2016. szeptember 6-án, két héttel kerekszámú születés napja után MINDSZENTY Andreával hármasban autóba ültünk, hogy végigrobogjunk Ausztrián, majd egész Olasz országon, le Palermoig azért, hogy így együtt, miképpen a múltban többször is, végiglátogassuk kedves itáliai helyein ket és kedvenc olasz kollégáinkat. Míg korábban munka, vagyis közös kutatások céljából mentünk Olaszországba, most kizárólag személyes okok motiváltak bennünket. Számos okból széttartó elfoglaltságaink miatt úgymond „hivatalos” szakmai utazásra már bizonyára nem lett volna alkalmunk, ha tehát hármasban akartunk még egyszer közös olasz programot csinálni, akkor azt csak saját erőből, saját időnkből lekerítve tudtuk megvalósítani.
Az autóban a szokásos ülésrendet vettük fel: Andrea a hátsó ülésen — pontosítunk: üléseken — foglalt helyet. Itt amúgy ő maga a lehető legkisebb helyet igényelte, minden más köbcentimétert a mesés összevisszaságban tartott holmija töltött ki: korántsem teljes felsorolás szerint térképek (több ségükben haszontalanok), ruhadarabok (a klímához képest feleslegesen meleg holmik), üdítős üvegek (zömmel üresek) és ennivalók, különféle csomagolásban és állagban. Ezek között hosszú perceket töltve lehetett valamit keresni, amiről aztán rendszerint kiderült, hogy a hátsó csomag tartóban van. (folytatás a PDF-ben)

A  triász  időszakot  lezáró  tömeges  kihalás  egyike  a  fanerozoikum  legnagyobb  kihalási  eseményeinek,  amelyet globális környezeti krízis idézhetett elő. Kutatása az elmúlt két évtizedben vált intenzívvé és azóta szerte a világon, számos szelvény részletes vizsgálatával folyik. A szemle jellegű cikk célja a környezeti krízis kőzetekben megőrződött nyomainak felderítését célzó rendkívül kiterjedt és szerteágazó kutatások fontosabb eredményeinek és a folyamatokat kiváltó okok értelmezésének áttekintése, valamint a hazai triász-jura határképződmények jelentőségének és a szelvények vizsgálatával eddig szerzett ismereteknek az összegző bemutatása.

A tatai Kálvária-dombon feltáruló alsó-jura mészkőben korábban nem azonosított dolomit testet ismertünk fel. A dolomit test egy repedés mentén jelenik meg és egy szintben a Pisznicei Mészkő réteglapjával párhuzamosan is kiterjed, így „gomba” metszetet mutat. A dolomit finom-középkristályos, és helyenként nyeregdolomit is megjelenik. A dolomittestet breccsazóna harántolja. A klasztokat több generációs fehér-szürke-sárga kalcit cementálja, amelyben zárványként apró dolomittörmelék is megfigyelhető. A dolomittest nem breccsásodott, hanem rétegződéssel párhuzamos kalciterek vágják át. Dolomit utáni kalcit pszeudomorfózát (dedolomitot) is azonosítottunk a Pisznicei Mészkő breccsazóna melletti szakaszán. A három különböző dolomit (finom-középkristályos helyettesítő dolomit, nyeregdolomit cement, törmelékes dolomit zárványok a kalcitban) valamint a később kalcittal helyettesítődött dolomit képződése is feltételezhetően ugyanahhoz a dolomitosodási eseményhez köthető. A repedés mentén áramló, esetenként réteglap mentén elszivárgó fluidum szövetromboló módon dolomitosította a mellékkőzetet. Ennek a dolomit fázisnak a törmelékét találjuk meg a breccsazónát cementáló kalcit zónái között. A dolomitosodás repedéshez kötötten ment végbe. A stabilizotóp értékek betemetődéskor végbement folyamatot valószínűsítenek. Az anyaoldat lehetett az ekkor jelenlévő pórusvíz vagy hidrotermális fluidum. A törések poszt-szediment jellege, és breccsát cementáló kalcit meteorikus eredete alapján a dolomitosodási esemény a késő-jura és késő-kréta–paleogén között mehetett végbe.

A kréta korú osztrák-magyar bauxitok részletes korrelációját Mindszenty Andrea tette közzé elsőként a 1980-as években. Az Északi Mészkő Alpokban és a Dunántúli Középhegységben elhelyezkedő bauxitok közötti jelenlegi távolság néhány száz kilométer nagyságrendü. A késő krétára (turontol a korai szantoniig) vonatkozó vázlatos palinspasztikus rekonstrukció azonban sokkal közelebbi egykori helyzetükre utal.  Ugyanakkor, fontos különbségek is vannak ezeknek a bauxitoknak a tulajdonságai között amelyek a felszínre került kora alpi takarórenszer fölötti eltérő paleogeográfiai helyzetüket tükrözik. Más jellegü eltérések, mint például a porozitásban mutatkozó különbségek, a későbbi alpi szerkezeti felülbélyegzésnek tudhatóak be. Az osztrák és magyar bauxitok nemcsak a képződésükkel egyidős földtani viszonyokrol nyújtanak információkat, hanem a regionális geodinamikai környezetre vonatkozó adatokkal is szolgálnak közvetlenül a lerakodásuk elött és után is. A kréta bauxitok tipikus lerakódási környezete a tágabb alpi régióban különféle flexurális medencék peremén végbement kiemelkedéssel és karsztosodással függött össze. A bauxitok fontos földtani információkkal szolgáltathatnak az egykori regionális geodinamikai folyamatokrol, ahogy erre Mindszenty Andrea úttörő módon már a korai 1990-as években rámutatott.

A Földtani Közlöny 125. 3-4. számában jelent meg összefoglaló a Budai-hegység barlangjairól (Leél-Őssy Sz. 1995). Az azóta eltelt időszakban (elsősorban a kutatási módszerek fejlődésének, és a megszaporodott hegyvidéki építkezéseknek köszönhetően) nemcsak új feltárások történtek (elsősorban a Rózsadomb térségében, ahol az 1995-ben ismert 30 km-es járathossz csaknem a duplájára, 55 km-re növekedett), hanem az itteni hipogén barlangok genetikájával, ásványvilágával kapcsolatban is számos új eredmény született. A keletkezéssel kapcsolatos új elméletek közül az elváltozott (kovás) zónákkal kapcsolatosakat, és a barlangot kioldó aszcendens termálvizek eredetével és keveredésével kapcsolatos új eredményeket kell kiemelnünk. Az akkor a Budai-hegységben ismert barlangi ásványfajok száma 15-ről 31-re emelkedett. Ebben az időszakban születtek az első konkrét eredményeket tartalmazó korhatározások is. Ezek közül több részben publikálásra került Mindszenty Andrea szerkesztette Budapest: Földtani értékek és az ember c. 2013-as könyvben. Az egész Budai-hegységben ma 239 barlangot ismerünk. Budapesten (a Pilishez tartozó Róka-hegyen lévőkkel együtt) 176 barlang található. A Rózsadomb térségében 102 barlangot kataszterizáltak az Országos Barlangnyilvántartásban. Az elmúlt 20 évben legfontosabb barlangfelfedezések a víz alatti Molnár János-barlangban, a Hideglyuk- és Harcsaszájú, valamint a Pál-völgyi-barlangban történtek: az utóbbi három barlang és a Mátyás-hegyi-barlang közötti összekötő járatok feltárásának köszönhetően, közel 31 km-es hosszával a Pál-völgyi-barlangrendszer lett Magyarország leghosszabb barlangja, megelőzve az Aggtelek-jósvafői Baradla-barlangot (beleértve a Baradla szlovákiai részét, a Domica-barlangot is). Nagy eredmény az eddig csak felszín közeli járatairól ismert Ferenc-hegyi-barlangban a Mélyszint megtalálása. Három új kisbarlang: a Citadella-kristálybarlang, a Királylaki-barlang és a József-hegyi 4. sz. barlang felfedezése pedig különösen értékes ásványkiválásai, ill. nagyon perspektivikus továbbkutatási lehetőségei miatt nagyon jelentős. Ezen kívül további 32 kisbarlangot találtak a kutatók az elmúlt 20 évben a Budai-hegységben, elsősorban a Rózsadomb térségében (1. ábra, 1. táblázat).

A Budai Termálkarszt (BTK) fluidum-fejlődéstörténetét az ásványparagenezisek tükrében a késő-miocén fedett karbonátos állapottól vizsgáltuk. Ekkor a termikus felhajtóerő vezérelte a felszínalatti vízáramlást. Később, a Budai-hegység kiemelkedésével és a csapadékvíz beszivárgásával megkezdődött a vízszint különbségek által vezérelt vízáramlási rendszerek kialakulása. További változást okozott a Gödöllői-dombság kiemelkedése, mely a Budai-hegység kiemelt területei mellett a keleti medencerész felől is domborzati hajtóerőt biztosított. A meginduló beszivárgás lehetővé tette a fedő sziliciklasztos képződmények nátrium-kloridos vizeinek karbonátos víztartóba történő lejutását. Jelenleg a Budai-hegység és tágabb környezete a BTK áramlási rendszerének nyugati félig fedett részét, míg a Gödöllői-dombságtól a Dunáig tartó terület a rendszer keleti, fedett részét képezi. A BTK összefüggő áramlási rendszerében hidrosztatikus közeli nyomásviszonyok uralkodnak. A rendszer regionális és köztes megcsapolódási területei a Duna mentén húzódnak. A helyi, köztes és regionális áramlási rendszerek különbségeit a nyugati, félig fedett terület forrásai jelzik. A jelenkori vízáramlás domináns hajtóereje a vízszintkülönbségekből fakad, asszimmetrikus jellege a hidrosztratigráfiai helyzet, valamint a keleti és nyugati medencerészek közötti beszivárgáskülönbség következménye. A Duna alatt Ny­–K irányú regionális átáramlás zajlik. A regionális feláramlás hidrotermális komponense NaCl-os medenceeredetű vízzel egészül ki. A meteorikus eredetű, langyos köztes, ill. a hideg helyi vízáramlásokban Mg2+ és SO42- gazdag vizek jellemzőek, a medenceeredtű fluidomok jelenléte itt nem bizonyított. Az eredmények rámutatnak a rendszer hőmérsékleti eloszlását meghatározó folyamatokra, valamint a fedőüledékek hő felhalmozódásában betöltött szerepére. A rózsadombi és a Gellért-hegy előterében található források fizikai-kémiai tulajdonságok szerinti elkülönülését szerkezeti és a két áramlási rendszer különbségei okozhatják. A Gellért-hegynél csak termálvíz lép felszínre, míg a Rózsadombnál langyos és termálvíz megcsapolódás egyaránt zajlik. A különbség a hidrotermális vizek összetételében, eltérő forrásterületre és vízkémiai folyamatokra utal. A déli rendszer szulfát-többlete az evaporit összletekkel, a központi rendszer szulfátja medenceeredetű kén-hidrogénnel hozható összefüggésbe. A rózsadombi langyos meteorikus vizek szulfát forrása a fedő képződménybek piritje lehet. A fluidum-fejlődéstörténeti tanulmány eredményei hozzájárulnak a barlangképződési folyamatok értelmezéséhez.

Nagyon érdekes a kutatófúrás értékeléséről neves szerzők által jegyzett tanulmány, de van egy erős hiányérzetem: nem szerepel benne mélyfúrás-geofizikai mérés. Számomra, aki 5. évtizede mélyfúrásgeofizikával foglalkozom, hihetetlen, hogy a 2000-es évek elején, Magyarországon létezik olyan földtani kutatófúrás, ahol nem végeznek mélyfúrás-geofizikai vizsgálatokat. Szinte szégyelleném felsorolni, hogy egy komplex mélyfúrás-geofizikai méréssorozat hányféle méréstípust tartalmaz, és azokból mennyi információ származhatott volna. (folytatás a PDF-ben)

• Megemlékezés Videfalván az MFT megalakításának 170. éves évfordulójáról
• 13. Téli Ásványtudományi Iskola, Veszprém, 2018. január 19–20.
• Földtani és kultúrtörténeti értékeink nyomában az Aggteleki karszton
• Befejezetlen történet Emlékülés a recski mélyszint felfedezésének 50. évfordulóján
• Az „Ősvány-csapat” mini kiállítása a Lelkes Ásványbörzén
• Személyi hírek

A márványok petrográfiai vizsgálata napjainkig alárendelt szerepet kapott a hazai földtani szakirodalomban. A márványt felépítő ásványfázisok, valamint azok szemcsemérete és a szemcsehatár jellegének meghatározása (kőzetszövet), illetve a deformációs bélyegek feltárása és értelmezése révén azonban átfogó képet kaphatunk a kőzet metamorf fejlődéséről és deformációtörténetéről, ami független bizonyítékokkal szolgálhat a befoglaló metamorf kőzettest korrelációjához.

A Békés–Codrui-egységen belül elhelyezkedő, Dorozsma környéki kristályos aljzatban egy maximum néhányszor tíz méter vastagságú, markáns töréses deformációt szenvedett márványzóna található. Tanulmányunkban az e zónát mintázó Dorozsma‒4, ‒7 és ‒54 fúrások által feltárt márványból készült archív vékonycsiszolatok petrográfiai vizsgálatát végeztük el.

A mikroszkópos vizsgálatok alapján a dorozsmai márvány döntően karbonát + kvarc + Mg-klorit ± talk összetételű, finomszemcsés, heteroblasztos szövetű márványból épül fel. A szemcsehatárok jellemzően szutúráltak, illetve beöblösödők, a deformációs ikerlemezek közül dominánsan a II. és a IV. típus van jelen. A mintákban általánosan jellemzők a kisméretű, kvarccal és karbonáttal kitöltött oldódásos üregek, amelyeket mikrokristályos karbonátból álló szegély övez. Erősen átalakult, mikrokristályos kőzetváltozat szintén megfigyelhető, valamint nagyméretű, szigmoid-alakú karbonátklasztok és rezorbeált, polikristályos, alszemcsés szerkezetű kvarcklasztok is megjelennek a mikrokristályos alapanyagban. Helyenként a nagyméretű karbonátszemcsék deformációs ikerlemezeit apró, kisméretű, zárványmentes karbonátszemcsék helyettesítik, amelyek a nagyméretű szemcsék között is megtalálhatók Mg-klorittal együtt.

Az archív vékonycsiszolatok petrográfiai vizsgálata alapján kijelenthető, hogy a vizsgált márványt többfázisú deformáció érte. A D1 esemény a szöveti bélyegek alapján nagyobb, 250 ºC-ot meghaladó hőmérsékleten mehetett végbe, amelyet később felülbélyegzett egy kis hőmérsékletű deformációs esemény (D2), amelyhez fluidumhatás társult. E fluidum gyengítő hatása okozhatta a vékonycsiszolati léptékben felismerhető képlékény alakváltozást, valamint a kis hőmérsékletű dinamikus rekrisztallizációra utaló szöveti bélyegeket.

Munkánkban a Gyűrűfűi Riolit Formáció Villányi-hegység északi előterében mélyfúrások által feltárt kőzeteit vizsgáltuk. A Bisse–1, a Peterd–1, a Szava–1, a Vókány–2, az Egerág–7 és a Szalánta–3 fúrásokból változó, de alapvetően korlátozott mennyiségű fúrómag és vékonycsiszolat állt rendelkezésre a kőzettani reambulációhoz. Petrográfiai megfigyeléseink, valamint az archív jelentések adatai alapján két fő litológiai csoportot különítettünk el a területen: lávakőzeteket és piroklasztitokat. Ásványos összetétel és szövet alapján a következő kifejlődések különböztethetők meg a Gyűrűfűi Riolitban: (1) riolitos összetételű lapillitufa (Peterd–1, Vókány–2 felső szakasza, Egerág–7 felső szakasza, Szalánta–3 felső szakasza és feltételezhetően a Bisse–1 felső szakasza); (2) riolitos összetételű lávakőzet (Bisse–1 alsó szakasza, Szava–1, Vókány–2 alsó szakasza); (3) dácitos összetételű lávakőzet (Egerág–7 alsó szakasza); (4) riodácitos–dácitos összetételű lávakőzet (Szalánta–3 alsó szakasza).

A Villányi-hegység északi előterében feltételezhető egy korábbi, lávaöntéssel járó magmás tevékenység (többek között Bisse–Vókány és Szava térségében egy riolitos összetételű lávadómot/lávaárat, míg Egerág–Szalánta térségében riodácitos–dácitos összetételű lávakőzeteket létrehozva), időben ezt követte egy robbanásos kitörésekkel kísért vulkanizmus, amely jelentős vastagságú ignimbrittakaróval fedte be a területet.

A mélyfúrásokban feltárt, jelenleg riolitos összetételű piroklasztitok kristálygazdagsága szakirodalmi adatok alapján dácitos kiindulási olvadékösszetételre jellemző, ami hasonlít az úgynevezett monoton intermedier képződményekre. Az ilyen vulkáni kőzetek egy középső-felső kéregbeli magmatározó kristálykása reaktivációjaként értelmezhetők. Figyelembe véve, hogy a piroklasztitokat utólagos kálimetaszomatikus hatások érték (pl. Peterd–1 fúrás földpátjainak adulárosodása), nem zárható ki azok kémiai összetételének módosulása. A Villányi-hegység északi előterében a permi vulkanizmus jellegének pontosításához ezért további részletes kutatás szükséges, amit az Egerág–7 és a Szalánta–3 fúrások piroklasztitjaiban megjelenő magmás eredetű gránátkristályok vizsgálata is elősegíthet.  

Eredményeink azt mutatják, hogy a Villányi-hegység északi előterében — az európai Variszcidák analóg területeihez (pl. Intra-Szudéta-medence, Dél-permi-medence, Erdélyi-szigethegység) hasonlóan — egy kemizmusát tekintve is összetett, akár hosszabb ideig fennálló vulkáni rendszer működhetett, amelynek kőzeteit korábban egyszerűsítve, egyetlen rétegtani marker képződményként kezelték. A rendszer alaposabb megismeréséhez a fúrásonkénti radiometrikus (U-Pb, cirkon) kormérések, továbbá a teljes kőzet (fő- és nyomelem) geokémiai vizsgálatok hozhatnak előrelépést.

A mélyfúrásokból származó fúrómagok, furadékminták anyagában csapdázódott fluidumzárványok gáz és illékony komponens tartalmának vizsgálatával lehetőség nyílik a kőzettestben egykor működött fluidumrendszerek kémiai összetételének megismerésére, azok vertikális kiterjedésének meghatározására, a paleo-fázishatárok lehatárolására. A kiválasztott fúrásszelvény mentén, a kőzetmintákból kiszabadított gázok relatív mennyiségét a mélység függvényében ábrázolva, gázprofilok, illetve ezekből további származtatott paraméterek számíthatók. A Szegedi Tudományegyetem, Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszékén megépített gázanalizátorral a fluidumzárványok mechanikai feltárása („feltörése”) alacsony nyomású-magas hőmérsékletű körülmények között történik. Az így felszabadított gázok azonosítását a törőkamrákhoz csatlakoztatott kvadrupól tömegspektrométerrel végezzük.

A furadékminták vizsgálatának elengedhetetlen feltétele a minták megfelelő előtisztítása, majd a fluidumzárványok hatékony és reprodukálható feltárása, azaz a minta törése. Az optimális mérési protokoll kialakítása céljából, az adatok reprodukálhatósága és megbízhatósága érdekében a műszer törőegységeivel 250–500 μm mérettartományba eső kvarchomok minták töréstesztjeit, és eltérő típusú fúróiszapokkal szennyezett kvarchomok minták tisztítási eljárásait vizsgáltuk meg. A töréstesztek eredményei alapján a nagyobb mintamennyiség, a magasabb ütésszám vagy a megnövelt préselési idő eltérő mértékben módosítja az aprózódás hatékonyságát. Vizsgálataink alapján az optimális aprózódás, azaz a legnagyobb számú fluidumzárvány felnyitásához maximálisan 0,5–1,0 g mintamennyiség, minimum 50 db ütésszám és 1 sec ütésenkénti préselési idő szükséges.

A tisztítási eljárások hatékonyságának összehasonlítása során beigazolódott, hogy a megvizsgált tisztítási módszerek esetében, a minták mosószeres tisztítása a minta-előkészítés időtartamát jelentősen megnöveli, de bizonyos minták esetében a mosás alkalmazása elkerülhetetlen a megbízható mérési eredmény elérése érdekében. Az elvégzett tesztek eredményei alapján kidolgoztuk a műszer kőzet- és furadékminták vizsgálatára alkalmazható mérési protokollját, továbbá meghatároztuk a további fejlesztési irányokat.

Az 1960.-as évek elejétől két új momentum forradalmasította a geológiai gondolkodás fejlődését. Az egyik, a lemeztektonika, mely széles kőrben vált ismerté, a másik a köpenyszármazású kőzetek azonosítása és az ebből fakadó új eredmények. Bár ez utóbbi is gyökerestül változtatta meg a geológia tudományát, ennek igazi jelentőségét inkább csak a szakemberek ismerik. Ez a dolgozat a köpenykőzetek felismerésének történetét követi nyomon, valamint néhány kiragadott példán keresztül igyekszik bemutatni azt az óriási fejlődést, melyet e kőzetek részletes vizsgálatainak köszönhetünk.

GYARMATI Pál 1935. február 4-én született Szegeden. Általános és középiskolai tanulmányait szülővárosában, majd Szarvason végezte, ahol kitűnő eredménnyel érettségizett. 1958-ban szerzett geológus oklevelet az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE). Első komolyabb szakmai munkáit hallgatóként a Börzsönyben és a Bükk hegységben készítette, utóbbit BALOGH Kálmán irányítása mellett. Az ELTE Alkalmazott Földtani Tanszékének gyakornokaként a VITÁLIS Sándor vezette Salgótarján környéki kutatásokba, az ottani bazaltok vizsgálatával kapcsolódott be. Folytatás a PDF-ben.

Beszámoló a 2017. évi Összegyetemi terepgyakorlatról
„Ahol az elemek találkoznak: víz, föld és tűz" - 8. Kőzettani és Geokémiai Vándorgyűlés

• Földtudományi és kultúrtörténeti emlékek nyomában
• Geotóp napok – 2017
• Földtudományos forgatag – 2017
• Ásványtani, kőzettani és geokémiai felsőoktatási műhelyek éves találkozója
• NosztalGEO 2017: „Új/régi eredmények: középső-, alsó-miocén”

Könyvismertetés:

• POLGÁRI Márta, SZABÓ Zoltán, VIGH Tamás: Mangánércbányászat Úrkúton (1917–2017)

A budapesti Örs vezér téri üzletközpontok alapozása során nagy számban fordultak elő tengeri sünök is a badeni korú Lajtai Mészkő Formáció rétegeiben. Az Árkád 1 alapgödréből előkerült egy Magyarországról eddig nem ismert tengeri sün nemzetség, a Brissus.  

A genust eddig a Paratethys térségéből csak burgenlandi és nyugat-ukrajnai lelőhelyekről írták le. A Budapesten megtalált mindkét Brissus egyed jó megtartású. Az egyik példányt a Brissus abeli (Reidl, 1941) fajba lehetett besorolni, ami csak a Paratethys késő-badeni korú üledékeiből ismert. Ezen felül előkerült egy az egész európai-mediterrán térségben eddig ismeretlen Brissus forma, amely morfológiai bélyegeit tekintve egyik európai vagy egyéb mediterrán formával sem egyezik meg. Emellett hordoz sajátságos morfológiai elemeket is, úgy, mint az erősen anterior helyzetű apicalis lemez, az anterior szirompár által bezárt szög mértéke, valamint a periproct elhelyezkedése. Mindezek alapján a forma új fajként való elkülönítése indokolt, melynek neve – Mihály Sándor tiszteletére – Brissus mihalyi nov. sp.

Maga a Brissus genus ma széles földrajzi elterjedésű, de kis egyedszámú; a ma élő együtteseket részletesen nem vizsgálták. Az európai neogénben ritka, így a magyarországi megjelenés a forma eocéntől máig zajló evolúciójának megismeréséhez is fontos információt nyújt.

A fiatal vulkánkitörések kormeghatározása sokszor igen nagy nehézségbe ütközik a konvencionálisan használt módszerek időbeli korlátai (pl.: radiokarbon – ~50 ezer év a felső korhatár; K-Ar – ~1 millió év a rutinmérések alsó korhatára), vagy a méréshez szükséges megfelelő ásványok (pl. leucit, szanidin), valamint szenesedett növénymaradványok hiányában. Az U-Th mérésekkel kiegészített cirkon (U-Th)/He geokronológia többek között erre a kritikus időintervallumra kínál megoldási lehetőséget. Alacsony záródási hőmérséklete (~150-180 °C) miatt képes a kitörés időpontjáról direkt információt adni, továbbá nagy előnye az is, hogy a cirkon egy igen széleskörűen elterjedt akcesszórikus ásvány a legtöbb vulkáni kitörési termékben. Mindezekből kifolyólag az elmúlt évtized alatt a nemzetközi kutatások során egyre elterjedtebbé vált a módszer alkalmazása a fiatal (<1 millió év) kitörések datálására is, azonban a hazai kutatásokban csak kis mértékben jelent meg ugyanez a tendencia. Jelen munka célja, hogy az (U-Th)/He geokronológia elméleti és gyakorlati alapjairól, valamint fiatal vulkánkitörések kormeghatározása esetében történő alkalmazhatóságáról nyújtson egy részletes, magyar nyelvű összefoglalást.

Az alkalmazhatóság vizsgálatára a Kárpát-Pannon térség legfiatalabb vulkánkitörésének (Csomád, Dél-Hargita) környezetében megtalálható, ahhoz kapcsolódó kitörési termékeket választottunk. Ezek a Nagy-Hegyes andezit lávadómja és a bükszádi piroklaszt-ár üledék, amelyekre 843 ± 27 ezer (Nagy-Hegyes felépülése) és 32,6 ± 1,0 ezer évet (bükszádi réteget létrehozó kitörés) kaptunk eredményül. A kiválasztott lelőhelyek mintáin keresztül jól szemléltethető, hogy miként történik az (U-Th)/He kormeghatározás, hogyan követik egymást az egyes lépések, amíg eljutunk a mért adattól a végleges koreredményig. Ezek a képződmények jó példát szolgáltatnak a módszer alkalmazhatóságának bemutatására fiatal (<1 millió év) vulkánkitörések kormeghatározására.

A Nyugati-Mecsekben elhelyezkedő Bodai Agyagkő Formáció (BAF) a nagy aktivitású radioaktív hulladékok elhelyezésére szolgáló mélygeológiai tároló potenciális befogadó képződménye. Mivel a BAF porozitása és permeabilitása extrém kicsi, így abban fluidumáramlási útvonalak törések, szerkezeti inhomogenitások mentén jöhetnek létre. Ebből adódóan kiemelkedően fontos a BAF deformációtörténetének megismerése, melyről a repedések, repedésrendszerek hordoznak információt. Kutatásunk során a Boda község közelében mélyült BAF–2 fúrás 74,34–899,22 m közötti mélységtartományából származó 56 db fúrómagminta szerkezeti elemeinek morfológiai és ásványtani vizsgálatát végeztük el, továbbá az érkitöltések belső mikroszerkezetét értelmeztük. Az egyes repedésgenerációk cementfázisainak összetételét polarizációs mikroszkópos megfigyelések, röntgenfluoreszcens spektrometria és Raman mikrospektroszkópia segítségével elemeztük. A magpalástról készített felvételek alapján az ereket 22°, 42° és 70° átlagos dőlésszögű csoportba soroltuk. A repedéskitöltéseket ásványtani alapon két kategóriába osztottuk. Az első kategóriába sorolható erek dominánsan kalcit kitöltésűek, azonban a másodlagos repedéskitöltő ásványtársulások mintánként eltérően albit, albit-cölesztin, valamint kvarc-pirit lehetnek. A vizsgált repedéskitöltések második csoportjában kalcit-anhidrit a domináns kitöltő ásványegyüttes, amely mellett másodlagosan kvarc-barit-cölesztin, valamint albit-pirit-cölesztin jelenik meg. A repedéskitöltések szöveti elemzése során szintaxiális, antitaxiális és ataxiális növekedési morfológiával rendelkező ereket különböztettünk meg. Az ásványtani alapon közös kategóriába sorolható értípusok orientációbeli, valamint szöveti tulajdonságaik alapján azonban markánsan eltérő deformációs-és fluidumáramlási eseményeket jeleznek.

Tanulmányunk a magyarországi kainozoós tengeri molluszkafauna pontosabb megismeréséhez járul hozzá 2 lutetiai, 2 egri és 22 badeni korú Gastropoda-faj leírásával, melyek többsége hazánkból ismeretlen volt, vagy csupán faunalistákon szerepelt. 21 faj új előfordulás Magyarországon, 22 esetében ez az első ábrázolás a hazai szakirodalomban. Bemutatjuk a fajok rétegtani és ősföldrajzi elterjedését. Közelmúltbeli terepmunkák, valamint a Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteménye alapján egy új faj, Lautoconus harzhauseri Kovács nov. sp. is leírásra került.

A Balaton-környéki fúrások, feltárások és a nagyfelbontású vízi szeizmikus szelvények által leképezett üledékek közötti rétegtani korreláció közel 30 éve képezi kutatások tárgyát. A parti és víz alatti rétegsor illesztésére elsőként Sacchi et al. (1998, 1999) adtak korrelációs javaslatot, amely szerint a Tihanyi‑félsziget kovás, édesvízi mészkövei (Lóczy (1913) gejzíritjei) a Balaton alatt is megtalálhatók, és ott mint jellegzetesen nagy amplitúdójú reflexiókkal határolt buckás alakzatok ismerhetők fel. A szeizmikus szelvényeken a buckás alakzatok által kijelölt felszínt egy harmadrendű pannóniai szekvenciahatárként (Pan-2) értelmezték.

A fenti értelmezés ellenőrzésére mederfúrást végeztünk a Balaton keleti medencéjében, és magmintát vettünk a kérdéses rétegtani szintben elhelyezkedő egyik buckából, és néhány méter vastagságban az alatta lévő rétegekből. A fúrás a tihanyi Fehérpart rétegeihez hasonló, agyagos-homokos képződményeket harántolt, vagyis nem támasztja alá Sacchi et al. (1999) felvetését. Az agyagos képződményekből álló buckákat szeizmikus geometriájuk tükrében olyan csuszamlási szerkezetekként értelmezzük, melyek a területet feltöltő progradáló deltalebenyek előterében keletkeztek, mintegy 8,4‑8,7 millió éve a Lymnocardium decorum biokronban. A fúrómagon végzett természetes gamma-intenzitás, mágneses szuszceptibilitás mérések és üledékföldtani vizsgálatok eredményeit a vízi szeizmikus szelvényekkel összevetetve sikerült azonosítani a csuszamlásos szerkezetek talpát is. Ez a szeizmikus felület egy molluszka-töredékekkel és centiméteres üledékes deformációkkal jellemezhető réteg, amelyhez a természetes gamma- és a mágneses szuszceptibilitás szelvényekben is észlelhető változás társul.

A fúrás harántolta a Pan-2 horizontot is, amely a rétegsorban a mélyebben fekvő homokos és a rátelepülő agyagos képződmények éles határaként jelentkezik. E határ alatti üledékek a Be-izotópos koradatok és reverz mágneses polaritásuk alapján a C4Ar (9,1-9,8 Ma) kronban keletkezhettek, tehát úgy tűnik sokkal idősebbek, mint a korábban Horváth et al. (2010) által becsült 7,9 millió év.

A tanulmányban a Bakony–Balaton-felvidéki Vulkáni Terület (BBVT) legismertebb tanúhegyén, a Badacsonyon kibukkanó freatomagmás piroklasztit-sorozat első kvantitatív leírását és vulkanológiai értelmezését mutatjuk be. A piroklasztitok juvenilis / litikus törmelékeinek arányát pontszámlálásos módszerrel vizsgáltuk vágott kézipéldány-felszíneken. A felület%-ban kapott eredményeket a kőzetminták teljes térfogatára vonatkozónak vettük. E módszer segítségével meghatároztuk a freatomagmás robbanások relatív mélységét a szinvulkáni felszínhez képest, következtetéseket vontunk le a lehetséges szineruptív vulkánmorfológiára, valamint a terepi megfigyelések és korábbi tanulmányok alapján rekonstuáltuk a vulkán működésének teljes fejlődéstörténetét.

A képelemzés során megállapítottuk litikus elegyrészek minimális arányát. Ebből, valamint a piroklasztitok térbeli elterjedéséből és rétegtani helyzetéből valószínűsíthető, hogy a Badacsony egy monogenetikus (esetleg policiklikus) tufagyűrű vagy sekély maar vulkán volt, amelynek kialakulásában a víz-magma kölcsönhatás következtében történt sekély mélységű freatomagmás robbanások játszották a fő szerepet. A tufagyűrű vulkáni forma a litoklasztok kis mennyiségével alátámasztható. Viszonylag kevés litoklasztot tartalmazó freatomagmás kitörési termékek nem csak tufagyűrűk, hanem puha, konszolidálatlan kőzeten kialakuló sekély maarok képződményei is lehetnek, amely modell a Badacsony esetében is valószínűsíthető.

A terepi megfigyelések, valamint a képelemzés eredménye alapján a vulkanizmus freatomagmás robbanásos, lávaöntő és magmás robbanásos fázisokra osztható. Ezen adatok alapján vulkáni fejlődéstörténeti modellt állítottunk fel. A kevés korábbi, célzott vulkanológiai szemléletű munka miatt e „kezdeti” adatok megfelelő alapot adhatnak a további badacsonyi vulkanológiai kutatásoknak.