Az ELTE Őslénytani Tanszék gyűjteményének története a tanszék első megalapításáig nyúlik vissza. Az eltelt több mint 130 év alatt a gyűjtemény — a tanszék sorsán osztozva — mozgalmas történetre tekinthet vissza. Az önálló tanszék
három alkalommal „alakult meg” (1882, 1915, 1947), közben kétszer is a földtannal került közös irányítás alá. Első alkalommal, mint közös földtani-őslénytani tanszék (1893–1915), másodjára, mint önálló professzorral be nem töltött,
majd névleg meg is szüntetett tanszék (1917–1946). A gyűjteményeit legalább kilenc alkalommal költöztették, időnként egészen nyomorúságos körülmények közé. Ezenközben léte többször is veszélyben forgott, egyes részei elvesztek,
másokat szándékosan, vagy véletlenül tettek tönkre. Állománya az első bő három évtized folyamatos bővülését követően (1882–1917), erősen megfogyatkozott, újabb jelentősebb bővülésére 1970-es évekig kellett várni. Összeállításában,
megjelenésében is mindig a kor követelményeihez próbálták igazítani, kezdetben a természetrajz tanárok oktatása (1882–1945), majd a geológusképzés szolgálatában (1947–). Napjainkban a meglévő gyűjtemény ugyan látszólag
megfelelő elhelyezést nyert, de továbbra is küzd a története során szinte végig jelentkező helyhiánnyal. Jelenleg a gyűjtemények leltározása és feldolgozása zajlik.

A felsőköpeny petrográfiai és geokémiai tulajdonságainak közvetlen vizsgálata alkáli bazaltokban, kimberlitekben vagy lamprofírokban megjelenő xenolitok tanulmányozásával lehetséges. A xenolitokból ezen kívül az általuk képviselt köpenyrész fizikai tulajdonságairól is információt kaphatunk az anizotróp kőzetalkotó ásványok (olivin, piroxének) kristálytani orientációjának (crystal preferred orientation – CPO) mérésével. A Kárpát–Pannon régióban
előforduló xenolitokon csak néhány éve kezdődtek CPO-vizsgálatok, a nógrád–gömöri területről pedig mindezidáig hiányoztak.
Részletes makroszkópos és mikroszkópi tanulmányozás után 6 spinell lherzolit xenolitot választottunk ki, amelyekben az olivinek kristálytani orientációját vizsgáltuk meg. A minták a nógrád–gömöri vulkáni terület legdélebbi részéről, Bárna–Nagykő lelőhelyről származnak, ahol a xenolitok a legváltozatosabb szöveti és geokémiai sajátságokat mutatják. Az olivinszemcsék kristályorientációjának mérését visszaszórt elektron diffrakció (electron backscattered diffraction – EBSD) használatával végeztük el, amelynek eredményeként elmondható, hogy a xenolitok szövete és a CPO-típus között összefüggés áll fenn: a porfiroklasztos szövetű xenolitok olivinjei A-típusú tengelyeloszlást, míg az ekvigranulárisaké D- (esetleg E-) típusú tengelyeloszlás mutattak. A különböző orientációtípusok az adott köpenyrégióban jelenlévő, eltérő mértékű stressz, illetve víztartalom hatására alakulhatnak ki, amelyből következően feltételezhető, hogy a vizsgált xenolitok különböző tulajdonságokkal rendelkező felsőköpeny részekből származnak.

A Marson a szén-dioxid légkör, az erős UV sugárzás, a földinél gyengébb gravitációs tér és a ritkán előforduló tömény sóoldatok az okai, hogy az üledékek jellemzői eltérnek a Földön megszokottól. A bolygó fejlődésével párhuzamosan módosultak a kialakuló üledékek tulajdonságai. A legnagyobb térfogatot a kezdeti meleg, nedves időszak után, valamint a jelenlegi száraz hideg időszak előtt képződött üledékek képviselik. Ezek néhol több kilométer vastag szulfátos
összleteket alkotnak, amelyek egykor magasabb víztartalommal bírhattak, de mára jóval szárazabbá váltak. Jelentős tektonikus aktivitás hiányában nincsenek átdolgozott üledékek a bolygón, és a rétegterhelés valamint a talajoldatok
hatása is kevésbé érezhető, mint a Földön.

A Budapest – pesterzsébeti egykori téglagyár gödrének, bezárás előtt, 1966–67-ben feldolgozott szelvénye felső-pannóniai rétegsort és három szintben: alul Limnocardium-félék, középen Viviparus sadleri PARTSCH és Unio-félék, felül
a Limnocardium egyedek mellett Congeria triangularis PARTSCH és Dreissena auricularis FUCHS egyedek dominanciájával jellemzett, gazdag Mollusca-faunát tárt fel. A zónajelző faj alapján a rétegsor a litorális Limnocardium decorum zónába tartozik. A középső szint faunája folyóvíz közelségét jelzi. Az itt beágyazódott aleurit törmelékdarabok, a bennük lévő faunával együtt, a parton bevágódott folyómeder kannibalizálásának eredményeként kerültek az üledékgyűjtőbe.

Nincs egy éve, hogy Horváth Ferenc itt hagyta szeretett Pannon medencéjét, — melynek kutatásában meghatározó szerepet játszott —, s az utókornak a megválaszolandó kérdések sorát. Földtudós volt, kicsit filozófus is, tudományterületeken átívelő, azokat összekötő sziporkázó elme. Lemeztektonikai és geodinamikai kutatások elindítója, meghonosítója, motorja volt, de fogékony és kíváncsi minden más újdonságra, a köpenytől a medence kitöltéséig, gya kor lati-ipari kutatási problémáktól kezdve a klíma- és vízszint vál tozáson át, a fiatal üledékekig. Ajtaja mindig nyitva állt, kész volt kollégákkal és diákokkal egyaránt az újabb észlelések és modellek szenvedélyes megvitatására a földtudományok távoli területeiről is. Képletes magyarázataival, szellemes hasonlataival a bonyolult jelenségeket is közel hozta. S akivel beszélgetett, az biztos újabb ötle tekkel gazdagodva folytathatta munkáját. Iskolateremtő volt. Ilyen geopolihisztor a Pannon-medencében egyhamar nem lesz, hisz a specializálódás korát éljük.  Kiemelkedett nemcsak a szakmai munkássága révén, hanem ahogy a tudományt szervezte, kiterjedt nemzetközi kap csolatokat építve. Ebben része volt közvetlen természetének, kisugárzásának, humorának, melyet nagy részt arra használt, hogy tanítványait és kollégáit jónevű nemzetközi iskolákba és együttműködésekhez segítse. Önzetlen támogatását sokan élvezhették.(...)

I met Frank Horváth for the first time in 1980 when I climbed together with my close friend and colleague Rinus Wortel the stairs leading to the entrance of the Technical University of Budapest where the annual conference of the European Geophysical Society took place and where Frank stood at the entrance with Jim Channel. At that time the two were already quite well known through their papers on the Adriatic sub-plate. Later that week I joined a field trip to the Bükk Mountains, led by Frank and Zoltán Balla, also attended by Leigh Royden with whom Frank worked on the extension of the Pannonian Basin, making it one of the first test cases for the stretching model. I was struck by his warm personality, his humour and broad knowledge. (...)

Üledékes medencék térben és időben változó süllyedéstörténete jól tükrözi egy területre jellemző főbb medenceformáló klimatikus, üledékes és tektonikai folyamatokat. A klasszikus medenceanalízis módszere fúrási és további geofizikai adatokból és az üledékes rétegsor megismeréséből származtatja egy medence süllyedéstörténetét. Napjainkra azonban különböző numerikus modellezési módszerek lehetővé teszik medencék süllyedéstörténetének és fácieseloszlásának számítását és előrejelzését, amennyiben ismerjük a terület fejlődését leíró főbb fizikai folyamatokat. Ezen folyamatorientált modelleket geológiai és geofizikai adatokkal kell hitelesíteni. Ebben a tanulmányban litoszféra-léptékű tektonikai és medenceskálájú felszíni folyamatok kapcsolatát vizsgáljuk, amely megköveteli a különböző térbeli és időbeli skálájú numerikus modellek együttes alkalmazását. Ennek megfelelően ötvöztük a 2D termo-mechanikus Flamar tektonikai modellt és a nagy felbontású DionisosFlow rétegtani modellező programot és így képesek voltunk számszerűsíteni a kéreg és litoszféra rideg és képlékeny deformációjának és elasztikus meghajlásának léptékét. A tektonikus numerikus modell által számított süllyedéstörténetet bemenő adatként használtuk a rétegtani modellezésnél, ahol a fejlődő részmedencékben vizsgáltuk az üledékesszállítási útvonalak és az üledékes környezetek fejlődését. Ezzel egyidejűleg figyelembe vettük vízszintváltozások és klimatikus hatások szerepét a medence süllyedés- és feltöltődéstörténetének szimulációja során. Aszimmetrikus litoszféra extenziós modelleredményeink jelzik mély félárkok fejlődését a medenceperemektől a medence belseje felé. Egy rövid kiemelkedési fázist követően a “poszt-rift” iőszak további kilométer nagyságrendű differenciális vertikális mozgásokkal jellemezhető. Modellünk rávilágít a vízmélység értékek térbeni és időbeli változékonyságára és a kialakuló unkonformitások okaira. Modelleredményeink egy lehetséges forgatókönyvet jelentenek a Pannon-medence tektonikai és rétegtani fejlődésére.

A Kárpát-Pannon térség neogén-kvarter vulkáni működése szorosan kapcsolódik a térség geodinamikai fejlődéséhez. Horváth Ferenc professzor munkássága, ösztönzése nagy mértékben segített abban, hogy a magmaképződés eseményeit, a vulkanizmust igyekezzünk behelyezni a tágabb lemeztektonikai környezetbe. A lemeztektonika elmélete segít abban, hogy a vulkánok elhelyezkedését, a felszínre törő magma összetételét jobban megértsük. Horváth professzor jelentős szerepet játszott abban, hogy a dinamikus Föld globális modellje hazai szinten is elfogadást kapjon és élete végéig kereste az újabb és újabb magyarázatokat, hogy feltárjuk a Pannon-medence keletkezésének okát és a kapcsolódó földtani és geofizikai eseményeket. Az elmúlt 50 év tudományos munkái azonban rámutattak arra, hogy a lemeztektonika paradigmája nem alkalmazható rutinszerűen a vulkáni működés értelmezésében és a földtudományok különböző területeit integráló kutatások szükségesek bolygónk folyamatainak jobb megismeréséhez. A vulkanizmust a forrástól a felszínig kell megértenünk, azaz megtalálni a magmaképződés okát, a magma elhelyezkedését a földkéregbe, a magmatározóban zajló folyamatokat és azok időskáláját, a vulkánkitörések okait és a vulkáni működés lefolyását. A modern geokémiai analitikai módszerek elterjedésével és az ezekhez való hozzáféréssel jelentős mennyiségű, nagy pontosságú összetétel adat áll rendelkezésünkre, amit kiegészítenek az egyre nagyobb pontosággal meghatározott geokronológiai eredmények a vulkánkitörések idejére. Mindezek megteremtik az alapot, hogy a vulkáni működés okaira következtethessünk. Habár a petrogenetikai modellek egyre jobban finomodnak, azonban ezek újabb kérdéseket is felvetnek, perspektívát adva a további kutatásoknak.
A Kárpát-Pannon térség neogén-kvarter vulkáni működését négy nagyobb csoportba oszthatjuk: (1) szilíciumgazdag magmák kitörése; (2) mészalkáli bazalt-andezit-dácit-riolit vulkanizmus; (3) alkáli bazalt és trachit vulkáni működés és (4) káli-ultrakáli vulkáni kitörések. Mindegyik magmás esemény esetében a fő befolyásoló tényező a litoszféra és ezen belül a földkéreg elvékonyodása volt. A riftesedés kezdetén andezit-dácit vulkánosság zajlott (19-20 Ma), a földkéregbe nyomuló magmák átfűtötték a litoszférát, megteremtve a lehetőséget többek között arra, hogy néhány millió évvel később jelentős (több ezer) térfogatú szilíciumgazdag magma alakítson ki kiterjedt magmatározó rendszert a Pannon-medence belső területén. A több szakaszban zajló kitörések 4000 km3-t meghaladó mennyiségű vulkáni hamuanyagot hoztak a felszínre, ami alapján a földkéregben ennek többszörös mennyiségű magmás anyaga helyezkedhetett el. Mindez nagymértékben befolyásolta a földkéreg termomechanikai állapotát. A szilíciumgazdag magmák kitörésének egyik fő időszaka 17,5-14,4 millió évvel ezelőtt volt, ami Európában, az elmúlt 20 millió év legnagyobb vulkánkitöréseit eredményezte. Az új cirkon U-Pb koradatok nem csak a kitörési korokat pontosították, hanem a vulkáni működéssel egyidejű blokkforgások idejét (16,8-17,1 Ma, illetve 15-16 Ma), továbbá a magmatározók fennállási idejét is. Ez utóbbiak szerint a szilíciumgazdag magmatározók több százezer éven keresztül létezhettek a földkéreg középső-felső részén. A vulkáni hamurétegek kulcsszerepet játszanak a Paratethys üledékgyűjtők rétegsorainak korrelációjában. A mészalkáli kőzetsorozatok látszólag a Kárpátok ívét követik, azonban a fúrás adatok és a szeizmikus szelvények értelmezései rámutatnak arra, hogy jelentős mennyiségben keletkeztek a Pannon-medence belső területein is. A felszínen megjelenő vulkáni komplexumok esetében a Pannon-medence északi részén húzódó szegmens számos különbséget mutat a keleti vulkáni ághoz képest, ami eltérő képződést sejtet. Az északi szegmens vulkáni területei alapvetően a Pannon-medence fő extenziós időszakában alakultak ki. Az elsődleges magmák kezdetben a korábbi szubdukciós események során átalakult (metaszomatizálódott) földköpeny-litoszféra részleges, nyomáscsökkenéses olvadása során jöttek létre, majd 13 millió év után egy markáns változás tapasztalható a kitörő magmák összetételében, ami a forrásterület megváltozására utal. Ekkor már túlnyomórészt az asztenoszféra-földköpeny olvadása hozta létre a magmákat és vezetett később az alkáli bazalt vulkanizmushoz. A keleti szegmens vulkáni működése időben később történt egy posztkollíziós környezetben, ahol a magmák kialakulásában és felnyomulásában fontos szerepet kapott a tektonikai környezet. Az egyre délebbre húzódó transztenziós szerkezeti mozgások okozhatták a vulkáni működés dél felé fiataladó jellegét. Az alkáli bazalt vulkáni működés fő időszaka 2-5 millió évvel ezelőtt volt, jóval a fő extenziós időszak után. A vulkáni mezők elhelyezkedése és a bazaltok kémiai összetételén alapuló petrogenetikai modellszámítások azt jelzik, hogy a magmák heterogén asztenoszféra-földköpeny kis mértékű olvadása során alakultak ki. A magmaképződésben kulcsszerepet játszhatott a Pannon-medence alatt anomálisan elvékonyodott litoszféra peremi részein indukált asztenoszféra kőzetanyag feláramlás. A káliumban dús magmák erősen metaszomatizált litoszféra földköpeny olvadása során alakultak ki, részben a fő riftesedési időszakban, részben az elmúlt 2 millió évben. A fiatal káli-ultrakáli vulkáni működés a Pannon-medence déli peremére koncentrálódik és egy nyugat-keleti csapású tektonikai zónához kapcsolódik. Ekkor friss asztenoszféra anyag feláramlás hőhatása okozhatta a metaszomatizált litoszféra kis mértékű olvadását.
A Kárpát-Pannon térség vulkáni működésének fő időszaka 10-17 millió éve volt, azonban még a kvarterben is tucatnyi kitörés zajlott. A legfiatalabb vulkáni működés értékelése arra hívja fel a figyelmet, hogy a térség alatti asztenoszféra kőzettani felépítése olyan, hogy még jelenleg is képes olvadásra, azaz magma keletkezhet, továbbá a geodinamikai környezet több helyen is lehetőséget adhat magma felnyomulásra és vulkánkitörésre. Mindezek fontos további perspektívát adnak, hogy Horváth professzor szellemi örökségét követve igyekezzünk még jobban megérteni térségünk geodinamikai fejlődését és jelenlegi állapotát, beleértve a vulkáni működés kapcsolatát.

A felsőköpenyből származó xenolitok kőzettani és geokémiai vizsgálatával közvetlen ismeretekhez juthatunk a litoszféra fizikai és kémiai állapotáról. Ezen információk birtokában kiszámíthatók a xenolitok által jellemzett köpenylitoszféra legfontosabb geofizikai tulajdonságai (pl. szeizmikus hullámsebesség, fajlagos vezetőképesség, effektív viszkozitás). Ezek a fizikai jellemzők meghatározók a geofizikai mérések eredményének értelmezésében, és így a kutatott régió geodinamikai fejlődésének megértésében.
Jelen tanulmányban azt mutatjuk be, hogy akár nyomnyi mennyiségű „víz” (helyesebben szerkezeti hidroxil) jelenléte a földköpeny névlegesen vízmentes ásványaiban (röviden NAM elegyrészek az angol „Nominally Anhydrous Minerals” kifejezés alapján) milyen kiemelkedő jelentőséggel bír a litoszféra fizikai viszonyaira és hogyan reagál a rendszer kémiai összetételére. A felsőköpeny geokémiai és geodinamikai kutatásában alkalmazott spektrometriai technikák közül a Fourier transzformációs infravörös spektrometria (FTIR) a NAM elegyrészek szerkezeti hidroxil-tartalmának tanulmányozásával a kőzetek fizikai viselkedéséről (pl. olvadási hőmérséklet, deformálhatóság, fajlagos vezetőképesség stb.) és bizonyos kémiai tulajdonságairól (H-tartalom) ad képet. Kísérleti kőzettani eredmények alapján a H+ töltéskompenzáló kationként vakanciákba önállóan, vagy csatolt helyettesítést létrehozva más kationokkal (pl. Al3+ vagy Ti4+) együtt tud a NAM elegyrészekbe beépülni. A vakanciák esetében a H+ valamelyik koordináló oxigénhez csatlakozva OH- (szerkezeti hidroxil) gyököt hoz létre. Ritkán a H+ önállóan, intersticiális helyzetben vagy Li+- és Na+-hoz csatlakozva szerkezeti hidroxil formájában is előfordulhat a rácsközi térben. A beépülés jellege függ a rendszer összetételétől (pl. Ti-tartalom), az oxigén, H2O és SiO2 aktivitásától, az oxigén fugacitástól és a nyomástól.
A beépülés módján kívül a NAM elegyrész pontos szerkezeti hidroxil tartalmát is meg lehet határozni mikro-FTIR spektrometriával. A szerkezeti hidroxil koncentrációt konvencionálisan molekuláris víz egyenértékben és ppm tömegrészben vagy mol %-ban fejezzük ki. A nem poláros mikro-FTIR módszer térnyerése az utóbbi időben jelentős áttörést hozott, hiszen a kis szemcseméretű (<0,7 mm) természetes és kísérleti kőzetek ásványainak elemzésére is lehetőség nyílt, amelyre a tradicionálisan megbízhatónak gondolt poláros mikro-FTIR módszer nem adott módot. Tanulmányunk egyik célja, hogy részletes áttekintést adjunk a mikro-FTIR alkalmazásáról a NAM szerkezeti hidroxil tartalmának vizsgálatához.
A nem poláros mikro-FTIR módszert ma már világszerte alkalmazzák, a Kárpát-Pannon régió felsőköpeny kutatásában is nagy szerepet kap. Alkalmazását a Persány-hegységi Vulkáni Terület felső-köpeny xenolitjain mutatjuk be, összehasonlítva korábbi munkákkal a Kárpát-Pannon régióból, kiemelve az eredmények felhasználhatóságát a geofizikai adatok értelmezéséhez és így a Kárpát-Pannon régió geodinamikájának jobb megértéséhez. A persány-hegységi xenolitra kapott geofizikai eredmények (szeizmikus hullámterjedési sebesség, fajlagos vezetőképesség) és effektív viszkozitás nagy hasonlóságot mutat a Stájer-medence xenolitjaival, ami a két terület hasonló geodinamikai helyzetének köszönhető. A Nógrád-Gömör vulkáni terület xenolitjai eltérő jellemvonásokat mutatnak.

Az észak-pakisztáni Himalája Fő frontális feltolódási (MFT) és Fő határ-feltolódási (MBT) zónája több szintaxist (beöblösödést) tartalmaz. Ezek mentén az általános K-Ny-i csapású feltolódásokat nagyjából É-D-i csapású szakaszok kötik össze, amelyeket a közvélekedés eltolódásos jellegű oldalsó rámpáknak tart. E feltolódási zónák mentén két területet: a Kalabagh város környékit és az Islamabadtól keletre-délkeletre fekvőt mutatjuk be, amelyek szerkezeti elemzése ezt a vélekedést megkérdőjelezi. Az itt bemutatott szeizmikus szelvények alapján a javasolt oldalsó rámpák nem észlelhetők, ellenben É-D-I tengelyű redőket és keleti, vagy nyugati vergenciájú feltolódásokat térképezhetünk, melyek érintik a paleo-mezozoos kőzeteket és az oligo-mio-pliocén molasszt is.
A Surghar hegység ÉK-i sarkát egymást váltó pikkelyek alkotják, amelyeknek kiemelkedő kambriumi-eocén magja van a kissé lenyesett miocén molassz alatt. Ezek az egymást váltó szerkezetek egy széles zónában dél felé legörbülnek. Ebben a zónában kulisszaszerű transzpressziós Riedelek, kulisszaszerű redők és délre görbülő korábbi feltoldások találhatók. Az összes ilyen szerkezet egy széles képlékeny jobbos nyírási zónaként értelmezhető, mely deformálja a korábban kialakult É-D-i tengelyű redőket és keleti vergenciájú feltolódásokat is (de a korábban javasolt Kalabagh eltolódás nem térképezhető).
A Hazara szintaxist nagy antiformként értelmezzük, amely meghajlította az MBT és Panjal feltolódásokat egy oligo-miocéne molassz mag körül, mely maga is antiformot képez (BOSSART ET AL. 1988). Modellünkben a nyugati vergenciájú Balakot feltolódás és más, mélyebb vak feltolódások vannak ezen antiform magjában. A szintaxis deli folytatásában a miocénben tapasztalható redők folyamatosan nyomozhatók a kelet-Potwar régiótól nyugat-Kasmirig; ezekben a szerkezetekben nem tapasztalható nagyobb törés. E szerkezetek szintén újrahajlítódtak, hogy egy nagyszabású, É-D-i tengelyű antiformot alkossanak. A tágabb terület térképelemzése azt sugallja, hogy É-D-i tengelyű redők bőséggel találhatók az észak-indiai szegélyen.
Több független adat szól a harántirányú redők létezése mellett: földtani térképe (és űrfotók) elemzése; korábban mért paleomágneses deklináció-irányok, a deformációs ellpiszoidok tengely-irányainak szórása mind azt sugallják, hogy az eredeti szerkezetek nagyjából lineáris elrendeződésűek voltak és később gyűrődtek meg regionális redőkbe, amelyek esetenként a beöblösödő szakaszokat magyarázzák. Ha a korábbi nagy feltolódások lineárisabbak voltak, az ezeken tapasztalható váltó szerkezetek az MBT esetében balos, az MFT esetében hol balos, hol jobbos nyírási komponenst jeleznek a nagyméretű feltolódás mellett.
Korábbi (ZEITLER 1985) és most közölt alacsony hőmérsékletű termokronológiai korok egy általános K-Ny-i rövidülési eseményt körvonalaznak 4-5 Ma között az egész észak-indiai szegélyre. Valószínű azonban, hogy a harántirányú redők, dómok keletkezése már az oligocén folyamán megindult (DIPIETRO ET AL. 2008). Az is világos, hogy a hosszabb É-D-I rövidülési időszakokat csak röviden szakították meg K-Ny-i epizódok.
Több lehetséges magyarázat van a K-Ny-I rövidüléses szerkezetek kialakulására egy általános É-D-i rövidülési rezsimben. Egyik szerint az egymást meredeken metsző törések elvégződése egy adott zónában (TREOLAR ET AL. 1992) ellentétes forgásokat generál. Egy másik lehetőség a kulisszás redőződés egy nagy K-Ny-i jobbos vető mentén, szélesebb eltolódási zónában. Valószínűbb azonban, hogy a harántirányú redőződés az egyész indiai lemezt érintette, ezért a legkézenfekvőbb magyarázatot analóg modellek sugallják (REPLUMAZ ET AL. 2012). Ezek szerint az észak felé haladó Indiai-táblát oldalról egymás felé konvergáló litoszféra-határok szegélyezik. Az észak felé haladáskor a szegélyek mentén kelet-nyugati rövidülés ébred és azokkal párhuzamosan ilyen irányú feltolódások, hegyláncok keletkeznek.

A Pannon-medence ÉNy-i részén található a több mint fél évszázada kimutatott, ún. Dunántúli Vezetőképesség Anomália (TCA). Az anomália rendkívül alacsony ellenállású (1–2 Ωm), horizontálisan nagy kiterjedésű (néhány 1000 km2) és a felszín alatt, 3 és 15 km közötti mélységben fordul elő. Az anomália kialakulásának okairól és körülményeiről már többféle magyarázat született. Ezek az elméletek az alacsony ellenállást közel függőleges helyzetű dike-ok formájában jelentkező, grafittal vagy folyadékkal kitöltött törési zónákat vagy majdnem horizontális ausztroalpi takaróhatárokat feltételeztek. Eleddig a jól vezető anomália analógiájára csak egyetlen kibukkanási helyet feltételeztek, a TCA-tól 300 km-re Ny-ra, a Drauzug–Gail-völgy térségében, a Keleti-Alpokban.
Korábbi munkák során is tettek már kísérletet a jól vezető anomália és a 2D szeizmikus reflexiós szelvényeken nagy amplitúdóval jelentkező szeizmikus reflektorok korrelálására. Jelen cikk a 2D ipari szeizmikus szelvények felhasználá sával történt szisztematikus korreláció eredményeit ismerteti. Az eredmények alapján az anomália felszín alatti kiterjedése és elhelyezkedése jól korrelál a kréta korú, közel horizontális helyzetű ausztroalpi takarós határokkal. Ezt a Dunántúliközéphegység és a Keleti-Alpok takarós egységeinek modern modellje is alátámasztja.
A felső-ausztroalpi takaróegységek déli peremén, a Grauwacke-zónában számos felszíni grafitkibukkanás ismert. Az ÉNy-Stíria területén elhelyezkedő, oldalirányban nagy kiterjedésű grafitos egységek a karbon korú kőszén meta morfózisa során alakultak ki a krétában. Ebben a munkában elsőként dokumentálunk egy fúrást ÉNy-Magyarország területén ahol azonos korú grafitos egységet értek el. A magnetotellurikus anomália és a különleges szeizmikus szignál korrelációja alapján azonos paleozoos egységek a felső-ausztroalpi takarórendszer alján, 3–15 km-es mélységben helyezkedhetnek el.
Mindezek alapján a TCA jelenlegi kiterjedésének és geometriájának legjobb magyarázata a grafit jelenléte a közel vízszintes helyzetű, tektonikusan kivékonyodott alpi nyírási felületek mentén a felső-ausztroalpi takarós egységek alsó határán.

A Pannon-medencében a modern paleofeszültség-meghatározás és töréses szerkezetelemzés Françoise Bergerat, Jacques Geyssant and Claude Lepvrier munkájával 1982–1984-ben kezdődött. Miután F. Bergerat néhány magyar kutatónak megtanította a módszer terepi és laboratóriumi eszköztárát, a modern töréses szerkezetelemzés kiterjedt a Pannon-medence magyarországi részére, néhány azzal határos területre, és máig is tart. Ez a munka az elmúlt 35 év eredményeit, a meghatározott kainozoos feszültségmezőket, határaikat és meghatározási bizonytalanságaikat veszi számba, egyfajta tudománytörténeti nézőpontból. A kutatás során felállított szerkezetfejlődési modell egyre össze tettebb lett, és egyre több részletet ismertünk fel mind az Alcapa, mind a Tisza–Dacia tektonikai egységek deformáció-történetében. A paleomágneses és feszültségmező-adatok integrálásával igazoltuk, hogy a feszültség tengelyek és töréses elemek változása gyakran csak a kőzetblokkok függőleges tengely körüli forgásának köszönhető, és nem tükrözi a feszültség mező tényleges forgását. A billentéstteszttel, a deformált kőzetek új radiometrikus kormeghatáro zásával és a felszíni és felszín alatti adatok együttes felhasználásával a feszültségmező-fejlődés nagyon finom tagolása és az irány szerint azonos mezők felújulásának kimutatása vált lehetségessé. A finomított fejlődéstörténeti modell segítségével néhány fázisra igazolni lehetett a heterogén feszültségmező fellépését. Az eredmények ellenére a töréses fázisok számát, egy adott fázis pontos időzítését és maximális feszültségtengelyének térbeli változásait a jövőben is vizsgálnunk kell. A deformált anyag reológiai viselkedésének és a töréses deformáció fizikai paramétereinek megértése szintén jövőbeni kutatási feladat, amelyet a deformációs szalagok, a folyadékzárványok és izotópok vizsgálatán keresztül végezhetünk el abból a célból, hogy jobban megértsük a deformáció, süllyedéstörténet, diagenezis és folyadékáramlás kapcsolatát.

Tanulmányunkban a Kapos-vonal középső szakaszának legújabb geofizikai vizsgálatainak eredményeit tekintjük át. Munkánkkal tavaly ősszel elhunyt Kollégánk, Barátunk, Tanárunk és Mesterünk — Prof. Dr. Horváth Ferenc — emléke előtt tisztelgünk. A kutatási területen elérhető korábbi és újonnan mért 2D/3D reflexiós szeizmikus és fúrási adatok integrációjával komplex adatbázist alakítottunk ki, amelynek értelmezésével földtanilag és geometriailag egyaránt konzisztens, új 3D földtani-tektonikai modellt hoztunk létre. A modell a vizsgált terület földtani felépítésének alapvonásait szem előtt tartva öt meghatározó jelentőségű földtani horizont (prekainozoos aljzat-tető, alsó-miocén tető, középső-miocén tető, Endrődtető, Algyő-tető) és az értelmezett vetők téradatrendszerét tartalmazza. A kialakított 3D modell alapján elvégeztük a korábbi vizsgálatokkal nyert földtani-szerkezeti kép felülvizsgálatát, és azt szükség szerint módosítottuk, illetve pontosítottuk/kiegészítettük.
A kutatás mélyföldtani szempontból legfontosabb eredményei közé tartozik a kristályos és mezozoos aljzat képződmények szerkezeti, elterjedési és kifejlődési viszonyainak reambulációja a lemélyült új szerkezetkutató fúrások és a szeizmikus adatrendszer integrált értelmezése alapján. Ugyancsak alapvető jelentőségű a markáns kora-miocén riftesedés kimutatása, amely során intenzív, többfázisú mészalkáli vulkáni működés, illetve egyidejű kontinen tális üledékképződés zajlott a létrejött, helyenként akár 2 km mélységű süllyedékekben. Mindez tágabb kontextusban a Pannon-medence korábban kevésbé ismert (és hangsúlyozott) kora-miocén kialakulási szakaszának jelentőségére hívja fel a figyelmet.
A vetőtérképezés eredményei alapján a szűkebb kutatási terület meghatározó vetőzónái a KÉK–NyDNy-i csapású „Kapos-vonal”, továbbá az ÉK–DNy-i csapású Dunaszentgyörgy–Harta és az ezen kutatás során először térképezett Bonyhádi vetőzóna, amelyeket mind meredek dőlés (≥60–70°) jellemez. A Bonyhádi vetőzóna délnyugati irányban a Mecsek északi pikkelyzónájához csatlakozik. A terület szerkezeti képét összességében a fentiekkel többnyire (közel) párhuzamos törések uralják, míg az előbbiekre kb. merőleges ÉÉNy–DDK-i csapású, szerkezetileg kevésbé jelentős törések főként a Kapos-vonaltól délre jelentkeznek.
Eredményeink alapján geometriai-szerkezeti értelemben egységes Kapos-vonal nem létezik: e vetőzóna a kutatási területen ugyanis egy nyugati („Kapos-Ny”) és egy keleti szegmensre („Kapos-K”) bontható, amelyek mind dőlés irányban, mind az észlelt neotektonikus aktivitásban — összhangban a korábbi szakirodalmi adatokkal — markánsan különböznek. A vizsgált területen élénk neotektonikus aktivitást mutató Kapos-K, Dunaszentgyörgy–Harta és Bonyhádi vetőrendszerek regionális léptékben egy ÉK–DNy-i és KÉK–NyDNy-i csapású elemekből felépülő, széles nyírási zónát körvonalaznak, amely a neotektonikus fázisban balos eltolódásként működött. Ezt igazolja az egyes vetőzónákban megfigyelt tipikus „virágszerkezetet” mutató belső struktúra, továbbá a kapcsolódó másodlagos formaelemek (Riedel-törések) is.
A kialakított 3D modell eredményeinek figyelembevételével telepített nagyfelbontású 2D és pszeudo-3D sekélygeofizikai vizsgálatok, valamint az ezek eredményei alapján kijelölt árkolás és sekélyfúrások adatai bizonyították a Dunaszentgyörgy–Harta vetőzóna negyedidőszaki, sőt az árkolás eredményei szerint késő-negyedidőszaki aktivitását, hiszen a kutatóárokban feltárt késő-pleisztocén végi futóhomok tektonikus eredetű deformációja jelentkezett. A fiatal
negyedidőszaki tektonikai aktivitást a kutatási területen számos további korábbi, illetve a jelen kutatáshoz kapcsolódó, de e tanulmányban nem részletezett neotektonikai megfigyelés is alátámasztja. Mindezen eredmények a szak irodalomban a Kapos-vonal keleti szakaszáról (Duna–Tisza köze és Tiszántúl) közölt tektonikai adatokkal és értelmezésselteljes összhangban állnak.
A tanulmányunkban ismertetett eredmények a Paks II földtani kutatási programjának (FKP) keretében 2015–2016 során elvégzett földtani-geofizikai kutatásokhoz kapcsolódnak.

A pannóniai emelet kutatásában kivételes lehetőségként jelent meg, és kiemelkedő jelentőséggel bír a paksi atomerőmű bővítési folyamatának során fúrt kőzetmagok sokoldalú rétegtani vizsgálata. A Paks II Atomerőmű Zrt. által 2015 és 2016 folyamán fúratott 6 magból 5 teljes (390 és 662 m közötti) vastagságban, folyamatos magmintavétellel harántolta a helybeli pannóniai képződményeket. A fúrások Paks környékén, egymástól 8-12 km távolságra mélyültek. Mindegyik fúrás a folyótorkolatoktól távol, nyílt és aránylag mély vízben képződött márgák (Endrődi Formáció), a 200 méternél nem magasabb selfperemi lejtőn lerakódott homokos kőzetliszt (Algyői Formáció), és a delta előtéri kőzetlisztből, torkolati zátonyok homokjából, delta síksági lignitből és homokos csatorna-kitöltésekből álló delta képződmények (Újfalui Formáció) egymásutánját tárta fel. Két fúrómagból mágnesrétegani, két másikból pedig autigén 10Be/9Be korhatározási módszerrel nyertünk korokat, majd a fúrások közötti szeizmikus korreláció megteremtésével kialakítottunk egy, a fúrómagok szedimentológiai és paleontológiai jellemzőitől független időrétegtani és geokronológiai keretet. A szarmatától kezdődő folyamatos üledékképződésnek és a legidősebb (11,6-9,1 millió éves) pannóniai rétegek összefüggő jelenlétének a bizonyítására további mikropaleontológiai vizsgálatokra lesz szükség, mert jelenleg sem a mágnesrétegtani, sem az autigén 10Be/9Be korhatározási módszer nem alkalmas a kondenzált mészmárga üledékek korolására. A 9,1 és 6,5 millió évek közötti intervallumot ezzel szemben változatos litológia és – sok esetben kivételesen jó megtartású – ősmaradványanyag képviseli a fúrómagokban. A delta üledékekben 8 üledékes szekvenciát lehetett azonosítani és korrelálni; mivel ezek időtartama egyenként 400 ezer év alatt volt, negyedrendű szekvenciáknak tekinthetők. A fúrómagokban azonosított biozónák korhatárai igen jó egyezést mutatnak az eddig használt biokronosztratigráfiai rendszerrel, lényegében megerősítik és néhány helyen pontosítják azt. A paksi PAET fúrómagok eddig soha nem látott részletességű képet nyújtanak a Pannon-tó üledékes környezeteinek és élővilágának fejlődéséről a 9,1 és 6,5 millió év közötti intervallumban.

A Nápolyi-öbölben felvett ultra-nagy felbontású egycsatornás (IKB-Seistec™) reflexiós szeizmikus szelvények korábbi geológiai és geofizikai vizsgálatok eredményeivel együtt kivételes, eddig soha nem látott felbontású szeizmikus leképezését nyújtja a Flegrei-mezők és a Somma-Vezúv felszín alá süllyedt késő-plesiztocén – holocén rétegtani felépítésének. A szeizmikus szelvényeket gravitációs mintavevő adataival kalibrálva Kampánia partközeli kontinentális talapzatán számos olyan üledékes
és vulkáni szerkezet, valamint hidrotermális jelenség került leképezésre, melyek a legutolsó glaciális maximum mintegy 18 000 évvel ezelőtti idején keletkeztek.
A Pozzuli-öbölben mért Seistec szelvények jól mutatják a beomlott kalderagyűrű vetőjét, a mintegy 15 ezer éves Nápolyi Sárga Tufa (NYT) kitörésekor újjáéledő boltozatot és alátámasztják a NYT újjáéledő deformációjának stílusát és időzítését a késő negyedidőszak során. A szeizmikus szelvényeken láthatóvá vált a NYT gyűrűs vetőjének töréses szerkezete, valamint a hidrotermális folyadékok és vulkáni / szubvulkáni intrúziók hatása a gyűrű vetőzónájában.
A Somma-Vezúv rétegvulkán előterében a kontinentális talapzaton felvett szeizmikus szelvények leképezik a Vezúv 79-es kitörésekor a római Herculaneum városát elpusztító piroklasztikum tengervízbe érésekor keletkezett gravitációs csuszamlás hatását a homokos üledékekben.
A Somma-Vezúv és a Pozzuoli-öböl közti, dombokkal tarkított medermofológiájú Montagna bank területén mért és gravitációs mintavevő adataival kalibrált szeizmikus szelvények vulkanoklasztikus diapírok sorozatát tárták fel, melyek a tengerfenéken a folyadékfeláramlás és aktív kigázosodás hatására kialakult mélybeli túlnyomásos folyadék mozgatásával a konszolidálatlan horzsakőből jöttek létre.

Az 1960-as évek végén az ELTE Geofizikai Tanszékén megalakult Űrkutató Csoport és a Budapesti Műszaki Egyetem bázisán, nagyrészt diákköri munka keretében kezdődtek meg a hazai Doppler-geodéziai mérések, melyek célja földfelszíni pontoknak a Föld tömegközéppontjához rögzített koordináta-rendszerben történő helymeghatározása volt, műholdas jelek vételével. A jelen munkában összefoglalt kutatás eredményeként a mérési pontok helymeghatározásának pontossága ugyanabba a nagyságrendbe esett és alig maradt el a NASA által ugyanebben az évtizedben az amerikai űrprogram földi követőállomásainak hasonló módszerrel elvégzett helymeghatározásához képest. Ez a munka jelentette Horváth Ferenc kutatói pályafutásának kezdetét. Cikkünk végén bemutatjuk, hogy az űrgeodézia már ebben az időszakban is kapcsolódott a Föld dinamikai szerkezetének megértéséhez.

Üledékes medencék általában geotermikus potenciállal rendelkeznek. Ezek legfőképp mély viztartókra támaszkodnak. A potenciált meghatározó tényezők, állapotok és folyamatok a következők:  medencealkotó folyamatok mint üledékképződés, karsztosodás, törésfejlődés; közet-jellemzők porozitás, áteresztő-képesség/viztartalom; mélység ill. hőmérséklet; hidrogeológia, termelési fenntarthatóság. Ezek néhány medence példáján lesznek bemutatva: USA basins, Paris Basin, Pannon medence. Molasse Basin. Az utóbbi medence francia, német és osztrák részei lesznek bemutatva elöször; ezt követi a svájci Molasse medence (SMB) részletes tárgyalása.
Az eddigi erőfeszitések a SMB potenciál meghatározását illetőleg lesznek ismertetve, néhány eredménytérkép közlésével. Az EMB poteciáljának eddigi kiaknázása nem nagyon eredményes: eddig tiz különböző helyen volt mélyfurás; ezekböl csak egy volt sikeres, kettö félig, a többi mind meddő.
A hivatalos svájci energia-stratégia EN2050 jövőbeni áramfejleszést is megnevez: ehhez a geotermia 2050-re évi 4,4 Terrawattóra mennyiségü áramot szolgáltatna. Ez 500 Megawatt teljeitményü erőműveket igényelne, aminek fele/fele hidrotermális és petrotermális (EGS) telepekböl termelne. Hidrotermális telpek csak az SMB-ben létezhetnek; ezek valószinűsége azonban az eddigi adatok szerint elenyésző. Elvileg EGS erőmüvek termelhetnének hőt illetve áramot az SMB alatti alapkőzetböl. Maga az EGS technlógia működésképessége azonban még bebizonyitandó. Ezirányú K&F több országban folyik, de a még nagyszámú probléma megoldásához nagyméretű finanszirozásra lenne szükség.

Események, rendezvények:
- Beszámoló a IX. Összegyetemi Terepgyakorlatról
Könyvismertetés:
- Babinszki Edit: 150 éves a Földtani Intézet
- Varga Andrea: Híd a kémiához. A földtudományok általános, szervetlen és fizikai kémiai alapjai