Városaink földtani felépítéséről a legtöbb új földtani információt a nagy számban készülő, jellemzően 100–150 méter mély, geotermikus hőszivattyús fúrások alapján kaphatnánk. Sajnos ez többnyire csak elvi lehetőség, még a nagy méretű beruházások többségénél is csak a kőzethőmérsékleti adatok mérésére kerül sor. Anyagunkban az ilyen fúrásmezők tervezéséhez készülő termikus tesztelések hőmérséklet-alapállapot adatait gyűjtöttük össze és értékeltük a főváros XIII. kerületének a térségéből.

Újlipótváros alatt intenzív, felszínközeli, pozitív hőmérsékleti anomáliát mutattunk ki. A Váci út és a Dózsa György út sarkánál 120 m mélységben mért 66 °C kőzethőmérséklet Magyarország legmagasabb (forrásoktól független) geotermális gradiensét eredményezi.

A vizsgált területen ismert és korábban feltételezett tektonikai elemekkel nem volt magyarázható a jelenség. A hőmérsékletadatok alapján új tektonikus elemeket kell feltételezni. Értelmezésünk szerint a XIII. kerület két része, Újlipótváros és Angyalföld között éles tektonikai határ rajzolódik ki, amely a Budai Termális Vonal teljes vetőzónáját is érintheti. Adataink alapján a BTV fővetőjének a lefutása módosul, és a hozzá kapcsolódó hévízmegcsapolási terület is a folyómedernél jóval szélesebb zónára terjedhet ki. Továbbá Újlipótváros alatt egy eddig ismeretlen, a felszín közelébe felnyúló alap hegységi kiemelkedést valószínűsítünk. Ebből a kiaknázatlan földtani szerkezetből közvetlen fűtésre alkalmas hévíz lehet beszerezhető már 100–300 m mélységből.

A XIII. kerület északi felén, 30–90 méter között miocén üledékekben az előzővel ellentétes, negatív geotermikus anomália rajzolódik ki, ugyanis a kőzethőmérséklet a felszínközeli értékhez képest több fokkal alacsonyabb. Ez a jelenség több egymástól távolabb eső fúrásban, eltérő időben, eltérő műszerekkel vizsgálva is észlelhető volt. Véleményünk szerint ez a negatív anomália mesterséges eredetű, értelmezésére három teóriát állítottunk fel. Az első a városi jéggyár aktív hűtését tételezi fel, a másik kettő a felsőbb rétegek felfűtöttségéből eredezteti a mélység felé csökkenő hőfokokat.

Az adatok feldolgozása során nyert tapasztalatok alapján javaslatokat fogalmaztunk meg a jövőbeni geotermikusszonda-tesztelési jegyzőkönyvek tartalmának a pontosítására, a fúrási eredmények archiválására és a mély fűtési és a sekély hőszivattyús hűtési és fűtési célú építőipari projektek összehangolására.

Nem tudjuk biztosan, hogy kik és mikor készítettek nagyításra alkalmas eszközöket először, de amikor észrevették az emberek egyes természeti jelenségek ilyen hatását, majd ezek mintájára a megfelelő eszközt elő is tudták állítani, a végtelenül nagy, távoli és végtelenül kicsi világok csodáira vonatkozó emberi kíváncsiság ezen a területen is hihetetlen technikai fejlődést eredményezett. Jelen munkában csak a közelmúltig, az 1800-as évek végéig vázolom fel ezt a folyamatot a 4–5000 évvel ezelőtti, egyszerű hegyikristályból, üvegből vagy vízzel teli edény segítségével készített lencséktől az egyszerűbb, majd egyre bonyolultabb és egyre szebb képet adó mikroszkópokig. Eljutunk a polarizációs mikroszkóp és a petrográfia térhódításához és a legnagyobb magyar geológusok, Hantken Miksa, Szabó József és Zsigmondy Vilmos mikroszkóppal kapcsolatos tevékenységéhez.

Életének 97. évében, 2022. július 29-én, hosszú betegség után elhunyt Géczy Barnabás akadémikus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem paleontológus professzora. Géczy Barnabás 1925. augusztus 21-én a Békés megyei Dobozon született. Gyerekkorát is ebben a kis faluban töltötte. Anyai részről nagyapja, Göllner Antal a Wenckheim grófi uradalom intézője volt Dobozon. Nagyanyja, Voit Emma Bartók Béla elsőfokú unokatestvére volt. Édesapja, Géczy József ügyvéd, a Garamszeghi Géczy családból származott. A könyvek iránti szeretete már egész kicsi korában megmutatkozott. Iskolaévei alatt is rengeteget olvasott, és már ekkor elkezdte a könyvek gyűjtését, ami hosszú élete során több ezer kötetes könyvtárrá terebélyesedett. Érettségit Budán, a Várnegyedben működött Állami Mátyás Király Gimnáziumban tett, majd beiratkozott a Pázmány Péter Tudomány egyetem Bölcsészettudományi Karára. (folytatás a PDF-ben)

Dr. Kuti László 1946. január 20-án született Szegeden. Ott érettségizett a Radnóti Miklós Gimnáziumban, majd a József Attila Tudományegyetemre járt, ahol 1969-ben földrajztanárként és geológusként végzett. 1977-ben doktorált. Első és utolsó munkahelye a Földtani Intézet volt. Az Intézetben az elmúlt ötven évben mindenki ismerte őt. Tudományos segédmunkatársként kezdte a Síkvidéki Osztályon, ahol kezdetben a Nagyalföld és különösen a tájegység felszínét borító, illetve felszínközeli képződményeket vizsgálta előbb Rónai András tanítványaként, majd utódjaként. Kidolgozta a síkvidék térképezésének egységes, hálózatban telepített földtani sekélyfúrásokon alapuló módszertanát, és páratlan eredményként ezzel a módszerrel sikerült az Alföld teljes területét az egységesen szerkesztett térképekkel lefednie. (folytatás a PDF-ben)

Események, rendezvények

• Beszámoló a XI. Összegyetemi Terepgyakorlatról

Személyi hírek

• OTKA kutatási támogatás

(folytatás a PDF-ben)

A török kiűzését követően, a 17–18. század fordulóján a Mecsek környéki településeken is megjelentek az ipari tevékenységekben jártas németajkú telepesek, akik a Mecsek erdeiben az első üveghuták létesítési munkálatai közben felfigyeltek a környék ércindikációira is. Levéltári dokumentumok igazolják ezeket a nemesfémkutatásokat, azonban mindezidáig tényfeltáró és a történeti kutatásokat összefoglaló munka nem született annak a kérdésnek az eldöntésében, hogy valóban található-e a Mecsekben nemesfém-indikáció, illetve nemesfémérc. Amennyiben igen, a további modern szemléletű kutatások az érctípus meghatározására és genetikai modelljének pontosítására fókuszálhatók, illetve együtt a minőségi-mennyiségi paraméterek megadásával az ércesedés gazdasági jelentősége is körvonalazható. A fellelhető írott források kutatásával párhuzamosan tehát megindult a lehetséges ércindikációk felderítése a területen, mely eddig ismeretlen, a forrásokban sem említett nemesfém-ércesedés felfedezéséhez vezetett. Az elvégzett terepi és laboratóriumi vizsgálatok megerősítették, hogy az Ófalu térségében, a Mecsekalja-zónában feltáródó ópaleozoós, milonitosodott metamorf kőzetek (Studervölgyi Gneisz Formáció) olyan Au-Ag- Bi-Te szulfidos-telluridos ércesedést tartalmaznak, mely e kőzetek lepusztulásából származó miocén kavicsanyagban (Szászvári Formáció) is megtalálható. Az érces kavicsokon kívül a durvatörmelékes, folyóvízi eredetű Szászvári Formáció önálló aranyszemcséket is tartalmaz, mely szemcsék valószínű leg torlatos eredetűek. A torlatos arany zárványainak paragenezise szintén egyezést mutat az érces kavicsanyag és az Ófalu mellett kibukkanó metamorf kőzetek érces paragenezisével. A kutatási eredmények alapján tehát a Mecsekalja-zónában egy eddig teljesen ismeretlen, Au-Ag-Bi-Te elemegyüttessel jellemzett orogén aranyércesedés előfordulását azonosítottuk, melynek egy része lepusztult és áthalmozódott a Kelet-Mecsek kora miocén folyóvízi üledékgyűjtőibe.

A Földtani Közlöny 152/2. kötetében megjelent egy tartalmas tanulmány Hantken Miksa tudományos örökségéről (Görög et al. 2022), mely többek között összegyűjtötte az összes olyan taxonnevet, amit vagy Hantkenről neveztek el, vagy a jeles kutató tudományos névadói tevékenységével függ össze. Jelen írásommal az a célom, hogy kiegészítsem az említett cikket, és HANTKEN szerzőségével kapcsolatban néhány adatot tisztázzak. Mint az köztudott, a taxonnevek alkalmazhatóságát, érvényességét és a szerzőség kérdését a Zoológiai Nevezéktan Nemzetközi Kódexe (ICZN, magyarul ZNNK) tárgyalja. Az előbbi legújabb változata elérhető az interneten (www.iczn.org/ the-code/the-code-online); a magyar fordítás (ZNNK 1989) ugyan a kódex egy korábbi állapotát tükrözi, azonban az idevágó cikkelyek lényegében változatlan tartalmúak. Két kérdéskört tekintek át, az első egy eocén gastropodához (Turritella tokodensis), a második a bakonycsernyei jura ammoniteszekhez kapcsolódó nevezéktani problémákat tárgyalja.

A döntően sziliciklaszt-üledékekkel kitöltött Pannon-medence miocén összletében a dolomitrétegek kevéssé ismertek. E dolomitok 0,1–2,0 m vastag, szürke, síkrétegződésű vagy rétegzetlen képződmények. Az 1980-as években mélyített, a medence magyarországi részét lefedő 18 fúrásban talált 95 vasas dolomitréteg stabil oxigén- és szénizotóp összetétele alapján három csoport különíthető el. Egyes esetekben a stabilizotóp-összetétel szisztematikus változása a mélységgel arra enged következtetni, hogy a sekély tavi öböl (lagúna), deltasíksági, esetenként medencelejtő és mély tavi környezetben kiülepedett mésziszap és esetleges szingenetikus dolomit képződésében jelentős szerepe volt a szervesanyag diagenezisének, így a bakteriális szulfátredukciónak (negatív, ≤ -5‰ szénizotópok) és a metanogenezisnek (pozitív, ≥+3‰ szénizotópok), de egyes minták esetében nem kizárható a meteorikus vagy mélyebb rétegvizek általi átkristályosodás sem (≤ -5‰ oxigénizotópok). Az adatbázis tartalmaz néhány idősebb miocén dolomitmintát is, amelyek adatai a diagenetikus fejlődés szempontjából (ti. metanogenezis) jól illeszkednek a pannóniai dolomitokéhoz.

A szerző áttekintést ad a primer és a szekunder bakteriális folyamatokról. A Magyarországon felfedezett bakteriális gáz-telepek többségét, amelynek metánja izotóposan igen könnyű a szénizotóparány-adatok alapján, a primer bakteriális folyamatok hozták létre. Ezek a gáztelepek 500–1500 m mélységben találhatók, és a Hajdúság, a Nagykunság területek és a Békési-medence kiemelkedett részein helyezkednek el. Tekintve, hogy a képződött bakteriális metán nemvolt elegendő a gázfázis létrehozására, a telepek létrejötte a medencerészek kiemelkedésének tulajdonítható. Néhány esetben a termogén metán járult hozzá a víz gáztelítettségének növeléséhez, amely a mélyen fekvő anyakőzetekből vertikálisan migrált a sekély tárolókba.

Életének 102. évében, 2021. november 25-én elhunyt Nemecz Ernő, az MTA rendes tagja, geokémikus, mineralógus, krisztallográfus, egyetemi tanár, társulatunk egykori elnöke. (folytatás a PDF-ben)

2022. szeptember 12-én, 46 éves korában elhunyt Németh András geológus, a MOL kutatási szakértője. Andrást kedves, közvetlen természete, kiváló kapcsolatteremtő képessége és rendkívül kiterjedt kapcsolati hálója miatt nagyon sokan ismerték nem csak a vállalatnál, hanem a partner cégeknél és egyetemi körökben is. (folytatás a PDF-ben)

Események, rendezvények:

• Történeti és földtörténeti konferencia Salgótarján-Salgóbányán
• Geotóp napok
• Földtani és Geofizikai Vándorgyűlés
• MTA előadóülés Szabó József születésének 200. évfordulója alkalmából
• Földtudományos forgatag
• Kalapács és Sör
• Év ásványa, ősmaradványa és ásványkincse programok
• Placohelys szobrot avattak Veszprémben
• Előadóülések, könyvbemutatók

Könyvismertetés:

• Kordos László: A Rudapithecus kutatás. Tények és mesék

(folytatás a PDF-ben)

2021. december 07-én, életének 96. évében elhunyt dr. Dank Viktor rubindiplomás geológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyarhoni Földtani Társulat négy cikluson át volt elnöke, az egykori Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt Állami Díjas kutatási vezérigazgató-helyettese, a volt Központi Földtani Hivatal elnöke, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professzora, sokunk kedves barátja. (folytatás a PDF-ben)

A magyarországi Velencei-hegységben található Meleg-hegy ásványtani sokszínűsége jól ismert. Az elmúlt évtizedekben számos mintát vizsgáltak a területről, amelyekben különböző szulfosó ásványokat is megfigyeltek. Az általunk elemzett minta a Meleg-hegy hidrotermás breccsájának kevésbé kutatott északkeleti, antimonitban gazdag részéből származik. Munkánk során elektronmikroszondás mérések segítségével két új, a területről eddig nem ismert ásványfajt különítettünk el. Ezeket a kémiai összetételük és az andorit helyettesítési százalék vizsgálata (L%) segítségével andorit VI-ként és roscsinitként azonosítottunk.

Az átlagos kémiai összetétel alapján számolt Ag1.06Cu0.04Pb0.80Sb2.49Bi0.22As0.3S6 (L%=102.65–109.84) (6 kénatomra normált) képletű andorit VI és az Ag17.23Cu0.53Pb10.4Hg0.04Zn0.04Fe0.02Sb39.73Bi5.52As5.98S96 (L%=119.52–123.48) (96 kénatomra normált) képletű roscsinit került azonosításra. Az eredmények segítségével kiegészítettük és pontosítottuk az andorit-csoport ásványainak csoportosítási módszerét. Megfigyeltük, hogy a korábban alkalmazott összehasonlító háromszög diagramok (Ag2S + Cu2S)–(Sb2S3 + Bi2S3 + As2S3)–(PbS + HgS + FeS + ZnS + CdS) nem elégségesek az andorit csoport ásványainak pontos elkülönítéséhez az Me+, Me2+ és Me3+ kationok esetében megjelenő változó elemhelyettesítések miatt. Ez alapján kijelenthető, hogy az andorit helyettesítési százalék (L%) és az andorit homológ érték (N) kiszámítása minden esetben elengedhetetlen az andorit ásványok fajszintű meghatározásához.

A homokszemcsék mikromorfológiájának vizsgálatával már közel egy évszázada foglalkoznak a kutatók, már akkor felfigyeltek néhány összefüggésre a szemcsék felszínén megfigyelhető formák, valamint a geológiai környezet között. Az általunk bemutatott módszer jelentősége abban rejlik, hogy ideális esetben a bélyegekből és azok együtteseiből valószínűsíteni lehet a szállítási móddal kapcsolatos különböző környezeti tényezőket és időbeli változásukat, sőt akár következtethetünk a forrásterület korábbi éghajlatára is. Folyamatosan fejlődő módszerről van szó, ezért fontos megjegyeznünk, hogy az általa tehető megállapítások még nem tekinthetők olyan biztosnak, mint a nála elterjedtebb, gyakrabban alkalmazott paleokörnyezet-határozásra használt eljárások. Munkánk célja, hogy bemutassuk ezt a törmelékes szedimentológiában alkalmazható, eddig főleg hazánkban kevéssé ismert és elterjedt vizsgálati módszert, amelynek pontosan emiatt nincsen hivatalosan bevezetett és elfogadott magyar nevezéktana. Ebből kifolyólag úttörő munkának számít hazánk tudományos életében, célunk az eredeti angol nevezéktanból kiinduló, magyar nyelvű szakkifejezések bevezetése.
A módszerben sok új lehetőség rejlik (pl. statisztikai megközelítés fejlesztése, morfológiai jegyek együttes jelenlétének értelmezése), a téma pedig nemzetközi szinten is egyre népszerűbb. Korunk egyik legnagyobb környezeti kihívása a klímaváltozás. Folyamatainak minél pontosabb megismeréséhez és megértéséhez ismernünk kell ezek múltbéli megfelelőit. Erre már számos módszer létezik (pl. dendrokronológia, jégfuratok izotópösszetételének vizsgálata), ugyanakkor az üledékes szemcsék vizsgálata további értékes, új információt nyújthat a témában.

A barnagi Akol-domb a Balaton-felvidék legrégebb óta ismert, klasszikus ősmaradvány-lelőhelye, amely Böckh Jánosnak, a Bakony úttörő földtani térképezőjének az 1870-es években végzett felvételezése idején már évtizedek óta ismert volt. A „nagyvázsonyi lelőhely” Mojsisovics klasszikus munkáiban is szerepel, több ammonitesz-fajt innen írt le először. Lóczy monográfiájában szintén tett említést a lelőhelyről, aki az addig gyűjtött faunát is közölte. Ezt követően a lelőhelyről újabb őslénytani adatok csak szórványosan kerültek elő, részben a Bakony, részben a Balaton-felvidék földtani térképezéséhez kapcsolódóan. Az elmúlt években zajló gyűjtések során azonban olyan új és gazdag cephalopoda-, brachiopoda- és gerinces fauna került elő a terület anisusi rétegsorából, amelynek vizsgálata alapján több szempontból is jóval részletesebb és pontosabb kép rajzolható a terület középső-triász fejlődéstörténetéről.
Az Akol-dombon és környékén a felszínre bukkanó legidősebb triász képződmény az alsó-anisusi Megyehegyi Dolomit (2. és 3. ábra), amelyben a szokásosnál több ősmaradvány, elsősorban krinoidea váztöredék jelenik meg (4a. ábra). Fölötte néhány méter vastag világosszürke mészkő következik, amelyre jellemzőek a bekérgezett szemcsék, de elvétve brachiopoda és apró ammonitesz is előfordul benne (4b. ábra). Ez a sekélytengeri platform fáciesű Tagyoni Formáció, amely a Balaton-felvidék középső-anisusi medence kifejlődését, a Felsőörsi Mészkövet helyettesíti heteropikusan (1. ábra). A formáció azonban lényegesen vékonyabb az Akol-domb környékén (Barnagi-platform), mint a Balaton-felvidék középső részén (Tagyoni-platform), illetve a Veszprémi-fennsíkon (Kádártai-platform), ahol vastagsága eléri a 80-100 métert is.
A Tagyoni Formáció fölött települ a Vászolyi Formáció néhány méter vastag, biogén mészkőből álló rétegsora (4c–d. ábra), ebből került elő a cikk tárgyát képező szokatlanul gazdag ősmaradvány-együttes. Az árkolásban feltárt rétegsor alsó két padját lilás szürke kemény mészkő alkotja, fölötte vörös, sárgafoltos, gumós mészkő következik, alsó szakaszán fekete vasas-mangános bevonatú ősmaradványokkal. A fauna döntő részét ammoniteszek alkotják, amelyek kőzetalkotó mennyiségben jelennek meg. A megtartási állapotra jellemző, hogy a túlnyomó részben héjas példányok egyik oldala részben vagy teljesen visszaoldott, ami lassú, kondenzált üledékképződésre utal. A példányok jelentős része töredékesen ágyazódott be, ami felveti az áthalmozódás lehetőségét. A fauna jellegzetes elemei (pl. Proavites hueffeli, Beyrichites cadoricus) (I. tábla) a pelsoi Balatonicus Zóna felsőbb részéből ismertek. A legnagyobb példányszámban, és legjobb megtartási állapotban az illyr Trinodosus Zóna legfölső szubzónáját igazoló Lardaroceras fajok (II. tábla 5-8; III. tábla) kerültek elő. A számos Kellnerites példány (IV. tábla) a Reitzi Zóna jelenlétét bizonítja.
A kísérő faunában nautiloideák, brachiopodák (VII. tábla), elvétve csigák és gerinces maradványok fordulnak elő. Utóbbiak között (VIII. tábla) vannak halmaradványok: egy Polyacrodus sp., valamint egy közelebbről meg nem határozható cápafog, továbbá egy Birgeria sp. fogmaradványa. Ezek megtartása és alacsony száma, valamint az általuk reprezentált taxonokkal kapcsolatos ismeretanyag hiányosságai nem teszik lehetővé szűkebb őskörnyezeti következtetés levonását. Ugyanakkor tengeri hüllők maradványai is kerültek elő, az eddig ismert négy Ichythyosauria csigolya közül három feltételesen a középső-triászban gyakori Cymbospondylidae családba, a negyedik (egy háti csigolya) viszont ezen belül is cf. Cymbospondylus sp.-ként sorolható be a diapophysis helyzete és alakja alapján. Egy fogtöredék szintén halgyíkoktól származhat, egy bordatöredékről pedig csupán annyi állapítható meg, hogy valamilyen tengeri hüllőé lehetett. A csigolyák legalább két, körülbelül 3,3 milletve 4,5 mtesthosszúságú egyedtől származhatnak, míg a fogtöredék egy akár ennél is nagyobb példánytól. A Cymbospondylidae család tagjai világszerte elterjedtek voltak az anisusiban és a ladinban, maradványaik Nevadától (USA) a Spitzbergákon át, az alpi területeken keresztül egészen Kínáig előkerültek. Ezek a viszonylag nagy (akár 8–9 méteresre is megnövő) Ichthyosauriák a legtöbb szerző szerint pelágikus csúcsragadozók voltak melyek ritkán tévedtek a partok közelébe, ugyanakkor mások felvetése szerint ezek a még kevésbé delfinszerű primitívebb formák lesből támadó ragadozók voltak, így jobban kötődtek a sekélytengeri környezethez. Bármelyiket is fogadjuk el, előfordulásuk a Balaton-felvidéki tengeralatti hátságok környékén egyáltalán nem meglepő ezek alapján, viszont a család első hazai előfordulását jelentik.
A középső-anisusi platformokon települő legidősebb medence fáciesű üledékek biosztratigráfiai vizsgálata szerint a Barnagi-platform megfulladása már a pelsoi korszak soránbekövetkezett (Balatonicus Zóna). A Tagyoni- és a Kádártai-platform azonbanebben az időben még aktívan épült, megfulladásuk csak később, az illyr közepén történt (Trinodosus Zóna, Camunum szubzóna).

Ebben a tanulmányban a szerző történelmi áttekintést ad a szénhidrogén-kutatásról a második világháború előtti és utáni időszakokban. Vizsgálja a földtani vagyon eloszlását a számbavételi egységek, a mélység és a tárolókőzet kora szerint. Összefoglalja az olajok és gázok jellemző tulajdonságait. Számba veszi az olaj- és gázmezők bizonyított és lehetséges anyakőzeteit. Tárgyalja a migráció mechanizmusait és útvonalait. Végül potenciális jövőbeni kutatási objektumokat javasol a szénhidrogén-kutatás számára.

Tanulmányunk első részében (Kun et al. 2022) bemutattuk a Battonya–Pusztaföldvári-hát repedezett preneogén-prekainozoos aljzatának földtani, hidrogeológiai adottságait és a geotermikus energia hasznosítását célzó hidrodinamikai és hőtranszport modelljét. Jelen tanulmányban, az említett félszintetikus, ekviporózus modell segítségével, kiszámítottuk az egy kútpárral (doublet) kitermelhető hő mennyiségét több forgatókönyv szerint, a technológiai korlátokat szemelőt tartva. A számítások során az Egyesült Nemzetek Európai Gazdasági Tanácsa által kidolgozott UNFC-2009 kód nevű osztályozási keretrendszert alkalmaztuk (UNECE 2016a).

Az adatokban rejlő bizonytalanságot Monte Carlo szimulációval vettük figyelembe, majd az így létrejött paraméter-tartományokból fuzzy számokat képezve alkottuk meg a modellek bemenő adatait. Ezt követően a FEFLOW® véges elemes modellező szoftverrel kapott kitermelhető geotermikus készlet adatokat összevetettük a statikus módon számolt értékekkel. A két számítás között fél nagyságrend eltérést kaptunk a modellezett értékek javára, mely véleményünk szerint jobban tükrözi a várható értékeket, mint a statikus készletszámítás eredménye. A Battonya–Pusztaföldvári-hát jelen tanulmányban feltételezett projektjének UNFC-2009 kód szerinti geotermikus készlet osztálya: E3.2, F3.3 és G4.

A vizsgálatsorozat alapján megállapítottuk, hogy egy lehatárolt térfogatú, közel zártnak tekinthető rezervoár optimálisan elhelyezett termelő-visszasajtoló kútpárok esetén is hamar kimerülhet (akár 20–30 év alatt), ha nem tud rácsatlakozni egy nagyobb, folyamatos hőszállítást biztosító rendszerre, mint amilyenek a neotektonikai mozgásokkal felnyíló, mélységi vetőrendszerek.

Vizsgálatunknak nem volt része a geotermikus fluidum összetételéből adódó kihívások számbavétele, valamint a szűrőberendezés és a kútkörnyezet időben változó folyamatainak elemzése (geokémiai, szerkezeti stb.), de tudatában vagyunk, hogy ezek mind kritikus tényezők lehetnek egy nagy entalpiájú geotermikus kútpár fenntartható üzemeltetésekor.

Úgy véljük, tanulmányunk hasznosan járul hozzá a geotermikus kutatás és energiahasznosítás valós kockázatainak számszerű jellemzéséhez, segítve a projektek gazdasági szempontú tervezését is.

Események, rendezvények:

• Beszámoló a 11. Nemzetközi Jura Kongresszusról

Könyvismertetés:

• Főzy István. (ed.): Fauna, biostratigraphy, facies and paleotectonic evolution of the Late Jurassic–Early Cretaceous formations in the Bakony Mountains (Transdanubian Range, Hungary)

(folytatás a PDF-ben)

• Központi rendezvények
• Alföldi Területi Szervezet
• Budapesti Területi Szervezet – Általános Földtani Szakosztály
• Alföldi Területi Szervezet
• Dél-Dunántúli Területi Szervezet
• Észak-Magyarországi Területi Szervezet
• Online kurzusok
• Agyagásványtani Szakosztály és Ásványtani-Geokémiai
  Szakosztály
• Geomatematikai és Számítástechnikai Szakosztály
• Nyersanyagföldtani Szakosztály
• Oktatási és Közművelődési szakosztály
• ProGEO Földtudományi Természetvédelmi Szakosztály

(részletek a PDF-ben)