Egy „földismei bányászegyesület” megalapításának gondolatát 1847-ben Sopronban, a Magyar Orvosok és Termé­szet­­vizsgálók VIII. Nagygyűlésén vetette fel Zipser Keresztély András (Christian Andreas Zipser). A nagy tetszéssel fo­ga­dott ötlet megvalósítása, vagyis a ma is működő Magyarhoni Földtani Társulat megalapítása egy majd hároméves fo­lyamat eredménye volt. A szerző ezt az 1847. augusztus 11-től 1850. július 6-ig tartó folyamatot mutatja be a vonatkozó szak­irodalom és az általa újonnan feltárt dokumentumok felhasználásával.

A Pannon-medence miocén végétől máig tartó inverziója többek között területileg eltérő függőleges mozgásokban nyil­vánul meg, emelkedési ütemek azonban leginkább csak a medence északnyugati részéről ismertek. Jelen munkában a Villányi-hegység őskarsztos üregeiben található késő pliocén – kvarter gerincesegyütteseket vizsgáltuk, hogy képet kap­junk a hegység pannóniai üledékek alól való kitakaródásáról és a neotektonikus emelkedés üteméről. A rétegzetlen, részben valószínűleg légi szállítás útján érkezett, gerincesmaradványokban dús üregkitöltések az egykori erózióbázis fö­lött halmozódtak fel. Megjelenésük azt mutatja, hogy az adott ponton a mezozoos alaphegység már felszínen, üledékes fedő nélkül volt. A viszonylag pontosan korolható ősmaradvány-együttesek magassági eloszlása alapján az első lelőhely kialakulásának idejére, 3,5 millió évvel ezelőttre a hegységről már közel a mai állapotig lepusztultak a pannon-tavi üledé­kek. A 3,5 millió évtől máig tartó időszakban a hegység fő vonulatának emelkedési üteme legfeljebb 35 m/Ma lehetett, míg a Beremendi-rögé legfeljebb ~15 m/Ma. Ezt megelőzően, a késő miocén – kora pliocén (~6–3,5 Ma) során a kitaka­ró­dás üteme a hegység fő tömbjében legalább 76–92 m/Ma körülire becsülhető, és biztosan meghaladta a 12 m/Ma-et. A Beremendi-blokkban ezek az értékek legalább 97–111 m/Ma és 37 m/Ma lehettek, de nagyobb bizonytalansággal, mert ez a rög akár süllyedhetett is valamennyit a vizsgált időszakban. Az emelkedési ütemek pliocén–kvarter csökkenésének fő oka a Dráva-vető pliocénben kezdődő transzpressziós működése lehet, ami felveszi az Adria és Európa közeledése ál­tal okozott deformáció jelentős részét a tágabb területen. Emellett litoszféraléptékű folyamatok is közrejátszhatnak. Az ős­maradvány-együtteseket tartalmazó hasadékok legtöbbje nem közvetlen tektonikai hatásra jött létre, így a korábbi fel­ve­tésekkel ellentétben a feszültségviszonyok rekonstruálására nem használhatók. A tanulmány bemutatja, hogy a nem az erózióbázis szintjében keletkezett karsztos üregek is használhatók emelkedési ütemek behatárolására.

A Maros menti Egres (Igriş, Románia) III. Béla által alapított ciszterci monostora, mely II. András és neje, Courtenay Jolánta földi nyughelyét rejtette, a királysírt is kifosztó tatárdúlásból még újjáéledt, de a török pusztítást és a következő év­századokat már nem élte túl. A háromhajós bazilika maradványait 2013 óta magyar–román régészeti ásatás tárja föl. A talaj alatt húzódó sárga, kőzetlisztes agyagból gyűjtött molluszkafauna nedves, mocsári környezetre utal. A romból vett kőzetminták természetes lelőhelyét mikropaleontológiai és kőzettani elemzéssel határoltuk be. A vegyes falazat kőanya­ga 90%-ban késő kréta bózesi homokkő (Bozeşi Formáció), a többi középső–késő miocén mészkő és andezit, valamint pleisztocén édesvízi mészkő. A Maros völgyében fejtett kőzetet bárkákkal szállították Egresre. A míves kisarchitek­tú­rá­kat (oltár, sírok, kapuzat stb.) bukovai fehér márvány és gerecsei, ún. „vörös márvány” (középső jura, tömött, vörös mész­kő) faragványok díszítették. A tatárjárás kori tömegsírból a királysírok páratlanul szép szobortöredékei és Fátimida hegyi­kristály kehely darabjai kerültek elő. A bazilika négyezetében a király és királyné sírépítményének az alapozása maradt meg.

A szerző áttekintést ad a kerogén kinetikájáról és a kinetikai állandók, az aktiválási energia és a frekvenciatényező meg­határozására szolgáló pirolízis módszerekről. A laboratóriumi pirolízis két típusa, amelyekből a szénhidrogén-kép­ző­dés kinetikai állandói származnak, a vizes izoterm és a víz nélküli nem-izoterm Rock-Eval-pirolízis. A kénben gazdag, IIS típusú kerogén esetében az ugyanazon anyakőzetmintán végrehajtott két pirolízis eltérő eredményt ad. A víz nélküli pirolízis a vizes pirolízishez képest alulbecsüli a termikus átalakulást. A szerző a Monterey Formációhoz hasonlóan IIS tí­pusú kerogént tartalmazó Kösseni Formáció termikus átalakulását modellezte a Monterey Formációra vonatkozóan vi­zes és víz nélküli pirolízissel meghatározott kinetikai állandók felhasználásával. A modellezés eredményei szerint a vizes pirolízisből származó kinetikai konstansok esetén a teljes szénhidrogén-képződés a IIS típusú kerogénnek megfelelő, 0,36–0,42% vitrinitreflexió-tartományban ment végbe. A víz nélküli pirolízisből származó kinetikai konstansok esetén a teljes szénhidrogén-képződés a vitrinitreflexió 0,69–1,18% intervallumában ment végbe. Megállapítható, hogy a vizes pirolízisből származó kinetikai állandók alkalmazásával végzett modellezés eredménye felel meg a IIS típusú kerogén­nek. A szerző szerint a poláris molekulákat tartalmazó víz csökkenti a kerogénben lévő szén–kén kötések felszakításához szükséges aktiválási energiát. Az anyakőzetek kerogénjének bomlásához tartozó kinetikai állandók ismerete igen fontos a medencék modellezésében.

Tanulmányunk célja az általános iskolai tanulók attitűdvizsgálata a kozárdi geológiai szelvényhez kapcsolódó mú­zeu­mi és terepi foglalkozások kapcsán. A vizsgálatok során az egyik tanulói csoport múzeumi és terepi foglalkozáson is részt vett, egy másik csoport csak terepen járt, míg egy hasonló létszámú kontrollcsoport egyik programon sem vett részt. A kutatásban vizsgálni kívántuk a tanulók élő és élettelen természeti értékek iránti hozzáállását, attitűdjét gondolati tér­kép és Likert-skála segítségével. Az eredmények azt mutatják, hogy a legnagyobb attitűdváltozás akkor következett be, ami­kor a terepi foglalkozást múzeumi program is kiegészítette.

2024. december 20-án, életének 75. évében hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után elhunyt PÉRÓ Csaba. Geológusközösségünk különleges személyisége volt ő, akinek a hegyek-völgyek világa jelentette az otthonos környezetet. Hátizsákjával, oldaltáskájával és fényképezőgépével bóklászott, szemlélődött a terepen, gondosan figyelve nem csupán az általa kiválóan ismert kőzetek re, de az állat- és növényvilágra, a történelmi emlékekre, valamint a helyi emberekre és né szokásokra is. A földtudománnyal ismerkedő fiatalok generációi számára jelentettek életre szóló élményt az általa vezetett terepgyakorlatok vagy szakmai kirándulások. Széleskörű, mélyreható ismereteit mindig szívesen osztotta meg az érdeklődőkkel. (folytatás a PDF-ben)

Események:

- 20. Téli Ásványtudományi Iskola - Veszprém, 2025. február 13–14.

Könyvismertetés:

- Nők a tudomány fellegvárában - Kutatói életutak a Magyar Tudományos, Akadémián 1949–2021, 1–2. kötet - Szerkesztette: Hay Diana, Palasik Mária, Schadt Mária
- Juhász Árpád: Amerikába jöttem
- Kubassek János: Atlasz varázsa - Világjáró magyar tudósok, földrajzi felfedezők hat kontinensen

Nemesvámos (régi nevén Vámos) a Balaton-felvidék régóta ismert ladin ősmaradvány-lelőhelye, amely már a klasz- szikus „Balaton-monográfia” tanulmánysorozatában is szerepel (DIENER 1899, FRECH 1903). A falutól NyDNy-ra húzó- dó, Gyűrtető nevű gerinc földtani felépítését LACZKÓ (1911) írta le részletesen, és ábrázolta földtani szelvényén. A vonu- lat Katrabóca nevű D-i részén lévő felhagyott mészkőfejtők vörös mészkövéből (a „vámosi márványból”) hosszú faunalistát közölt. LÓCZY (1913) csak érintőlegesen említette a lelőhelyet, a terület földtani felépítését azonban olyan pontosan ábrázolta földtani térképén (LÓCZY 1920) – feltehetően Laczkó felvétele alapján –, hogy ahhoz a későbbi kutatások sem tudtak érdemi új ismereteket hozzátenni. Ezt követően a lelőhelyről újabb őslénytani adatokat csak a Balaton-felvidék legutóbbi földtani térképezéséhez kapcsolódó OTKA-program keretében megvalósult kutatások szolgáltattak (VÖRÖS 1998). Az elmúlt évek gyűjtései során újabb gazdag cephalopoda-, csiga- és kagylófauna került elő a vörös mészkőből (Buchensteini Formáció), amelynek vizsgálata pontosítja a ladin emelet biosztratigráfiai tagolását és korrelációját más alpi területek rétegsorával, továbbá adatokat szolgáltat az üledékképződési környezet jellegére is.

Nemesvámos és Veszprémfajsz környéke a Litéri-feltolódástól É-ra lévő pikkelyhez tartozik (1. ábra), ahol a közép- ső triász képződményekből felépülő Ny–K-i csapású vonulatot (Som-hegy, Gyűr-hegy, Király-hegy, veszprémfajszi Kál- vária-hegy) alpi gyűrt szerkezetek alkotják (2. ábra). A felszínre bukkanó legidősebb triász képződmény az alsó anisusi karbonátrámpán létrejött Iszkahegyi Mészkő. Fölötte az ugyancsak rámpán képződött Megyehegyi Dolomit következik, amelyet az északi pikkelyre általában jellemző, viszonylag kis vastagságú, bitumenes dolomit képvisel. A középső–felső anisusi emeletet a mélyebb medencében lerakódott Felsőörsi Mészkő alkotja, amelyet a Katrabócán mélyült Nemesvá- mos Nos–2 fúrás viszonylag jelentős vastagságban harántolt (3. ábra). Fölötte néhány méter vastag, mészkő-betelepülé- sekkel tagolt vulkáni tufa (Vászolyi Formáció), majd arra a ladin Buchensteini Formáció pados, kovás, tűzköves mészkő és fölötte a világosszürke, részben dolomitosodott Füredi Mészkő következik. Az erre települő sekélytengeri dolomit, a Gémhegyi Formáció alsó, Kádártai Dolomit Tagozata a karbonátplatform progradációját jelzi a karni elején (BUDAI & HAAS 1997, 2014; BUDAI et al. 1999b; BUDAI & VÖRÖS 2006).

A középső triász sorozatból álló vonulat egy ÉNy–DK-i csapású eltolódás mentén karni képződményekkel érintkezik Nemesvámos környékén (2. ábra). Balácapusztánál a Veszprémi Márga Formáció és a Gémhegyi Dolomit platformkar- bonátjának (Kádártai és Sédvölgyi Tagozat) összefogazódása figyelhető meg, míg Nemesvámos Ny-i részét (Gyűr-hegy) a karni emelet felső részét képviselő Sándorhegyi Formáció és Fődolomit alkotja.

A Katrabóca II. jelű szelvényt 1995–96-ban BUDAI T., CSILLAG G., DOSZTÁLY L., SZABÓ I. és VÖRÖS A. tárta fel, és gyűjtötte be az ősmaradványait rétegenként. A 10 méter hosszúságú szelvény 25 rétegének és faunájának rövid leírását VÖRÖS (1998) munkája tartalmazza. Az utóbbi években BERCSÉNYI M. és PINTÉR Zs. amatőr gyűjtők újra feltárták a lelőhelyet. Csapásirányban kiszélesítették az árkolást (7. ábra), és hatalmas mennyiségű ősmaradványt (elsősorban ammoniteszeket) gyűjtöttek a legdúsabban faunás rétegekből, megtartva a korábbi rétegszámozást (4. ábra). Az újonan gyűjtött ladin (longobárd) ammoniteszanyag mintegy 450 példányból áll; ebből 117 példány volt fajra meghatározható; közülük 68 példányt ábrázolunk ebben a dolgozatban (I. táblázat, I–XI. tábla). A 13. rétegen belül lencsésen megjelenő csiga–kagyló kokvína (5. ábra) a vázak tenger alatti átülepítésével és gyors cementációjával keletkezhetett. Ugyancsak üledékmozgásokra utal a 11. és 12. réteg szerkezete; az itt megjelenő, gazdag Arpadites-együttes nagy része töredékes, és a példányok kaotikusan helyezkednek el. A leggazdagabb faunát adó 9. rétegben a nagy méretű, vas–mangánoxiddal bevont Protrachycerasok rétegződéssel párhuzamos elrendeződése nyugodt, lassú, kondenzált üledékképződésre utal.

Az új gyűjtések jelentősen bővítették a katrabócai Ammonoidea-fauna rendszertani összetételét; az ebben a dolgo- zatban röviden ismertetett 23 taxon közül 9 új a helyi faunára nézve. Másrészt az új adatok lényegében alátámasztották a Katrabóca II. szelvény korábban kialakított biosztratigáfiai tagolását.

A tanulmány Letkés (Börzsöny hegység) bagoly-hegyi lelőhelyének gazdag, kora badeni (középső miocén) Scleractinia-faunáját mutatja be. A vizsgált anyagban a sekélytengeri zátonyépítő, a fotoszintetizáló zooxantella algákkal szimbiózisban élő telepes korallok (pl. az Echinopora, Porites, Siderastrea, Tarbellastraea és Turbinaria nemzetségek képviselői) mellett a mély vízi afotikus zónára jellemző, ahermatipikus magános korallnemzetségek (pl. Balanophyllia, Caryophyllia, Flabellum, Stephanophyllia) példányai is jelentős számban megjelennek. Az itt leírt és ábrázolt 25 faj a Pannon-medence legmagasabb diverzitással jellemezhető korallegyüttesét képviseli; tizenegy faj új előfordulás Magyarországon.

Torma Zsófia (1832–1899) olyan korban élt, amikor az egyetemek kapui még többnyire zárva maradtak a nők előtt, és ritkaságnak számított, ha egy nő a tudományos pályát választotta. Ő azonban nagy elhivatottságával hivatalos végzett- ség nélkül is neves régésszé és egyben az első magyar régésznővé vált, ráadásul akkor, amikor még csak a kezdeti szaka- szában járt ez a tudományág.

Családi hátterének köszönhetően már fiatalon vonzódott a régészet iránt, és a földtan is érdekelte. Az utóbbit bizo- nyítja, hogy 1867-ben belépett a Magyarhoni Földtani Társulatba, és annak első hölgytagjai között volt. Erdélyben Hu- nyad vármegye több feltárását tanulmányozta. Az általa Felsőlapugy miocén és Gredistye kréta lelőhelyein gyűjtött ős- maradványokból Budapestre, a Magyar Királyi Földtani Intézetnek is küldött. Ezeket Halaváts Gyula határozta meg, aki egy új miocén csigafajt is talált köztük, és ezt Terebra (Myurella) Sophiae-nek nevezte el Torma Zsófia tiszteletére. Zsófia fő érdeklődési körévé azonban a régészet vált, melyben magas szintű kutatásokat folytatott. Tordosnál a Maros partfalában és másutt feltárt neolitikus leleteit nemzetközi konferenciákon és publikációkban mutatta be. Összehasonlító elemzéseket végzett, és a leleteiből nemzetközileg elismert múzeumi gyűjteményt hozott létre szászvárosi otthonában.

Kapcsolatban állt számos neves hazai és külföldi szakemberrel, akikkel kiterjedt levelezést folytatott. Elméleteivel azonban többen nem értettek egyet, vagy női mivolta miatt nem vettek róla tudomást. 1899-ben, halála előtt fél évvel komoly elismerésben részesült, a Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem tiszteletbeli doktori címet adományozott neki. Bár Torma Zsófia fedezte fel a nemzetközileg is jelentős neolitikus tordosi kultúrát, és ő volt az első, aki kutatta és publikált róla, mégis a neve és munkássága jó ideig feledésbe merült, így jelenleg ez a régészeti kultúra Vinča, esetleg Vinča–tordosi kultúraként él a köztudatban.

2024. január 4-én, életének 79. évében elhunyt Jocháné Edelényi Emőke geológus. Búcsúznak tőle egykori évfolyamtársai, a Földtani Intézetben egykor vele dolgozó kollégák, valamint a Magyarhoni Földtani Társulat, amelynek több mint 56 éven át tagja, évtizedeken át választmányi tagja, majd a Választmány titkára, továbbá a Magyar Földtanért Alapítvány kuratóriumának tagja, majd elnöke volt.  (folytatás PDF-ben)

Zelenka Tibor 1936. március 9-én született Budapesten. Gyermekkori élményei révén megszerette a természetet, különösen a hegyek és a kőzetek érdekelték. 1950-től a Lónyai utcai Református Gimnáziumban, majd a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban tanult. Egyetemi tanulmányait az ELTE TTK geológus szakán 1954–59 között végezte. 1959 januárjában geológusi okle-velet kapott. 1967-ben az ELTE-n „summa cum laude” minősítéssel egyetemi doktorátust szerzett Tokajhegyalja DNyi részének kőzetföldtani viszonyai című értekezése alapján. (folytatás a PDF-ben)

Események:

- Beszámoló az MFT Észak- és Közép-Dunántúli Területi Szervezetének előadóüléséről
- A sokféleség az élet alapja
- Országos Geokéktúra Hétvége - A Magyar Természetbarát Szövetség és a Magyarhoni Földtani Társulat közös rendezvénye
- Dosztály Lajos-emlékülés
- Földtudományos Forgatag
- Beszámoló a Magyarhoni Földtani Társulat Alföldi Területi Szervezetének 2024. évi NosztalGEO-rendezvényéről

Könyvismertetés:

- Szabó Márton: A Kárpát-Pannon-térség fosszilis porcoshalai, MNMKK Magyar Természettudományi Múzeum
kiadása, 255 o.

Személyi hírek/Gyászhír:

- ZELENKA Tibor (1936–2024)
- PÉRÓ Csaba (1950–2024)
- SZABÓ Elemér (1931–?2025) tagtársunk elhunyt

A kőzettan, a geokémia és a környezettudomány szakterületein tevékenykedő hazai, de bátran kijelenthetjük, nemzetközi szakmai közösség kiemelkedő alakja Szabó Csaba, akinek kiválósága előtt e kötet tiszteletét szeretné kifejezni.

Csaba egyedülálló oktató, kutató és petrográfus. Munkái jelentős tudományos értéket képviselnek elsősorban a mélylitoszférában mozgó és kölcsönható fluidumok és olvadékok geokémiai viselkedése, a mélylitoszféra lemeztektonikai kapcsolata, valamint számos környezetgeokémiai kérdés tekintetében. Munkásságának innovatív értéke, továbbá közvetlen és közvetett társadalmi hatása megkérdőjelezhetetlen. Hatékonyan integrálja a különböző tudományágak megközelítéseit és módszertanát geológiai és környezettudományi kérdések megválaszolására, sikeresen ötvözve az analitikai és elméleti módszereket (teljes szöveg a PDF-ben)

A geológiai rezervoárok, beleértve a homokkő testeket, meghatározó szerepet kaphatnak a felszín alatti hidrogéntárolásban. Ennek megvalósításához szükség van a kőzet pórusterében, hidrogén injektálás hatására végbemenő kémiai reakciók megismerésére is. A földpátok gyakori kőzetalkotók és a pH változására könnyen mállanak. Tanulmányunkban áztatásos kísérletekkel és geokémiai modellezéssel vizsgáltuk a nagy nyomású hidrogén K-földpátra gyakorolt geokémiai hatását felszín alatti tároló körülmények között (100 bar, 105 °C). Az áztatásos kísérletekben az oldatot mintázva követtük a káliföldpát oldódását. A kísérleti adatok alapján a káliföldpát – víz – hidrogén rendszerben kismértékű eltérést tapasztaltunk a referencia kísérlethez képest, amelyekben inert nitrogént használtunk. A hidrogén hatására kezdetben intenzívebb K és Na oldódást tapasztaltunk, míg az Al és Si átlagosan kevesebb a referencia kísérletekhez képest. A kinetikus PHREEQC modellek a káliföldpát hasonló mértékű oldódását mutatják mindkét rendszerben. Összességében elmondható, hogy a káliföldpát nem különösebben reaktív hidrogén jelenlétében. Mindazonáltal a rezervoár körülményeken végzett kísérletek és a végbemenő reakciók modellezése egy egyértelmű előrelépés változatos ásványokból álló üledékes rezervoár kőzetek hidrogén tárolási képességének megismerésében.

A Szombathely-II. (rövidítve: Szh-II) magfúrás a magyarországi Duna-medence nyugati peremén teljes szelvénnyel 2150 m mélységben mélyült. A fúrás a megközelítőleg 2 kilométer vastagságú, neogén poszt- és szinrift medencekitöltő kő­zetek alatt nemcsak a nagyon kisfokú-kisfokú metamorf paleozoós pre-rift Felső-Ausztroalpi (UAA) aljzatot érte el, hanem az alsó kréta Pennini-egység zöldpala fáciesű kőzeteit is. Az alpi aljzat egységeit egy nagy kiterjedésű laposszögű normálvető, a Rechnitz (Rohonci) vető/nyírózóna (detachment fault) választja el egymástól. Ez a vető felelős az osztrák–magyar határon húzódó Rechnitz-Eisenberg metamorf magkomplexum (Rohonci-ablak) kialakulásáért. Mivel a nagy ki­ter­jedésű, extenziós nyírózónának a térségben nincsenek felszíni feltárásai, vizsgálatunk fókuszában a nyírózónát harán­to­ló magfúrás kőzetanyaga áll, amelynek mikrotektonikai, diagenetikus, fluidum típus szerinti és repedezett rezervoár tulajdonságait mutatjuk be jelen tanulmányban. A Szh-II-es magfúrás anyagának különböző kőzeteiben elvégzett előze­tes vizsgálataink a Rohonci-nyírózóna működéséről és a kapcsolódó potenciális paleofluidum áramlási útvonalairól szol­­gáltatnak új eredményeket.

A fő töréses deformációs zóna alatti Pennini zöldpala jól fejlett foliációt mutat, amelyet főként az aktinolit és a klorit irányítottsága definiál. A mintákban a milonitos mikroszerkezeti jelleg nem figyelhető meg, eszerint képlékeny nyírás nem volt jelentős a töréses nyírózóna alatt mintázott kőzetekben. A rideg deformáció mind a Pennini zöldpalát, mind a felette lévő UAA kőzetegységeket érintette. A devon karbonátok és kristályos palák egy vékony (mindössze 20 méter vas­tag­ságú) extenziós allochtont képviselhetnek a Rohonci-vető tetején, a neogén medencekitöltés alsó egységét jelentő kong­lomerátum alatt. Fluidumzárvány-vizsgálataink fókuszában a vető alatti Pennini zöldpala minták álltak, melyekben különböző bezáró ásványokban négy eltérő kemizmusú és eredetű fluidumzárvány típust különítettünk el. Apatitban elsődleges, részlegesen újranyílt CO2±CH4+H2O összetételű fluidumzárványok örződtek meg (II.a, b, c típus). Az apatit és klinozoisit is befogadó ásványa továbbá másodlagos, azaz beforrt repedések mentén megjelenő kétfázisú (folyadék és gáz), rendre CO2 és CH4-tartalmú vizes fluidumzárványoknak (I. és II.d típus). A kőzet foliációját harántoló repedés­kitöltő kalcitban primer fluidumzárványok (III. típus) őrződtek meg, amelyekben a folyadékfázisú H2O mellett CO2 és telített szénhidrogének mutathatók ki. Ezek bezáródása a kalciterek kristályosodásával lehetett egyidejű. Az erekben megjelenő kvarc alszemcsehatárai mentén kétfázisú CO2-CH4-N2-tartalmú, vízgazdag fluidumzárványok (IV. típus) záródtak be, melyek a mikroszerkezeti megfigyelések alapján a képlékeny deformációval egyidejűleg a kvarc átkristályo­so­dása során csapdázódtak. Fluidumzárvány petrográfiai vizsgálatok alapján a II.d és III. típusú fluidumzárványok ese­tén egyazon zárványcsoporton belül nagymértékben eltérő folyadék- és gázfázisra vonatkoztatott fázisarányok figyel­he­tők meg, ami a csapdázódáskor jelen lévő, vízgazdag fluidumrendszer felforrására (folyadék- és gázgazdag fázisok sze­pa­rációjára), így a fázisok heterogén csapdázódására utal.

A vizsgált vetőzóna felépítésének és működésének megismerése fontos felszín alatti geoenergetikai példát szolgál­tat­hat a geofluidumok (víz és könnyűolaj) és különböző természetes gázok (CO2, CH4, N2 és H2) körülbelül 2 km mély­ségben történő migrációs útvonalainak feltárásához.

Az ALCAPA főegység dunántúli részén, a Periadriai–Balaton-vonaltól északra elhelyezkedő Velencei-hegység fő tömegét a perm időszaki, S–A típusú Velencei Gránit alkotja. A gránitban ÉK–DNY, illetve É–D csapásirányú hidro­termás telérek és agyagásványos átalakulási zónák is ismertek, melyek eredete sokáig kérdéses volt, de az újabb kuta­tá­sok segítettek sok előfordulás földtani folyamathoz kötésében; nemcsak a gránit magmatizmushoz kapcsolódó, hanem egy triász időszaki, regionális fluidáramlási rendszer létrejöttéhez kötődő és a térséget érintő paleogén magmatizmushoz kapcsolódó hidrotermás eseményt is dokumentáltak. A pákozdi Ősi-hegyen egy 0,5–0,8 m széles, ~100 m hosszan követ­hető kvarctelér ismert, melynek komplex ásványtani, kőzettani, teleptani és talajtani vizsgálatának eredményeit mutatjuk be. A telér kétféle kifejlődését azonosítottuk (sejtes és tömör, mikrobreccsásodott gránitot tartalmazó), és meghatároztuk az összetételét (domináns kvarc, erősen átalakult gránitklasztok, monacit, keralit, alárendelt Ti-oxidok, hintett pirit és kalkopirit, illetve ezek átalakulási termékeként goethit). Az átalakult gránitban és a telérkvarcban megjelenő monacithoz szorosan kötődő, sajátalakú keralit és goyazit is megfigyelhető, ami alapján a foszfor és a nagy térerejű elemek hidro­ter­más remobilizációjára következtethetünk. A telér átalakulási udvarában a földpátok illitesedése, szericitesedése figyel­he­tő meg, ami az eredetileg feltehetően gyengén savas, oldott anyagokban gazdag hidrotermás fluidum kőzettel való köl­csönhatása révén bekövetkező pufferolódásának lehet eredménye. A rekonstruált paraméterek ideálisak lehettek a színes­fémek oldatban való szállításához. A telér fölött kifejlődött kőzethatású talaj is tükrözi a kőzetátalakulást, míg a távolabb megjelenő, fiatal homok kőzetalkotói is utalnak a hidrotermás eseményre. A telér hidrotermás ásványainak anyaoldat-jellemzői a környező kvarc ± fluorit, szulfid tartalmú telérekével mutat jelentős hasonlóságot, és a megjelenő pirit­ nyom­elem összetétele (Cu-, Pb-, As-tartalma és a mérhető Au hiánya) is hasonló a pátkai kvarc-fluorittelér piritjének össze­té­teléhez. A telér elhelyezkedése, valamint ásványtani jellemzői miatt feltételezzük, hogy képződése a triász időszaki re­gio­nális fluidáramlási eseményhez köthető.

Az 1960-as évek eleje óta ismertek a Molasse-medencében (Ausztria északkeleti részén) fúrt két kutató fúrás során feltárt számos telep-telér előfordulása. Míg a feltételezett dogger (Porrau-2) és felső paleozoikum (Roggendorf-1) klasztikus szekvenciában feltárt diabáz egységek kezdeti elemzése helyesen következtetett intruzív jellegükre, a korbeli összefüggések és a tágabb rétegtani és tektonikai vonatkozások továbbra is kevéssé ismertek.

Mintegy 60 év elteltével, különböző modern analitikai módszerek alkalmazásával ebben a munkában az intruzívumok új értelmezését javasoljuk. Eredetileg a különböző lamprofirok korát jura korúnak tekintették. Új, de még előzetes eredményeink azonban kora kréta korú (136-141 Ma) intruzív vulkanizmust jeleznek, amelyet nem csak a K-Ar kormeghatározás mutat, hanem a lamprofírok regionális analógiái is. A Porrau-2 fúrás alsó, feltételezett Dogger-szekvenciájából származó egyetlen dácit mintát egy régebbi intruzív elemként értelmeztünk, mivel a K-Ar kormeghatározás (283-284 Ma) alsó perm korra utal. Ennélfogva a kút mélyebb részén feltárt rétegek nem lehetnek dogger korúak, hanem a felső paleozoikumba tartoznak (perm). Ezért a Porrau-2 és Roggendorf-1 kutakban található alluviális-fluviális üledékek egy része a csehországi Morávia karbon-perm Boskovice medencéjének felszín alatti, délnyugati folytatását képviseli Alsó-Ausztriában.

Regionális léptékben a vizsgált üledékek petrográfiája megegyezik a jól ismert alsó-kréta kori alkáli vulkáni kőzetekkel (lamprofír, bazanit, fonolit), amelyek a Morva-Sziléziai Beszkidek területén, az Északkelet-Cseh Köztársaságban és Dél-Lengyelországban, valamint a dél-magyarországi Mecseki Zónában fordulnak elő. Míg mindezek a vulkáni egységek jelenleg az eredeti paleogeográfiai helyzetükből elmozdult alpesi allochthon övekben helyezkednek el, addig a tanulmányunkban szereplő alsókréta teleptelerek az autochton európai lemezben helyezkednek el. Ezért fontos új támpontot nyújtanak a kora kréta kori regionális rift zóna palinspasztikus rekonstrukciójához a mezozoikus európai lemez déli peremén.

A Nógrád–Gömör Vulkáni Terület feltehetően a legalaposabban kutatott felsőköpeny xenolit lelőhely a Kárpát–Pan­non régióban. A kutatók a begyűjtött felsőköpeny xenolitok tucatjait számos nézőpont alapján vizsgálták az elmúlt évtizedek­ben. Jelen tanulmányhoz kapcsolódóan a területről elérhető tudományos közleményeket áttekintettük, és a bennük közölt, xeno­li­tokra vonatkozó főelemgeokémiai adatokat kigyűjtöttük egy adatbázis felépítésének a céljából. A létrehozott adatbá­zis 112 xenolit kőzetalkotó ásványainak a geokémiai adatait tartalmazza. Ezt követően az összegyűjtött adatokon klaszter­ana­lízist hajtottunk végre a CluStress algoritmus alkalmazásával, amely 2 főcsoport (I és II) és azokon belül további 17 csoport el­kü­lö­nítését eredményezte. Az I-es főcsoport két alegységre osztható I/a és I/b főcsoportok). Az I/a főcsoporthoz tartozó xeno­li­tok nagy ortopiroxén/klinopiroxén ásványos összetétel aránnyal (többnyire >1,5) és olivin Mg-számokkal (uralkodóan >0,89) jellemezhetők. Ezzel szemben az I/b főcsoportba sorolt xenolitok kis ortopiroxén/klinopiroxén ásvá­nyos összetétel hányados­sal (többnyire <1) és olivin Mg-számokkal (uralkodóan <0,89) bírnak. A legtöbb xenolit (a besorolt xenolitok ~50%-a) az I/a főcsoporton belüli 1-es csoportba került, amely Nógrád–Gömör majdnem minden xenolit lelőhe­lyén előfordul. Az 1-es cso­port xenolitjai a főelem-geokémiájuk vonatkozásában szűk tartományban változnak. Ezeket a kő­ze­teket az előfordulási gyako­ri­ságuk és térbeli elterjedésük okán a terület alatti átlagos (háttér) litoszferikus köpenyként azonosítottuk. A többi csoport fejlődéstörténetét geokémiai tulajdonságaiknak köszönhetően többnyire képesek voltunk meghatározni. A megkülönböz­te­tett 17 csoporton belül legalább 11 csoport xenolitjai esetén (a besorolt xenolitok ~35%-a) feltételezhető, hogy kialakulásuk szorosan kapcsolódik a neogén alkáli bazaltos vulkanizmushoz. Ez azt sugallja, hogy a Kárpát–Pannon régió vulkáni terü­le­teinek preneogén gyökérzónája jelentősen átalakulhatott a felfelé mozgó bazaltos olva­dékok és a falkőzet intenzív kölcsön­ha­tásának az eredményeként az utóbbi ~10 millió évben.

Szabó Csaba az ELTE TTK Kőzettan-Geokémiai Tanszék munkatársaként tovább vitte Szabó József és Mauritz Béla szakmai örökségét, és meghatározó szerepet játszott a hazai és határon túli magmás kőzettani iskola eredményességében. Diákjainak nemcsak a mikroszkópos kőzettani és petrográfiai, majd a geokémiai alaptudást adta át, hanem a motivációt is a felfedező és alkalmazott kutatás felé. Az általa alapított Litoszféra Kutatócsoport, későbbi nevén Litoszféra Fluidum Kutatólaboratórium számos hazai és nemzetközi szinten is sikeres, többek között Lendület- és ERC-pályázatot nyert szak­embert adott a földtudománynak. Az alábbi rövid tudománytörténeti összefoglaló tisztelgés oktatói és iskolateremtői munkássága előtt. A petrográfia kialakulása az első kőzettani vékonycsiszolat és az első polarizációs mikroszkóp megal­ko­tásával, majd a mikroszkópos leíró kőzettan tudományterülete forradalmi változást hozott a földtudományban. A mű­sze­res analitikai módszerek fejlődésével, a kőzettani és geokémiai vizsgálatok, valamint a termodinamika és a kísérleti kőzettani eredmények integrálásával jött létre a magmás folyamatokat, azok körülményeit számszerűsíteni is tudó kvan­ti­tatív kőzettan. Ezáltal jobban értjük a földköpeny és földkéreg kialakulását és fejlődését, az új tudományos felfogás új perspektívát nyitott a vulkáni működés megértésében is, például a vulkánok alatti magmatározók természetének és fo­lya­ma­tainak feltárásában. A kőzettani vulkanológia segítségével leírhatók a vulkánkitöréshez vezető folyamatok, beleértve ezek időtartalmát is. Eredményei így hozzájárulnak fontos, a társadalmakat is érintő hatások feltárásához, például a ter­mé­szeti veszélyhelyzetek előrejelzésének és kezelésének jobbításához, ami emberi életeket és anyagi javakat óvhat meg.