Olyan volt, mintha évfolyamtársak lettünk volna. Ők ugyan egy évvel fölöttem jártak, de mivel akkor az évfolyamlétszámok kicsik voltak (max. 15–20 fő), s az egyetemi busz (mert akkor még ilyen is létezett!) kihasználtsága akkor teljesült, ha benne minden ülés foglalt volt; az évközi tanulmányi kirándulásokra (mert akkor még ez is szerves része volt a képzésnek) többnyire együtt ment a két évfolyam. De előfordult, hogy kötelező tantermi foglalkozásokban is közösen részesültünk, így pl. a Műszaki földtan előadásokat közösen hallgattuk. Mindemellett volt a geológus hallgatóknak egy kedvenc helye: az Optikai gyakorló terem, ahol a kőzetmikroszkópia, az ércmikroszkópia és esetenként az ásványhatározás gyakorlatok is zajlottak, s ahol szabad délutánjainkon (ha a terem nem volt épp foglalt) megengedett volt a gyakorlati feladatok megoldására való felkészülés, a mikroszkópi vizsgálatok önkéntes gyakorlása. A gyakorló „előszobájából” nyílt az Ásványtani és Kőzettani gyűjtemény amely ugyancsak találkozóhelye/tanulószobája volt a mindenkori geológus hallgatóknak I.-től akár V. évesig. Ez a közeg eredményezte azt, hogy a geológushallgatók, kicsik/nagyok vegyesen olyasféle közösséget képeztek a TTK-n belül, mint valami nagy család. Ismertük egymás érdeklődési körét; ha az órákon elhangzottakkal kapcsolatban kérdések merültek fel, a kicsik segítséget kérhettek és kaptak a nagyoktól (ezt ma „mentorálásnak” hívják lám-lám, nincs új a nap alatt). Életünk e nagy közösségben zajlott: lubickoltunk a szakmában, vártuk a jövőt, amikor majd diplomával a kézben valódi geológusként kezdhetünk dolgozni. (folytatás a PDF-ben)

Események:

• Beszámoló a 27. Magyar Őslénytani Vándorgyűlésről
• Geoprogram kisiskolásoknak

Könyvismertetés:

• Vörös Attila: The Middle Jurassic brachiopods of the Transdanubian Range, Hungary. – Geologica Hungarica, series Palaeontologica 61, 1–116.

 (részletek a PDF-ben)

Jelen közlemény célja, hogy közreadja azoknak a fajneveknek a listáját, melyekkel őslénytani tanulmányok szerzői – kollégák, barátok, tanítványok, tisztelők – elismerésüket fejezték ki a két idén jubiláló geológus és paleontológus, dr. Galácz András és dr. Vörös Attila tudományos munkássága iránt. A taxonok forrásai mellett néhány típuspéldány is újraközlésre kerül. Az adatgyűjtéshez és az illusztrációkhoz nyújtott segítségért a következő kutatókat illeti köszönet: Dulai Alfréd, Vitalij Mitta, Ősi Attila, Szabó János, Szente István.

Munkánkban a triász medence-geometria kréta gyűrődésre gyakorolt hatását vizsgáltuk a Balaton-felvidék és a Veszprémi-fennsík területén. A terület paleozoos és triász formációit reológiai alapon csoportokba rendeztük, és ezeket a terület földtani térképén ábrázoltuk. A dolgozatban röviden jellemeztük a Balaton-felvidék és a Veszprémi-fennsík legfontosabb kréta kompressziós szerkezeteit (pl. Litéri-rátolódás) az általunk szerkesztett földtani térkép elemzése, valamint a korábbi szerzők munkái alapján. A földtani térkép alapján vázlatosan körvonalaztuk a triász medence geometriáját, melyben a legjelentősebb laterális fáciesváltások a középső anisusi és a karni képződmények esetében jelentkeznek.

Kimutattuk, hogy a Litéri-rátolódás délnyugati szegmensét a karni platform–medence átmenete lokalizálta. Értelmezésünk szerint a Litéri-rátolódás két szegmensét összekötő laterális rámpa (harántszerkezet) a középső triász Felsőörsi-medence területén jött létre, a medencét délnyugatról határoló platformperemmel párhuzamosan. Ezzel szemben a Litéri-rátolódás északkeleti szegmense csapásváltás nélkül metszi a Felsőörsi-medence északkeleti peremét.

A vizsgálati területre kidolgozott modellünk jól összeegyeztethető a téma nemzetközi irodalmával, mely alapján elmondható, hogy a gyűrődést megelőzően kialakult medence-geometria alapjaiban határozza meg a gyűrt–pikkelyes övek felépítését.

Jelen munkánkban a Leptoceratoididae-család kora és késő barremiben élt képviselőinek magyarországi elterjedését vizsgáltuk, valamint azokat a környezeti tényezőket igyekeztünk megkeresni, amelyek hatást gyakorolhattak a csoport gyakoriságára, diverzitására és paleoökológiájára. Ezen ammoniteszcsalád példányai két hazai lelőhelyről kerültek elő: a Bersek-hegy (Gerecse hegység) két szelvényéből és a Sümeg Süt-17 fúrásból (Déli-Bakony).

Legfontosabb rétegtani eredményünk a Bersek-hegy barremi rétegeiről készült korábbi rétegoszlopok adatainak integrálása és a Leptoceratoididae-család képviselőinek eltérő rétegtani elterjedésének a demonstrálása. Az általunk létrehozott rétegoszlop korábbi szerzők rétegszámait korrelálja egymással, valamint saját geokémiai és nannofosszília mintáinkkal. Ez a kompozit rétegsor nagy pontossággal használható a Toxancyloceras vandenheckii Zónában, valamint megbízható a Moutoniceras moutonianum Zónában, viszont a Kotetishvilia compressissima Zóna alsó részében pontossága fenntartásokkal kezelendő. Taxonómiai vizsgálatunk eredményeképp megállapítottuk, hogy a Karsteniceras- és a Leptoceratoides-nemzetségek nem egymás szinonímái. A Bersek-hegy szelvényeiben a Leptoceratoididae-családot három faj képviseli részben eltérő rétegtani elterjedéssel: a Leptoceratoides balernaensis a M. moutonianum Zónában, a Leptoceratoides pumilus főként a T. vandenheckii Zónában fordul elő. Rétegtani elterjedésük a M. moutonianum Zóna felső részén fed csak át. A Karsteniceras ibericum a leggyakrabban előforduló faj, a K. compressissima Zóna alsó részétől a T. vandenheckii Zóna aljáig terjedő rétegtani elterjedéssel. A Sümeg Süt-17 fúrásban a L. pumilus kizárólagos tömeges előfordulása mutatható ki. Azonban ez utóbbi rétegsorban a M. moutonianum Zóna rétegtani helyzete csak indirekt módon állapítható meg.

A vizsgált két lelőhely faunájának eltérését részben a rétegsorok eltérő ősföldrajzi helyzetével és ebből következően eltérő paleoceanográfiai paramétereivel magyarázzuk, vagyis az különböző ősföldrajzi helyzetű egykori medencék ammoniteszei eltérő módon reagálhattak a környezetváltozásra, illetve eltérő környezeti igényeik lehettek. Feltételezhetően ezek az apró ammoniteszek is különböző ökológiai igényekkel rendelkeztek, vagyis nem alkottak homogén csoportot. Taxonómiai eredményeinket őskörnyezeti keretbe helyezve arra a következtetésre jutottunk, hogy a Bersek-hegyi előfordulás kapcsán a különböző belemniteszcsoportokon korábban mért stabil szénizotóp görbe hirtelen +1‰ kilengése a M. moutonianum Zónában a Középső Barremi Eseményt (KBE) jelzi. A gyors környezetváltozással összefüggő melegedésre utal a stabil oxigén izotóp -1,5‰ feletti változása is. Ekkor a szárazulatok felől a gerecsei üledékgyűjtőbe jutó, megnövekedett szerves anyag mennyisége, és az ezt valószínűleg követő primer produktivitás növekedése dyzoxikus környezetet idézhetett elő a medence aljzatán. A megnövekedett szerves anyag mennyiségét a Leptoceratoididae-család képviselői, valamint más epipelágikus zónában élő ammoniteszek jól tolerálhatták, míg bizonyos csoportok hiányoznak ebből a rétegösszletből.

Egy komplex munka keretében a Középső Barrémi Eseményt (KBE) vizsgáljuk. Ehhez az eseményhez kapcsolja a nemzetközi szakirodalom a Leptoceratoididae családba tartozó apró heteromorf ammoniteszek tömeges előfordulását, melyet mi is észleltük két hazai szelvényben: a Bersek hegyen (Gerecse-hegység) illetve a Sümeg Süt-17 fúrásban (Déli-Bakony). Jelen őslénytani elemzésünkben a Leptoceratoididae család barremiben élt képviselőinek magyarországi elterjedését, gyakoriságát, diverzitását és paleoökológiáját elemeztük.

A munka egyik legfontosabb rétegtani ereménye, hogy Bersek hegy szelvényéről integrált rétegoszlopot készítettünk, amely a korábbi szerzők szelvényeit korrelálja egymással, valamint saját geokémiai és nannofosszília mintáinkkal. A létrejött rétegsor nagy pontossággal használható a Toxancyloceras vandenheckii Zónában, valamint megbízható a Moutoniceras moutonianum Zónában, viszont a Kotetishvilia compressissima Zóna alsó részében pontossága fenntartásokkal kezelendő az elégtelen adatmennyiség miatt. A Bersek hegy szelvényében Leptoceratoididae család nagyobb diverzitásban fordul elő, a Karsteniceras ibericum, Leptoceratoides balernaensis és a Leptoceratoides pumilus fajokkal, míg a Sümeg Süt-17 fúrásban a család gyakorlatilag monospecifikus a L. pumilus majdnem kizárólagos előfordulásával. A vizsgált két szelvény faunájának eltérését részben a két szelvény eltérő ősföldrajzi helyzetével és ebből következően eltérő paleoceanográfiai paramétereivel magyarázzuk. Egyetértünk a korábbi szerzők véleményével, akik a Leptoceratoididae-k tömeges megjelenését opportunista (r-stratégista) életmódhoz kötik, amely feltételezhetően a KBE során időszakosan fellépő fitoplankton virágzás miatt alakul ki. Kutatásaink és a legújabb publikációk alapján azonban ez az ok tovább finomítható. A planktonikus szervezetek virágzására az eltérő ősföldrajzi helyzetű egykori medencék ammoniteszei eltérő módon reagáltak, illetve feltételezhetően ezek az apró ammoniteszek is különböző ökológiai igényekkel rendelkeztek, vagyis nem alkottak homogén csoportot. Saját megfigyeléseink és a korábbi interpretációk azonban nincsenek teljes összhangban a legfrissebb ciklussztartigráfiai eredményekkel, melyek épp az oligotrófia erősödését predesztinálják a KBE idejére.

A Dunántúli-középhegység felső jurájából a 2010-es évek elejéig előkerült kagylókat az utóbbi évtizedben megjelent két tanulmány ismerteti. A publikációk megjelenését követően a területről korábban nem ismert két faj egy-egy példánya került elő. Az antimarginális irányú redőkkel díszített teknőjű osztrigafélék közé tartozó Actinostreon aff. gregareum (J. Sowerby, 1815) teknőjét a tatai Kálvária-dombon feltárt vörös, Saccocoma-maradványokban gazdag kimmeridgei mészkő egy 2015-ben, törmelékben talált darabja tartalmazza, míg a tágabb értelemben vett Pholadomya-féléket képviselő Procardia aff. acuminata (Hartmann, 1830) példánya a hárskúti Közöskúti-árok vörös, gumós, ammoniteszes, tithon mészkövéből 2022-ben került elő. Mindkét előfordulás a Pálihálási Mészkő formációt képviseli.

A jelen dolgozatban dokumentált formák kevés példánnyal képviselt, kis diverzitású kagylófaunák elemei. Feltételezhető, hogy az A. aff. gregareum teknője sekélyebb vizű régióból, áthalmozódás útján került a beágyazódási helyére. A leletek egyben a két genus első ismert előfordulását jelentik a Dunántúli-középhegység jurájában. Mind az Actinostreon, mind a Procardia kifejezetten ritka a Földközi-tengert övező térség mélyebb vízi, pelágikus felső jurájában.

Az angliai Dorset területén felszínen lévő Inferior Oolite formációba tartozó, alsó bajoci rétegekben rendszerint gyakoriak a stephanoceratid ammoniteszek, amelyek összehasonlíthatók a Dunántúli-középhegységből származó ammonieszegyüttesekkel. Utóbbiakat – köztük a Lokuticerasokat – Galácz András tanulmányozta. Dorsetben a „Lokuticeras morfológiájú” példányok a Sauzei és a Humphriesianum zónák számos rétegében elfordulnak, és meghatározható volt az ezen ammoniteszeket tartalmazó biohorizontok faji összetétele. Dorsetben a Lokuticerasok a Humphriesianum zóna Blagdeni szubzónájában és a Humphriesianum szubzóna legtetején voltak a leggyakoribbak. A magyarországi maradványokkal való összehasonlítás érdekében három dorseti lelőhelyről ábrázoltunk példányokat. A Lokuticeras rossbrunnense típusfaj példányai gyakoriak a Humphriesianum és Blagdeni szubzónák határán. Az európai területekkel való párhuzamosítást segítendő, a Blagdeni szubzóna legalsó biohorizontjaként bevezettük a Lokuticeras rossbrunnense biohorizontot. A korábbi publikált példányok kritikai értékelését is elvégeztük.

A dolgozat elsőként ismerteti az Appenninek alsó toarci rétegeiből a Moorellina parca (RAU), 1905, Davidsonella sinuata (DESLONGCHAMPS) és a Suessia liasina (DESLONGCHAMPS) brachiopoda fajokat. A begyűjtött 460, többségében töredékes ammonitesz segítségével a brachiopodákban és krinoidea-maradványokban gazdag réteget a toarci bázisát jelző Polymorphum Zónába sorolhatjuk. A Colle Vecchio toarci szelvényét – a lelőhely egyedi és sajátos őslénytani értékei alapján – javasoljuk felvenni a földtani örökség regionális jegyzékébe.

A Balaton-felvidék és a Veszprémi-fennsík területén az anisusi emelet középső részét egymással heteropikus fáciesű képződmények alkotják (1. és 2. ábra): a sekélytengeri, karbonátplatform-fáciesű Tagyoni Formáció és a hemipelágikus medencefáciesű Felsőörsi Mészkő. A két heteropikus fácies elterjedése alapján három pelsoi szigetplatform rekonstruálható: a Balaton-felvidék középső részén lévő Tagyoni-platform, az attól északra lévő Barnagi-platform és a Veszprémi-fennsíkon lévő Kádártai-platform (9. ábra, A). A korábbi részletes ammoniteszvizsgálatok szerint (Vörös 1998, 2018; Vörös & Budai 1993a, b; Vörös et al. 1996, 2003a, b) a közöttük lévő medence üledékképződése folyamatos volt, a Felsőörsi Mészkő és Vászolyi Formáció rétegsorában elkülöníthető az összes ammoniteszzóna a középső anisusitól (Balatonicus Z.) a ladin elejéig (Curionii Z.). Ezzel szemben a pelsoi platformok területén üledékhézag és jelentős fáciesváltozás figyelhető meg a Tagyoni Formáció sekélytengeri, ciklusos rétegsora és a fölötte éles határral települő, felső anisusi medencefáciesű karbonátokból és vulkanitból álló Vászolyi F. között (Budai & Haas 1997, Vörös et al. 1997, Budai et al. 1999b), ami a platformok megfulladásaként értelmezhető (Budai & Vörös 2006).

A platformok megfulladását előidéző folyamatok korának pontosabb meghatározása céljából mikropaleontológiai vizsgálatot végeztünk mindhárom platform egy-egy szelvényében. Az Akol-domb rétegsorában (4. ábra) a Tagyoni F.-ra települő Vászolyi F. krinoideás mészkövének conodonta-együttese a Paragondolella bulgarica Zónába tartozik, ami igazolja a Barnagi-platform peremi részének késő pelsoi megfulladását. A fölötte települő ammoniteszes mészkő (Vörös et al. 2022) conodonta-együttese késő illyr korú, az ostracoda-együttes mély neritikus környezetre utal. A szentkirályszabadjai kőfejtőben (7. ábra) a Tagyoni F.-t metsző neptuni telér Paragondolella bulgarica, P. bifurcata és P. hanbulogi conodonta-együttese a Balaton-felvidéki kora anisusi karbonátrámpa feldarabolódását eredményező, extenziós tektonikai esemény pelsoi korát igazolja. Itt a Tagyoni Mészkő fölött éles határral települő Vászolyi F. bázisrétegeiből P. bifurcata, P. hanbulogi és Ne. cornuta conodonta-együttes került elő, amely a Kádártai-platform peremi részének kora illyr megfulladását támasztja alá (Budai & Haas 1997, Vörös 1998). A Dörgicse Drt–1 térképező fúrás a Tagyoni-platform rétegsorát reprezentálja (8. ábra), amelyben a Tagyoni F.-ra települő krinoideás mészkő conodonta-együttese a platform kora illyr megfulladására utal.

A platformok megfulladásának árnyaltabb értelmezése céljából az új adatokat együtt elemeztük a korábban publikált Balaton-felvidéki és alpi–dinári kutatási eredményekkel. Megállapítottuk, hogy a három Balaton-felvidéki platform – illetve azokon belül egyes részterületek megfulladásának időpontja területenként bizonyos fokú eltérést mutat (9. ábra, A, B), és ezt igyekeztünk összefüggésbe hozni a lehetséges kiváltó okokkal. A legkorábbi megfulladási esemény a pelsoi idejére rögzíthető a Barnagi-platform peremén (10. ábra, A). Ezzel egy idejű a Kádártai-platform peremi részén feltárt neptuni telér felnyílása, továbbá megegyezik az Aggtelek–Rudabányai-egység (Velledits et al. 2011, Péró et al. 2015), az Északi-Mészkőalpok (Velledits et al. 2017, Gawlick et al. 2021), a Dolomitok (Farabegoli & Guasti 1980) és a Dinaridák (Sudar et al. 2013) legidősebb középső triász telérjeinek korával. Ez az esemény tehát egyértelműen kapcsolatba hozható a Neotethys nyugati selfjének számos részén megfigyelt, extenziós blokktektonikával (11. ábra). A Tagyoni-platform mindhárom korábban vizsgált szelvényében (Szentantalfa, Dörgicse, Vászoly) a pelsoi sekélytengeri karbonát fedőjében települő, legidősebb medenceüledék középső illyr korú (Trinodosus kron, Camunum szubkron) az ammoniteszek alapján (Vörös & Budai 1993a, b; Vörös 1998). A Dörgicse Drt–1 esetében a conodonta-fauna ennél valamivel idősebb, kora illyr kort jelez. Időpontját és jellegét tekintve ez a megfulladási esemény egyértelmű korrelációt mutat az Aggtelek–Rudabányai-egység Steinalmi-rámpájának megfulladásával (Szár-hegy; Vörös 2010). A Kádártai-platform DNy-i pereme (Szentkirályszabadja) ugyancsak a Camunum szubkron idején fulladt meg (Budai & Haas 1997), a platform belsőbb részei felé azonban a folyamat kezdete fiatalodást mutat (9. ábra, A, B; 10. ábra, B). A kádártai kőfejtő szelvényében a medencefáciesű rétegsor legidősebb conodonta-együttese az illyr végét jelzi (Paragondolella trammeri Z.; Karádi et al. 2022). Ez összhangban van a hajmáskér–sólyi területen tapasztaltakkal, ahol a megfulladási felszín fölötti legalsó rétegek ammoniteszfaunája a Reitzi Zóna legfelső, Avisianum szubzónájába tartozik (Vörös 1998, Budai et al. 2001). Értelmezésünk szerint a megfulladási esemény időbeli eltolódása elsősorban a Kádártai-platform ÉK felé terjeszkedő tektonikus feldarabolódásával magyarázható, de a megfulladást elősegíthette a tengerszint eusztatikus emelkedése és az egyre intenzívebbé váló vulkanizmus is a késő illyr során (10. ábra, B). Az ostracoda-együttesek szerint mély, neritikus, tenger alatti hátsági környezet alakult ki a platformok illyr megfulladását követően. A ladin során az üledékgyűjtő további mélyülését igazolja a batiális (ún. „psychroszferikus”) ostracoda-taxonok megjelenése és arányának növekedése az együttesekben.

Az Ibériai-masszívumot körülvevő spanyol és portugál medencék Spiriferinida-szukcessziója világviszonylatban is a csoport egyik legteljesebb és legjobban ismert fosszilis rekordját jelenti. Annak ellenére, hogy a csoporton belüli faji diverzitás alacsony, az Ibériai-masszívumot körülvevő medencékből a paleozoikum utáni fontosabb morfotípusok is mertek. Ilyen módon ezek az alakok közvetlenül a kora toarci tömeges kihalási esemény előtt „az elveszett Éden” utolsó képviselőinek tekinthetők. A brachiopodák morfológiai és testméretváltozásait a tömeges kihalás idejének megfeleltethető késő pliensbachi – kora toarci során a Liospiriferina-nemzetség réteg szerint gyűjtött maradványain vizsgáltuk. A cél a morfológiai változások vizsgálata volt az adott időszakra jellemző hipertermális esemény tükrében. A példányok az Ibériai-hegység két szelvényéből származnak. Az eredmények azt mutatják, hogy a csoport diverzitásának kezdeti hanyatlása és a korai méretcsökkenés a toarci elején bekövetkezett első komolyabb felmelegedési epizóddal állítható párhuzamba. A nemzetség utolsó képviselőinél megjelenő nagy méretű formák pedig feltehetően a tengervíz rövid ideig tartó, de erős lehűlésével kapcsolatosak. Ez a lehűlés két jelentős felmelegedési szakasz közé ékelődött, és ez lehetett a Spiriferinida-klád kihalásának kiváltó oka.

A kora jura során a kora toarciban (~183 Ma) lezajlott Jenkyns-esemény őskörnyezeti és éghajlati változások láncolataként jellemezhető, melyek üledékképződési változásokhoz, a biogeokémiai körforgások zavaraihoz és másodrendű tömeges kihaláshoz vezettek. Ebben a tanulmányban áttekintjük a világszerte kimutatott esemény definícióját, valamint szedimentológiai, rétegtani, őslénytani és geokémiai ismérveit, melyek közül sokat Magyarországról is ismerünk. Alsó toarci rétegek hazánkban két nagyszerkezeti egységben fordulnak elő, melyek az egykori Tethys különböző területeit képviselik. A Dunántúli-középhegységi-egységben kondenzált pelágikus mészkőbe települő, mangántartalmú képződmények, míg a Tiszai-főegységhez tartozó Mecsekben sziliciklasztos-karbonátos rétegsorban megjelenő, szervesanyagban gazdag, fekete pala jelzi az eseményt. A toarci Jenkyns-eseményhez kapcsolódó magyarországi vizsgálatok során számos tanulmány foglalkozott az ehhez köthető rétegtani, üledékföldtani, őslénytani, geokémiai, és ércföldtani vonatkozásokkal. Az ezekből nyert adatok az élővilág, a geokémiai redszerek, a mállás és az üledékképződés változásairól a globális ismereteink bővüléséhez is hozzájárultak. A kutatások hosszú története ellenére a magyarországi toarci rétegsorok folytatódó vizsgálata a Jenkyns-eseménnyel kapcsolatos további gazdag kutatási lehetőségeket kínál. Tanulmányunk egyben tisztelgés Galácz András és Vörös Attila, a hazai jura kutatások kiemelkedő egyéniségei előtt is, akik oktatómunkájukkal és eredményeikkel ifjabb kutatók nemzedékeit indították útnak és inspirálták.

2023 tavaszán a Magyarhoni Földtani Társulat Elnöksége és tagságának jelentős része a jubileumi előadónap és a kapcsolódó szatellit rendezvények minél magasabb színvonalú, minél emlékezetesebb megrendezésére készült. Hogyan lehet egyszerre megmutatni 175 év folytonosságát, a jelen szakmai kihívásait és megfogalmazni a jövőnek szánt legfontosabb üzeneteinket? Vajon belefér-e egy egész napos tudományos rendezvény feszített kereteibe valamennyi szakosztály és területi szervezet érdemi bemutatkozása? Kell-e főszponzor, kik legyenek a kiemelt meghívottak, mi legyen az ülés hivatalos nyelve, hány kapcsolódó konferenciát, előadóülést és terepi napot tervezzünk? Ilyen és hasonló izgalmas kérdések körül folyt a rendszeres diskurzus, és ebbe a lelkes tervezésbe rondított bele egy napsütéses pénteken az a telefonhívás, amely az azóta mindenki számára ismert banki csalásról értesített. Az a döbbent délután az Elnökség valamennyi tagját visszarántotta a földre. Hogy eshetett meg? Ki tehette? Hol hibáztunk? Megtörténhet-e újra? (folytatás a PDF-ben)

A Magyarhoni Földtani Társulat 2023-ban ünnepelte alapításának 175. évfordulóját. Az Elnök­ség, a szakosztályaink és területi szervezeteink éves programjaikat e köré az évforduló kö­ré szervezték. A programok­ nagy része már döntően személyes jelenléttel zajlott, a kizárólag online ese­mények száma lecsökkent, viszont egyre nagyobb teret nyert a hibrid forma, ahol a személyes jelenlét barátságos hangulata és az online világ távolságfüggetlensége keveredik egymással. (folytatás a PDF-ben)

Az első szerző az utóbbi két évtized során tonnás nagyságrendű mintaanyag begyűjtésével és iszapolásával számos középső miocén (badeni és szarmata) korú kisgerinces leletegyüttest tárt fel elsősorban Észak-Magyarországon, valamint a Visegrádi-hegységben. Az iszapoláshoz a Daams & Freudenthal (1988) által leírt berendezést alkalmazta. A faunák feldolgozása nemcsak rendszertani, ősállatföldrajzi és biokronológiai eredményeket hozott, hanem kőzetrétegtani, geokronológiai vonatkozásai is vannak. Jelen tanulmány célja ez utóbbi összefüggések ismertetése.

A szerző áttekintést ad a furadékmintázásról és a furadékanalízisekről. Egy példaként használt fúrásban bemutatja a furadékanalízisek eredményeit: a Rock-Eval-adatokat, a furadékok szénhidrogéngáz-tartalmát és szénizotóparányait, a furadékextraktumok biomarker és szénizotóparány-adatait. A Rock-Eval-adatok segítségével megállapítható volt az anyakőzetek jelenléte, vastagsága és kerogénjének típusai. A furadékgázok szénhidrogénjeinek szénizotóparányai II/III és III típusú kerogént jeleztek, továbbá a termogén eredetű metán mellett a bakteriális eredetű jelenlétét. A rétegvizsgálatok gázaiban lévő etán és propán szénizotóparányai autochton jellegre utaltak. A furadékextraktumok biomarkerei és szénizotóparányai alapján megállapítható, hogy az „alsó” pannóniai és a középső miocén kőzetekből származó extraktumok genetikailag eltérőek, továbbá a rétegvizsgálatból származó szénhidrogén-folyadékot a középső miocén anyakőzet generálta, és a szénhidrogén-folyadék autochton jellegű.

A gazdag középső jura (callovi) faunájáról ismert villányi ammoniteszes padból nemrég előkerült egy Parapatoceras példány. Ez a heteromorf (kicsavarodott) ammonitesz nem ritka, különösen az európai callovi faunákban, de Villányból, az ezrével gyűjtött és két klasszikus monográfiában feldolgozott anyagban egyetlen példányként ritkaságnak számít. A dolgozat a példány leírását adja, és egyúttal áttekintést nyújt a Magyarországról, a középső jurából eddig ismertetett heteromorf ammoniteszekről.

A Palaeontologia Hungarica nevű nemzetközi őslénytani folyóirat 1921–1927 között jelent meg Magyaroszágon, neves nemzetközi szerzőgárdát felsorakoztatva. A szerkesztő, Majer István, a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem adjunktusa, társszerkesztői Nopcsa Ferenc paleontológus és Fejérváry Géza Gyula zoológus, mindkettő világhírű a maga szakterületén. Arra keressük a választ, hogy milyen igények hozták létre a folyóiratot, és milyen okok vezettek megszűnésére; hogyan jelenhetett meg a koldusszegény Magyarországon egy világszínvonalú tudományos folyóirat, ha csak rövid időre is.

Széles körben ismertek azok a kutatások, amelyek Zsigmondy Vilmos artézikút- és hévízkútfúrásaival foglalkoztak. Azt viszont kevesebben tudják, hogy Zsigmondy a hazai bányászat történetében, azon belül a kőszénbányászat terén is úttörő volt, maradandó műszaki megoldások egész sorát alkotta. Ő volt az első, aki a Kárpát-medence földtani felépítését kutató fúrásokat mélyített, valamint elsőként fogott bele Magyarországon olajkutató fúrásba. A városligeti fúrásnál Magyarországon elsőként hajtott végre magfúrást, ahogy ő mondta „hengerfúrást”. Jelen tanulmányban Zsigmondy szén-, olaj- és földtankutató tevékenységeit mutatom be.

Hatvan évvel ezelőtt, 1963 szeptemberében huszonvalahány társammal kezdtük meg tanulmányainkat az Eötvös Loránd Tudományegyetem geológus szakán. Most a tanulmányokkal töltött öt egyetemi évre távlatból visszaemlékezve szeretném megörökíteni azt az időt, ami számunkra a következő évtizedeket megalapozta és meghatározta. Nagy reményekkel indultunk, és nem csalatkoztunk, öt év múlva maradandó értékekkel távoztunk. Volt, amit nem kaptunk, nem kaphattunk meg képzésünk során, de ehhez nem mérhető az, amit kaptunk az egyetemtől és a tanárainktól. Ez az emlékezés köszönet és tisztelgés emléküknek.

Mielőtt elbeszélném, hogyan kerültünk az egyetemre, hová jártunk órákra és gyakorlatokra, mit és kiktől tanultunk, miként jártuk be az országot a szakmai kirándulások során, röviden elmondom, hogy milyen állapotban fogadott bennünket a földtudomány a Természettudományi Karon.

A közelmúltban ismét nagy és pótolhatatlan veszteség érte szaktudományunkat: 2023. október 5-én, életének 88. évében elhunyt Póka Teréz geológus–geokémikus, a földtudomány kandidátusa, a Magyar Tudományos Akadémia Geokémiai Kutatólaboratóriumának (MTA GKL) (mai nevén: HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földtani és Geokémiai Intézet) nyugalmazott tudományos osztályvezetője, a Magyarhoni Földtani Társulat tiszteleti tagja. (folytatás PDF-ben)