A mély diagenetikus – kisfokú metamorf üledékes kőzetek csúcshőmérsékletének meghatározását illit (Küblerindex) és klorit „kristályossági”, valamint vitrinit reflexiós értékek alapján nagy bizonytalanság terheli. A hőmérséklet pontosabb meghatározására az elmúlt időszakban egyre elterjedtebbé vált a szenes anyag szemcsék mérésén alapuló Raman-spektroszkópia. Jelen munka célja, hogy a szenes anyag Raman-spektroszkópia (RSCM) egyik módszerének alapjairól, valamint hazai alkalmazási lehetőségeiről adjon részletes, magyar nyelvű összefoglalást. A bemutatott módszer alkalmazásához elengedhetetlen egy ismert metamorf csúcshőmérsékletű referencia kőzetsorozat elemzése, amely az ismeretlen minták metamorf csúcshőmérsékletének meghatározásához szükséges kalibrációs görbe alapjául szolgál. Ez a referencia kőzetsorozat teszi lehetővé az egyes laboratóriumokban született eredmények összehasonlíthatóságát is. Munkánkban ismertetjük az ELTE TTK KKIC Raman-laboratóriumában mért referencia kőzetsorozat eredményeit, valamint az ez alapján létrehozott kalibrációs görbét. A módszer alkalmazhatóságát az Aggtelek–Rudabányai-hegység Telekesoldali Formációjának példáján mutatjuk be. Az öt mintán (négy fúrás, egy felszíni) elvégzett mérések alapján az összletre meghatározott metamorf csúcshőmérséklet 273 ± 10 °C-nak adódott, amely adat jelentősen pontosabb a korábban rendelkezésre álló illit- és klorit kristályossági, valamint vitrinit reflexiós értékek alapján becsült metamorf csúcshőmérsékleti értékeknél. A módszer kitűnően kiegészíti, valamint részben helyettesítheti a szénhidrogén-, illetve szén geológiában alkalmazott vitrinit reflexió méréseket.

A kisebb és nagyobb mélységben végbemenő primer migrációról közöl a szerző egy összefoglalást. A szénhidrogéneknek anyakőzeteikből történő kiszorulása minden szempontból (mennyiségileg és minőségileg egyaránt) nagyon jó anya kőzeteket igényel alacsony termikus érettség esetén, amikor a pelitek áteresztőképessége még mindig elég ahhoz, hogy a víz egy részének eltávozásával a hidrosztatikus nyomás fenn tudjon maradni. Nagyobb mélységben a pelitek túlnyomásossá válnak igen alacsony áteresztőképességük miatt, amely gátolja a pórusok fluidumainak kiszorulását. Ha a túlnyomás eléri a horizontális nyomást, a pelit megrepedezik, és lehetőséget ad a képződött szénhidrogének eltávozására. Ez a cikk két példát közöl: primer migráció középső miocén anyakőzetekből és az Endrődi Formációból. Feltételezhető, hogy a vékony középső miocén anyakőzetek a megfelelő mértékű túlnyomás létrejötte miatt repedtek meg, amikor a Zagyvai Formáció lerakódása zajlott. Ezt az eseményt követően a szénhidrogének vertikálisan migráltak a kisebb mélységben elhelyezkedő tárolóikba – létrehozva a Budafa és Lovászi mezőket. A vastag Endrődi Formáció jó anyakőzetnek bizonyult, de szénhidrogénjei nem képeztek felhalmozódásokat az Algyő szerkezeten a Makói-árok nyugati szegélyén az olaj-anyakőzet korreláció eredményei szerint. Feltételezhető, hogy az Endrődi Formáció megrepedése nem következett be a túlnyomás korai megjelenése és a zárórétegek miatt, amelyek a formáció tető és fekü részein jöttek létre.

Magyarország hőáramtérképét 2002-ben publikálták Európa Gotermikus Atlaszában és  Magyarország Geotermikus Adatbázisát 2005-ben frissítették utoljára. Azóta több geotermikus projekt is befejeződött, melyek keretében új hőmérsékletet mértek, vagy a kutatási területen korábban végzett mérések adatait szedték össze (TransEnergy (2010-13), Dráva Geotermikus projekt (2014), Paks-II (2016)), valamint az azóta mélyített kutatófúrásokban is mértek hőmérsékletet. Időszerűvé vált az adatbázis frissítése, és az adatok bemutatása hőáramtérkép, valamint hőmérséklettérképek formájában.

A hőáramot a kőzetek hővezetőképességének és a hőmérséklet-gradiensnek a szorzatával lehet kiszámolni Fourier első törvénye szerint. A kőzetek hővezetőképességét laboratóriumban fúrási magmintákon mérik. A hővezetőképességet és a fúrásokban mért hőmérsékleteket Magyarország Geotermikus Adatbázisában tároljuk.

2001 mélyfúrásban határoztuk meg a hőáramot a Bullard-plot módszer segítségével. A hőáram Magyarországon 30 mW/m2 és 120 mW/m2 között változik, az átlagos hőáram pedig 90 mW/m2. A maximális értékek az ország D-i részén találhatók, míg a minimális értékek a karsztvíz beszivárgási területeken fordulnak elő. Az üledékes részmedencékben (pl. Makói-árok), ahol a neogén és negyedidőszaki üledékek vastagsága meghaladja az 5-7 km-t, a hőáram a medencére jellemző átlag alatt van, mert az üledékek még nem tudtak átmelegedni. Ezekben az üledékekben van az ország legnagyobb geotermikus rezervoárja, melyet tömbház-fűtésre és üvegház-fűtésre hasznosítanak. A magas hőárammal jellemzett eltemetett aljzat kiemelkedések (120 mW/m2) potenciális helyek mesterséges geotermikus rezervoárok (EGS) kialakítására.

500 m-ben, 1 km-ben, 2 km-ben és 3 km-ben kiszámoltuk a hőmérsékletet és térképeken ábrázoltuk. A hőáramhoz hasonlóan a hőmérsékletet is nagyban befolyásolják a felszín alatti vízáramlások.

Jelen tanulmányban a 150 évvel ezelőtt Zsigmondy Vilmossal induló magyarországi geotermikus kutatások legfőbb eredményeit, illetve a hazai geotermikus szektor fejlődésének főbb lépéseit vázoljuk fel, megemlékezve a jeles elődökről. A tartalmi részt 4 időszakra osztottuk:

1.) A hőskor. A XIX.sz közepétől tart a rendszerváltásig. A leghosszabb időszakot fogja át, az első fúrásos hévízfeltárásoktól, a gyógy- és fürdő turizmus kiteljesedésén át a geotermikus energia mezőgazdasági hasznosításának elterjedésig. Az az időszak, amikor a földtudomány kiváló hazai szakemberi, a nemzetközi trendek előtt járva, lehetővé tették a geotermikus energia széleskörű hasznosítását, megalapozták a magyar geotermika nemzetközi elismerését. Ezt a felívelés korszakának tekintjük, ezért egyben tárgyaljuk.

2.) A közel múlt. A rendszerváltást követő kezdeti lépések, melyek főleg fürdő fejlesztéseket és a geotermikus energia távhő célú fejlesztését jelentették. Ezek közül is kiemelkedik hódmezővásárhelyi, miskolci és győri geotermikus távhőrendszer. A hódmezővásárhelyi rendszer a komplex kaszkád hasznosítással és a homokkőbe történő sikeres és fenntartható visszasajtolási technológia alkalmazásával volt úttörő, míg a két utóbbi, 50 MWth-ot meghaladó a beépített kapacitásával mutatott európai szinten is elismert példát. Ezen időszakban, a termálfürdő fejlesztéseknek és új fürdők nyitásának köszönhetően, a termálturizmus megduplázódott. Ez már a zenit korszaka, 2003-ban még Európai Geotermikus Kongresszust rendeztek Szegeden, de már nem Magyarország volt Európában a fejlődés motorja.

3.) A jelen projektek. Az éppen befejezett vagy még futó jelentősebb geotermikus projekteken keresztül bemutatjuk a geotermikus energia hasznosítás jelenlegi magyarországi állapotát. Európai Uniós csatlakozásunknak köszönhetően megnyílt a nemzetközi kutatási projekteben való részvétel lehetősége. Különösen a hazai egyetemek és kutatóhelyek – de civil szervezetek is – becsatlakozhattak az európai geotermikus kutatások főáramába. Az Európai Uniós források lehetővé tették a határon átnyúló kutatási projektek indítását, ennek köszönhetően a Kárpát-medence geotermikus viszonyait egységes szerkezetben, politikai határok nélkül lehet kutatni.

4.) A futó kutatások, jövőkép. Ismertetjük a hazai és a nemzetközi kutatásokhoz kapcsoló legújabb eredményeket és felvázoljuk a jövőbeni kutatási irányokat, lehetséges helyünket a nemzetközi geotermikus piacon. Bemutatjuk, hogy – alkalmas szakpolitikával, a geotermikus adottságaink ismeretében – milyen mértéket érhet el a geotermikus energia hasznosítása Magyarországon a közeli jövőben.

Az egyes időszakok határai nem élesek, inkább tematikusak, így egy adott időszakban olykor későbbi tanulmányt is megemlítünk. Tárgyalásuk során röviden utalunk a földtani, hidrogeológiai, geokémiai és geofizikai kapcsolódási pontokra, de ezeket részletesen nem tárgyaljuk, a Földtani Közlöny aktuális ünnepi és rákövetkező évjáratában erről önálló tanulmányokat olvashatnak.

Események, rendezvények: Beszámoló a VII. Ásványtani, kőzettani és geokémiai felsőoktatási műhelyek találkozójáról

Könyvismertetés: BABINSZKI Edit, †HORVÁTH Ferenc (szerk.): A Balaton kutatása Lóczy Lajos nyomdokán

Események, rendezvények:

• Beszámoló a 23. Magyar Őslénytani Vándorgyűlésről
• In memorian Lóczy Lajos, Balatonfüreden
• Lóczy Lajos id. emlékezete a Magyar Tudomány Ünnepén

Primary and secondary hydrocarbon-bearing fluid inclusion (HCFI) assemblages occur in the Middle Triassic Lapis Limestone in the Szuadó Valley of the Western Mecsek Mts. The primary HCFIs were trapped in saddle dolomite crystals, and the secondary HCFIs were enclosed in calcite neospar and fracture-filling calcite. Solid bitumen is also present along fractures. The volatile compounds liberated from fluid inclusions are characterized by non-hydrocarbon and hydrocarbon species. The fluorescent properties of HCFIs, the occurrence of the solid bitumen, as well as the composition of inclusion oils indicate the migration of light oils through the Lapis Limestone. Petrographic observations suggest a prolonged oil charge event, which resulted in HCFIs beeing trapped under evolving diagenetic conditions.

A magyarországi szénhidrogén-kutatás története immár több mint egy évszázados távlatot ölel fel. A kezdeti egyszerű eszközökkel, felszíni térképek alapján történő kutatásból mára – követve és alkalmazva a nemzetközi trendeket és technikákat – egy sok tudományágat felölelő, komplex iparággá nőtte ki magát a honi szénhidrogén-ipar is. A kutatási szempontból folyamatosan “érő” Pannon medencében időről-időre kerültek bevezetésre újabb kutatási technikák, történtek jelentős felfedezések, melyek jelzik a szakemberek folyamatos fejlődését és sikereit. Cikkünkben nem célunk minden kutatási eredményt vagy alkalmazott technológiai újítást kronológiai sorrendben bemutatni, azonban azokat, melyek megítélésünk szerint jelentősen hozzájárultak a kutatás mindenkori eredményességéhez, mint mérföldköveket szeretnénk ismertetni. Felsorolni is nehéz, hogy hány jelentős esemény történt e bő évszázad alatt, de minden korszaknak voltak, vannak, és várhatólag lesznek olyan nagy jelentőségű technológiai újításai és felfedezései, amelyek nélkül a további fejlődés nem, vagy sokkal rögösebb úton ment volna, mehet végbe. Elég csak az Eötvös-ingára, a 2D majd – jóval később – a 3D szeizmikus mérések rutinszerű alkalmazására, a számítógépek kutatásban való térhódítására, vagy a mai komplex geológiai modellekre gondolni, hogy a jelentősebb eredményeket, mint például a hajdúszoboszlói, nagylengyeli, algyői, vagy a közelmúltban felfedezett mezőket ne is említsük.

Múlt, jelen, jövő. Előbbi kettőről konkrét tudás, tényanyag áll rendelkezésre, függetlenül attól, hogy jó vagy rossz dolgokról kell beszélnünk. A jövő azonban nehéz kérdés. Jelentős kihívásokkal küszködik nemcsak a hazai, de a globális olajipar is. Egy érett szénhidrogén-medence kutatása nemcsak a komplex technológiai kihívást igénylő, többnyire éppen csak a gazdaságosság határán mozgó kisméretű reménybeli mezők miatt van nehéz helyzetben. A globalizáció miatt „rövidre zárt” ellátási láncok, a nagymértékű gazdasági függőség, az Európai Unió által választott energiapolitika összességében olyan méretű kihívást jelent, amellyel egyre nehezebb a kutatásban részt vevő cégeknek és szakembereknek megbirkózniuk. E kihívásokra is megpróbálunk néhány lehetséges kutatás-technikai megoldást felvázolni, amelyek közül némelyik talán tényleg elvezet oda, hogy a jövő mégse legyen olyan csúf.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Általános és Alkalmazott Földtani Tanszékének hidrogeológiai kutató és oktatócsoportja (Tóth József és Erzsébet Hidrogeológia Professzúra) tevékenységének középpontjában a felszínalatti vízáramlásoknak és kapcsolódó jelenségeknek a hidraulikus folytonosság alaptételére épülő medenceléptékű és rendszer szemléletű megközelítése áll. A jelen tanulmány e megközelítést történeti felvezetéssel és a korábbi, rétegtani (hidrosztratigráfiai) alapú „artézi” paradigmával szembeállítva mutatja be. A folyamatosan fejlesztett medenceléptékű hidrogeológiai kutatási módszertant röviden tárgyaljuk, a technikai részletek helyett kiemelve az alkalmazott módszertani megközelítések magyarázatát. Ezek közül legnagyobb jelentőséggel a kutakban mérhető hidraulikai adatok medenceléptékű, azaz medencehidraulikai elemzése bír, amelynek eredménye a „valós vízáramlási rendszermodell” felállítása. Ennek megfelelően kutatás történetünkből a medenceléptékű és különösen a medencehidraulikai eredményeket szemlézzük a továbbiakban, említve az ezekáltal összefüggésrendszerbe helyezett és egyéb módszerekkel vizsgált jelenségeket is. Az ország területének nagyrészét lefedő kutatásaink domborzattól és kőzettípustól (sziliciklasztos vagy karbonátos) függetlenül kimutatták a kőzetváz hidraulikus folytonosságát és a gravitáció vezérelte regionális felszínalatti vízáramlási rendszerek jelenlétét. Ezek medenceléptékben fedetlen, csapadékvízből utánpótlódó és közel hidrosztatikus nyomásrezsimű tartománya alatt a mélymedencékben abnormális nyomásrezsimek (túlnyomásos vagy alulnyomásos) fedett, és nem vagy csak korlátozottan utánpótlódó tartományai találhatók. E komplex hidraulikai helyzettel és a felszínalatti víz áramlások földtani és környezeti hatótényező szerepével számos felszíni (szikesedés, felszín alatti víztől függő ökoszisztémák, FAVÖKO-k stb.), és felszín alatti (hipogén
barlangképződés, szénhidrogén csapdázódás stb.) jelenség és folyamat nyert magyarázatot.

A hazai bauxitok bányászati célú kutatása a halimbai bauxitbánya 2013-ban bekövetkezett bezárásával – úgy tűnik végérvényesen – lezárult. Tudományos tanulmányozásuk, amely szinte egyidős a 110 évet megélt ipari kutatással, remélhetőleg folytatódik, bár kétségtelen, hogy a bányászat s az azt megelőző mélyfúrásos kutatás révén szinte naponta kelet kező újdonságértékű feltárásokat ezentúl legfeljebb a mintaraktárakban megőrződött(?) anyagok fogják jól-rosz-szul helyettesíteni. A visszatekintés, az eddigi eredmények számbavétele mindenképp időszerű. Erre tesz kísérletet a cikk, amely a királyerdei bauxit 1903. évi felfedezésétől kezdve a Vértes, a Bakony a Villányi-hegység, majd végül a Gerecse bauxit kincsének kutatásán-feltárásán át az ipari és a tudományos igényű vizsgálatokig, a sokoldalú őslénytani, ásvány ta ni, kőzettani, geokémiai felismerésekig s az ezek alapján megfogalmazódott paleogeográfiai, szerkezetföld tani, geodi na mi kai szintézisekig villantja fel a történet legfontosabb elemeit. Mindezek részletes kifejtésére természe te sen a rövid át te kintés nem adlehetőséget, a terjedelmes irodalomjegyzék segítségével azonban az érdeklődők ki elégít hetik kíváncsiságu kat. Az irodalomjegyzék – a hivatkozott irodalmon túl – tartalmazza a témában megjelent mérvadó közleményeket.

A Balaton holocén üledékének tudományos kutatása közel 130 éve kezdődött. Az üledék felhalmozódásának törvényszerűségeit, az iszap összetételét, a tavi tápanyagforgalomban töltött szerepét a 20. század második felében viszonylag alaposan megismertük. Ennek ellenére a mai, modern geokémiai és ásványtani módszerekkel végzett vizsgálatok mindig újabb érdekes részletekkel gazdagítják ismereteinket. A jelen összefoglalásban elsősorban a tavi karbonátképződés jellegzetességeit, az agyagásványok kalcitképződésben játszott szerepét, valamint a biológiai folyamatok révén képződő ásványok egyes csoportjait tárgyalom. Jelenleg is több irányú, intenzív kutatás folyik egyrészt a Balatonban lejátszódó ásványképző folyamatok, másrészt az iszap ásványai és a tavi tápanyag (elsősorban a foszfor) mobilitása közötti összefüggések megértése érdekében.

A geológia számára alapvető a Föld folyamatai időbeliségének feltárása, a földtörténeti múltbeli változások között pedig ma kitüntetett jelentőségű az éghajlatváltozások megismerése. Éppen száz éve, 1920-ban fektette le Milutin Milanković a Földet érő napsugárzás csillagászatilag meghatározott változásainak matematikai alapjait. A Milanković-ciklusok, vagyis a Föld pályaelemeinek periodikus változásai által vezérelt klímaciklusok üledékes kőzetekben rögzült nyomai nak vizsgálatával foglalkozó ciklussztratigráfia egyszerre nyújt lehetőséget a földtörténeti idő mérésére (asztrokronológia), illetve a paleoklíma rekonstrukciójára. Bár a szakterület nemzetközi irodalma igen gyors ütemben gyarapodik, korszerű módszereinek alkalmazása Magyarországon mindeddig szűk körű maradt, ezért elterjedését ezzel a szemlével kívánjuk segíteni. Áttekintést adunk a precessziós, tengelyferdeségi és excentricitási ciklusokról és a Föld éghajlatára gyakorolt hatásukról. Számba vesszük azokat a litológiai, paleontológiai, fizikai és geokémiai adatsorokat, amelyek a ciklussztratigráfiai elemzés alapjául szolgálhatnak. Lépésről lépésre tárgyaljuk az adatelőkészítés, spektrálanalízis, ciklusazonosítás és -értelmezés menetét és az eredmények ábrázolásának módjait, melynek végén kormodell állítható elő.
Mind ez különböző szoftverkörnyezetben történhet, például az ingyenesen elérhető és felhasználóbarát Acycle program segítségével. Képet adunk a magyarországi képződmények ciklussztratigráfiai vizsgálatának történetéről, kitérve a korábban alkalmazott módszerekre. Rövid nemzetközi kitekintésünk példákat ad az időskála pontosítását segítő asztro kronológiai alkalmazásokról, különböző üledékképződési környezetek ciklusos képződményeinek vizsgálatáról és a paleoklimatológiával való elválaszthatatlan kapcsolatról. Nem kétséges, hogy a modern ciklusztratigráfia módszereinek bővü lő hazai alkalmazása további izgalmas rétegtani, szedimentológiai és paleoklimatológiai eredményekhez vezethet.

Példa nélküli a Magyarhoni Földtani Társulat történetében, hogy egy tagtársunkat 100. születésnapja alkalmából köszönthetjük. Az ünnep fényét tovább emeli, hogy Nemecz Ernő 100. születésnapja egybeesik a Földtani Közlöny megjelenésének 150. évfordulójával.
Az ünnepelt nemcsak szakmánknak, hanem a Társulatnak is emblematikus személyisége. 1942-ben lépett be a Társulatba, 1949-ben már a Választmány tagja, később szakosztályi elnök volt. 1966-tól 1972-ig két perióduson keresztül a Magyarhoni Földtani Társulat elnökeként tevékenykedett.
Fiatal szakemberként lendületet adott nemcsak a hivatásának, hanem a társulati életnek is. 1972-ben az elnöki székben Dank Viktor váltotta, Ő pedig visszatért kedvenc kutatási területéhez és az Agyagásványtani Szakosztály élére. 1981-től a Társulat tiszteleti tagja. (folytatás a PDF-ben)

1970-ben a Földtani Közlöny 100. kötetének első füzetében Nemecz Ernő, a Magyarhoni Földtani Társulat  lnöke és e tisztségében a folyóirat felelős szerkesztője — köszöntötte a századik évébe lépő folyóiratot.  Fél évszázad elteltével a Földtani Közlönynek jutott a megtisztelő feladat, hogy a Társulat vezetősége és tagsága nevében köszöntse századik születésnapján Nemecz Ernőt, tiszteleti tagunkat, Társulatunk és egyben a magyar földtudomány doyenjét. Virág helyett e köszöntőben az ünnepelt és a Társulat kapcsolatának ezernyi szálát gyűjtöttük csokorba. (folytatás a pdf-ben)

Összeállította Papp Gábor, fölhasználva Földvári Mária és Viczián István írásbeli, valamint Bérczi István, Dank Viktor, Juhász Árpád, Mindszenty Andrea és Vörös Attila szóbeli közléseit. Köszönet Nagy Béla és Pósfai Mihály segítségéért.

A Kárpát-medence leggazdagabb gerinces lelőhelyei főként neogén és pleisztocén korúak, de akad köztük néhány mezozoikumi is, mely évtizedek óta kutatott és nagy nemzetközi érdeklődésre tart számot. Az igen szórványos paleozoikumi leletanyag leginkább mikrofosszíliákon (Conodonták) és néhány karbon-perm lábnyomon alapul, mely előbbiek biosztratigráfiai, utóbbiak ősállatföldrajzi hozadéka jelentős. Amíg a triász időszakból néhány számottevő szórványlelet (Placochelys placodonta) mellett a bihari és villányi lelőhelyek szolgáltattak diverz, döntően tengeri gerinces faunát, jura gerinces leleteink a hettangi korú Komlosaurus lábnyomokon túl tengeri szórványleletek (pl. Magyarosuchus tengeri krokodil). A kréta időszak legidősebb faunáját a bihari berriázi bauxitban csapdázódott Archosauria csontok jelentik, melyeket időben az Alsóperei Bauxitból nemrégiben felfedezett, hal- és hüllőcsontok, illetve fogak követnek. A 125 éve feltárt erdélyi és 20 éve felfedezett santoni korú iharkúti és ajkai ősgerinces lelőhelyek sokezres leletanyagukkal és diverz faunájukkal mára Európa meghatározó, paleobiológiai szempontból igazi csemegéket szolgáltató kontinentális gerinces együttesei.

Néhány gazdagabb fauna (pl. Máriahalom, Bodajk) kivételével a paleogénből csak szórvány lelőhelyek maradtak fent a Kárpát-medencében, amelyek elsősorban vízi gerinceseket szolgáltattak.  Az alsó miocénből az ipolytarnóci őslábnyomos lelőhely a legismertebb, ahonnan a vulkáni hamuszórás által konzervált több ezer ősgerinces lábnyomon kívül gazdag cápafog-együttes is előkerült. A mecseki homokrétegekből (pl. danitzpusztai homokbánya) bádeni, szarmata és későbbi (pannon) tengeri tehenek, fókák, és cetek maradványait gyűjtötték. A szárazföldi középső miocénből az utóbbi három évtizedben több jelentős lelőhelyet tártak fel (pl. Sámsonháza, Mátraszőlős, Hasznos, Tasád/Tăşad), amelyek meleg és nedves, szubtrópusi klímát jelző kisemlős faunáját mocsári, tavi, vagy lagúna-felhalmozódások őrizték meg. A híres Rudapithecus hungaricus főemlős, amely hazánk nemzetközileg legismertebb lelete, a gazdag rudabányai késő-miocén szubtrópusi életközösség része volt. Hasonló korú és összetételű fosszilis anyagot gyűjtöttek az alsótelekesi gipszbánya fedőjének mocsári-tavi-folyóvízi rétegiből is. Gyepüfüzes (Kohfidisch), Götzendorf, Sümeg, Csákvár, Bérbaltavár, Tardosbánya, Polgárdi, valamint még sok gazdag pannon korú lelőhelyünk azt a környezeti átalakulást tükrözi, melynek során eltűntek a dús, szubtrópusi erdők és helyüket ligetes majd füves szavannák, helyenként sivatagos területek foglalták el. A pulai alginitbánya egy pliocén krátertó üledékeit tárta fel, benne többek között halak és emlősök maradványaival. Az ajnácskői(Hajnáčka) leleteket is vulkáni folyamatok őrizték meg, míg a kis- és nagyemlősökben egyaránt gazdag ivánházai faunát karsztüreg-kitöltésekben fedezték fel. A csarnótai, beremendi és osztramosi karszt-kitöltések a pliocén-végi és az alsó-pleisztocén-eleji változásokat tárják elénk. Felvidékről Gombaszög(Gombasek), Erdélyből Betfia szolgáltatott igen gazdag negyedidőszaki leletegyütteseket. A magyarországi pleisztocénből több mint 100 lelőhelyet és ezekről legalább 150 különböző faunát ismerünk, főként karsztüregek kitöltéseiből, kis részben folyóvízi vagy eolikus üledékekből. Az ősi emberfélék jelentős leletei is előkerültek számos helyről (pl. Vértesszőlős: Homo hedelbergensis, Subalyuk: Homo sapiens neanderthalensis, Istállóskő: Homo sapiens sapiens). Több kvarter lelőhelyen (pl. Somssich-hegy, Süttő, Tokod, Vaskapu-barlang) az utóbbi években is sokoldalú vizsgálatok folytak. Ezek makro- és mikrofaunája egyaránt jól tükrözi a negyedidőszaki klímaváltozásokat

A mikrobialit az üledékes kőzeteknek egy olyan típusa, ahol a mikrobák alkotta biofilm szerves anyagának jelenléte meghatározó a kőzetképződési folyamatokban. A jelen tanulmány a biofilmek elmeszesedésével létrejött mészkőfajták kutatástörténetét, szedimentológiai és petrográfiai sajátosságait, továbbá a karbonátkiválási folyamatokra vonatkozó kutatásokat tekinti át, és bemutat egy negyedidőszaki és néhány hazai esettanulmányt. A mészvázzal nem rendelkező mikrobák élettevékenysége közvetlen környezetükre jelentős befolyással van, ami ásványkicsapódási folyamatokat indíthat el. A kristálykiválás tehát biológiai folyamatok által kiváltott vagy befolyásolt, szemben a mészvázú élőlények csoportjára jellemző kiválasztásra, ami az élőlények metabolizmusa által szabályozott biomineralizáció, azaz biológiai folyamatok által kontrollált. A biofilmekben a karbonátkiválás az alkalinitás növekedéséhez és a Ca2+ ionok felszabadulásához, azaz összességében a karbonátásványokra a pórusvíz telítettségének növekedéséhez, vagy a pH növekedéséhez kapcsolható. A megfigyelések szerint az ásványkiválás több lépésben történik, azaz lokális alkalinitásnövekedés következik be a sejten kívüli polimer mártixban, majd az amorf CaCO3 gél képződését követően nanoszférák jelennek meg, amiken kristálycsírák képződnek. A diagenezis tartományában képződött karbonátásványoknak sajátos petrográfiai megjelenése van. A csomós mikrit szövet, valamint a kalcimikrobák és a fenesztrális pórusok azok a mikroszkópban megfigyelhető definitív bélyegek, amelyek alapján a mikrobialitok felismerhetők. A szabad szemmel megfigyelhető szerkezeti jellegek alapján elkülöníthető a lemezes sztromatolit, a foltos trombolit, a bokorszerűen elágazó dendrolit és a szerkezet nélküli leiolit. Zátonytestek elzárt üregeiben is képződhetnek biofilm eredetű kérgek, amiket szintén a mikrobialitokhoz lehet sorolni. A kőzettestek alakja és fácieskapcsolatai alapján a mikrobialitok alkothatnak mikrobazátonyokat vagy rétegkötegekből álló sztratiform lepleket.

A földtan, azon belül különösen a rétegtan alapvető nemzetközi standardja a földtörténeti időskála, hivatalosan a Nemzetközi Rétegtani Bizottság által közreadott időrétegtani (más néven kronosztratigráfiai) táblázat. Ennek magyar fordításával a táblázatban szereplő egységek magyar elnevezésére és írásmódjára teszünk javaslatot. Mivel a 21. századi tudomány nemzetközi szakirodalma túlnyomóan angol nyelvű, a magyar névhasználatot is az angol nevekből vezetjük le a „következetes következetlenség kivételekkel” elve alapján. A hazai szakirodalomban gyakori használatban lévő nevek némelyikénél kisebb változtatás indokolt. A korábbi hasonló útmutató kiadása óta eltelt közel két évtizedben számos új egységet is bevezettek az időskálába, melyeknek korábban nem volt elterjedten használt magyar neve. Javaslataink követése elősegítheti a szaknyelvi nyelvhasználat helyességét és egységességét.

Az alsó-miocén Pétervásárai Homokkő Formáció sekélytengeri képződményei Észak-Magyarországon látványos formakincset alkotva bukkannak a felszínre. A jellegzetes karbonátkonkréciók genetikája, valamint a homokkő karbonátos cementációjának részletei azonban nem ismertek megnyugtató módon. Munkánkban a képződmény felszíni kibukkanásait vizsgáltuk (Pétervásárai-dombság, Leleszi-völgy térsége), amely során a terepi megfigyeléseinket petrográfiai vizsgálatokkal egészítettük ki. Eredményeink alapján izolált (szferoidális, ellipszoidális) és rétegmenti konkréciók, valamint folyamatosan cementált rétegek egyaránt kialakultak. Az izolált konkréciókat alkotó durvaszemcsés homokkövekben különféle méretű és alakú bioklasztokat (molluszkahéjak, bentosz foraminiferák) figyeltünk meg. Ez alapján a kalcitcement elsődleges ionforrása döntően az üledékbe beágyazódó, már a lerakódáskor jelenlévő bioklaszt-vázelemek anyaga (aragonit/kalcit) lehetett. A cementáció a homokkőben található nukleációs pontok (pl. bioklaszt vázelemek, karbonátos kőzettörmelék-szemcsék) körül kezdődött meg koncentrikusan, diffúziós geokémiai folyamatok által vezérelve. E folyamatot az üledék kőzettani jellemzői (pl. szemcseméret, osztályozottság, permeabilitás) és a nukleuszok eloszlása jelentősen befolyásolhatta. A mikroszöveti bélyegek alapján a homokkőben feldúsuló glaukonit-szemcsék legnagyobb része allotigén eredetűnek tekinthető, amelyek a karbonátos anyagú élőlények vázelem-üregeiben képződtek, s a héjakkal együtt halmozódtak át.

Jelen tanulmány a badeni (kora középső-miocén) Középső-Paratethys gastropoda-diverzitásának pontosabb ismeretéhez járul hozzá hét Muricidae-összlet bemutatásával. A több mint 50 fajt tartalmazó anyag a badeni Pannóniai-medence északi és nyugati részéből, a Börzsöny, a Bakony és a Mecsek hegységből származik. Bánd kora-badeni faunája különleges figyelemre tarthat igényt egy faj, a Janssenia echinulata (Pusch) szokatlan gyakorisága miatt. Mecsekpölöskén a Favartia suboblonga (d’Orbigny), míg Hidas térségében egy középső-badeni feltárás faunájában az Ocinebrina confluens (Eichwald) faj jelenik más lelőhelyekhez képest tömeges előfordulásban. Néhány ritka species szélesebb ősföldrajzi elterjedése mellett nyolc faj: Bolinus brandaris torularius (Lamarck), Dermomurex scalaroides (Blainville), Pterynotus pseuderinaceus (Boettger), Ocinebrina landaui Kovács, Pteropurpura friedbergi (Cossmann & Peyrot), Phyllocoma michelottii (Bellardi), Coralliophila sacyi (Cossmann & Peyrot), C. serraticincta Bałuk, valamint egy trophonine nemzetség, a Pterynopsis új magyarországi előfordulása dokumentálható a vizsgált anyag alapján. Egy új faj, Ocinebrina bertai n. sp. is bevezetésre kerül a bándi középső-miocén lelőhelyről.

A fajok tudományos nevei nem állandóak. Elsősorban azért változnak, mert az új tudományos eredmények megcáfolják az adott élőlény leszármazási viszonyaival kapcsolatban addig elfogadott hipotéziseinket. A rendszertan (taxonómia és szisztematika) eredményei csak lassan (ha egyáltalán) szivárognak be a többi tudományterületre. Hazai és nemzetközi negyedidőszaki és régészeti cikkeket olvasva bárki láthatja, hogy gyakran használnak olyan tudományos neveket, amelyek akár évtizedek óta helytelenek. Ebben az írásban a jelenség hátterét igyekszem megvilágítani, és javaslatot teszek a megoldásra is.