Az utóbbi húsz év gyűjtéseinek köszönhetően nagy mennyiségű sziláscet felkarcsont került elő egyetlen lelőhelyről, a Pécs melletti danitzpusztai homokbányából. A vizsgált humerusok a középső-miocénből (szarmata, badeni?) áthalmozottan, a pannóniai homokban találhatók.

A területről összesen 19 db — kettő kivételével — közgyűjteményben elhelyezett humerust tanulmányoztam, melyek három taxonba sorolhatóak: cf. Cetotherium priscum (EICHWALD 1840); „Cetotherium” aff. maicopicum (SPASSKI 1951); és Cetotheriidae indet.

A danitzpusztai cf. C. priscumba sorolt felkarcsontokkal azonos taxont képviselnek a Pécs-Vasasról, a horvátországi Samoborról származó leletek, valamint a Bécsi-medence anyagából előkerült három példány.

A „Cetotherium” aff. maicopicum (SPASSKI 1951) egyedei méreteikben ugyan kisebbek, de morfológiai jellegeikben a Keleti-Paratethysből leírt „Cetotherium” maicopicum (SPASSKI 1951) felkarjával mutatnak nagyfokú egyezést, így azok feltehetően a genushoz tartozó új faj tagjai lehetnek.

A Cetotheriidae indet.-be sorolt kisméretű humerusnak nem sikerült megtalálni morfológiai és metrikus karaktereiben a párhuzamait, így nagy valószínűséggel egy új taxont képvisel.

A Magyarországi paleogén medence különböző részmedencéiből 14 mélyfúrás és két felszíni szelvény felső-paleo gén rétegsorának bentosz foraminifera faunáját vizsgáltam. A foraminifera közösségek statisztikai elemzéséből rész letes, a paleoökológiai és a paleo-oceanográfiai változásokat jól dokumentáló adatsorokat kaptam. Ezek elemzé séből rekonstruálni tudtam a legfontosabb oceanológiai paramétereket: az egykori sótartalmat, a hőmérsékletet, a vízmélységet, valamint a szervesanyag fluxust. A folyamatos és közel ekvidisztáns mintavételezés alapján a sokváltozós statisztikai módszerek segítségével az említett paraméterek időbeli változását is meghatároztam. Megállapítottam, hogy a középsőés késő-eocén folyamán képződött üledékek a bentosz foraminiferák paleoökológiai elemzése alapján a kontinentális self sekély litorális övétől (5–30 méter), a szublitorális–mélyszublitorális övön keresztül (30–200 méter), a batiális öv felső részéig (200–500 méter) rakódhattak le. A foraminifera közösségek domináns fajai alapján a középső-eocén elejétől a bakonyi területen kialakult medencében fokozatos hőmérséklet-csökkenés feltételezhető. A különböző területeken az időben eltolódó lehűlés a topográfiai különbségeknek köszönhető. A középső- és késő-eocén folyamán az inbentosz és az epibentosz közösségek statisztikai elemzéséből két gyengébb (POMZ1 és POMZ3) és két jelentős (POMZ2 és POMZ4) eutrofizációs folyamat feltételezhető. A paleogén medence korábban feltételezett, helyenként szél ső ségesen gyors ütemű süllyedésének kezdete egybeesik az NP17 zónában kimutatott jelentős eutrofizációs folyamat megindulásával (POMZ2), ami így nem egy döntően tektonikai, hanem egy markáns paleo-oceanográfiai eseménynek is tekinthető.

Az erősen heterogén összetételű kabai meteorit a fehérzárványhalmazok és a kondrumok, továbbá a vegyes összetételű, szervesanyag-tartalmú alapanyag mellett olivin fenokristályokból, valamint különböző spinellszerkezetű oxidokból, szulfidokból álló, halmazszerű társulásokat is tartalmaz. Ez ideig olivinből–krómitból, olivinből–krómitból piroxénből, és fayalitból–szulfidokból álló társulásokat mutattunk ki. E jól körülhatárolt képződmények mellett a meteorit szórtan, szabálytalan eloszlásban „önálló xenokristályokat”, valamint kondrumtöredékeket is tartalmaz. A változatos összetételű, kissé zónás, részben inhomogén olivinekből, és bonyolult spinellszerkezetű oxidok ból álló együttesek a fenokristálytársulások

legjellemzőbb képviselői. E társulásokon belül többnyire hipidiomorf–xenomorf töredékeket, valamint főleg idiomorf olivinkristályokat tartalmazó változatokat különböztethetünk meg. A fenokris tá lyok erősen repedezettek. A repedések azonban sem az egyes kristályokat övező üvegfázisban, sem az alap anyagban nem folytatódnak, ami arra utal, hogy a kozmikus forrástest térbeli ütközésekor, vagy részben a formálódó kozmikus testbe történt becsapódásakor keletkezhettek. Ezek szerint a társulásokat alkotó ásványok környezetidegenek, azaz xeno kristályok. Az olivinek viszony lag sok vas(II)-oxidot tartalmaznak, de az ásványok belső részei, és a peremek között többnyire jelentős különbségek mutatkoznak. Nagy része hialosziderites (Fa = 36,1–38,2), a külső övek (keskeny sávok) pedig többnyire horto nolitos–ferrohortonolitos összetételűek (Fa = 54,8 vagy 53,4–89,7). Az inhomogén idiomorf oli vineket tartalmazó változatokban az eltérések kisebbek, a fayalit részaránya 22,7–39,4 mólszázalék (krizo lithialosziderit).

A spinellszerkezetű oxidok a felsorolt társulásokban különböző részarányokban aluminát-, ferrit- és krómitspinellt egyaránt tartalmaznak. A fehérzárványokban észlelt sok alumínium(III)-, magnézium(II)-, valamint viszonylag kevés króm(III)-oxidot tartalmazó közönséges, ill. Al-spinellel ellentétben a xenokristály-társulásokban a Cr2O3 és az FeO (ritkábban az Fe2O3 is) a spinellrácsú oxidok meghatározó összetevői. Ennek megfelelően — a kémiai elemzések átszámítása szerint — az adott oxidásványok 41,2, ill. 56–72 részarányát krómit alkotja. Emellett változó mennyiségű Alspinellt, magneziokrómitot, magnetitet, továbbá kevés ulvitot is tartalmaznak. A zónás ásványokban a peremek felé az összvas-oxid koncentrációja — ennek megfelelően a magnetit részaránya is — növekszik (max. 20%).

A fayalitból és szulfidokból álló társulásban a xenofenokristályokat sűrűn harántoló repedések sem az alapanyagban, sem pedig a szulfidokban nem folytatódnak, ami eltérő képződési körülményekre utal.

A 4,9% forsteritet, valamint 0,9% tefroitot tartalmazó (eredeti) fayalit és környezete erőteljesen átalakult. Az eredetileg mintegy 200×500 μm méretű fenokristályokon belül a jellegzetes kiszorítási folyamat eredményeképpen jelentős mennyiségű magnetit keletkezett, ami erős oxidációs folyamatot valószínűsít. A főleg piroxénekből álló összetört szétesett kondrum környezetét sajátos felépítésű „fenokristályok” — változatos összetételű olivin, andradit — és részlegesen átkristályosodott alapanyag-elegyrészek alkotják. A nagy Fe2O3-tartalmú andradit, valamint a szomszédos ásványok (a hedenbergit, hortonolit ferrohortonolit stb.) az adott társulásegyüttes vasban gazdag környezetben történt keletkezését jelzik.

A kabai meteoritban többféle eredetű és összetételű hőálló (refraktorikus) ásvány, hőállóásvány-társulás mutatható ki. Legtöbbet és legjellegzetesebbeket a fehérzárványhalmazok, továbbá a kerekded–ovális kondrumszerű képződmények, valamint a 100–200 μm átmérőjű „kondrumok” tartalmaznak. A meteorit felszínén is látható – általában 10–18 mm hosszú – sárgásfehér „zárványokat” a mikroszkópi vizsgálatok szerint többnyire teljesen szabálytalan alakú, „szaggatott” szerkezetű, szemcsés halmazok alkotják. Helyenként egymás közvetlen közelében több különböző méretű halmazból álló csoport alakult ki, valószínűleg egy nagyobb darab széttöredezése eredményeképpen. A halmazok mozaikos szerkezete is ezzel magyarázható. Az uralkodóan 100–400 μm méretű, gyakran különböző összetételű, részben alapanyagot is tartalmazó szemcsék általában bonyolult zónás szerkezetűek. Leggyakoribb, illetve legnagyobb mennyiségű összetevője a magot alkotó, de kisebb mennyiségben rendszerint a többi övben is megjelenő közönséges spinell. A következő öveket részben gehlenit, de uralkodó mennyiségben, titánban és alumíniumban gazdag monoklin piroxének alkotják. Egyes szemcsék körül záró övként a forsterit is megjelenik.

A kerekded–ovális megjelenésű, kondrumszerű képződmények, valamint a kis méretű kondrumok az előzőekkel megközelítőleg, illetve részben azonos ásványi összetételűek, az alkotók mennyiségi arányában, valamint a képződési sorrendben azonban jelentős különbségek mutatkoznak. Az uralkodó magalkotó fázisok általában változó mennyiségű zárványt tartalmaznak. Például a gehlenitben rendszerint kevés perovszkit és részben spinell, a közönséges spinellben pedig többnyire sok perovszkit mutatható ki. Külön kiemelkedő a kerek „felhőszerű” halmaz magjának túlnyomó részét alkotó magnéziumtartalmú gehlenit nagy mennyiségű, mégpedig 72% platinát, továbbá — többek között — irídiumot és kevés hafniumot is tartalmazó „zárványa”. A kerekded–ovális képződményeken belül az alakzat, a szerkezet, valamint a jellemző ásványok alapján gehlenitet, közönséges spinellt, valamint normatív hercinitet és korundot tartalmazó változatot különböztethetünk meg. A jellemző uralkodó ásványok rendszerint az adott változat magját alkotják, és általában jelentős mennyiségű „zárványt” — főleg kerekded perovszkitot tartalmaznak. A mag körüli övezetet főleg spinell és monoklin piroxének alkotják. Egyes változatokban azonban az 5–7% Na2O-t tartalmazó — esetenként önálló övet alkotó — amorf anyag („mezosztázis”) is jelentős mennyiséget képvisel. Ez az öv valószínűleg a Mokoia-meteoritban kimutatott (MACPHERSON et al. 1983) filloszilikátokhoz hasonló összetételű (normatív) rétegszilikátokat is tartalmaz.

Meghatottsággal, de nagy örömmel köszöntöm a megjelent társulati tagokat, külön a tiszteleti tagjainkat, akik megtiszteltek jelenlétükkel. „Rohan az idő”, ahogy a hatvanas években Koncz Zsuzsa énekelte az Atlantisz együttessel, amire az én korosztályom még biztosan szívesen emlékezik. Akkor fiatalon ezt a tényezőt még nem vettük nagyon komolyan, de most őszülő halántékkal már tudjuk, hogy a világ működését leírni próbáló fizikai és filozófiai próbálkozások egyik legkritikusabb eleme az idő fogalma, és annak lineáris vagy más olykor hiper bolikus — futását modellező és érzékszerveinket igencsak gyakran megcsúfoló megtapasztalása. Folytatás a PDF-ben.

A 2012-ben megválasztott elnökségnek, amelyet a 2015. évi Tisztújító közgyűlés megerősített tisztségében, hat éves tevékenységének utolsó esztendejében célkitűzései a kezdetekben megfogalmazottakhoz képest változatlanok voltak. Az eltelt két ciklus során, az összegyűjtött tapasztalatokkal állandóan gazdagodva, a 2017-es esztendőben is eredményesen tevékenykedtünk.
Kiemelt céljaink az alábbiak voltak:
— természetes és jogi tagjaink létszámának megtartása, lehetőség szerinti növelése,
— a szervezet jogszerű és gazdaságos működtetése,
— színvonalas szakmai rendezvények megtartása,
— a Földtani Közlöny rendszeres és magas szakmai színvonalon történő megjelentetése, olvasói körének szélesítése;
— a magyar geológus társadalom érdekképviseletének, presztízsének erősítése, társadalmi elismertségének és publici -
tásának szélesítése,
— rokon szakmai szervezetekkel, egyetemekkel, kutató intézményekkel, bányavállalatokkal, állami hivatalokkal és
ható ságokkal jó kapcsolat kiépítése és azok ápolása.
—A Földtani Közlöny és a korábban megjelent társulati szakmai periodikák (Általános Földtani Szemle, Őslénytani
Viták, Mérnökgeológiai Szemle és a Tudománytörténeti Évkönyv) elhelyezése a világhálón (OSzK Elektronikus Perodika
Adattár és Adatbázis)

A Szegedi Dolomit Formációba sorolt sötétszürke, breccsásodott dolomit a Szegedi-medence legjellegzetesebb mezozoos képződménye. Jellemzője a több fázisú dolomitosodás és átkristályosodás, ami magyarázza az ősmaradványok rossz megtartását és szegényességét. Jelen munkánkban egy kivételesen gazdag és jó megtartású ősmaradvány-együttes vizsgálati eredményeiről számolunk be. Az Üllés–18 fúrás 6. mf kőzetanyagából készült vékonycsiszolatokban Hoyenella–Glomospirella–Glomospira dominanciájú foraminifera-együttes mellett alga telepfoszlányokat és ostracoda kettős teknőket is megfigyeltünk. A
minta különlegességét egy Megalodontidae kagyló juvenilis példánya adja. A kőzet mikrofáciese és ősmaradvány-együttese középső-triász, felső-anisusi–ladin korú, megnövekedett sótartalmú, sekélytengeri, zátonyháttér–lagúna környezetet valószínűsít. A bepárlódott, magas sótartalmú tengervíz szerepet játszhatott a formáció dolomitosodásában.

A Tarniţa Komplexum a Keleti-Kárpátokban (Románia) felszínre bukkanó Ditrói alkáli masszívum északi területének jellemző ultramafikus és mafikus kőzetegyüttese. A komplexum Ny-i részén, az Orotva-patak és a Felső-Pietrăriei-patak összefolyásánál található mélységi magmás kőzettestben kialakított mesterséges feltárás egyedülálló betekintést enged az egykori magmatározóban zajlott, több magma között lejátszódott keveredési és elegyedési folya matokba, illetve az új magmabenyomulások során feltépett, korábban kikristályosodott magmás kőzetfragmen tumok bekeveredési folya mataiba. A feltárásban látható befogadó kőzetben (szürke, közép- és durvaszemcsés, irányított szövetű diorit) négy különböző keveredési kőzetzárvány (mafikus kőzetzárvány; földpátszemes kőzetzárvány; porfíros (földpátaggregátumos), mafikus kőzetzárvány és ultramafikus kőzetzárvány) és egy eltérő eredetű felzikus kőzetzárvány típus figyelhető meg. A keveredési kőzetzárványok modális összetételük alapján mezokrata és melanokrata dioritok, valamint piroxénhorn blenditek, a felzikus kőzetzárványok pedig hololeukokrata dioritok. A különböző magmák közötti keveredés (mingling) legfontosabb bélyege az egymással — és a befogadó kőzet ásványainak orientált elhelyezkedésével — párhuzamos, megnyúlt, finomszemcsés, lencse alakú kőzetzárványok meg jele nése. A szögletes felzikus xenolitok és ultramafikus kőzetzárványok korábbi kumulátumok  recirkulációját felté telezik, amelyek a benyomuló magmával kerültek a magmatározóba. A keveredési kőzetzárványok mafikus pereme és a közelükben megfigyelhető „slírek” további fontos jellemzői a legalább két magma keveredése során kialakuló szerke ze teknek. A magmaelegyedés gyakori velejárója a kristálycsere (crystal transfer). A vizsgált ásványok számos esetben mutatnak olyan jellegzetes mikroszöveti bélyegeket, amelyek e kristálycsere-folyamathoz köthetők a benyomuló és a befogadó magma, illetve a benyomuló magma és a feltépett kumulátumok között: a különféle zónásságot mutató és különböző
zárványgazdag plagioklászok, az amfibolköpennyel rendelkező piroxének és a plagioklászokban megjelenő tűs apatit kristályok. A jelen tanulmányban bemutatott részletes petrográfiai vizsgálatok rávilágítanak a Ditrói alkáli masszívum magmatározóinak összetett és változatos fejlődéstörténetére, amelyben meghatározó szerepet játszottak a nyílt rendszerű magmás folyamatok.

A természeti környezet abiotikus tényezőit összefoglaló geodiverzitás jelentőségének felismerése az elmúlt 30 évben kapott egyre szélesebb körű nyilvánosságot. Az erre épülő geoturizmus a bemutatóhelyek számának növekedésével, minőségi fejlesztésével látványos növekedésen ment keresztül, ahogyan a két hazai UNESCO Globális Geopark (Novohrad–Nógrád, Bakony–Balaton) látogatottsága is bizonyítja. Az ilyen jellegű fejlesztések a geodiverzitás elemeinek több szempontú szakmai felmérését, minősítő értékelését igénylik. Hasonló elvárás merül fel a földtudományi természetvédelem részéről is a veszélyeztetettségi kockázatok meghatározásában. A geodiverzitás minősítésére koncentráló katasz teri munka alapegységét a geotópok képezik, amelyek lehetnek természetes vagy mesterséges feltárások, (felhagyott) bányák, egyéb antropogén hatásra létrejött objektumok, de egyedi azonosításukat mindenképpen a létrehozó geológiai, geomorfológia folyamat(ok) teszi(k) lehetővé (vulkáni, karszt stb. geotópok). Ezek alapján tanulmányunk áttekintést nyújt a geotóp minősítés és értékelés fejlődéséről, külön kiemelve a közelmúltban publikált két kvantitatív módszert, amelyeket a hazai földtudományi örökség jól ismert és kevésbé reprezentatív objektumainak értékeléséhez használtunk fel. A mintegy 60 geotóp esetében külön-külön meghatároztuk a tudományosoktatási, tájképi–esztétikai, turisztikai potenciál és védelem–veszélyeztetettségi kockázatok értékeit. Ehhez társul bemutathatóság–geoturisztikai potenciál minősítése, külön hangsúlyt fektetve a geotópok eltérő jogi védelméből (pl.nemzeti park, tájvédelmi körzet, természetvédelmi terület, ex lege) és a geoturisztikai infrastruktúra eltérő fejlettségéből (látogatóközpontok, bemutatóhelyek, tanösvények) jelentkező különbségekre. A szerzők aktívan közreműködtek a Magyar Geotóp nap rendezvénysorozat életre hívásában, ennek megfelelően a tanulmány a földtudományi ismeretterjesztés lehetőségeit is számba veszi.

A gyengített teljes reflexiós Fourier transzformációs infravörös spektroszkópia (ATR FTIR) mennyiségi eredményeinek értelmezése általában nehéz és az adatok mélyebb áttekintéséhez különböző adatfeldolgozási módszereket kell alkalmazni. Ezeknek a módszereknek alkalmasnak kell lenniük a nagyméretű többdimenziós adatkészletek kezelésére és ezzel együtt a teljes spektrális információ feltárására. E többváltozós adatelemzési módszerek hatékony végrehajtása azonban megköveteli az adatok előkezelését is. A nyers adatok előfeldolgozása segít a zaj kiküszöbölésében és a megkülönböztető jellemzők kiemelésében. Ez a tanulmány olyan két általánosan használt többváltozós elemzésre — a főkomponens regresszióra (PCR) és a parciális legkisebb négyzetek regresszióra (PLSR) — összpontosít, amelyekkel az infravörös spektrumokból származó ásványtani információk kinyerhetők, valamint az ATR FTIR spektroszkópiában széles körben alkalmazott spektrum-előfeldolgozási módszereket tárgyalja. A PCR és PLSR modellek létrehozásához gyakori kőzetalkotó ásványok (kalcit, dolomit, kvarc, földpát, muszkovit, illit, szmektit és kaolinit) természetes sztenderdjeit és azokból készített szintetikus keverékek egy olyan adatkészletét állítottunk elő, amelyek összekapcsolják az ásványos összetételt az infravörös spektrumokkal. A minták spektrumait a 400–4000 cm–1 tartományban vettük fel. Továbbá referenciaként a röntgen-pordiffrakciós adatokból becsültük meg a minták ásványos összetételét. Az eredményül kapott PCR és PLSR modelleket szintetikus keverékekkel is teszteltük. A felállított 24 db modell arra utal, hogy a PCR és a PLSR eljárással hasonló eredményre jutunk. A különböző spektrum-feldolgozások nagyobb hatással vannak a becsült ásványos összetételre, mint a tanulmányozott többváltozós módszerek. Továbbá különböző ásványok mennyisége a modellekben különböző bizonytalansággal becsülhető, amelyet az ásványok eltérő infravörös fényelnyelő képessége, átfedő sávok és egyéb fizikai hatások okozhatnak.

Newly collected gastropod assemblages from Middle Miocene localities of Hungary allow the designation of a new Euthria species: E. viciani n. sp., and to record E. curvirostris (Grateloup) for the first time in the country. Extended geographical range of the genus in Hungary is briefly described.

• Beszámoló az Erdélyi–Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) Gyulafehérváron tartott XX., jubileumi Bányászati, Kohászati és Földtani Konferenciájáról
• Beszámoló az Általános Földtani Szakosztály és Budapesti Területi Szervezet 2018. április 12–13-án megtartott előadóüléssel és bakonyi terepbejárással bővített tisztújító taggyűléséről
• Föld napja a Pál-völgyi-kőfejtőben
• Személyi hírek
• Könyvismertetés: GURKA Dezső (szerk.) 2017: A báró Podmaniczky család szerepe a 18–19. századi magyar kultúrában. — Gondolat Kiadó, Budapest, 264 p.

   Az elmúlt évtizedek Magyarországon dolgozó, kutató és jelentős teljesítményeket felmutató földtani szakemberei nek sorából kiemelkedik Mindszenty Andrea professzor asszony életműve, aki a közelmúltban ünnepelte kollé gáival, tanítványaival életének egyik jelentős évfordulóját. Tevékenységének sokoldalúságát, tudományos eredményei nek csaknem teljes keresztmetszetét átfogóan bemutató ünnepi, szakmai rendezvény előadói vállalták, hogy tanul má nyaikat a Földtani Közlöny tematikus számában meg jele nítve állítsanak emléket egy nagyszerű életmű állo másainak. A Magyarhoni Földtani Társulat és személy szerint én magam is, — mint az ünnepelt egykori évfolyam társa és munkásságának nagy tisztelőjeörömmel álltunk a kezdeményezés mögé. Vallom, hogy hivatásunk és szeretett szakmánk kimagasló és maradandó eredményeket elérő képviselőinek tisztelete ilyen formában is meg kell, hogy mutatkozzék, példát állítva a fiatal generációk elé, egyúttal kordokumentumként archiválva egy megőrzésre érdemes életpálya mások számára is utat mutató értékeit. Mindszenty Andrea professzor asszony több évtizedes tevékenysége mind a bauxitkutatásban, mind az alkalmazottföldtani munkákban, mind az egyetemi oktatásban és ismeretterjesztő feladatok magas szintű végzésében megmutatkozott, és kitűnő előadói stílusa által azok számára maradan dó élményt ajándékozott, akik valamelyik szakmai területen vele kapcsolatba kerültek. (folytatás a PDF-ben)

2016. szeptember 6-án, két héttel kerekszámú születés napja után MINDSZENTY Andreával hármasban autóba ültünk, hogy végigrobogjunk Ausztrián, majd egész Olasz országon, le Palermoig azért, hogy így együtt, miképpen a múltban többször is, végiglátogassuk kedves itáliai helyein ket és kedvenc olasz kollégáinkat. Míg korábban munka, vagyis közös kutatások céljából mentünk Olaszországba, most kizárólag személyes okok motiváltak bennünket. Számos okból széttartó elfoglaltságaink miatt úgymond „hivatalos” szakmai utazásra már bizonyára nem lett volna alkalmunk, ha tehát hármasban akartunk még egyszer közös olasz programot csinálni, akkor azt csak saját erőből, saját időnkből lekerítve tudtuk megvalósítani.
Az autóban a szokásos ülésrendet vettük fel: Andrea a hátsó ülésen — pontosítunk: üléseken — foglalt helyet. Itt amúgy ő maga a lehető legkisebb helyet igényelte, minden más köbcentimétert a mesés összevisszaságban tartott holmija töltött ki: korántsem teljes felsorolás szerint térképek (több ségükben haszontalanok), ruhadarabok (a klímához képest feleslegesen meleg holmik), üdítős üvegek (zömmel üresek) és ennivalók, különféle csomagolásban és állagban. Ezek között hosszú perceket töltve lehetett valamit keresni, amiről aztán rendszerint kiderült, hogy a hátsó csomag tartóban van. (folytatás a PDF-ben)

A  triász  időszakot  lezáró  tömeges  kihalás  egyike  a  fanerozoikum  legnagyobb  kihalási  eseményeinek,  amelyet globális környezeti krízis idézhetett elő. Kutatása az elmúlt két évtizedben vált intenzívvé és azóta szerte a világon, számos szelvény részletes vizsgálatával folyik. A szemle jellegű cikk célja a környezeti krízis kőzetekben megőrződött nyomainak felderítését célzó rendkívül kiterjedt és szerteágazó kutatások fontosabb eredményeinek és a folyamatokat kiváltó okok értelmezésének áttekintése, valamint a hazai triász-jura határképződmények jelentőségének és a szelvények vizsgálatával eddig szerzett ismereteknek az összegző bemutatása.

A tatai Kálvária-dombon feltáruló alsó-jura mészkőben korábban nem azonosított dolomit testet ismertünk fel. A dolomit test egy repedés mentén jelenik meg és egy szintben a Pisznicei Mészkő réteglapjával párhuzamosan is kiterjed, így „gomba” metszetet mutat. A dolomit finom-középkristályos, és helyenként nyeregdolomit is megjelenik. A dolomittestet breccsazóna harántolja. A klasztokat több generációs fehér-szürke-sárga kalcit cementálja, amelyben zárványként apró dolomittörmelék is megfigyelhető. A dolomittest nem breccsásodott, hanem rétegződéssel párhuzamos kalciterek vágják át. Dolomit utáni kalcit pszeudomorfózát (dedolomitot) is azonosítottunk a Pisznicei Mészkő breccsazóna melletti szakaszán. A három különböző dolomit (finom-középkristályos helyettesítő dolomit, nyeregdolomit cement, törmelékes dolomit zárványok a kalcitban) valamint a később kalcittal helyettesítődött dolomit képződése is feltételezhetően ugyanahhoz a dolomitosodási eseményhez köthető. A repedés mentén áramló, esetenként réteglap mentén elszivárgó fluidum szövetromboló módon dolomitosította a mellékkőzetet. Ennek a dolomit fázisnak a törmelékét találjuk meg a breccsazónát cementáló kalcit zónái között. A dolomitosodás repedéshez kötötten ment végbe. A stabilizotóp értékek betemetődéskor végbement folyamatot valószínűsítenek. Az anyaoldat lehetett az ekkor jelenlévő pórusvíz vagy hidrotermális fluidum. A törések poszt-szediment jellege, és breccsát cementáló kalcit meteorikus eredete alapján a dolomitosodási esemény a késő-jura és késő-kréta–paleogén között mehetett végbe.

A kréta korú osztrák-magyar bauxitok részletes korrelációját Mindszenty Andrea tette közzé elsőként a 1980-as években. Az Északi Mészkő Alpokban és a Dunántúli Középhegységben elhelyezkedő bauxitok közötti jelenlegi távolság néhány száz kilométer nagyságrendü. A késő krétára (turontol a korai szantoniig) vonatkozó vázlatos palinspasztikus rekonstrukció azonban sokkal közelebbi egykori helyzetükre utal.  Ugyanakkor, fontos különbségek is vannak ezeknek a bauxitoknak a tulajdonságai között amelyek a felszínre került kora alpi takarórenszer fölötti eltérő paleogeográfiai helyzetüket tükrözik. Más jellegü eltérések, mint például a porozitásban mutatkozó különbségek, a későbbi alpi szerkezeti felülbélyegzésnek tudhatóak be. Az osztrák és magyar bauxitok nemcsak a képződésükkel egyidős földtani viszonyokrol nyújtanak információkat, hanem a regionális geodinamikai környezetre vonatkozó adatokkal is szolgálnak közvetlenül a lerakodásuk elött és után is. A kréta bauxitok tipikus lerakódási környezete a tágabb alpi régióban különféle flexurális medencék peremén végbement kiemelkedéssel és karsztosodással függött össze. A bauxitok fontos földtani információkkal szolgáltathatnak az egykori regionális geodinamikai folyamatokrol, ahogy erre Mindszenty Andrea úttörő módon már a korai 1990-as években rámutatott.

A Földtani Közlöny 125. 3-4. számában jelent meg összefoglaló a Budai-hegység barlangjairól (Leél-Őssy Sz. 1995). Az azóta eltelt időszakban (elsősorban a kutatási módszerek fejlődésének, és a megszaporodott hegyvidéki építkezéseknek köszönhetően) nemcsak új feltárások történtek (elsősorban a Rózsadomb térségében, ahol az 1995-ben ismert 30 km-es járathossz csaknem a duplájára, 55 km-re növekedett), hanem az itteni hipogén barlangok genetikájával, ásványvilágával kapcsolatban is számos új eredmény született. A keletkezéssel kapcsolatos új elméletek közül az elváltozott (kovás) zónákkal kapcsolatosakat, és a barlangot kioldó aszcendens termálvizek eredetével és keveredésével kapcsolatos új eredményeket kell kiemelnünk. Az akkor a Budai-hegységben ismert barlangi ásványfajok száma 15-ről 31-re emelkedett. Ebben az időszakban születtek az első konkrét eredményeket tartalmazó korhatározások is. Ezek közül több részben publikálásra került Mindszenty Andrea szerkesztette Budapest: Földtani értékek és az ember c. 2013-as könyvben. Az egész Budai-hegységben ma 239 barlangot ismerünk. Budapesten (a Pilishez tartozó Róka-hegyen lévőkkel együtt) 176 barlang található. A Rózsadomb térségében 102 barlangot kataszterizáltak az Országos Barlangnyilvántartásban. Az elmúlt 20 évben legfontosabb barlangfelfedezések a víz alatti Molnár János-barlangban, a Hideglyuk- és Harcsaszájú, valamint a Pál-völgyi-barlangban történtek: az utóbbi három barlang és a Mátyás-hegyi-barlang közötti összekötő járatok feltárásának köszönhetően, közel 31 km-es hosszával a Pál-völgyi-barlangrendszer lett Magyarország leghosszabb barlangja, megelőzve az Aggtelek-jósvafői Baradla-barlangot (beleértve a Baradla szlovákiai részét, a Domica-barlangot is). Nagy eredmény az eddig csak felszín közeli járatairól ismert Ferenc-hegyi-barlangban a Mélyszint megtalálása. Három új kisbarlang: a Citadella-kristálybarlang, a Királylaki-barlang és a József-hegyi 4. sz. barlang felfedezése pedig különösen értékes ásványkiválásai, ill. nagyon perspektivikus továbbkutatási lehetőségei miatt nagyon jelentős. Ezen kívül további 32 kisbarlangot találtak a kutatók az elmúlt 20 évben a Budai-hegységben, elsősorban a Rózsadomb térségében (1. ábra, 1. táblázat).

A Budai Termálkarszt (BTK) fluidum-fejlődéstörténetét az ásványparagenezisek tükrében a késő-miocén fedett karbonátos állapottól vizsgáltuk. Ekkor a termikus felhajtóerő vezérelte a felszínalatti vízáramlást. Később, a Budai-hegység kiemelkedésével és a csapadékvíz beszivárgásával megkezdődött a vízszint különbségek által vezérelt vízáramlási rendszerek kialakulása. További változást okozott a Gödöllői-dombság kiemelkedése, mely a Budai-hegység kiemelt területei mellett a keleti medencerész felől is domborzati hajtóerőt biztosított. A meginduló beszivárgás lehetővé tette a fedő sziliciklasztos képződmények nátrium-kloridos vizeinek karbonátos víztartóba történő lejutását. Jelenleg a Budai-hegység és tágabb környezete a BTK áramlási rendszerének nyugati félig fedett részét, míg a Gödöllői-dombságtól a Dunáig tartó terület a rendszer keleti, fedett részét képezi. A BTK összefüggő áramlási rendszerében hidrosztatikus közeli nyomásviszonyok uralkodnak. A rendszer regionális és köztes megcsapolódási területei a Duna mentén húzódnak. A helyi, köztes és regionális áramlási rendszerek különbségeit a nyugati, félig fedett terület forrásai jelzik. A jelenkori vízáramlás domináns hajtóereje a vízszintkülönbségekből fakad, asszimmetrikus jellege a hidrosztratigráfiai helyzet, valamint a keleti és nyugati medencerészek közötti beszivárgáskülönbség következménye. A Duna alatt Ny­–K irányú regionális átáramlás zajlik. A regionális feláramlás hidrotermális komponense NaCl-os medenceeredetű vízzel egészül ki. A meteorikus eredetű, langyos köztes, ill. a hideg helyi vízáramlásokban Mg2+ és SO42- gazdag vizek jellemzőek, a medenceeredtű fluidomok jelenléte itt nem bizonyított. Az eredmények rámutatnak a rendszer hőmérsékleti eloszlását meghatározó folyamatokra, valamint a fedőüledékek hő felhalmozódásában betöltött szerepére. A rózsadombi és a Gellért-hegy előterében található források fizikai-kémiai tulajdonságok szerinti elkülönülését szerkezeti és a két áramlási rendszer különbségei okozhatják. A Gellért-hegynél csak termálvíz lép felszínre, míg a Rózsadombnál langyos és termálvíz megcsapolódás egyaránt zajlik. A különbség a hidrotermális vizek összetételében, eltérő forrásterületre és vízkémiai folyamatokra utal. A déli rendszer szulfát-többlete az evaporit összletekkel, a központi rendszer szulfátja medenceeredetű kén-hidrogénnel hozható összefüggésbe. A rózsadombi langyos meteorikus vizek szulfát forrása a fedő képződménybek piritje lehet. A fluidum-fejlődéstörténeti tanulmány eredményei hozzájárulnak a barlangképződési folyamatok értelmezéséhez.