VII. Kőzettani és Geokémiai Vándorgyűlés

Leírás: 

Szeptember 22–24. (csütörtök–szombat)
MTA Atommagkutató Intézet, Debrecen, Bem tér 18/C

VII. Kőzettani és Geokémiai Vándorgyűlés

ITT AZ IDŐ!
– a hazai geokronológia múlja, jelene és jövője –



második körlevél hasznos linkekkel

Az on-line jelentkezés itt érhető el.

2016. szeptember 22-24. között immáron hetedszerre kerül megrendezésre a Kőzettani és Geokémiai Vándorgyűlés, a kőzettannal, geokémiával és társtudományaival foglalkozó magyar geológusok legrangosabb szakmai összejövetele. Szakítva az eddigi hagyományokkal, a konferencia második napján nem hagyományos terepgyakorlatra, hanem laborlátogatásokra kerül sor (szigorúan kalapács nélkül), a szervező MTA Atommagkutató Intézet és Isotoptech Kft. laboratóriumaiban. Célunk, hogy az intézetben rejlő – eddig a geológusok számára kevésbé ismert – analitikai, anyagvizsgálati és módszereket bemutassuk és bemutatkozzunk. A terepi program elhagyása lehetőséget teremt a poszterszekció idejének kiterjesztésére és egy elmélyültebb szakmai konzultációra is. Idei plenáris előadásaink – a helyi adottságokra való tekintettel – a geokronológia hazai fejlődésére és az Alföld aljzata megismerésnek új eredményeire fókuszálnak.

Regisztráció:
Regisztrálni elektronikus úton lehet a Magyarhoni Földtani Társulat honlapján (http://www.foldtan.hu). A jelentkezés határideje 2016. július 5. A regisztráció a részvételi díj befizetésével válik véglegessé, aminek határideje 2016. július 5. A részvételi díj befizetésének módjáról hamarosan újabb tájékoztatást küldünk.

A konferencia folyamatosan frissülő hivatalos honlapja: https://indico.atomki.mta.hu/event/3/

Részvételi díj:

A részvételi díj 35.000.- Ft Társulati tagoknak, (Társulaton kívülieknek 42.000.- Ft) ami magába foglalja a 2 éjszakára szóló szállást, a két reggelit és vacsorát, a három ebédet, a kávészünetek ellátását, a rendezési költségeket, a konferenciakötetet. A regisztrációs adatlapon kérjük, jelezzék, hogy milyen címre kérik a számlát kiállítani!
Az intézmények felé történő elszámolás megkönnyítése érdekében a részvételi díjról két számla készül. A számlázási lehetőségek a következők:
1. Szállásdíj: 6.900 Ft/éj+200 Ft (IFA), két éjszakára 14.200 Ft.
a, Díjbekérő kiküldése után díjfizetés a szálloda részére közvetlenül átutalással. A számlát a konferencia végén kapja meg a résztvevő.
b, Fizetés helyben, számla ellenében
c, Fizetés utólag átutalással, számla ellenében.

2. Részvételi díj: 20.800 Ft
Díjbekérő kiküldése után díjfizetés az Isotoptech Zrt. részére. A számlát két példányban, fizetés után, postai úton juttatjuk el a megadott címre.
A részvételi díjat legyenek kedvesek utalják el az
ISOTOPTECH Zrt.
Erste Banknál vezetett
11600006-00000000-17569794 számú számlájára. Kérem az számlázással és a számlaküldéssel kapcsolatos adatokat küldjék el a veresmihaly@isotoptech.hu címre is!
A részvételi díj befizetésének határideje: 2016. július 5. A támogatási lehetőségek szűkössége miatt a konferencián csak az első 60 jelentkező számára tudjuk a 35.000 Ft-os részvételi díjat biztosítani. A később jelentkezőknek a teljes (42.000 Ft-os) díjat vagyunk kénytelenek felszámolni.

Összefoglaló/abstract:
A vándorgyűlés anyagából, a korábbi évek színvonalának megfelelően, igényes kivitelű, színes ábrákat és fotókat is tartalmazó, ISBN számmal ellátott konferencia kötet készül. Az előadások összefoglalóját 4 oldalas formátumban mutatjuk be (ez konferencia-közleménynek számít), ami mellett lehetőség van rövid, 1 oldalas kivonat elkészítésére is.
A formátum letölthető az MFT honlapjáról és a konferencia hivatalos honlapjáról. Kérjük, ezt a sablont használják az abstract összeállítása során! Az ábrákat, táblázatokat egyesével, külön-külön file-ként legyenek szívesek csatolni a sablonban található egy- illetve kéthasábos szélességű téglalapot (magasságát igény szerint méretezve) üresen helyezzék a szövegtestbe oda, ahova a képet, ábrát, táblázatot szánják! Kérjük, ügyeljenek az ábraaláírások, a szövegközi hivatkozások és a hivatkozások jegyzéke formátumára!
A vándorgyűlésen a 15 percesre tervezett előadásokat a szervezők választják ki, ami mellett kiemelt figyelmet szánunk a rövid szóbeli, képes bemutatóval sorra kerülő posztereknek. A bemutatókat értékeljük és a legkiválóbb fiatal szakembert előadói díjban részesítjük.

Ahhoz, hogy a konferencia kötet a vándorgyűlésre készen legyen, kérünk minden részvevőt, hogy összefoglalóját a megadott formátumban, legkésőbb 2016. június 25-ig küldje el a 7kgvgy@gmail.com e-mail címre!

Helyszín:
Debrecen, Atommagkutató Intézet. Az intézet honlapja valamint további segítség a megközelíthetőséghez itt érhető el.  A szállás a Nagyerdő mellett, kellemes zöldöves környezetben, a Postás Üdülő-Hotelben lesz, ahol 2-3-4 ágyas apartmanok várják a résztvevőket reggelivel és welnessrészleggel.
A helyszín megközelítése egyénileg történik, a vendégek autói a Postás Üdülő udvarán parkolhatnak.
Az Atommagkutató Intézet és a szálláshely közötti távolság 850 m, gyalog 10 perc. Akinek ez a távolság gondot jelentene, kérem, előre jelezze e-mailben.

Ízelítő a laborlátogatás programjából:

* Nemesgáz laboratórium I. (K/Ar és Ar/Ar kormeghatározás – Benkó Zsolt)
* Nemesgáz laboratórium II. (Vízkor meghatározás, vulkáni exhalációk nemesgáz összetételének vizsgálata, stb. – Palcsu László)
* AMS laboratórium (Radiokarbon kormeghatározás –Molnár Mihály)
* EMPA Pásztázó proton mikroszonda (nyomelemek vizsgálata, archeometria – Kertész Zsófia)
* LA-ICP-MS (ritkaföldfémek meghatározása, U/Pb kormeghatározás, környezetanalitika – Braun Mihály)
* Új gyorsítócentrum (Tandetron) – Kertész Zsófia


Érdeklődés:
benko.zsolt@atmki.mta.hu, vagy a 7kgvgy@gmail.com e-mail címen.

Szervező Bizottság:
Benkó Zsolt, Palcsu László, Szepesi János, Veres Mihály (Isotoptech Kft.), Braun Mihály, Molnár Mihály, Kertész Zsófia, Pécskay Zoltán

Kiemelt támogatóink:               
Laborexport Kft. Labortechnikai berendezések, műszerek, bútorok forgalmazása, szervizelése, valamint tanácsadás
Grimas Kft. Gépipari anyagvizsgálattal, anyagvizsgálati gépek kereskedelmével foglalkozó cég.
Isotoptech Kft. Környzetanalitikai kutatással és fejlesztéssel foglalkozó cég.