Események, rendezvények

• Beszámoló a GeoMATES ‘22 – Geomatematikai Ankét 2022 rendezvényről
• Beszámoló a a Magyarhoni Földtani Társulat Őslénytani–Rétegtani szakosztályának 25.vándorgyűléséről

Személyi hírek

• Tagtársaink a Miskolci Egyetem idei aranyoklevelesei között
• Gyászhír: Kiss Klára, Bihari Dániel

Könyvismertetés

• Főzy István: Ablak a múltra

(részletek a PDF-ben)

200 éve született a magyarországi földtani kutatás egyik legmeghatározóbb alakja, a paleontológus Hantken Miksa. Mind a Földtani Intézet, mind az Őslénytani Tanszék életében mérföldkő volt az ő munkássága az első igazgató, az első tanszékvezető személyében. Hantken Miksa kimagasló tudományos tevékenysége, valamint annak máig tartó hatása azóta is inspirálja a hazai földtani, azon belül az őslénytani kutatásokat. Neki állított emléket a Magyarhoni Földtani Társulat 2021. szeptember 22-én tartott, Hantken Miksa 200: A magyar őslénytani kutatások legújabb eredményei népszerű köntösben című előadóülése, amelyen a 15 előadás témái között szerepeltek Hantken Miksa életéhez és munkásságához szorosan kapcsolódó előadások, valamint számos olyan szakmai összefoglaló is, amely szellemében és előremutató mivoltában kötődött a hantkeni örökséghez. A szervezésben a Magyarhoni Földtani Társulat Őslénytani Szakosztályán kívül részt vett a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, valamint a Hantken Alapítvány is. A Földtani Közlöny jelen kötete a szakmai nap hat előadásából készült cikkeket tartalmazza. (folytatás a PDF-ben)

A 173 éves Magyarhoni Földtani Társulat 2021. évi 171. Tisztújító Közgyűlésén megválasztott új Elnöksége személyi összetételében részben kicserélődött. Elnökké választották M. Tóth Tivadart, akinek személyével vidéki szervezeteink régi álma vált valóra: a társulat elnöke nem budapesti, hanem vidéki, nevezetesen szegedi illetőségű lett. Piros Olgát új elnökségi tagként első társelnökké választották Geiger János, Haas János és Zajzon Norbert régi-új társelnökök mellett.

A főtitkári posztot továbbra is Babinszki Edit tölti be, mint ahogy titkárunk is Kovácsné KIS Viktória maradt. Az új Elnökség tagjai az elnöki köszöntőben részletezett fő célkitűzésekkel láttak munkához. A társulatnak és szakosztályainak, területi szervezeteinek tevékenysége még mindig jórészt a világon végigsöprő Covid19 nevű koronavírus-betegség árnyékában zajlott. A programoknak csak töredéke volt megrendezhető személyes jelenléttel, viszont egyre több online esemény zajlott. Ez utóbbiaknak köszönhetően még inkább összezsugorodott a világ, mivel ezen eseményekre a Föld bármely pontjáról be lehet jelentkezni, így külföldön élő tagtársaink és érdeklődők is tudnak csatlakozni szakmai és ismeretterjesztő programjainkhoz. (folytatás a PDF-ben)

A 2021-ben megválasztott új elnökségnek az idei az első közgyűlése, amin a Magyarhoni Földtani Társulat tagságával módunk van megosztani mindazokat az elképzeléseket, víziókat, melyek mentén a következő ciklusban a társulatot vezetni tervezzük. Az alábbiakban röviden ezeket az elveket mutatom be, majd vázlatosan szólok az előttünk álló legfontosabb programokról, rendezvényekről, feladatokról is. (folytatás a PDF-ben)

A tanulmány a magyarországi őslénytani tevékenység támogatására létrehozott, és 2005 óta működő Hantken Miksa Közhasznú Alapítványt kívánja bemutatni. Célja a névadóról való méltó megemlékezés mellett az, hogy tevékenységét – a lehetséges jövőbeni támogatók és támogatottak számának növelése érdekében – a korábbinál szélesebb körben ismertté tegye. Az alapítás óta eltelt időben, illetve még inkább a jelen visszatekintést megalapozó kutatás során számos korábban nem publikált, Hantkennel kapcsolatos adat került napvilágra. Ennek eredményeként összeállítóttuk a Hantkenről készült fényképek és művészeti alkotások listáját, és több esetben lehetőség nyílt ezek keletkezési körülményeinek tisztázására is.

Magyarországon a kronosztratigráfia tudománya az 1980-as és 1990-es évek során szembesült azzal a jelenséggel, hogy klinotémákkal kitöltött medencékben, mint amilyen a Pannon-tó medre is volt, Steno települési törvényei nem, vagy csak nagyon korlátozott értelemben érvényesek. A pannóniai emeletet nem eredetileg vízszintes, hanem dőlő, több száz méter vertikális kiterjedésű, klinoform geometriájú időrétegtani felületek tagolják. Szeizmikus értelmezéssel ezek a klinoformok leképezhetőek, kronosztratigráfiai korrelációjuk az endemikus élővilágra alapozott biokronológiai markerekkel valósítható meg, datálásuk pedig radiometrikus kormérésekkel és mágnesrétegtani értelmezéssel. A pannóniai klinotémákra kidolgozott időrétegtan modellként szolgálhat más nem-tengeri medencék kronosztratigráfiai tagolására a Paratethys-régióban és azon túl is.

A Középső-Paratethys üledékei elterjedtek Magyarországon, leggyakrabban a badeni (15,97–12,6 millió évvel ezelőtti) üledékekkel találkozhatunk. Az akkori sekélytengeri környezetek nagyon változatos élővilágnak nyújtottak otthont, köztük a tízlábú rákoknak, melyek maradványai gyakran megtalálhatók a badeni rétegeket feltáró lelőhelyeken. Magyarország régóta fontos szerepet játszik a kainozoós Decapoda kutatásban, elsősorban Lőrenthey Imre és Müller Pál gyűjteményének és kutatásának köszönhetően. Müller Pál rendkívül gazdag Decapoda gyűjteménye a 2015-ben bekövetkezett halála után akaratának megfelelően a Magyar Természettudományi Múzeumba került. Anyagának legjelentősebb részét a magyarországi badeni rétegekből gyűjtötte, és a példányok nagyrészt Budapestről, vagy Budapest környékéről származnak (Tétényi-fennsík, Diósd, Biatorbágy, Budafok, Rákos, Keresztúri út, Örs vezér tere, Kerepesi út, Gyakorló út, Thököly út, Mező Imre út = Fiumei út, Telepy utca). A Visegrádhegységből (Visegrád), a Börzsönyből (Nagymaros Törökmező, Zebegény, és Szob), és a Cserhátból (Mátraverebély, Szentkút és Sámsonháza) származó anyagok szintén jelentősek. A dunántúli badeni lelőhelyekről (Nyírád, Balatonakali-40, Kishajmás, Fertőrákos-21) viszont eddig nagyon kevés tízlábú rák maradványa került elő. Az eddigi vizsgálatok alapján csaknem száz Decapoda fajt lehetett elkülöníteni a magyarországi badeniben, a Gebiidea (1 faj), Axiidea (9 faj), Anomura (20 faj), és Brachyura (69 faj) alrendek képviselőiből. A fajok mindegyikét részletesen feldolgoztuk a közelmúltban megjelent monográfiában, revideált leírásokkal, elterjedési adatokkal, valamint fényképes ábrázolásokkal, különös tekintettel a típuspéldányokra. A 99 Decapodafaj rendszertani áttekintése mellett részletesen ismertettük azokat a magyarországi lelőhelyeket, ahol badeni tízlábú rák maradványok kerültek elő. A rendszertani leírások mellett határozókulcsot készítettünk valamennyi előkerült fajhoz (különkülön a carapax és az olló maradványokra). A taxonómiai vizsgálatok során az eddigitől eltérő genushoz soroltunk tíz fajt (új kombinációk), és számos faj esetében megállapítottuk, hogy azok megegyeznek korábban leírt fajokkal (szinonímák).

Hantken Miksa pályája elején az ammoniteszekről kora geológusainak átlagos ismereteivel bírt. Elsőként gyűjtött bakonyi jura ammoniteszeit még Bécsbe vitte meghatározásra. Terepi munkálkodásai során – elemi mikropaleontológiai érdeklődése mellett – egyre jobban kezdték érdekelni az ammoniteszek, amit gyűjtései jeleznek. Tekintélyes ammonitesz-anyagot halmozott fel a Gerecséből, a Bakonyból, de távolabbi lelőhelyekről, például Villányból és az al-dunai Swinitzáról, de külföldről is. Bár ammoniteszekről csupán egyetlen rövid dolgozata jelent meg, ez azonban tartalmazza azt a felismerést, hogy a bakonycsernyei ammoniteszek tekintélyes része a Mediterrán jura területén az akkor alig ismert aaleni – kora bajóci faunát képviseli. Nekilátott az anyag feldolgozásának. Huszonöt kőnyomatos táblát készíttetett, az ammoniteszek egy részéről jegyzeteket, leírásokat, összehasonlításokat írt, új fajokat nevezett el. Sajnos a munkát egyetemi elfoglaltságai, majd hirtelen halála miatt nem fejezhette be. Gazdag gyűjteményei viszont alapját képezték a magyarországi jura ammoniteszekről írott három legfontosabb, a szakirodalom által is kiemelkedő jelentőségűnek tartott munkának: Prinz Gyula (1906) és Géczy Barnabás (1966-67) csernyei, és ifj. Lóczy Lajos (1915) villányi monográfiájának. Bakonycsernyei ammoniteszekről és mikrofauna elemekről a legutóbbi időkben is közzétett publikációk azt mutatják, hogy az Őslénytani Tanszéken elevenen él a tanszék alapítója teremtette hagyomány. 

Hantken Miksa tárgyi hagyatéka, mely magába foglalja az általa gyűjtött ősmaradványokat és a hátra maradt munkáit is, egyben egy igen jelentős, máig ható szellemi hagyaték is. Sokrétű munkásságának fennmaradt emlékei a jelenkor kutatóinak is segítségül és útmutatásul szolgálnak munkájuk során. A Koch által 1894-ben összeállított, eddig legteljesebb Hantken bibliográfiát pontosítottuk és 22 munkával egészítettük ki. Közreadjuk Hantken által leírt és a róla elnevezett taxonok listáját.

A Magyar Királyi Földtani Intézet alapítása (1869) mérföldkő az ország földtani felépítésének szervezett kutatása terén. Első igazgatója, Hantken Miksa, minden kezdeti nehézség ellenére eredményesen kapcsolta össze az intézet gyakorlati és tudományos céljait. Vezetése alatt az intézet lefektette az ország földtani felépítésének tudományos alapjait. Elindította a Földtani Intézet csaknem másfél évszázadot átívelő kiadványainak sorozatát, és nemzetközi téren is elismerést szerzett az intézet tevékenységének.

2021 december 15-én, életének 79. évében elhunyt Császár Géza geológus. Búcsúznak tőle a Földtani Intézetben egykor vele dolgozó kollégái, pályatársai, tanítványai és barátai. Gyászolja őt a Magyarhoni Földtani Társulat, amelynek főtitkára, társelnöke és tiszteleti tagja volt, a Magyar Tudományos Akadémia Földtudományok Osztálya mint az MTA doktorát, a Földtani Tudományos Bizottság egykori titkárát, majd elnökét, és a Magyar Rétegtani Bizottság elnökét. Gyászolja az Eötvös Loránd Tudományegyetem, ahol a Regionális Földtani Tanszék vezetője és egyetemi magántanárként hosszú időn át oktatója volt.
(folytatás a PDF-ben)

A rendkívül gazdag jura brachiopoda faunáiról nevezetes Fenyveskút lelőhelyről egy különös, a lelőhelyről korábban nem ismert kifejlődésű brachiopoda lumasellát (kokvinát) tartalmazó mészkőtömb került elő. A vizsgálatok azt mutatták, hogy a mészkőtömb a korábban Svájcból leírt kingenoid Arzonellina Sulser, 2005 genus példányainak tömeges, monospecifikus felhalmozódását tartalmazza. A részletes külső és belső morfológiai (sorozatcsiszolásos) vizsgálatok alapján a példányok az Arzonellina bogicae n. sp. új fajhoz sorolhatóak. Az új faj részletes leírása és illusztrálása ebben a dolgozatban jelenik meg. A brachiopoda kokvina kora – közvetett bizonítékok alapján – sinemurinak tekinthető. A tömeges brachiopodát tartalmazó mészkő pátitos jellege nagyon hasonlít a fenyveskúti lelőhelyen gyakori Hierlatzi Mészkőéhez. Az Arzonellina genus korábban dokumentált előfordulásai Svájcban és Montenegroban szintén sinemuri korúak. Annak érdekében, hogy az Arzonellina kokvinát tartalmazó tömb üledékes történetét megismerhessük, a fenyveskúti jura megabreccsa újraértékelését is indokolt volt elvégezni. A dolgozat ismerteti a megabreccsa tömbjeinek és mátrixának ősmaradvány-tartalmát és kőzetjellegeit, amit vékonycsiszolatos fényképfelvételek segítségével is illusztrál. A már a korai diagenezis során (a sinemuriban) cementált brachiopoda kokvinában egy több centiméteres kiterjedésű nyílt üreg maradt, amit később a jura során beszivárgó mikrites üledék töltött ki. A Bositra tartalmú mikrites kitöltő anyag azt bizonyítja, hogy az eredetileg bizonyára hasadékkitöltő brachiopoda kokvina egy tömbje a bajociban lett a megabreccsa egyik komponense. A brachiopodák monospecifikus, tömeges előfordulása sok esetben metán-tartalmú tengeralatti forrásokhoz kapcsolódik. A fenyveskúti anyagon végzett stabil izotópos vizsgálatok nem mutattak anomális szén-izotópos értékeket.

Az utóbbi években a szerkezetföldtani kutatások mind gyakrabban foglalkoznak a diagenezis tartományában lejátszódó szerkezetalakulási folyamatokkal. Ennek látványos bizonyítékai az elmúlt években, hazai lelőhelyekről származó deformációs szalagokat és azok képződési körülményeit bemutató tanulmányok. E cikkek szerzői – többek között – terepi, szerkezetföldtani adatok feldolgozásával készítettek részletes deformációtörténet- és feszültségmező-rekonstrukciót az adott képződményekre vonatkozóan. Munkánk során egy orientálatlan fúrómagban megjelenő, ebből kifolyólag a klasszikus szerkezetföldtani módszerekkel nem vizsgálható deformációs szalagot tanulmányoztunk. Olyan kőzettani, mikroszerkezeti és geokémiai alapú módszertani összefoglalást kíséreltünk meg összeállítani, amelynek segítségével természetesen a felszíni feltárások adta lehetőségeknél jóval szerényebb – információk gyűjthetők a szalagképződés körülményeiről egy pontszerű feltárás/minta esetén. A deformációs szalaghoz kapcsolódó átalakulások minél pontosabb megértése céljából részletesen vizsgálatuk a szalag és a befoglaló homokkő kőzettani jellemzőit és diagenezistörténetét.

A szerző ismerteti a mecseki szén tulajdonságait, a mecseki szénben lévő metánnal összefüggő kutatások eredményeit. A szerző szerint a szénben lévő metán többsége hidrogén-híddal kapcsolódik. Ezt az új elképzelést a következő tények támasztják alá: a) az adszorpciós-deszorpciós folyamatok irreverzibilisek, ami kemoszorpcióra utal, b) a mért aktiválási energia megfelel a hidrogén-hídénak, c) a metán a szénen nagyobb mennyiségben adszorbeálódott, mint a nitrogén, d) az új elképzelés megmagyarázza a szén viselkedését a bányászat során.

Magyarország jórészt kiaknázatlan nagy entalpiájú geotermikus energia készlete lehetővé teszi áramtermelő geotermikus rendszerek létesítését. A mélységi geotermikus potenciál meghatározása, hasznosíthatóságának mértéke jelentős bizonytalansággal terhelt, melynek mértékét archív kutatási eredmények alapján készülő numerikus modellvizsgálatokkal csökkenthetjük. A nagy entalpiájú geotermikus energiahasznosítás, a hazai szerkezet- és szénhidrogén kutatások során feltárt aljzati kiemelkedésekre fókuszál.

Vizsgálatunk célterülete, a Battonya–Pusztaföldvári-hát is mély árkokkal szegélyezett aljzati magaslat. Jelentőségét az elmúlt időszak geotermikus hasznosítást célzó kutatásai adják. Tanulmányunkban ismertetjük a Battonya–Pusztaföldvári-hát határon átnyúló 3D-s hidrodinamikai és hőtranszport modelljét, melyet szubregionális léptékben ekviporózus megközelítéssel készítettünk el. Alapvető célunk volt, hogy modellünkkel egyaránt leképezzük a hátság okozta hőanomáliát és az áramlási tér komplexitását. A szimuláció során az aljzati hátság mérésekkel detektált felfűtöttebb állapotát az árok és hátság közötti kőzetminőségi eltérése, illetve az alaphegység mállott, fellazult zónájának intenzívebb fluidumáramlása eredőjeként állítottuk elő. Az általunk készített regionális numerikus szimuláció jó támpontot nyújt a különböző célú pórustérhasznosítások egymásra gyakorolt hatásainak előrejelzéséhez, védendő termelési hozamok meghatározásához, valamint hasznos eszköz lehet a geotermikus védőidom kijelöléséhez is.

Posewitz Tivadar orvosdoktor és geológus (1850–1917) öt évet töltött a Holland Kelet-Indiákon katonaorvosként. 1880–1885 között bejárta Jávát, Borneót, valamit Bangka és Billiton szigeteit, az ónbányászat központjait. Minden szabad idejét a földtanra fordította. Mintegy nyolcvan rövidebb-hosszabb geológiai tanulmányban ismertette saját megfigyeléseit és a nagyrészt holland nyelvű szakirodalom adatait. Munkájának koronája Borneó első földtani térképe és monográfiája, mely 1889-ben németül, 1892-ben angolul jelent meg. Posewitz hazai felkészülését, majd külföldi orvosi és geológiai stúdiumait mutatom be levéltári források alapján. Ezt követően ázsiai útjának eredményeit, annak fogadtatását is mertetem, bio-bibliográfia-szerűen tárva fel az ebben a témában végzett munkásságát.

Események, rendezvények:

• Beszámoló a VIII. Ásványtani, kőzettani és geokémiai felsőoktatási műhelyek találkozójáról

Könyvismertetés:

• DOBOS Irma és SCHEUER Gyula újabb vízföldtani tanulmányai

(részletek a PDF-ben)

The Pannonian Stage of the Central Paratethys comprises sediments that were deposited in Lake Pannon and in the coeval fluvial environments during the late Miocene and Pliocene. These deposits are usually deeply buried under Quaternary formations in the plains of the Pannonian Basin, and are exposed only along the basin margins and around mountains located within the basin as a consequence of the latest Miocene to recent basin inversion.

The Mecsek Mountains in SW Hungary represent a Mesozoic basement high that initially emerged from Lake Pannon as an island (11.6–8 Ma), later it was flooded by the lake (8–7 Ma), and finally it was uplifted due to the basin inversion. The sedimentary „apron” that formed around the Mecsek during the 8–7 Ma transgression and the following regression of Lake Pannon is exposed in many outcrops and includes some classical palaeontological sites, such as Árpád (today Pécs-Nagyárpád), Hidas, and Bükkösd. The older Pannonian beds, however, are known only in a few outcrops, among which the sand pit of Pécs–Danitzpuszta is by far the largest and most spectacular.

The Danitzpuszta outcrop in the eastern outskirts of the city of Pécs was first mentioned in the literature in 1937 by I. FERENCZI, and became widely known in 1953 when the Hungarian text-book „Geology of Hungary” by E. VADÁS was published. Pannonian lacustrine layers tilted into vertical position and a plethora of middle to late Miocene vertebrate remains made the outcrop well-known for structural geologists and paleontologists. The lack of biostratigraphic investigations and age data from the lacustrine deposits, however, hindered the temporal interpretation of both the structural and fossil reworking processes.

Therefore, we decided to launch a project for the detailed description and paleontological investigation of the section. Following our request in 2018, the owners of the sand pit made a trench excavated across the crest of the tilted layers, which uncovered the lowermost part of the Pannonian stage as well as the underlying Sarmatian and Badenian stages. The trench, together with the succession exposed in the sand pit, opened an exceptional opportunity not only to solve structural problems, but to conduct detailed sedimentological and paleontological investigations along the thick Neogene sediment succession. A composite sedimentary log, representing 220 m stratigraphic thickness across the Badenian, Sarmatian and Pannonian stages, was assembled and sampled for biostratigraphic studies. The results of this research are presented here, in the 3rd and 4th issues of Földtani Közlöny Volume 151.

In the first paper, SEBE et al. (2021) give a description of the outcrop and of the composite log with the interpretation of the depositional environments. Stratigraphically important algal remnants from the succession are presented in two papers. ĆORIĆ (2021) divides the Sarmatian–Pannonian calcareous nannofossil record into three units and seven subintervals based on the last occurrence of marine forms and appearance of endemic lacustrine species. KRIZMANIĆ et al. (2021) identified a few stratigraphic marker fossils in the largely endemic Pannonian dinoflagellate cyst assemblages. The microfossils of the succession are also treated in two papers. SZUROMI-KORECZ et al. (2021) investigated the middle Miocene (Badenian and Sarmatian) foraminifers and ostracods, and described a freshwater or oligohaline interval within the upper part of the Sarmatian. CSOMA et al. (2021) established the Pannonian ostracod stratigraphy of the succession, and attempted a correlation to the biozones of the magnetostratigraphically dated Beočin succession. Invertebrate macrofossils of the outcrop are presented in the following two papers. DULAI et al. (2021) evaluate the small coral and mollusk fauna of the normal marine Badenien layers. BOTKA et al. (2021) demonstrate that the Pannonian mollusk assemblages follow each other in a unique order within the succession. In the last paleontological paper, SZABÓ et al. (2021) present results on the origin of the mixed vertebrate assemblage by studying Badenian to Pannonian fish remains. The volume is closed by a structural geological paper (SEBE 2021), which integrates the biostratigraphic results into the tectonic studies to date the deformation events.

By all these investigations, the Pécs–Danitzpuszta outcrop qualifies as one of the best-studied Neogene successions in Hungary. Our research identified some specific phenomena, like controversy in marking the Sarmatian/Pannonian boundary when traced by different fossil groups, or the presence of freshwater environments during the late Sarmatian, which well deserve the attention of the international scientific community. The outcrop, one of the rare continuous middle-upper Miocene sections in the Pannonian Basin, offers a unique opportunity for further studies focused on these issues.

The research was mainly funded by NKFIH project PD104937 and the Hungarian– Croatian bilateral project TÉT_16-1-2016-0004 (both with K. SEBE as Principal Investigator) and by NKFIH 116618 (with I. MAGYAR as PI). The owner of the sandpit, Quartz Kft., and personally Béla MOLNÁR, Ernő BÜKI and Gyöngyi SZŐLŐSI are thanked for kindly permitting and actively supporting our work in the large outcrop.

Pécs – Budapest, October 2021.

Krisztina SEBE and Imre MAGYAR
project leaders

A Pécs-danitzpusztai homokbánya az idős pannóniai (felső miocén) üledékek legfontosabb feltárása Magyarország déli felén. 2018-ban árkolás tárta fel az ismert pannon-tavi összlet feküjét egészen a felső badeniig, ezzel mintegy 220 m valódi vastagságban folyamatos rétegsor lett hozzáférhető. Szerkezeti mozgások hatására a középső miocén üledékek és a pannóniai mészmárga nagy része átbuktatott, a mészmárga-homok határ környéke függőleges, majd a pannóniai homokban folyamatosan csökken a rétegdőlés. A feltárt rétegsor 5 m felső badeni (valamikor 13,8-12,6 millió év között lerakódott) mészmárgával és homokos mészkővel (Lajtai Mészkő) kezdődik, amely a Középső- Paratethys normál sótartalmú vizében halmozódott fel, és szublitorális, majd litorális környezetet jelző puhatestűeket tartalmaz. Ezt 8 m vastag, túlnyomórészt ősmaradványmentes homok, kőzetliszt és kavics követi, melynek kora bizonytalan, csak a legalsó aleuritréteg tartalmaz feltehetőleg áthalmozott badeni mikrofaunát. Ez az egység szárazföldi hordalékkúpon vagy annak vízbe nyúló alsó részén rakódhatott le gravitációs üledékfolyásokból. A rákövetkező 7,5 m vastag, mészkő, márga és agyag vékony rétegeinek váltakozásából álló szakasz szublitorális ősmaradványokat tartalmaz, gyors elöntésre utalva. A benne található foraminiferák, ostracodák, puhatestűek és mészvázú nannoplankton alapján az üledéklerakódás a késő szarmatában (valamikor 12,1 és 11,6 millió év között, Kozárdi Formáció), a brakkvízű Paratethysben történt, majd a pannóniai elején folytatódott. Az egyes ősmaradványcsoportok által jelzett határok ugyanakkor nem esnek egybe. A szarmata vége felé néhány rétegben időszakosan csökkent a sótartalom, valószínűleg édesvíz-beáramlás miatt. A pannóniaiban fölfelé a mészmárga válik uralkodóvá, amelybe agyag-, valamint gradált vagy szerkezet nélküli kavics és homok(kő) rétegek települnek. Ezek a kőzetek nyílt, valószínűleg több száz méter mély vízben rakódtak le. Az összesen 64 m vastag mészmárga sorozat a pannóniai korai szakaszában, kb. 11,62 és 10,2 Ma közt keletkezett, és a Pannon-medencében fúrások ezreiből ismert Endrődi Formáció ritka, jól feltárt felszíni előfordulását képviseli. Felette egy 6-7 m vastag, kőzetlisztes márgából és homokból álló átmeneti szakasz után kb. 140 m vastag limonitos, kavicsos homok következik, amely a Békési Formáció Kállai Tagozatával rokonítható. Ennek osztályozottsága és a szemcsék koptatottsága jellemzően gyenge vagy közepes, rétegei méteres vastagságúak, szerkezetmentesek, határukat leginkább a cementáció és a mállás változása mutatja. Nagy mennyiségű, idősebb miocén összletekből áthalmozott ősmaradványt és kavicsot, valamint és valószínűleg sekélyebb vízből származó pannóniai fosszíliákat tartalmaz. Kb. 10,5 és 9,6 Ma közt rakódhatott le durva hordalékú delták gravitációs üledékfolyások által táplált mélyvízi alsó részén.

A pécs-danitzpusztai homokbányában feltárt középső és késő miocén (szarmata és pannóniai) rétegsor 109 mintáján végeztük el mészvázú nannofosszíliák mennyiségi vizsgálatát. A feltárás alsó része, amely a szarmatába sorolható, alacsony diverzitású, normál tengeri együttest tartalmaz, melyben a Calcidiscus leptoporus, Reticulofenestra pseudoum bilicus, Sphenolithus moriformis és a Syracosphaera spp. voltak az uralkodó formák, és amelyben a Didemnidae családba tartozó előgerinchúros zsákállatok (aszcídiák) tűi (Perforocalcinela fusiformis) is előfordulnak. A középső és késő miocén határa, azaz a szarmata/pannóniai határ a normál tengeri mészvázú nannofosszíliák utolsó előfordulásánál húzható meg. A feltárás felső részében az endemikus Isolithus spp. monospecifikus előfordulásával, illetve aszcídiákkal jellemzett intervallumok váltakoznak. A feltárás tetején egy rövid szakaszon gyakoriak a Noelaerhabdaceae családba tartozó endemikus kokkolitok (Bekelithella echinata, Noelaerhabdus bozinovicae, N. jerkovici, Praenoelaerhabdus banatensis). A nannofosszília-együttesek drasztikus változását a szarmata/pannóniai határon a Középső-Paratethys lefűződé sének következtében kialakult környezeti stressz okozta.