A késő neogén Pannon-tó üledékeinek rétegtani tagolásában és korrelációjában fontos szerepet játszanak a szerves vázú mikroplanktonhoz tartozó dinoflagelláták cisztái. A pécs-danitzpusztai homokbánya pannóniai mészmárga rétegsorából 66 palinológiai preparátumot vizsgáltunk az üledékek rétegtani helyzetének és korának megállapítása céljából. E fontos feltárásból korábbi vizsgálatok sikertelenül próbáltak dinoflagelláta cisztákat kinyerni. Az új gyűjtésből 6 minta tartalmazott jó megtartású palinomorfákat. A rétegsor aljából vett mintában (D25) valószínűleg áthalmozott középső miocén együttes volt. A középső szakasz mintái (D3, D2, D1) a Pontiadinium pecsvaradensis zónát jelezték (kb. 10,8–10,6 M év). A márgák felső részéből vett minták (D219, D221) nem adtak további rétegtani információt, a Pontiadinium pecsvaradensis zónába tartoznak vagy annál fiatalabbak. A középső és felső szakasz mintáinak palino fáciese (D3-tól D221-ig) a szárazföldi behordástól távoli, nyugodt, alkalmanként oxigénszegény, valószínűleg mélyvízi üledékképződési környezetet jelez.

A Középső-Paratethys középső miocén foraminifera és kagylósrák együttesei általában stabil normál tengeri viszonyokat tükröznek a badeniben, míg térben és időben változatosabb, mozaikos környezeteket a szarmatában. A pécs-danitzpusztai homokbányában kiásott kutatóárokban 17 méter vastagságban tárult fel a tektonikusan kibillentett középső miocén rétegsor, amely jelentős környezeti változásokról tanúskodik a késő badeni és a pannóniai között. A rétegsor alján normál tengeri, sekélyvízi, meleg, jól szellőzött, aránylag nagy energiájú, mikrobaszőnyeges aljzatú környezetre utalnak a mészkő-, márgarétegek mikrofosszíliái. A foraminiferák alapján ezek a rétegek a késő badeniben (13,82 és 12,65 millió év között) rakódtak le. A szelvény középső szakaszán a tengeri rétegeket mikrofosszília-mentes, gravitációsan áthalmozott durva homokbreccsa, aleurolit váltakozásából álló sorozat követi, amelyben valószínűleg szárazföldi kitettségre utaló gyökérbekérgezéseket is találtunk. A következő tengerelöntés éles kőzettani váltás mellett a szelvény felső részéből kinyert mikrofosszíliák alapján a késő szarmatában történt, kb. 12 és 11,6 millió év között. Ezek a rétegek a felső szarmata Porosononion granosum zónát (foraminiferák) és Aurila notata zónát (kagylósrákok) képviselik. Az együttesek kizárólag tágtűrésű fajokból állnak, és változó só-, oxigén- és tápanyagtartalmú, növényzettel rendelkező, brakkvízi tengeri környezetet jeleznek. Az 5 m vastag felső szarmata egységben néhány rétegből, amelyek együttesen egy métert képviselnek, édesvízi vagy legfeljebb oligohalin kagylósrákfauna és kivételesen tág sótűrésű foraminiferák kerültek elő. Az együttesek megváltozását nem kíséri jelentős litológiai váltás, nincs jele megnövekedett szárazföldi eredetű behordásnak, amely egy közeli folyótorkolatot jelezne. Sem a késő szarmata geomorfológiai viszonyok, sem a kőzetminőség nem utal a tengertől részben elzárt környezet (lagúna, parti mocsár) kialakulására. A helyi viszonyokon túlmutató tényezők (pl. az éghajlat változása) nagyobb területen is megfigyelhető lenne, ilyen adatokkal azonban nem rendelkezünk. A tágtűrésű foraminiferák és édesvízi-oligohalin kagylósrákok megjelenése mindenesetre helyben vagy a közelben élő közösségre utal, és így a helyi alacsony (5–10 ‰) sótartalmat jelzi. Ilyen közösséget más szarmata szelvényből a Középső-Paratethys területén eddig nem ismertünk. A szelvény tetején a foraminiferák hirtelen eltűnése és ezzel egydőben a kagylósrákfauna teljes kicserélődése a szarmata és pannóniai emeletek határát jelöli ki (11,6 millió év).

A Pécs-danitzpusztai homokbánya 65 m rétegtani vastagságban tár fel egy tektonikailag erősen kibillentett pannóniai márga rétegsort a szarmata-pannóniai határtól a fedő homokig. Ez a bányaudvar a pannóniai emelet aljának legjobb, rétegtanilag legteljesebb felszíni feltárása Magyarországon, ezért komplex őslénytani, rétegtani feldolgozása nemzetközi jelentőségű. Ez a tanulmány a rétegsor kagylósrák maradványainak vizsgálatáról szól. 45 preparált kőzetmintából 29 tartalmazott értékelhető, jó megtartású kagylósrák faunát, összesen 39 taxont, amelyek 8 nemet képviselnek.

A ma is élő tengeri eredetű nemek (Leptocythere, Loxoconcha, Cyprideis) élőhelyeit figyelembe véve a vizsgált együttesek aránylag sekély, de hullámbázis alatti, alacsony energiájú, csendes környezetben, pliohalin (9-16‰) sótartalmú vízben élhettek. Az édesvízi eredetű bevándorlók közül a Candona nem különböző alnemei nyilvánvalóan elviselték a brakkvizet is, ahogy azt a ma is élő Typhlocypris subgenus esetében látjuk. Ugyanez igaz lehetett arra a néhány Cypria fajra is, amelyek igen nagy elterjedésre tettek szert a Pannon-tóban. A Herpetocyprella nem, amelynek csak egyetlen élő faját ismerjük, de amely szintén igen elterjedt volt a Pannon-tóban, a bezáró kőzetek fáciesei alapján erősen tágtűrésű lehetett. A tengeri eredetű Hemicytheria és az édesvízi eredetű Amplocypris kihalt nemek.

Biosztratigráfiailag négy egységre osztottuk a rétegsort. Az intervallum zónák alját minden esetben egy-egy marker faj első előfordulása (vélelmezett első megjelenése) jelöli ki. A Hemicytheria lorentheyi zóna a pannóniai rétegsor alsó 5,5 méterét fogja át. A Hemicytheria tenuistriata zóna 29, a Candona (Propontoniella) candeo zóna 18 m vastag. Az Amplocypris abscissa zóna mintázott vastagága 6,5 méter. A hasonló fáciesű, bár homogénebb beocsini rétegsorban, amely a Fruska Gorában található mintegy 150 km-re délkeletre Pécstől, magnetosztratigráfiai adatok alapján a szarmata-pannóniai határ kora 11,6 millió év, a Hemicytheria tenuistriata első megjelenésének kora 11,23 millió év, a Danitzpusztán az Amplocypris abscissa zónában megjelenő Candona (Reticulocandona) reticulata első előfordulásának kora pedig 10,2 millió év. Ezek alapján feltételezzük, hogy feltárásunkban a pannóniai márga rétegsor a 11,6 – 10,2 millió évek közti intervallumot képviseli.

A feltárás kagylósrák- és puhatestű zonációjának összevetése azt mutatja, hogy a Hemicytheria lorenthey zóna egésze és a H. tenuistriata zóna legalsó része korrelálható a Lymnocardium praeponticum – Radix croatica zónával, míg a feltárás felső részén az Amplocypris abscissa zóna ad átfedést a Lymnocardium schedelianum zónával.

Badeni normál tengeri üledékekből származó makrogerincteleneket – korallokat és puhatestűeket – vizsgáltunk a pécs-danitzpusztai homokbányából. A korallok a felső miocén, pannon-tavi homokban áthalmozva fordulnak elő, és a Lajtai Formáció középső badeni Pécsszabolcsi vagy felső badeni Rákosi Mészkő Tagozatából származhatnak. Az azonosított hét taxon szubtrópusi éghajlatra és önálló korallzátonyok hiányára utal. A puhatestűek a felső badeni Badeni Formáció Szilágyi Agyagmárga Tagozatának és a Lajtai Formáció Rákosi Mészkő Tagozatának szálban álló rétegeiből származnak. A kagylók uralta fauna az adott időszak Középső-Paratethysre jellemző fajait tartalmazza.

A pannóniai puhatestűek közel két évszázados kutatása során kiderült, hogy a különböző faunák földrajzi elterjedése szabályos mintázatot mutat. Mivel a Pannon-tó medre oldalirányban épülő üledékcsomagokkal töltődött fel, a medencének a behordástól távoli részén kondenzált üledékképződés folyt, a peremektől a medence közepe felé pedig egyre fiatalabb sekélyvízi üledékek rakódtak le. A medencéből kiemelkedő aljzati magaslatok környékén, amennyiben ezek üledék forrásként szolgáltak, megtörik ez a szabályos trend. A késő miocén korai szakaszában a Mecsek is ilyen kiemelkedés volt. A Pécs-Danitzpusztán feltárt 200 méter vastag szarmata–pannóniai rétegsor képződését a helyi szerkezeti és üledék kép ződési viszonyok időben úgy alakították, hogy a különböző puhatestű faunák egyedi, másutt eddig nem tapasztalt sorrendben követik egymást.

A rétegsor alján található szarmata tengeri faunát egy édesvízi vagy oligohalin (alacsony sótartalmat elviselő) együttes követi, amely a mikrofauna alapján még szintén szarmata korú. Bár a kövületek megtartási állapota nem teszi lehetővé biztos következtetések levonását, úgy tűnik, hogy az együttes fajai – elsősorban a tüdőscsigák – a legidősebb pannóniai fauna őseit képviselik.

A következő ősmaradvány-tartalmú rétegekben egy „törpe” faunát találunk: a kis méretű, de változékony, „szarmata típusú” szívkagylók tömege sok helyről ismerős a Pannon-medencében a szarmata–pannóniai határ közeléből. Ezeknek a kagylóknak az alapos taxonómiai vizsgálata a jövő feladata; minden bizonnyal megtalálhatók köztük a jól ismert szarmata és pannóniai formákat összekötő, mindeddig ismeretlen formák.
A rétegsor következő, jelentős részét a Pannon-medence déli felében nagy elterjedést mutató „fehér márgák” teszik ki. Ezek a Pannon-tó szublitorális és profundális zónájában halmozódtak fel, faunájuk alapján pedig két egységre bonthatók ugyanúgy, mint Horvátországban vagy Szerbiában: a Lymnocardium praeponticum Zónára (vagy Radix croatica Zónára), melynek becsült kora 11,6–11,4 millió év, és a Congeria banatica Zónára, amely 11,4 és 9,7 millió év között képződött a Pannon-medencében.
A fehér márga lerakódása azonban Pécs-Danitzpusztán ennél hamarabb véget ért. Kőzetliszt ülepedése váltotta fel, amelynek gazdag szublitorális puhatestű faunája a Lymnocardium schedelianum Zónába tartozik; korát 10,5–10,2 millió évre tehetjük. Ez a fauna gyakori a Bécsi-medencében, a Dél-Bánságban és a Pannon-medence egyéb peremi területein, de sehol nem találták meg a fehér márgák fedőjében. Horvátországban és Szerbiában a mélyvízi márgák képződése ebben az időben is zajlott és tovább folytatódott.
A pécs-danitzpusztai rétegsort végül egy vastag, limonitos homoktest fedi. A homokból kagylók és csigák lenyomatai és kőbelei kerültek elő. A fauna tipikus sekélyvízi, litorális környezetre utal, rétegtanilag a Lymnocardium conjungens Zóna felső részébe tartozik, kora 10,2–10,0 millió évre becsülhető. Hasonló faunák ismertek Burgenlandból, Szerbiából, a Partiumból, de ezeken a helyeken soha nem a L. schedelianum Zóna közvetlen fedőjéből, mint Danitzpusztán.
Pécs-Danitzpusztán tehát olyan faunák egymáshoz való rétegtani viszonyát lehet tanulmányozni, amelyek eddig nem voltak megfigyelhetők egyetlen szukcesszióban vagy akár egymáshoz nagyon közeli földrajzi pozícióban sem.

A Középső-Paratethys tengeri üledékeiben igen gyakoriak a porcos- és csontoshal-maradványok, nem csak szórványleletek, hanem komplex, változatos halfaunák formájában is jelen vannak. Munkánk a pécs-danitzpusztai homokbánya felső miocén (pannóniai) üledékeiből gyűjtött és eddig csak hiányosan tanulmányozott halfaunát mutatjabe. Összesen 22 227 halfosszíliát vizsgáltunk meg, melyek 17 porcoshal- és 16 csontoshaltaxont képviselnek. A leletanyag döntő többsége sárga, limonitos, durvaszemcsés, kavicsos homokból került elő izolált leletek formájában. A homokból előkerült halfauna porcoshalai között az Odontaspididae (55,51%) és a Myliobatidae (14,4%) családok dominálnak, míg a csontoshalak között a Sparidae (77,07%) család. Recens analógiák alapján a homokból előkerült 17 porcos-, valamint 12 csontoshal taxon idősebb, középső miocén (badeni) üledékekből halmozódott át. A homok alatti mészmárgából artikulált és asszociált Latidae csontoshal-maradványok kerültek elő. Ezek egykorúak a beágyazó üledékkel és édesvízi-brakk környezetet jeleznek. Izolált csontoshal-maradványok szintén előkerültek a mészmárgából, úgy mint hallókövek, fogak, pikkelyek, csigolyák és állkapocselemek, melyeket a Gadidae, Gobiidae, Sparidae és Latidae családokhoz soroltunk. Ezek akár áthalmozottak is lehetnek, így paleoökológiai jelentőségük csekély. Az ismertetett taxonok recens leszármazottainak ismert ökológiai igényei alapján a homokban talált összes porcoshal és a csontoshalak többsége badeni korú üledékekből halmozódott át. Egyes csontoshal-taxonok maradványai koprolitokból is előkerültek, ami azt bizonyítja, hogy ezek a halak prédaállatként a helyi táplálékhálózat részei voltak. A tengeriemlős-csontokon felfedezett, nagyragadozó cápáknak tulajdonított harapásnyomok a Középső-Paratethys badeni leletanyagaiból eddig nem voltak ismertek. A homokból előkerült Acipenseridae és Latidae maradványok brakk- és/vagy édesvízi üledékekhez köthetőek, emiatt szinte bármely környékbeli miocén formációból áthalmozódhattak.

A pécs-danitzpusztai homokbánya a Mecsek hegységperemi vetőzónája mentén fekszik, középső és felső miocén (badeni–pannóniai) üledékeket tár fel. Az erősen tektonizált rétegsor kora pannóniai és annál fiatalabb deformációk nyomait őrzi, amelyeket más feltárásban nem tanulmányozhatunk. Jelen cikkben több mint húsz év megfigyeléseit foglaljuk össze, a deformációs események korát puhatestű-rétegtan segítségével határoljuk be, és ezek alapján következtetünk a terület szerkezetalakulására. A 10,2–10,0 millió évvel ezelőtti időszak elején ÉÉNy–DDK-i irányú extenzió (transztenzió) hatására normálvetők, árokszerkezetek, negatív virágszerkezetek képződtek. Arra mutatnak, hogy a litoszféra-megnyúláshoz kapcsolódó vetőműködés még a késő miocénben is zajlott, bár kérdéses, hogy ez a deformációs esemény a Pannon-medence geodinamikai fejlődéstörténetében a szin- vagy a poszt-rift fázishoz tartozik-e. Nem sokkal később, még mindig a 10,2–10,0 millió évvel ezelőtti időszak első felében a terület É–D-i vagy ÉÉNy–DDK-i összenyomás alá került. E feszültségmező hatására feltolódások alakultak ki a pannóniai mészmárgában és homokban, és a teljes középső – felsőmiocén üledéksor meggyűrődött, a réteglapok mentén csúszás és a ridegebb kőzetek blokkos elforgása történt. Az éppen leülepedő homok rétegei dél felé vastagodtak, dőlésük folyamatosan változott. A homokon belül szögdiszkordancia alakult ki, képződésében a Pannon-tó vízszintjének változása is közrejátszhatott. A kompressziós eseményt Afrika és Európa közeledésével magyarázhatjuk, de regionálisan nem tudjuk korrelálni, idősebb a medenceinverzióhoz köthető eddig publikált szerkezeti eseményeknél.

Események, rendezvények:

• Beszámoló a X. Kárpát-medencei Összegyetemi Terepgyakorlatról
• 11. Kőzettani és Geokémiai Vándorgyűlés, Sopron,
• 24. Magyar Őslénytani Vándorgyűlés
• Kapolcs–Balatonhenye Geotóp napi túra
• Beszámoló a rudabányai terepgyakorlatról

Könyvismertetés:

• BARNA Tamás, TÓTH László: A mélységektől a magasságokig. Ásványok a Bibliában

(folytatás a PDF-ben)

Ebben az évben Tisztújító Közgyűléssel zárul a Társulat elmúlt hároméves időszaka, és kezdődik el egy új fejezet. Ilyen alkalmakkor a leköszönő elnökség elemzi és értékeli a Társulat működését, és a tapasztalatok alapján igyekszik útmutatással szolgálni a következő vezetőség számára. Sajnos ez az elnöki közgyűlési köszöntés is eltér a megszokott gyakorlattól, hiszen előbb jelenik meg a Földtani Közlöny hasábjain, és csak később hangzik el élőszóban. Ennek oka továbbra is a koronavírus-járvány, amely miatt ezen a tavaszon is bezártságra kényszerültünk. Remélem, hogy a védőoltások hatására hamarosan véget ér ez az áldatlan helyzet, és a társulati élet számára oly fontos személyes, közvetlen kapcsolatok ápolása ismét lehetővé válik. (folytatás a PDF-ben)

A Magyarhoni Földtani Társulat 2020-as éve is a megszokott rend szerint kezdődött – az Elnökség a megválasztásakor lefektetett fő célkitűzések megvalósításán dolgozott:

• a Társulat 172 éves múltjához méltó szakmai programok, hazai és nemzetközi tudo má nyos konferenciák, terep bejárások rendezése;
• az ipari partnerekkel kialakított jó kapcsolatok ápolása és további potenciális támoga tók keresése; az elmúlt években elindult szakmai EU-s pályázatok folytatása és egyéb pá lyázati lehetőségek felkutatása;
• programjaink, rendezvényeink „fiatalbaráttá”, az ifjú szakemberek számára is vonzó vá tétele;
• az egyre kiemeltebb szerepet betöltő ismeretterjesztő tevékenység folytatása, a geoló gi ai örökségek bemutatása és népszerűsítése;
  ismeretterjesztő tevékenységeken, kiadványokon és szakmai rendezvényeken ke resztül a földtani kutatás jelentőségének felismertetése a társadalommal és a politikai vezetéssel.

A társulatnak és szakosztályainak, területi szervezeteinek korábbi években megszokott és az el múlt években megálmodott programjainak jó részét azonban elsöpörte vagy az online térbe kényszerítette a világon végigsöprő Covid19 nevű koronavírus-betegség. Az elmúlt év e vírus ár nyékában zajlott, amely első körben talán túlzott ijedelmet és félelmet váltott ki, de később a kreativitást, a megváltozott helyzethez való gyors alkalmazkodást is meghozta társulatunk számára.

(folytatás a PDF-ben)

Az exhumálódott, nagy nyomású metamorf terrénumok – mint a spanyolországi Cabo Ortegal Komplexum (COK) – kőzetei közvetlen bizonyítékokkal szolgálnak a szubdukciós környezetben zajló fluidum–kőzet kölcsönhatásokról. Vizsgálataink fókuszában a COK két fő köpeny egységéből (Herbeira- és Limo-masszívum) származó amfiboltartalmú piroxenit kőzetek állnak, amelyek a szubdukciós csatornában zajló exhumációs folyamatok eredményeként eltérő mértékben gazdagodtak amfibolban, és szerpentinesedtek. A klinopiroxén és az amfibol több, a szerpentinesedést megelőző és azzal egyidejűleg csapdázódott másodlagos fluidumzárvány-típust tartalmaz. Munkánk célja a retrográd reakciók során, a szubdukciós környezetben kulcsfontosságú szerepet játszó fluidumok megismerése a másodlagos fluidumzárványok tanulmányozásával.

A fluidumzárvány petrográfia alapján három másodlagos zárványtípust különítettünk el, amelyek három fő fluidummigrációs eseményt rögzítettek az alábbi feltételezhető kronológiai sorrendben: I.) CO2-gazdag, N2-CH4-tartalmú fluidum, II.) N2-CH4-tartalmú, nagy sótartalmú vizes fluidum, III.) CH4-gazdag, alárendelten H2-tartalmú, enyhén sós fluidum. A Ca-Mg-karbonátokból és illó komponensekből (CH4 és N2) álló I. típusú zárványok a csapdázódást követően a befogadó amfibol–fluidum (CO2-gazdag, min. 53,3–69,5 mol%) reakció eredményeként jöhettek létre. E folyamat során létrejött szilárd fázisokat ún. mostohaleány-ásványnak tekinthetjük. A szén-dioxidot fogyasztó karbonátképződés eredményeként a reziduális fluidum nitrogénben és metánban gazdagodott. A szobahőmérsékleten háromfázisú (szilárd, folyadék és gáz) II. típusú zárványok nagy szalinitású (kb. 37–61 wt.% NaCl) vizes fluidumot csapdáztak, amelyben a nitrogén és alárendelten a metán is meghatátozó alkotórész. A vizsgált kőzetekben leggyakrabban előforduló, legfiatalabb zárványtípus (III.) klinopiroxénben, valamint amfibolban is jelen van. A szöveti bizonyítékok szerint az I. és II. típusú fluidumzárványok csapdázódása megelőzte a szerpentinesedést, míg a CH4-gazdag, alárendelten H2-tartalmú enyhén sós (2,4–7,9 wt.% NaCl) fluidumot reprezentáló III. típusú zárványok közvetlenül a szerpentinesedéshez kötődnek, ami a legkésőbbi, az egész kőzettani egységet átható szerpentinesedésért felelős fluidumként értelmezhető. Vizsgálataink alapján a COK ultrabázisos kőzetei olyan eltérő kemizmusú és többfázisú fluidummigrációs eseményekről tanúskodnak, amelyek másodlagos fluidumzárványok formájában a variszkuszi szubdukciós csatornában a retrográd metamorf út során csapdázódtak.

Tanulmányunk Letkés (Börzsöny hegység) középső miocén gastropoda-faunájának ismeretéhez járul hozzá öt Conoidea-család (Borsoniidae, Cochlespiridae, Clavatulidae, Turridae, Fusiturridae) 41 fajának leírásával és ábrázolásával. A közismert lelőhely agyagos, homokos üledékei a Lajtai Mészkő Formáció alsó badeni Pécsszabolcsi Tagozatát képviselik, és – ma már kijelenthető – Magyarország leggazdagabb badeni tengeri molluszkaanyagát tartalmazzák. A jelen tanulmányban vizsgált Conoidea-fauna néhány nagyon ritka faj [pl. Cochlespira serrata (Bellardi), Clavatula sidoniae (Hoernes & Auinger) stb.] újabb előfordulásának igazolása mellett a tudományra nézve öt új faj bevezetését is lehetővé tette: Clavatula hirmetzli n. sp., Clavatula santhai n. sp., Clavatula szekelyhidiae n. sp., Perrona harzhauseri n. sp., Perrona nemethi n. sp. A kutatás során a vonatkozó korábbi magyarországi szakirodalom revízióját is elvégeztük. A Magyar Természettudományi Múzeum miocén gastropoda-gyűjteményének vizsgálata alapján szükségesnek látszik a Pannon-medencéből leírt Conoidea-fajok közül három taxonómiai revíziója: a Clavatula nogradensis Csepreghy-Meznerics, 1953 a Clavatula granulatocincta (Münster in Goldfuss, 1841) junior szinonimája, a Clavatula (Surcula) krenneri Csepreghy-Meznerics, 1953 a Fusiturris emiliae (Hoernes & Auinger, 1891) junior szinonimája és a Clavatula (Surcula) nodosa borsodensis Csepreghy-Meznerics, 1969 a Clavatula orientoromana Báldi, 1960 junior szinonimája. Új kombinációk: Acamptogenotia praecedens (Bellardi, 1877) nov. comb., Perrona letkesensis (Csepreghy-Meznerics, 1953) nov. comb., Fusiturris emiliae (Hoernes & Auinger, 1891) nov. comb., Fusiturris intermedia (Bronn, 1831) nov. comb., Fusiturris reevei (Bellardi, 1847) nov. comb.

A késő badeniben képződött andezit piroklaszt sorozatba két szintben is konglomerátumból, homokkőből és agyagkövekből álló vulkanoklasztos rétegsor települ a Páris-patak völgyében és a környező völgyekben Nógrádszakáltól északra, a magyar-szlovák határ közelében. A vizsgált képződmények a Közép Szlovákiai Neogén Vulkáni Mező peremén rakódtak le. Az vulkanoklasztos üledékek szállítási mechizmusa és képződési környezete pontos meghatározása érdekében terepi szedimentológiai elemzéseket végeztünk, ennek során megfigyeltük az vulkanoklasztos rétegek fácieseit, többek közt oldalirányú és függőleges szemcseméretváltozásokat, üledékszerkezeteket, szöveti és összetételbeli változásokat, valamit a fáciesegyüttesek geometriáját és összefogazódásait. A kovásan cementált vulkanoklasztos rétegek szemcséi uralkodóan andezitek, kb. 5 % klasztot tűzkő, kvarcit, gránit, csillámpala, gneissz, tufa (lapillikő) és szenesedett fadarabok alkotnak. A szemcseméret a nagyobb hömpölyöktől a durva kavicson, a nagy- és középszemű homokon át az agyagos kőzetlisztig terjed. A durvaszemcsés fáciesegyüttesbe vastag, durván rétegzett, táblás geometriájú vagy néhány méter széles lencse alakú, főleg szemcsevázú konglomerátumok tartoznak, melyek talpa erózív, s melyben a szemcsék középső (b) tengelye szerinti zsindelyesség gyakori. Ugyancsak előfordulnak az előzőekkel váltakozó kavicsból felépülő táblás keresztrétegzettségű kötegek is. A finomszemcsés fáciesegyüttest keresztrétegzett kavicsos homokkő és tufitos agyagos aleurolit lencsék alkotják. E mellett ritkábban, de a homokban előfordulnak sík- és keresztlemezesség, vízkiszökési szerkezetek is. Mindkét együttesben találunk feltépett agyagklasztokat, melyek legnagyobb átmerője az 1 métert is eléri, jelezve, hogy a rétegsorban legalább ilyen vastag pélit rétegek, felhagyott mederkitöltések is lehettek az üledékképződéssel egyidőben. A fáciesegyüttesek több helyen és rétegtani szintben éles eróziós talpú, 0,5-4 m vastag, felfele csökkenő szemcseméretű sorozatokat alkotnak. Ezek sekély, folyásirányban és kissé oldalirányban épülő hosszanti zátonyokkal feltöltött mederkitöltések, kiterjedt lapos kavics takarók és zátonyok üledékei, melyek mozgása áradások legnagyobb sebességű szakaszaihoz köthető. A szemcsék zsindelyessége, a keresztrétegzések dőlésiránya és a kövült fatörzsek irányítottsága jelzi az egykori szállítási irányokat. Az üledék görgetett fenékhordalékként szállítódott ~D, a felső szintben ~NY felé. Időnként törmelékfolyások is megjelentek. A medrekben mozgó, kisebb keresztrétegzett homok testek a kis/közepes vízhozamú időszakokban jöttek létre. A szemcseméret változékonysága a vízhozamok gyakori ingadozására utal, a növényi és egyéb gerinces maradványokat is figyelembe véve egy alapvetően nedves éghajlatú időszakban. A területen 4-5 méter mély, közepes méretű, kis kanyargósságú medrek rekonstruálhatóak, melyek a Lsyec paleovulkán DK-i peremterületén egy kavicsos fonatos folyó üledékes rendszerét alkották. A benne felhalmozódó vulkanoklasztos üledék a kitörések közötti nyugalmi időszakokban, leginkább csapadékos éghajlaton a korábban lerakódott piroklasztok átülepítéséből származhat.

A Paks II atomerőművi beruházás földtani kutatási programja keretében mélyített Pa-21-I és -II kutatóárokban olyan szerkezeteket észleltünk felső pleisztocén futóhomokban, amelyek kialakulása szeizmikus eseményekhez köthető. A feltárt szeizmotektonikus jelenségek két csoportba sorolhatók: képlékeny (laza üledékes) deformációk és törések. A képlékeny deformációs szerkezetek aszimmetrikus ferde vagy átbuktatott redőkként, valamint vízkiszökéses szerkezetként jelennek meg egy-egy rétegkötegben. A törések csapásuk, meredekségük, belső szerkezetük és elhelyezkedésük alapján a Dunaszentgyörgy–Hartai-vetőzóna aktivitásához kapcsolódnak, igazolva a szeizmikus mérések értelmezését.
A deformációk legalább 5-ös magnitúdójú földrengések eredményeként jöhettek létre. A földrengések késő pleisztocén – OSL mérések alapján ~20 ezer éves – rétegeket érintettek. A rétegsorban a dokumentált törések felharapózási szintjei és a képlékenyen deformált szintek alapján három szeizmikus esemény valószínűsíthető. A földrengés-visszatérési idő nagyságrendje ezerévesnek becsülhető. A törések közvetlen környezetében a homokrétegek néhány centiméteres, ritkábban deciméteres helyi deformációja figyelhető meg, illetve a törések mentén legfeljebb néhány cm-es dilatáció történhetett, de a törés két oldalán lévő homoktesteknek egymáshoz képest függőleges vagy vízszintes elvetése nem mutatható
ki. Ennek oka lehet, hogy az alaphegységben és az idősebb kainozoos kőzetekben még egyértelmű elmozdulást okozó vetőzóna deformációja a felszínközeli laza, konszolidálatlan üledékekben eloszlik. A dokumentált hasadékok legtöbbje valószínűleg nem a vetőágak közvetlen, felszínig hatoló folytatása, hanem közvetetten, a földrengéshullámok hatására kialakult tágulásos hasadék, illetve benyomulásos telér.

Az olaj-anyakőzet korrelációk eredményei szerint a Nagylengyelben felfedezett nehéz-olajat a  Kösseni Formáció generálta. A Rock-Eval adatok és a szerves kén-szén atomarányok alapján a Kösseni Formáció alsó része a Rezi-1 fúrásban magas szénhidrogén-potenciálú és a kénben dús, IIS típusú kerogén jelenlétét mutatja. Felhasználva a Bak-Nova árokban lévő Kösseni Formáció eltemetődési történetét és a IIS típusú kerogénnek megfelelő kinetikai konstansokat, a nehéz-olaj képződése a felsőkréta időszakban, 70°C hőmérsékleten ért véget. Az olaj ilyen korai képződése a kénben dús, IIS típusú kerogén jelenlétének köszönhető. A nehéz-olajnak a túlnyomás által létrehozott primer migrációja egybeesik a nehéz-olajban lévő aszfaltének bomlása kezdetével. A Kösseni Formáció felrepedése a pórusokban jelen lévő olaj térfogat-növekedése miatt előállt nyomásnövekedésnek köszönhető, ami az aszfaltén-bomlás következménye. A Kösseni Formáció kerogénjének termikus átalakulása gáz-képződéssel zárul a legalább 1.3 % vitrinitreflexiónak megfelelő magasabb termikus érettségi szinteken.

Az Alföldön több száz fúrás harántolta az akár 1 km vastagságot is elérő, számos lignit- és barnaszénréteget tartalmazó felső miocén / pliocén tavi összletet. A cikk a lignit- és barnaszénrétegekben keletkezett biogén metán mennyiségének becslésére szolgáló, archív Rock-Eval Oxigén Index adatokra alapozott módszert mutat be.

Események, rendezvények: 

• Klímaválság–jövőkép–párbeszéd

Könyvismertetés:

• GÁBRIS Gyula (szerk.): 150 éves Magyarország első egyetemi földrajz tanszéke
• Matúš HYŽNÝ, Alfréd DULAI: Badenian Decapods of Hungary

(folytatás a PDF-ben)

• Központi rendezvények
• Alföldi Területi Szervezet
• Budapesti Területi Szervezet – Általános Földtani Szakosztály
• Alföldi Területi Szervezet
• Dél-Dunántúli Területi Szervezet
• Észak-Magyarországi Területi Szervezet
• Online kurzusok
• Agyagásványtani Szakosztály és Ásványtani-Geokémiai
  Szakosztály
• Geomatematikai és Számítástechnikai Szakosztály
• Nyersanyagföldtani Szakosztály
• Oktatási és Közművelődési szakosztály
• ProGEO Földtudományi Természetvédelmi Szakosztály

A hozzáférhető fúrómaganyag mennyiségének növekedésével, valamint a kőzettani módszerek fejlődésével párhuzamosan az elmúlt évtizedekben alapvetően megváltozott a modellünk az Alföld metamorf képződményekből álló medencealjzatáról. A korábbi egyveretű, statikus aljzat kép helyét egy nagyon eltérő metamorf fejlődéstörténetű egységekből álló, tarka mozaik vette át. Ez a kőzettani sokszínűség az 1960-as évekig feltételezett merev, „köztes tömeg” elképzeléssel szemben a variszkuszi orogenezis óta a szerkezeti mozgásokban aktív szerepet játszó metamorf litoszféra dinamikájának eredményeként alakulhatott ki. Dolgozatunkban nyolc aljzati mintaterületen mutatjuk be a felépítő fő metamorf képződményeket, azok evolúcióját, valamint térbeli kapcsolatrendszerüket. A vizsgált területek Jánoshalma, Kiskunhalas-Tázlár, Szank, Csólyospálos-Kömpöc, Szeghalom, Mezősas-Furta, Dorozsma és Algyő. A kőzetblokkok térbeli helyzetének rekonstrukciója során a részletes petrológiai elemzés mellett négy esetben lyukgeofizikai információt is integráltunk a modellekbe.

Az eredmények alapján az Alföld metamorf aljzatát a vizsgált területeken különböző szerkezeti mintázatok jellemzik. Kiskunhalason alsó szerkezeti helyzetű ortogneisz-domináns egység fölött széles, különböző kiindulási kőzettípusok deformációjával keletkezett milonitzóna, majd azt követően kis metamorf fokú fillit következik. Az eltérő fejlődésű egységeket elválasztó képlékeny nyírási zóna lapos szögű, közel északi dőlésű. A Szank, a Szeghalom, valamint a Mezősas-Furta területeket három, eltérő metamorf P-T (nyomás-hőmérséklet) fejlődést mutató egység építi fel, melyeket töréses deformációval jellemzett kataklázit zónák választanak el egymástól. Ezek a DNy-i dőlésű nyírási zónák feltételezhetően az alpi takarórendszer valamely egységéhez tartoznak. Szintén kréta korú feltolódásként értelmezzük a Dorozsma területen felismert aljzati blokkokat elválasztó széles kataklázit zónát. Itt, valamint a szomszédos Algyő területen ezt a felépítést felülírják a medence harmadidőszaki keletkezésével szinkron metamorf magkomplexum kialakulásához köthető szerkezetek. Mindezek komplex eredményeként jelenleg inkompatibilis metamorf fejlődésű egységek alkotják az Alföld déli részének metamorf aljzatát.

A különböző mintaterületeken azonosított szerkezeti mintázatok megfelelő alapot biztosítanak az Alföld metamorf aljzatának litosztratigráfiai újragondolása során is. Így az egyes, litológiailag önmagukban is rendkívül heterogén egységeket (komplexumokat) célszerű ezen mintázatok alapján definiálni és lehatárolni.

Negyedik tanulmányunkban további mozaikszerű információkat közlünk a Kárpát-Pannon régió új ásványtani eredményeiből. Az adatokat országok és lelőhelyek szerint csoportosítottuk. Az egyes „mozaikdarabokban” az ásványok pontos leírására és — döntően XRPD, SEM-EDX és EMPA általi — meghatározására, illetve a paragenezis tömör bemutatására koncentráltunk. A tanulmányunkban szereplő ásványok olykor első említések az egész régióból vagy legalábbis az illető lelőhelyről.
Magyarországról a rudabányai ércesedésből freieslebenit és beaverit-(Cu), a parádfürdői ércesedésből planerit–aheylit–faustit–türkiz szilárd oldat vizsgálati adatait közöljük.
Romániából a rézbányai (Băiţa Bihor) ércesedésből konikalkit (magas Pb-tartalommal, konikalkit–duftit szilárd oldat) duftit és mottramit–duftit elegykristály, a vaskői (Ocna de Fier) ércesedésből pszeudomalachit álalak azurit után, illetve vauquelinit jelenlétét dokumentáltuk.
Szlovákiából a magloveci dioritprofirit kőfejtőből axinit-(Fe), a vehéci (Vechec) andezit-kőfejtőből bultfonteinit, míg a dobsinai (Dobšiná) polimetallikus ércesedésből botallackit jelenlétét igazoltuk.