Dank Viktor Díj

A Magyarhoni Földtani Társulat tiszteleti tagja, Dank Viktor 2012. májusában „a Magyar Földtanért Alapítvány” számlájára 1,000.000 - Ft letétet helyezett azzal a céllal, hogy a Társulat annak hozamait a kimondottan gyakorlati földtant művelő kollégák támogatására és díjazására fordítsa. A letétet tevő kifejezett kérése, hogy a díjhoz sem plakett, sem egyéb érem ne kapcso-lódjon. A díj alapításával, kiadásával kapcsolatos kérdéseket és feladatokat a Társulat Elnöksége 2012. július 5-i, „a Magyar Földtanért Alapítvány” Kuratóriuma 2012. július 5-i ülésén megtárgyalta és a következő együttes határozatot hozta:
1.    A Dank Viktor Díjat (DVD) minden Tisztújító Közgyűlés alkalmával adjuk át.
2.    A Díj odaítélése egy ötfős bizottság jelölése alapján történik, amelyet az elnökség állít fel a Közgyűlés előtt hat hónappal. A bizottság legalább három tagja az ún. versenyszférában dolgozó geológus (vagy azzal egyenértékű oklevéllel rendelkező) szakember legyen. A bizottság elnökét a Társulat Elnöke jelöli ki. A Díj odaítélése a bizottság javaslata alapján az elnökség feladata és joga.
3.    A Díj odaítélése nem kötődhet kizárólag nyomtatásban megjelenő szakmai munkához és nem csak életműért adható ki.
4.    A Díj mértéke a letét hozamától függ, de nem lehet alkalmanként és személyenként 50 000.-Ft-nál kevesebb. Amennyiben a letét hozama lehetővé teszi, úgy az elnökség egyidejűleg több személyt is díjazhat, de nem többet, mint három főt három évenként.
5.    A Díjjal az elnökség a díjazott nevére kiállított oklevelet ad át személyenként.
6.    A Díj alapját képező letétet az Alapítvány kezeli és annak hozadékát az éves elszámolásában külön mutatja ki.
7.    Amennyiben a letét hozama megengedi, úgy az Alapítvány Kuratóriuma abból a gyakorlati földtant művelő geológust, ill. egyetemi hallgatót, doktoranduszt is anyagilag támogathat.

Díjazottak:

2015. Görög Péter
2018. Lux Marcell
2021. Várkonyi Attila
2024.  a díjat nem adták ki