve a benyomuló magma és a feltépett kumulátumok között: a különféle zónásságot mutató és különböző
zárványgazdag plagioklászok, az amfibolköpennyel rendelkező piroxének és a plagioklászokban megjelenő tűs apatit kristályok. A jelen tanulmányban bemutatott részletes petrográfiai vizsgálatok rávilágítanak a Ditrói alkáli masszívum magmatározóinak összetett és változatos fejlődéstörténetére, amelyben meghatározó szerepet játszottak a nyílt rendszerű magmás folyamatok.

A természeti környezet abiotikus tényezőit összefoglaló geodiverzitás jelentőségének felismerése az elmúlt 30 évben kapott egyre szélesebb körű nyilvánosságot. Az erre épülő geoturizmus a bemutatóhelyek számának növekedésével, minőségi fejlesztésével látványos növekedésen ment keresztül, ahogyan a két hazai UNESCO Globális Geopark (Novohrad–Nógrád, Bakony–Balaton) látogatottsága is bizonyítja. Az ilyen jellegű fejlesztések a geodiverzitás elemeinek több szempontú szakmai felmérését, minősítő értékelését igénylik. Hasonló elvárás merül fel a földtudományi természetvédelem részéről is a veszélyeztetettségi kockázatok meghatározásában. A geodiverzitás minősítésére koncentráló katasz teri munka alapegységét a geotópok képezik, amelyek lehetnek természetes vagy mesterséges feltárások, (felhagyott) bányák, egyéb antropogén hatásra létrejött objektumok, de egyedi azonosításukat mindenképpen a létrehozó geológiai, geomorfológia folyamat(ok) teszi(k) lehetővé (vulkáni, karszt stb. geotópok). Ezek alapján tanulmányunk áttekintést nyújt a geotóp minősítés és értékelés fejlődéséről, külön kiemelve a közelmúltban publikált két kvantitatív módszert, amelyeket a hazai földtudományi örökség jól ismert és kevésbé reprezentatív objektumainak értékeléséhez használtunk fel. A mintegy 60 geotóp esetében külön-külön meghatároztuk a tudományosoktatási, tájképi–esztétikai, turisztikai potenciál és védelem–veszélyeztetettségi kockázatok értékeit. Ehhez társul bemutathatóság–geoturisztikai potenciál minősítése, külön hangsúlyt fektetve a geotópok eltérő jogi védelméből (pl.nemzeti park, tájvédelmi körzet, természetvédelmi terület, ex lege) és a geoturisztikai infrastruktúra eltérő fejlettségéből (látogatóközpontok, bemutatóhelyek, tanösvények) jelentkező különbségekre. A szerzők aktívan közreműködtek a Magyar Geotóp nap rendezvénysorozat életre hívásában, ennek megfelelően a tanulmány a földtudományi ismeretterjesztés lehetőségeit is számba veszi.