Nagyon érdekes a kutatófúrás értékeléséről neves szerzők által jegyzett tanulmány, de van egy erős hiányérzetem: nem szerepel benne mélyfúrás-geofizikai mérés. Számomra, aki 5. évtizede mélyfúrásgeofizikával foglalkozom, hihetetlen, hogy a 2000-es évek elején, Magyarországon létezik olyan földtani kutatófúrás, ahol nem végeznek mélyfúrás-geofizikai vizsgálatokat. Szinte szégyelleném felsorolni, hogy egy komplex mélyfúrás-geofizikai méréssorozat hányféle méréstípust tartalmaz, és azokból mennyi információ származhatott volna. (folytatás a PDF-ben)

• Megemlékezés Videfalván az MFT megalakításának 170. éves évfordulójáról
• 13. Téli Ásványtudományi Iskola, Veszprém, 2018. január 19–20.
• Földtani és kultúrtörténeti értékeink nyomában az Aggteleki karszton
• Befejezetlen történet Emlékülés a recski mélyszint felfedezésének 50. évfordulóján
• Az „Ősvány-csapat” mini kiállítása a Lelkes Ásványbörzén
• Személyi hírek

A márványok petrográfiai vizsgálata napjainkig alárendelt szerepet kapott a hazai földtani szakirodalomban. A márványt felépítő ásványfázisok, valamint azok szemcsemérete és a szemcsehatár jellegének meghatározása (kőzetszövet), illetve a deformációs bélyegek feltárása és értelmezése révén azonban átfogó képet kaphatunk a kőzet metamorf fejlődéséről és deformációtörténetéről, ami független bizonyítékokkal szolgálhat a befoglaló metamorf kőzettest korrelációjához.

A Békés–Codrui-egységen belül elhelyezkedő, Dorozsma környéki kristályos aljzatban egy maximum néhányszor tíz méter vastagságú, markáns töréses deformációt szenvedett márványzóna található. Tanulmányunkban az e zónát mintázó Dorozsma‒4, ‒7 és ‒54 fúrások által feltárt márványból készült archív vékonycsiszolatok petrográfiai vizsgálatát végeztük el.

A mikroszkópos vizsgálatok alapján a dorozsmai márvány döntően karbonát + kvarc + Mg-klorit ± talk összetételű, finomszemcsés, heteroblasztos szövetű márványból épül fel. A szemcsehatárok jellemzően szutúráltak, illetve beöblösödők, a deformációs ikerlemezek közül dominánsan a II. és a IV. típus van jelen. A mintákban általánosan jellemzők a kisméretű, kvarccal és karbonáttal kitöltött oldódásos üregek, amelyeket mikrokristályos karbonátból álló szegély övez. Erősen átalakult, mikrokristályos kőzetváltozat szintén megfigyelhető, valamint nagyméretű, szigmoid-alakú karbonátklasztok és rezorbeált, polikristályos, alszemcsés szerkezetű kvarcklasztok is megjelennek a mikrokristályos alapanyagban. Helyenként a nagyméretű karbonátszemcsék deformációs ikerlemezeit apró, kisméretű, zárványmentes karbonátszemcsék helyettesítik, amelyek a nagyméretű szemcsék között is megtalálhatók Mg-klorittal együtt.

Az archív vékonycsiszolatok petrográfiai vizsgálata alapján kijelenthető, hogy a vizsgált márványt többfázisú deformáció érte. A D1 esemény a szöveti bélyegek alapján nagyobb, 250 ºC-ot meghaladó hőmérsékleten mehetett végbe, amelyet később felülbélyegzett egy kis hőmérsékletű deformációs esemény (D2), amelyhez fluidumhatás társult. E fluidum gyengítő hatása okozhatta a vékonycsiszolati léptékben felismerhető képlékény alakváltozást, valamint a kis hőmérsékletű dinamikus rekrisztallizációra utaló szöveti bélyegeket.

Munkánkban a Gyűrűfűi Riolit Formáció Villányi-hegység északi előterében mélyfúrások által feltárt kőzeteit vizsgáltuk. A Bisse–1, a Peterd–1, a Szava–1, a Vókány–2, az Egerág–7 és a Szalánta–3 fúrásokból változó, de alapvetően korlátozott mennyiségű fúrómag és vékonycsiszolat állt rendelkezésre a kőzettani reambulációhoz. Petrográfiai megfigyeléseink, valamint az archív jelentések adatai alapján két fő litológiai csoportot különítettünk el a területen: lávakőzeteket és piroklasztitokat. Ásványos összetétel és szövet alapján a következő kifejlődések különböztethetők meg a Gyűrűfűi Riolitban: (1) riolitos összetételű lapillitufa (Peterd–1, Vókány–2 felső szakasza, Egerág–7 felső szakasza, Szalánta–3 felső szakasza és feltételezhetően a Bisse–1 felső szakasza); (2) riolitos összetételű lávakőzet (Bisse–1 alsó szakasza, Szava–1, Vókány–2 alsó szakasza); (3) dácitos összetételű lávakőzet (Egerág–7 alsó szakasza); (4) riodácitos–dácitos összetételű lávakőzet (Szalánta–3 alsó szakasza).

A Villányi-hegység északi előterében feltételezhető egy korábbi, lávaöntéssel járó magmás tevékenység (többek között Bisse–Vókány és Szava térségében egy riolitos összetételű lávadómot/lávaárat, míg Egerág–Szalánta térségében riodácitos–dácitos összetételű lávakőzeteket létrehozva), időben ezt követte egy robbanásos kitörésekkel kísért vulkanizmus, amely jelentős vastagságú ignimbrittakaróval fedte be a területet.

A mélyfúrásokban feltárt, jelenleg riolitos összetételű piroklasztitok kristálygazdagsága szakirodalmi adatok alapján dácitos kiindulási olvadékösszetételre jellemző, ami hasonlít az úgynevezett monoton intermedier képződményekre. Az ilyen vulkáni kőzetek egy középső-felső kéregbeli magmatározó kristálykása reaktivációjaként értelmezhetők. Figyelembe véve, hogy a piroklasztitokat utólagos kálimetaszomatikus hatások érték (pl. Peterd–1 fúrás földpátjainak adulárosodása), nem zárható ki azok kémiai összetételének módosulása. A Villányi-hegység északi előterében a permi vulkanizmus jellegének pontosításához ezért további részletes kutatás szükséges, amit az Egerág–7 és a Szalánta–3 fúrások piroklasztitjaiban megjelenő magmás eredetű gránátkristályok vizsgálata is elősegíthet.  

Eredményeink azt mutatják, hogy a Villányi-hegység északi előterében — az európai Variszcidák analóg területeihez (pl. Intra-Szudéta-medence, Dél-permi-medence, Erdélyi-szigethegység) hasonlóan — egy kemizmusát tekintve is összetett, akár hosszabb ideig fennálló vulkáni rendszer működhetett, amelynek kőzeteit korábban egyszerűsítve, egyetlen rétegtani marker képződményként kezelték. A rendszer alaposabb megismeréséhez a fúrásonkénti radiometrikus (U-Pb, cirkon) kormérések, továbbá a teljes kőzet (fő- és nyomelem) geokémiai vizsgálatok hozhatnak előrelépést.

A mélyfúrásokból származó fúrómagok, furadékminták anyagában csapdázódott fluidumzárványok gáz és illékony komponens tartalmának vizsgálatával lehetőség nyílik a kőzettestben egykor működött fluidumrendszerek kémiai összetételének megismerésére, azok vertikális kiterjedésének meghatározására, a paleo-fázishatárok lehatárolására. A kiválasztott fúrásszelvény mentén, a kőzetmintákból kiszabadított gázok relatív mennyiségét a mélység függvényében ábrázolva, gázprofilok, illetve ezekből további származtatott paraméterek számíthatók. A Szegedi Tudományegyetem, Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszékén megépített gázanalizátorral a fluidumzárványok mechanikai feltárása („feltörése”) alacsony nyomású-magas hőmérsékletű körülmények között történik. Az így felszabadított gázok azonosítását a törőkamrákhoz csatlakoztatott kvadrupól tömegspektrométerrel végezzük.

A furadékminták vizsgálatának elengedhetetlen feltétele a minták megfelelő előtisztítása, majd a fluidumzárványok hatékony és reprodukálható feltárása, azaz a minta törése. Az optimális mérési protokoll kialakítása céljából, az adatok reprodukálhatósága és megbízhatósága érdekében a műszer törőegységeivel 250–500 μm mérettartományba eső kvarchomok minták töréstesztjeit, és eltérő típusú fúróiszapokkal szennyezett kvarchomok minták tisztítási eljárásait vizsgáltuk meg. A töréstesztek eredményei alapján a nagyobb mintamennyiség, a magasabb ütésszám vagy a megnövelt préselési idő eltérő mértékben módosítja az aprózódás hatékonyságát. Vizsgálataink alapján az optimális aprózódás, azaz a legnagyobb számú fluidumzárvány felnyitásához maximálisan 0,5–1,0 g mintamennyiség, minimum 50 db ütésszám és 1 sec ütésenkénti préselési idő szükséges.

A tisztítási eljárások hatékonyságának összehasonlítása során beigazolódott, hogy a megvizsgált tisztítási módszerek esetében, a minták mosószeres tisztítása a minta-előkészítés időtartamát jelentősen megnöveli, de bizonyos minták esetében a mosás alkalmazása elkerülhetetlen a megbízható mérési eredmény elérése érdekében. Az elvégzett tesztek eredményei alapján kidolgoztuk a műszer kőzet- és furadékminták vizsgálatára alkalmazható mérési protokollját, továbbá meghatároztuk a további fejlesztési irányokat.

Az 1960.-as évek elejétől két új momentum forradalmasította a geológiai gondolkodás fejlődését. Az egyik, a lemeztektonika, mely széles kőrben vált ismerté, a másik a köpenyszármazású kőzetek azonosítása és az ebből fakadó új eredmények. Bár ez utóbbi is gyökerestül változtatta meg a geológia tudományát, ennek igazi jelentőségét inkább csak a szakemberek ismerik. Ez a dolgozat a köpenykőzetek felismerésének történetét követi nyomon, valamint néhány kiragadott példán keresztül igyekszik bemutatni azt az óriási fejlődést, melyet e kőzetek részletes vizsgálatainak köszönhetünk.

GYARMATI Pál 1935. február 4-én született Szegeden. Általános és középiskolai tanulmányait szülővárosában, majd Szarvason végezte, ahol kitűnő eredménnyel érettségizett. 1958-ban szerzett geológus oklevelet az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE). Első komolyabb szakmai munkáit hallgatóként a Börzsönyben és a Bükk hegységben készítette, utóbbit BALOGH Kálmán irányítása mellett. Az ELTE Alkalmazott Földtani Tanszékének gyakornokaként a VITÁLIS Sándor vezette Salgótarján környéki kutatásokba, az ottani bazaltok vizsgálatával kapcsolódott be. Folytatás a PDF-ben.

Beszámoló a 2017. évi Összegyetemi terepgyakorlatról
„Ahol az elemek találkoznak: víz, föld és tűz" - 8. Kőzettani és Geokémiai Vándorgyűlés

• Földtudományi és kultúrtörténeti emlékek nyomában
• Geotóp napok – 2017
• Földtudományos forgatag – 2017
• Ásványtani, kőzettani és geokémiai felsőoktatási műhelyek éves találkozója
• NosztalGEO 2017: „Új/régi eredmények: középső-, alsó-miocén”

Könyvismertetés:

• POLGÁRI Márta, SZABÓ Zoltán, VIGH Tamás: Mangánércbányászat Úrkúton (1917–2017)

A budapesti Örs vezér téri üzletközpontok alapozása során nagy számban fordultak elő tengeri sünök is a badeni korú Lajtai Mészkő Formáció rétegeiben. Az Árkád 1 alapgödréből előkerült egy Magyarországról eddig nem ismert tengeri sün nemzetség, a Brissus.  

A genust eddig a Paratethys térségéből csak burgenlandi és nyugat-ukrajnai lelőhelyekről írták le. A Budapesten megtalált mindkét Brissus egyed jó megtartású. Az egyik példányt a Brissus abeli (Reidl, 1941) fajba lehetett besorolni, ami csak a Paratethys késő-badeni korú üledékeiből ismert. Ezen felül előkerült egy az egész európai-mediterrán térségben eddig ismeretlen Brissus forma, amely morfológiai bélyegeit tekintve egyik európai vagy egyéb mediterrán formával sem egyezik meg. Emellett hordoz sajátságos morfológiai elemeket is, úgy, mint az erősen anterior helyzetű apicalis lemez, az anterior szirompár által bezárt szög mértéke, valamint a periproct elhelyezkedése. Mindezek alapján a forma új fajként való elkülönítése indokolt, melynek neve – Mihály Sándor tiszteletére – Brissus mihalyi nov. sp.

Maga a Brissus genus ma széles földrajzi elterjedésű, de kis egyedszámú; a ma élő együtteseket részletesen nem vizsgálták. Az európai neogénben ritka, így a magyarországi megjelenés a forma eocéntől máig zajló evolúciójának megismeréséhez is fontos információt nyújt.

A fiatal vulkánkitörések kormeghatározása sokszor igen nagy nehézségbe ütközik a konvencionálisan használt módszerek időbeli korlátai (pl.: radiokarbon – ~50 ezer év a felső korhatár; K-Ar – ~1 millió év a rutinmérések alsó korhatára), vagy a méréshez szükséges megfelelő ásványok (pl. leucit, szanidin), valamint szenesedett növénymaradványok hiányában. Az U-Th mérésekkel kiegészített cirkon (U-Th)/He geokronológia többek között erre a kritikus időintervallumra kínál megoldási lehetőséget. Alacsony záródási hőmérséklete (~150-180 °C) miatt képes a kitörés időpontjáról direkt információt adni, továbbá nagy előnye az is, hogy a cirkon egy igen széleskörűen elterjedt akcesszórikus ásvány a legtöbb vulkáni kitörési termékben. Mindezekből kifolyólag az elmúlt évtized alatt a nemzetközi kutatások során egyre elterjedtebbé vált a módszer alkalmazása a fiatal (<1 millió év) kitörések datálására is, azonban a hazai kutatásokban csak kis mértékben jelent meg ugyanez a tendencia. Jelen munka célja, hogy az (U-Th)/He geokronológia elméleti és gyakorlati alapjairól, valamint fiatal vulkánkitörések kormeghatározása esetében történő alkalmazhatóságáról nyújtson egy részletes, magyar nyelvű összefoglalást.

Az alkalmazhatóság vizsgálatára a Kárpát-Pannon térség legfiatalabb vulkánkitörésének (Csomád, Dél-Hargita) környezetében megtalálható, ahhoz kapcsolódó kitörési termékeket választottunk. Ezek a Nagy-Hegyes andezit lávadómja és a bükszádi piroklaszt-ár üledék, amelyekre 843 ± 27 ezer (Nagy-Hegyes felépülése) és 32,6 ± 1,0 ezer évet (bükszádi réteget létrehozó kitörés) kaptunk eredményül. A kiválasztott lelőhelyek mintáin keresztül jól szemléltethető, hogy miként történik az (U-Th)/He kormeghatározás, hogyan követik egymást az egyes lépések, amíg eljutunk a mért adattól a végleges koreredményig. Ezek a képződmények jó példát szolgáltatnak a módszer alkalmazhatóságának bemutatására fiatal (<1 millió év) vulkánkitörések kormeghatározására.

A Nyugati-Mecsekben elhelyezkedő Bodai Agyagkő Formáció (BAF) a nagy aktivitású radioaktív hulladékok elhelyezésére szolgáló mélygeológiai tároló potenciális befogadó képződménye. Mivel a BAF porozitása és permeabilitása extrém kicsi, így abban fluidumáramlási útvonalak törések, szerkezeti inhomogenitások mentén jöhetnek létre. Ebből adódóan kiemelkedően fontos a BAF deformációtörténetének megismerése, melyről a repedések, repedésrendszerek hordoznak információt. Kutatásunk során a Boda község közelében mélyült BAF–2 fúrás 74,34–899,22 m közötti mélységtartományából származó 56 db fúrómagminta szerkezeti elemeinek morfológiai és ásványtani vizsgálatát végeztük el, továbbá az érkitöltések belső mikroszerkezetét értelmeztük. Az egyes repedésgenerációk cementfázisainak összetételét polarizációs mikroszkópos megfigyelések, röntgenfluoreszcens spektrometria és Raman mikrospektroszkópia segítségével elemeztük. A magpalástról készített felvételek alapján az ereket 22°, 42° és 70° átlagos dőlésszögű csoportba soroltuk. A repedéskitöltéseket ásványtani alapon két kategóriába osztottuk. Az első kategóriába sorolható erek dominánsan kalcit kitöltésűek, azonban a másodlagos repedéskitöltő ásványtársulások mintánként eltérően albit, albit-cölesztin, valamint kvarc-pirit lehetnek. A vizsgált repedéskitöltések második csoportjában kalcit-anhidrit a domináns kitöltő ásványegyüttes, amely mellett másodlagosan kvarc-barit-cölesztin, valamint albit-pirit-cölesztin jelenik meg. A repedéskitöltések szöveti elemzése során szintaxiális, antitaxiális és ataxiális növekedési morfológiával rendelkező ereket különböztettünk meg. Az ásványtani alapon közös kategóriába sorolható értípusok orientációbeli, valamint szöveti tulajdonságaik alapján azonban markánsan eltérő deformációs-és fluidumáramlási eseményeket jeleznek.

Tanulmányunk a magyarországi kainozoós tengeri molluszkafauna pontosabb megismeréséhez járul hozzá 2 lutetiai, 2 egri és 22 badeni korú Gastropoda-faj leírásával, melyek többsége hazánkból ismeretlen volt, vagy csupán faunalistákon szerepelt. 21 faj új előfordulás Magyarországon, 22 esetében ez az első ábrázolás a hazai szakirodalomban. Bemutatjuk a fajok rétegtani és ősföldrajzi elterjedését. Közelmúltbeli terepmunkák, valamint a Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteménye alapján egy új faj, Lautoconus harzhauseri Kovács nov. sp. is leírásra került.

A Balaton-környéki fúrások, feltárások és a nagyfelbontású vízi szeizmikus szelvények által leképezett üledékek közötti rétegtani korreláció közel 30 éve képezi kutatások tárgyát. A parti és víz alatti rétegsor illesztésére elsőként Sacchi et al. (1998, 1999) adtak korrelációs javaslatot, amely szerint a Tihanyi‑félsziget kovás, édesvízi mészkövei (Lóczy (1913) gejzíritjei) a Balaton alatt is megtalálhatók, és ott mint jellegzetesen nagy amplitúdójú reflexiókkal határolt buckás alakzatok ismerhetők fel. A szeizmikus szelvényeken a buckás alakzatok által kijelölt felszínt egy harmadrendű pannóniai szekvenciahatárként (Pan-2) értelmezték.

A fenti értelmezés ellenőrzésére mederfúrást végeztünk a Balaton keleti medencéjében, és magmintát vettünk a kérdéses rétegtani szintben elhelyezkedő egyik buckából, és néhány méter vastagságban az alatta lévő rétegekből. A fúrás a tihanyi Fehérpart rétegeihez hasonló, agyagos-homokos képződményeket harántolt, vagyis nem támasztja alá Sacchi et al. (1999) felvetését. Az agyagos képződményekből álló buckákat szeizmikus geometriájuk tükrében olyan csuszamlási szerkezetekként értelmezzük, melyek a területet feltöltő progradáló deltalebenyek előterében keletkeztek, mintegy 8,4‑8,7 millió éve a Lymnocardium decorum biokronban. A fúrómagon végzett természetes gamma-intenzitás, mágneses szuszceptibilitás mérések és üledékföldtani vizsgálatok eredményeit a vízi szeizmikus szelvényekkel összevetetve sikerült azonosítani a csuszamlásos szerkezetek talpát is. Ez a szeizmikus felület egy molluszka-töredékekkel és centiméteres üledékes deformációkkal jellemezhető réteg, amelyhez a természetes gamma- és a mágneses szuszceptibilitás szelvényekben is észlelhető változás társul.

A fúrás harántolta a Pan-2 horizontot is, amely a rétegsorban a mélyebben fekvő homokos és a rátelepülő agyagos képződmények éles határaként jelentkezik. E határ alatti üledékek a Be-izotópos koradatok és reverz mágneses polaritásuk alapján a C4Ar (9,1-9,8 Ma) kronban keletkezhettek, tehát úgy tűnik sokkal idősebbek, mint a korábban Horváth et al. (2010) által becsült 7,9 millió év.

A tanulmányban a Bakony–Balaton-felvidéki Vulkáni Terület (BBVT) legismertebb tanúhegyén, a Badacsonyon kibukkanó freatomagmás piroklasztit-sorozat első kvantitatív leírását és vulkanológiai értelmezését mutatjuk be. A piroklasztitok juvenilis / litikus törmelékeinek arányát pontszámlálásos módszerrel vizsgáltuk vágott kézipéldány-felszíneken. A felület%-ban kapott eredményeket a kőzetminták teljes térfogatára vonatkozónak vettük. E módszer segítségével meghatároztuk a freatomagmás robbanások relatív mélységét a szinvulkáni felszínhez képest, következtetéseket vontunk le a lehetséges szineruptív vulkánmorfológiára, valamint a terepi megfigyelések és korábbi tanulmányok alapján rekonstuáltuk a vulkán működésének teljes fejlődéstörténetét.

A képelemzés során megállapítottuk litikus elegyrészek minimális arányát. Ebből, valamint a piroklasztitok térbeli elterjedéséből és rétegtani helyzetéből valószínűsíthető, hogy a Badacsony egy monogenetikus (esetleg policiklikus) tufagyűrű vagy sekély maar vulkán volt, amelynek kialakulásában a víz-magma kölcsönhatás következtében történt sekély mélységű freatomagmás robbanások játszották a fő szerepet. A tufagyűrű vulkáni forma a litoklasztok kis mennyiségével alátámasztható. Viszonylag kevés litoklasztot tartalmazó freatomagmás kitörési termékek nem csak tufagyűrűk, hanem puha, konszolidálatlan kőzeten kialakuló sekély maarok képződményei is lehetnek, amely modell a Badacsony esetében is valószínűsíthető.

A terepi megfigyelések, valamint a képelemzés eredménye alapján a vulkanizmus freatomagmás robbanásos, lávaöntő és magmás robbanásos fázisokra osztható. Ezen adatok alapján vulkáni fejlődéstörténeti modellt állítottunk fel. A kevés korábbi, célzott vulkanológiai szemléletű munka miatt e „kezdeti” adatok megfelelő alapot adhatnak a további badacsonyi vulkanológiai kutatásoknak.

A Duna Dunaújváros fölötti teljes szakaszán felszín közelben megjelenő pleisztocén hordalékában a változatos összetételű kavicsanyagba ágyazottan szabálytalan elrendeződésben, kis mennyiségben akár több mint 1 méteres átmérőjű, változatos összetételű, különböző mértékben koptatott kőzettömböket is lehet találni. Legfőbb előfordulásaik a Kisalföld és a Dél-pesti-síkság, legismertebb lelőhelyei a Dunavarsány-Délegyháza környéki kavicsbányák. Eredetüket régóta kutatják, de forrásuk pontos helyének meghatározása eddig még nem történt meg, így ide kerülésük módja máig vitatott. A kérdés megoldását a tömbök között talált ritka ásványtartalmú exotikus metamorf kőzetek petrográfiai vizsgálata tette lehetővé. A Dunavarsányi Aqua kft. kavicsbányájában talált diagnosztikus, dumortieritet tartalmazó cordierit-turmalin-sillimanit gneisz, a klinohumitot tartalmazó olivin-spinell-apatit-tremolit-klorit-flogopit dolomárvány és a szkapolitot tartalmazó prehnit-aktinolit-diopszid amfibolit szálfeltárásai a Cseh-masszívum ausztriai részén, egymáshoz közeli meredek Duna parti lelőhelyeken megtalálhatók. A terepi megfigyelések, az összehasonlító polarizációs és pásztázó elektronmikroszkópos elemzés, a fázisanalízist segítő Raman-spektroszkópia, valamint az irodalmi analógiák alapján a jellegzetes ásványokkal bíró kőzettömbök forrásterülete jól behatárolható. A tömbök összetétele, mérete és alakja alapján a szállítást leginkább meghatározó tényező a pleisztocén folyóvízi jég lehetett.

Radó Denise 1929. január 27-én Budapesten értelmiségi családban született. A háborús nehézségek közepette elvégzett elemi és gimnáziumi tanulmányok után 1947-ben az V. kerületi Deák téri Evangélikus Leánygimnáziumban érettségizett, s még ugyanebben az évben felvételt nyert a Pázmány Péter Tudomány Egyetem (ma ELTE) földrajz szakára. Kiváló tanulmányi előmenetele alapján 1951-ben az államvizsga után az Általános Természeti Földrajzi Tanszéken tanársegéd lett, ahol az I. éves biológia–földrajzos egyetemi hallgatóknak matematikai és csillagászati földrajzot, a Térképtudományi Tanszék megbízása alapján pedig ugyancsak az I. éveseknek Magyarország hidrográfiáját oktatta, majd később a II.  éveseknek Vetülettani Gyakorlatokat tartott. Folytatás a PDF-ben.

• X. Országos Középiskolai Földtudományi Diákkonferencia
• Az Ásványvagyon gazdálkodási fórum 6. előadóülése
• Geológus piknik Tatabányán
• XIII. HUNGEO, Pécs: „Bányászat és környezet — harmóniában”
• OMBKE hírek

Könyvismertetés:

• Dobos Irma és Scheuer Gyula: Néhány jelentős hazai és külföldi gyógyvíz hidrogeokémiája
• Horváth Róbert, Srágli Lajos, Tóth János: Az 1956-os forradalom az olajiparban
• Laklia Tibor: Babócsa története időrendben
• Arany János és a Magyarhoni Földtani Társulat

Szeretettel üdvözlöm a jelenlévő tagjainkat, tiszteleti tagjainkat és meghívott vendégeinket. Örömmel tájékoztatom a tisztelt tagságot, hogy 2016 is sikeres éve volt nagy múltú Társulatunknak. Mind szakmai programjaink színvonala és látogatottsága, mind anyagi helyzetünk szilárdsága ezt bizonyítja. Különösen örvendetes számunkra, hogy a korábban általunk kezdeményezett és azóta is sikeresen működő Földtudományi Civil szervezetek Közösségének tevékenysége is ebbe az irányba mutat. Több mint harminc együttműködési megállapodásunk biztosította azt a hátteret, amely kizökkentette társulati tudományos és nép szerűsítő tevékenységünket szűkebb kereteiből és elősegítette, hogy mind a szakmai rokonszervezetek, mind a tudományos népszerűsítő programokra fogékony szélesebb társadalmi rétegek is közelebb kerüljenek szép hivatásunk és küldetésünk titkaihoz. Ezúton is köszönöm aktív tagjainknak, hogy számos egyéb elfoglalt ságuk és a megélhetésért folytatott küzdelmük mellett szakítottak időt és energiát a társulaton belüli szakmai és közösségépítő munkára is. Elmúlt évi programjainkról és gazdasági teljesítményünkről a főtitkári és a bizottsági beszámolókból részletesen tájékozódhatnak, ezért ezeket itt nem veszem részletes vizsgálat alá. Folytatás a PDF-ben.

A 2015. évi 163. Tisztújító Közgyűlésén megválasztott elnökség második ciklusa második évének célkitűzései változatlanok voltak; az elmúlt négy esztendő tapasztalatait figyelembe véve és azzal gazdagodva, hatékony és eredményes évet zárni. Továbbra is kiemelt figyelmet fordítottunk:
— természetes és jogi tagjai létszámának megtartására, lehetőség szerinti növelésére;
— a szervezet gazdaságos működtetésére;
— színvonalas rendezvények megtartására;
— a Földtani Közlöny rendszeres és magas szakmai színvonalon történő megjelenésére;
— a magyar geológus társadalom érdekképviseletének, presztízsének erősítésére, társadalmi elismertségének és publicitásának szélesítésére;
— rokon szakmai szervezetekkel, egyetemekkel, kutató intézményekkel, bányavállalatokkal, állami hivatalokkal és ható ságokkal jó kapcsolat kiépítésére és ápolására.

Folytatás a PDF-ben.

Turmalin jelenléte a nagybörzsönyi ércesedésben már 60 éve ismert. A Rózsa-hegy É-i felén, az ún. rózsabányai ércesedés területén erősen kovásodott kőzet üregeiben, illetve később képződött ásványok (kvarc, kalcit, sziderit, pirrhotin, szfalerit) zárványaiként általában 1 mm-nél rövidebb, színtelen, tűs kristályokat, tűs-sugaras, vagy nemezszerű halmazokat alkot. A korábban készült nedveskémiai elemzés alapján a szakirodalomba drávitként bekerült turmalin az újabb elektron-mikroszondás vizsgálatok alapján zónás, és a foitit-magneziofoitit ásványfajokat képviseli. A vasban és magnéziumban legdúsabb elemzési pontokon mért összetétel (31 anionra számolva): ([]0,63Na0,29Ca0,08)Σ=1,00 (Fe2+1,26Mg0,89Al0,79)Σ=2,94 Al6,00 (Si5,88Al0,12)Σ=6,00 O18 (BO3)3 (OH)4,00, illetve ([]0,45Na0,37Ca0,18)Σ=1,00 (Mg1,55Fe2+0,48Al0,83Ti0,01)Σ=2,87 Al6,00 (Si5,67Al0,33)Σ=6,00 O18 (BO3)3 (OH)4,00. A röntgen-pordiffrakciós felvételből számított rácsállandók: a = 15,901(6) Å; c = 7,190(4) Å, V = 1574(1) Å3. A turmalin hidrotermás oldatból vált ki, melynek hőmérséklete 260°C fölött lehetett. A képződő turmalin kémiáját elsősorban a hidrotermás oldat összetétele határozta meg, ebben a tekintetben a mellékkőzetek összetétele, illetve az uralkodó hőmérséklet- és nyomásviszonyok csak másodrangúak voltak. A kristályokon megfigyelhető kémiai zónásság elsősorban a Fe ↔ Mg helyettesítésből ered. A zónásság oka az lehet, hogy a Fe-gazdag hidrotermás oldatok összetételét a Mg-ban és Ca-ban gazdagabb leszivárgó vizek megváltoztatták. A turmalin tűs habitusa kristálykémiai okokra vezethető vissza, ugyanis a magas Al-tartalom és a viszonylag alacsony Fe+Mg-tartalom a c-tengely irányában való gyors növekedését segítette elő.