International Symposium on Geofluids, július 7-9.

Leírás: 

Tisztelt Kollégák! 

 

Ezúton szeretném jelezni, hogy három hét múlva, 2021. július 7–9 között rendezzük meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem, az ENeRAG H2020 projekt és a Tóth József és Erzsébet Hidrológia Professzúra által szervezett International Symposium on Geofluids” című  virtuális eseményt. A rendezvényen több mint hetven hazai és nemzetközi előadást hallgathatnak meg, közel harminc ország szakembereitől célzott vízutánpótlás, geotermikus energia, termálvizek, felszínalatti vízáramlási rendszerek, fluidum-kőzet kölcsönhatás és összefüggéseik témakörökben. Mindemellett a szimpóziumon a virtuális tér minden lehetőségét kihasználva kiemelkedő tudományos minőséget és eddig még nem látott újdonságokat kívánunk nyújtani. 

A szimpóziumot megelőző két napban, 2021. július 5-6-án rövidkurzusokat hirdetünk meg, melyre várjuk az érdeklődő hazai PhD hallgatókat és a szakembereket. A PhD hallgatók számára kreditszerzést biztosítunk.

A képzéseket az alábbi témákban rendezzük meg: Numerical simulation of groundwater flow and heat transport processes’ és ‘Hydrochemical modelling with PHREEQC and its application of fluid-rock interaction’. 

A konferenciáról és a rövidkurzusokról bővebb információkat az esemény honlapján találnak. 

 

Az esemény kapcsán június 20-ig még elfogadjuk azon  potenciális céges partnerek jelentkezését, akik a “zöld átmenet” és a “körforgásos gazdaság” kihívásaira választ kívánnak adni és ennek jegyében be kívánnak kapcsolódni a konferencia eseményeibe! A partnerségi ajánlatunkat tartalmazó dokumentum első oldalán tájékozódhat az esemény részleteiről, céljairól és a partnerségi előnyökről. Második oldalon fogalmazzuk meg a konkrét támogatói ajánlatainkat (#1: 1000 EUR, #2: 500 EUR, #3: 300 EUR, #4: INGYENES), melyek közül tudnak választani. A partnerségi ajánlattal kapcsolatban várjuk mielőbbi szíves válaszukat a hidrogeologia@tothprofesszura.elte.hu email címen.  

 

Bízunk benne, hogy köszönthetjük Önöket a szimpózium résztvevői és partnereink között! 

Üdvözlettel, 

Mádlné Dr. Szőnyi Judit 

szimpózium elnök