A földtudomány nagy tudósegyéniségei

Dudich Endre könyvismertetője, a 2010. évi 158. rendes Közgyűlésen hangzott el.

A 80. éves Saáry Éva köszöntése a Társulatban
2010. jan. 11.

A Magyarhoni Földtani Társulat Tudománytörténeti Szakosztálya 2010. január 11.-én a Társulat Titkársága Csalogány-utcai irodájában baráti összejövetelt tartott, amelynek keretében Saáry Éva geológust, nemzetközi hírű festő- és fotóművészt, költőt, írót és szociográfust köszöntötte 2009. évi 80. születésnapja alkalmából.  A Svájcban élő, a magyar kultúrát híven szolgáló nagyszerű művész jó kapcsolatot tart fönn számos magyarországi, többek között földtudományi szervezettel (Magyar Állami Földtani Intézet,  MFT Tudomány-történeti Szakosztálya, Zalaegerszegi Kőolajipari Múzeum, Érdi Földrajzi  Múzeum), ahol is előadásokat, kiállításokat tartott és nagyszámú műalkotását adományozta ezen intézményeknek. 

Születésnapi megemlékezésén több mint 40 tagtársunk jelenlétében laudáciot tartott Póka Teréz (szakosztályunk volt elnöke, jelenleg vezetőségi tagja), Tóth János bányamérnök a Zalaegerszegi Olajipari Múzeum igazgatója, Dank Viktor exfőgeológus, a Múzeum Kuratóriumának elnöke, Csath Béla fúrómérnök, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Történeti Bizottságának volt elnöke. Holló Ila író, költő, Art̵1Nívódíjas festőművész pedig az ünnepelthez írott verseivel köszöntötte.

A geológus-művésznőt Póka Teréz közlésével mutatjuk be a Társulatunk tagságának. 

Tapasztalataim szerint, talán kissé elfogultan megállapíthatom, hogy a természettudományos  diszciplínák közül a geológia áll legközelebb a művészetekhez ( talán egy kivétel van: a matematikusok között kiemelkedően sok a zeneművész és  zeneszerző).  Miben látom ennek az okát? A felmérhetetlenül óriási (kozmikus) és a szemmel láthatatlan, nano dimenziók megismeréséhez a műszeres mérések mellet az elvonatkoztató képességre, fantáziára feltétlenül szükség van. Képzeletben kell felépíteni a geológiai modellt és elképzelni az adott struktúra változásait térben és időben. Ehhez sajátos elme szükséges. Ugyanakkor az embert körülvevő földi környezet megfigyelésére és megértésére irányuló tevékenység hozzájárul a szépség és a harmónia iránti fogékonyság kifejlődéséhez. Szerintem a virágoknál és az ásványoknál csodálatosabb képződmények nincsenek a Földön! A formák és színek őseredetű  természetes ízlésessége mind képzőművészeti, mind költői ihletet adnak. Nem szólva a Föld tájainak varázslatos, végtelenül változatos, lélegzetállító megélése, a légköri jelenségek  csodái, a hidroszféra megannyi formája, mind-mind megihleti a művészi hajlamú embert. A geológia az óriási időtartamok tudományaként a keletkezés, a fejlődés és az elmúlás örök forgásának megértésével sajátos szemléletet ad művelőinek, ami részben a filozofikus, részben a transzcendentális gondolkodást erősíti, amely a legmagasabb színvonalú  költészetnek is alapja.

Mindez érthetővé teszi. hogy a geológia művelői között számos művészt ismerünk, akik részben autodidakta módon,  mások pedig szervezetten képezve magukat, egy-egy művészeti ágban is alkotnak.  Akik pedig az alkotáshoz nem rendelkeznek megfelelő tehetség-génekkel,  legalább nyitottan, sajátos szemléletükkel élvezik és értékelik a  művészi alkotásokat. Jómagam alig ismertem a szakmánkon belül un. szakbarbárokat.

Tudománytörténeti kutatásaink során a geológia művelőiről gyakran megtudjuk, hogy valamely művészeti ágat előszeretettel művelték. Gyakori a kiváló rajzkészség (a fényképezés előtti időkben ennek különösen nagy jelentősége volt az ásványok és ősmaradványok megörökítésében, fontos jellegeik kiemelésével, ill. egy-egy geológiailag jelentős képződmény megörökítésével), a festészet , főként a tájképfestészet  egy-egy utazás, vagy terepi munka emlékeit örökítik meg. Az un. geológus költészet (a vidám, diák-élet dalaitól kiindulva - a Selmeci diáknóták, újabb egyetemi geológus rigmusok és dalok ̵1 a geológus társas élet  szórakoztató, ironikus, kedves dalai,   ritkábban színvonalas lírai és bölcseleti versekig, esetenként kiváló műfordításokig (pl. Dudich Endre Tagore fordításai, ill. Csalagovits István műfordításai  ) a rétegművészet sajátos és élvezetes részét alkotják. 

A Szakosztályt ez a megfigyelés vezette el ahhoz, hogy a múlt nagyjainak, majd a ma is élő geológusok verseiből gyűjtsünk és azokat két alkalommal egy-egy évzáró ünnepségünkön  bemutassuk.  Hozzá kell tennem, óriási sikerrel.

Mindkét antológiánk sokszorosított formában meg is jelent és az interneten is megtalálható.

Nagysikerű képkiállításra is sor került, amikor a sajnálatosan nemrégiben elhunyt kollégánk, Cseh-Német József elragadó, sajátos technikájú akvarell tájképeinek válogatását mutattuk be a MÁFI - ban, mindnyájunk örömére és kedves barátunknak a siker örömét  szerezve.

A képzőművészeti és irodalmi tehetség együttes megjelenése általában ritkán mutatkozik, különösen az egyes művészeti ágakban egyaránt kiemelkedő színvonalon. Saáry Éva, a hazai és a nemzetközi  hivatalos művészeti életben mint festő- és fotóművész, valamint költő, iró és szociográfus író  széles körben ismert és elismert művész, akinek alkotásai sokáig nem voltak érdemük szerint ismertek a geológus szakmai berkekben  Büszkék vagyunk azonban  arra, hogy a magyar geológusok közül  művésszé emelkedett Saáry Éva  alkotásait a mi szakosztályunkon keresztül  terjeszthetjük tudományterületünk  művelői körében.

Ennek a kapcsolatnak kialakulásához az 1956-os Forradalom 50. évfordulójának megünneplése vezetett. Ekkor az volt a Szakosztály terve, hogy az 1956-ban hazánk nagy veszteségeként külföldre távozott 200.000 honfitársunk között nagyszámú  geológusunk és bányamérnökünk (és ezen szakterületek egyetemi hallgatói) is volt, akik külföldre kerülve nagy többségükben kiválóan helyt álltak, jó hírnevet szerezve a magyar tudománynak és  kultúrának. Többségükkel szorosabb-lazább kapcsolat már korábban is kialakult, azonban sorsukról és munkásságukról általában keveset tudtunk.

Ezért felkutattuk a sajnos már nem nagy létszámú, még élő  geológus emigránsokat (kb. 30 fő) és azzal a kéréssel fordultunk hozzájuk, hogy  látogassanak haza a Szakosztály emlék-ünnepségére, mutassák be emlékeiket a Forradalomról és további életüket, eredményeiket az őket  befogadó  új hazájukban.

Ekkor vetődött föl, hogy keressük meg Saáry Éva művésznőt, aki a geológiát 1948-52 között az ELTE TTK-n végezte el és 1952-1956-ig a magyar olajiparban dolgozott Göcsejben (Nagylengyelben), később, rövidebb ideig a Pestvidéki Ásványbánya Vállalat főgeológusaként. 1956-ban novemberben, a nagy történelmi fordulón világgá szaladt és izgalmas kalandok során eljutott Afrikába, Gabonba, ahol éveken át sikerrel vett részt egy francia vállalat kőolaj kutatásában. Első megkeresésünkre azonnal igen lelkesen válaszolt és  bár éppen otthoni társadalmi feladatai miatt  -  ti. ő is éppen ünnepséget szervezett az általa elnökölt Ticinói Magyar Egyesületben - személyesen akkor még nem tudott részt venni, azonban felajánlotta, hogy afrikai expedíciója során készített, majd a Magyar Földrajzi Múzeumnak (Érd ) adományozott művész fotóiból kiállítást szervezzünk a MÁFI - ban. Ezen kívül elküldte egy remek írását, amelyben bemutatta  emlékeit a forradalmi Budapestről és meneküléséről.  Mindkét vonatkozásban kiemelkedő sikert aratott az ünneplő tagság körében.

Ettől kezdve kedves, közvetlen, szerény, de csillogó egyéniségével a Szakosztály minden tagjának és a Földtani Társulat egészének tiszteletét elnyerte.  A geológus diákkor és az olajkutatás fotóit is kölcsönözte egy kiállításunkra, amelynek megnyitóján előadást is tartott.  Mi pedig ezután az összes hazai megjelenésén részt vettünk (igen eredeti, a formák és a színek elragadó összhangját mutató, feledhetetlen festményeinek kiállításain, amelyeknek nagy részét a Zalaegerszegi Olajipari Múzeumnak ajándékozott), újabb és újabb könyveinek bemutatóin. Ma már könyvespolcainkon ott sorakozik nagy számú verses kötete és nagy értékű szociográfiai és önélet leíró könyvei, amelyek  által  nemcsak őt magát, hanem a Svájcban élt és élő értékes hazánk fiait, tevékenységüket megismerhettük, így ismét magunkénak érezhettük azokat, akiket hazánk számára elveszettnek hittünk.

Saáry Évát a Magyarhoni Földtani Társulathoz az említetteken kívül még egy nagyon fontos szál  fűzi az ősein keresztül.

Apai ágán a Saáry család híres, nevezetes nagybirtokos nemes család volt a Dunántúlon, akiktől  Balatonkenesei körorvos édesapja származott. Anyai családja részről pedig, amint önéletrajzi  könyvében írja:  Deménfalvi, nagyolaszi, felsőkubinyi Kubinyi-vért hozott magával. A Töhötöm vezérig visszanyúló, Liptó megyei törzsökös nemes család számos tagja a XVIII.-XIX. században  bányatulajdonos volt a Szepes-Gömöri Érchegységben. Gyakoriak voltak közöttük a polihisztorok, (írók, festők, természetbúvárok).

Mint mind-nyájan tudjuk, a Kubinyi  testvérek (Ferenc és Ágoston)   tettek javaslatot a Magyarhoni Földtani Társulat alapítására  már 1847-ben, aminek következtében 1848-ban meg is alakult a Társulat.  A család egyik tagja, Éva dédapja, Kubinyi Konrád Kecskemétre keveredett, ahol gazdálkodó lett és a város fejlesztésében is nagy szerepet játszott (pl. ő alapította meg a tűzoltóságot). Kossuth seregében is harcolt. Halálát, 42 éves korában egy tűzoltás során szerezett súlyos sérülés okozta.  Kecskemét polgárainak tisztelete jeléül a róla készült festményt Kecskemét Városháza dísztermében őrizték. Igen figyelemre méltó, hogy amikor 18 évesen Éva a geológiát választotta élet-pályául, nem ismerte a család szerepét a magyar földtanban. Megállapíthatjuk, hogy igen különös atavisztikus jelenség az ő vonzódása e szaktudomány felé!

Egyébként családjának származási fájában örmény, szász, sőt szerb szál is összefut. Férje francia geológus volt, de ősei között portugálok, spanyolok, baszkok is akadtak. Két lányának férjei olasz, és szardíniai vért hoztak a családba.

Itt kell elmondanunk, hogy két lánya és két unokája szebben és tökéletesebben beszélnek magyarul, mint amit valaha is itthon hallhatunk. Nemcsak a nyelvet beszélik, hanem a magyar kultúrának is birtokában vannak.  Ez önmagában hatalmas erőfeszítést jelentett édesanyjuknak művészi alkotó munkája és a család ellátása mellett.

Önéletleírásában (Elvarázsolt kert, 2009) tanuló éveiről, a háborús eseményekről, majd a háborút követő kezdetben reményteli, majd egyre sötétedő időkről dokumentum értékű leírást olvashatunk.  Édesanyjának fotóműterme volt a Budai Böszörményi úton.  Nyilván onnét kapta érdeklődését és hozzáértését a fényképezéshez, amelyet később művészi színvonalra emelt. Nekünk, geológusoknak különösen érdekesek azok a fejezetek, amelyekben leírja a korabeli egyetemi képzést,  jellemzi a tanárokat és diáktársait .

Az egyetem befejezése után Nagylengyelbe került a MASZOLAJ kutató csoportjába.  Leírása a  Pionírélet a Göcseji Olajmezőn c . fejezetben a zalai tájról, az ott élő emberek közvetlen szívélyességéről, a kollégák nehéz munka mellet is vidám életéről nagyszerű leírást ad, ami földtantörténeti jelentőségű.  Aztán a Pestvidéki Ásványbánya Vállalathoz (Bánk-Felsőpetény stb.) került 1955-ben főgeológusnak, tehát önálló geológus feladatot kapott.  Az 1956-os forradalom kitörése Budapesten a Vállalat Központjában találja. Az a nap az utolsó magyar-országi munkanapja.  A forradalom napjainak leírása a magyar irodalomban különleges helyet foglal el, a leírás realitásával és az elragadtatás mély érzésének sugárzásával.  Az átélt veszélyek, a jelenetek, mint egy katasztrófafilm képei peregnek le előttünk, majd az elhatározás megszületése: innét el kell futni, messze-messze. Aztán a megrázkódtatások külföldön, a bizonytalan jövő képei, majd segítő emberek megjelenése és végül Párizs, majd Gabon, ahol a szakember ismét rátalál hivatására. Azoknak, akik nem értik a hazánkból elmenekült százezrek érzéseit, nehézségeit, szenvedéseit, ajánlom elolvasni Saáry Éva életrajzi könyvét. Az biztos, hogy azoknak a honfitársainknak a legmélyebbre kellett hatolni életerejük tengerébe, hogy felszínre hozzák akaratukat, fizikai és lelki erejüket, tehetségüket, ahhoz, hogy helytálljanak és onnét még tovább emelkedjenek. Többségük ̵1 Saáry Évához hasonlóan  -  dicsőséget és megbecsülést szereztek a magyar népnek.

Természetesen a magánélet alakulása is nagyon jelentősen befolyásolta az emigránsok sorsát. Szeretett férje, Joseph Larroudé, francia olajkutató volt, két kislányuk (Sophie és Ágnes)  megszületése után javasolta, hogy Svájc Ticino tartományában, Lugánóban telepedjenek le. Ennek a vidéknek  - Éva leírásaiból és verseiből következtetve - a művész fejlődésére  csodás varázsereje lehetett.  A táj és a növényzet csodás szépsége, a klíma langymelege, az emberek nyugodt, kiegyensúlyozott élete, mind- mind segítik a művészi alkotást.

Különlegesen kiemelkedő érdemnek kell tekintenünk azonban, hogy Saáry Éva egész emigrációban töltött élete során hivatásának tekintette a magyar kultúra terjesztését és megbecsülésének növelését.

Magyarságával kapcsolatban így vall: Sokat töprengtem, mi tesz valakit igazán magyarrá, ki a magyar? A magam részéről azt a definíciót tartom mérvadónak (és vízválasztónak), hogy magyar az, aki a magyarság érdekét minden más érdek elé helyezi

Ez a szemlélet, a társadalmi miliő és az a magyar kolónia, amely a II.Világháború  utáni és az ̵756 utáni emigránsokból állt, mihamar előhozta Évából a közösségi embert, a szervezés mesterét. Természetesnek látszik, hogy a Ticinói Magyar Egyesületnek 30 éve elnöke, az 1976-ban Zürichben megalapított Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Körnek (SMIKK) pedig 16 éven át elnöke volt. Közben 15 éven át szervezte és irányította a széles-körű nemzetközi összefogással működő, a magyar kultúrának és tudománynak bemutatására vállalkozó, évente megszervezett Lugánói Tanulmányi Napokat.

Svájcban az általa irányított egyesületeken keresztül nemcsak az emigránsoknak adott közösségi életet, társaságot, tehetségük kibontakoztatásához teret, hanem a városban és egész Svájcban elmélyítette a magyar kultúra és történelem megismerését és megértését.

Nagyszerű könyvet írt a délsvájci magyarokról és a Lugánói Tanulmányi Napok történetéről. Az előbbit a Magyar Parlamentben is dedikálta. Hihetetlen, hogy sokoldalú és elmélyült művészeti alkotómunkája, családja ellátása és a gyermekek és az unokák nevelése mellett miként tudott időt találni ekkora feladat ellátására.

Nyolcvanadik születésnapja alkalmával ennek az értékes munkának elismeréséül a Pro Cultura Hungarica érdeméremmel tüntette ki a magyar állam.  (1994-ben a Magyar Köztársaság Érdemérem Tiszti keresztjét kapta). 

A Magyarhoni Földtani Társulat és azon belül a Tudománytörténeti Szakosztály nem oszthat értékes kitüntetéseket. A Szakosztály vezetősége döntése értelmében azonban elismerésünket és tiszteletünket, valamint barátságunkat azzal akarjuk kifejezni, hogy felkérjük, legyen a Vezetőség örökös tiszteleti tagja. Úgy véljük, hogy aktív hazafisága, sikeres alkotó munkájának folytonos fenntartása, mély humanizmusa és a geológia iránti múlhatatlan érdeklődése és szeretete rajtunk keresztül tovább sugározhat a magyar geológusok társadalmára.

Szívből kívánunk Saáry Évának hosszú-hosszú alkotó életet, kedves családjának és Neki jó egészséget, sok szeretetet és sikert,

valamint a régi bányász köszöntéssel: Jó szerencsét !

Budapest, 2010. jan. 11.                                                  

Dr. Póka Teréz