Megjelent a Földtani Közlöny 150/2 füzete!

Leírás: 

Kedves Tagtársak!

A 150. évfolyam megjelenését ünneplő Földtani Közlöny idei első számával a 150 éves Földtani Intézetet köszöntötte. A következő három számban az elmúlt 150 esztendő geológiai kutatási eredményeinek áttekintésével szeretnénk egész szakmánkat köszönteni. A jubileumi szemlék megírására kiváló kollégák vállalkoztak, akik sajátos látószögből szemelgetnek szakterületük gazdag terméséből. A merítés óriási térben és időben is. A múltbeli kutatási eredmények óhatatlanul tartanak tükröt a jelennek és egyúttal segítenek a jövő kihívásait is felmérnünk.

A szemlék sorában elsőként megismerkedhetünk a dolomitképződés rejtélyeivel. A következő szemle a makroszkópos gerinctelen csoportok tanulmányozásával nyert ismereteket összegzi a paleozoikumtól a negyedidőszakig, szerzőinktől nem idegen módon anekdotákkal fűszerezve. Ezt a törmelékes kőzetek eredetének, diagenezisének és a kapcsolódió archeometria eredményeinek, majd pedig a tágabb térség ércföldtani kutatásai hullámvasútjának áttekintése követi. Végül a transzmissziós elektronmikroszkópia 50 évének személyesebb hangvételű visszatekintése zárja a sort.

A következő szemlék szerzői a nyári szünetben is szorgalmasan dolgoznak, hogy a meglepetés ősszel-télen se maradjon el.

Kedves Olvasóink fogadják kíváncsian, mindenféle szakterületre nyitottan ezt a színes születésnapi gyűjteményt!

További megosztandó örömhírünk, hogy a korábbi évfolyamok tartalma immár 2006-ig elérhető, kereshető a Földtani Közlöny honlapján elérhető Archívumban. A retrospektív feltöltéssel pedig a lista folyamatosan bővül. Ugyancsak újdonság, hogy az Aktuális lapszám és az Archívum mellett elérhetőek a Megjelenés előtt álló közlemények is. Ezzel rendeződik azon közlésre elfogadott tanulmányok sorsa is, melyek az egymás követő tematikus kötetek miatt, vagy egyéb okból nem láthattak napvilágot.

Jó szerencsét!
Sztanó Orsolya főszerkesztő

Elnöki megnyitó Budai Tamás https://bit.ly/30EJJWy

A Magyarhoni Földtani Társulat 2019. évi tevékenysége Főtitkári jelentés Babinszki Edit  https://bit.ly/3eZd6bv

A rejtelmes dolomit Haas János, Hips Kinga https://bit.ly/3hpwsbe

Biosztratigráfiai és gerinctelen őslénytani kutatások a kárpát-pannon térségben Szente István, Főzy István, Magyar Imre https://bit.ly/2Cv5yjz

A törmelékes üledékek és kőzetek petrográfiai vizsgálati eredményei a Kárpát–Pannon térség kutatásában: a magyar kutatók hozzájárulása az elmúlt 150 évben Józsa Sándor, Szakmány György, Miklós Dóra Georgina, Varga Andrea  https://bit.ly/2D2jP6T

Ércföldtan Magyarországon a Földtani Közlöny 150 évének tükrében Földessy János, Molnár Ferenc, Biró Lóránt https://bit.ly/3eQLaX7

Visszapillantás a transzmissziós elektronmikroszkópia (TEM) módszerek ásványtani és földtani alkalmazásának hazai történetére (1970–2020) Dódony István https://bit.ly/3jxgjlJ

Hírek, ismertetések Csernyi Tibor https://bit.ly/2OOUeB2

A Magyarhoni Földtani Társulat 2019. évi rendezvényei Krivánné Horváth Ágnes https://bit.ly/3eRYhau

Megjelenés előtt

Karbonátos konkréciók az alsó-miocén Pétervásárai Homokkő Formációban (Pétervásárai-dombság, Leleszi-völgy): genetikai megfontolások morfológiai és petrográfiai vizsgálatok eredményei alapján Veres Zsolt, Varga Andrea https://bit.ly/2E0PfLt

Szerkesztőségi platformunkon várjuk a Kárpát–Pannon térség földtani felépítésével foglalkozó, vagy ahhoz kapcsolódó tárgyú, eredeti, új tudományos eredményeket tartalmazó közlemények kéziratát. A beküldési felület itt érhető el: http://bit.ly/keziratbekuldes