Szentgyörgyi Károly emlékezete

Leírás: 

Egy „régi vágású Úriember” emlékezetére

 

Szomorú szívvel emlékezünk szeretett és tisztelt kollégánkra, barátunkra, Dr. Szentgyörgyi Károly geológusra, aki 2022. december 22-én – életének 77. évében - végleg befejezte földi pályafutását. Az olajiparban eltöltött 47 éves munkásságával időtlen értékeket hozott létre mind szakmai, mind emberi vonatkozásban. Kollégaként, az általa vezetett munkacsoportok tagjaként megtiszteltetés volt Vele dolgozni, halk szavait, véleményét, javaslatait mindig nagy figyelem kísérte. Klasszikus műveltsége közismert volt, kollégák, ismerősök nagy szeretettel és tisztelettel beszéltek, beszélnek róla.

Középiskolai tanulmányait a szegedi Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumban, egyetemi éveit - ami megalapozta és meghatározta további pályafutását – a szegedi József Attila Tudományegyetem Természettudományi Karán végezte. Földtudományi szemléletét olyan kiváló tanároktól szerezte, mint Miháltz István, Koch Sándor, Grassely Gyula, Balogh Kálmán, Molnár Béla vagy az olajipar kiemelkedő személyisége: Dank Viktor.

Pályáját 1968-ban terepi fúrási geológusként kezdte, majd a MÁFI terepi üledékföldtani laboratóriumában, később az OKGT Kőolaj- és Földgázbányászati Ipari Kutató Laboratóriumában lett vezető (OGIL később SZKFI), a nyolcvanas kilencvenes évek fordulóján főgeológus. Vezetése alatt születtek olyan eredmények, mint pl. a delta üledékképződés felismerése Algyőn, vagy az első 3D szedimentológiai modellek, melyek megalapozták legnagyobb szénhidrogén mezőnk termelését.

Elévülhetetlen érdemei vannak a miocén sztratigráfia összefoglalása terén, valamint a felső-kréta képződmények kutatásában, különös tekintettel a szenonra. Ezek eredményeit, következtetéseit még sokáig fogjuk használni az Alföld és a Dunántúl medencebeli területein. Meghatározó résztvevője volt mind a Kréta, mind a Miocén Rétegtani Bizottságnak.

1991-től a Külföldi Vállakozási Főosztályon egyike volt azoknak, akik megteremtették, felépítették a MOL „Külföldi Kutatását”, 1995-től a FÁK országok és a Kelet-Európai régió vezetőjeként, vezető szakértőjeként tevékenykedett. Felkészültsége, magabiztossága mellett magas szintű diplomáciai képességekkel rendelkezett, aminek különösen nagy jelentősége van ezekben az országokban. MOL-os életének utolsó aktív tíz évében a Kazahsztáni és Oroszországi kutatási és termelési projektek szakértői csoportjainak vezetőjeként a projektek szakmai felügyelete és irányítása volt a fő feladata. 2015 nyarán vonult nyugállományba. Szakértőként nyugdíjas éveiben is kamatoztatta széles tudását, mindig nagyon igényes volt arra, amit kiadott a kezéből.

Számtalan elismerése közül ki kell emelni Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetését 1982-ben, Bányászati Szolgálati Érdemérmét 1986-ban és a MOL Csoport Életpálya Díját 2007-ben.

Karcsi egyike volt azoknak a „régi vágású” szakembereknek, aki nemcsak maradandót alkotott, nemcsak tanulmányokban, cikkekben, előadásokban mutatta meg tudását, de gondolkodás módjával, megbízhatóságával, csendes szerénységével emberi példát is mutatott.

Végső búcsúja 2023. január 30-án 15 órakor a Fiumei úti sírkert szóróparcellájában lesz.

Emlékét megőrizzük!

Kiss Balázs