Földtudományos forgatag

Leírás: 

November 12–14. (péntek–vasárnap)

letölthető plakát pdfletölthető plakát jpg

Az idei évben egy év szünet után, ismét megrendezi a Magyarhoni Földtani Társulat a Földtudományos forgatagot bár sajnos/szerencsére on-line formában. A sajnost nem kell részletezni, mindnyájunknak hiányzik már az élő ismeretterjesztés csodája. A szerencsét viszont részletezzük, koncentráljunk inkább arra, ami jó:
•    idén a rendezvény teljesen ingyenes
•    a földrajzi távolság nem akadály (az előadók számára sem, így Csicsek Ákos bányamérnököt Svédországból, míg Bali Enikő geológust Izlandról üdvözölhetjük majd)
•    a létszám korlátlan
Ahhoz, hogy a Forgatag jelleg megmaradjon a három nap alatt több, mint 20 földtudományokhoz kötődő intézet, szervezet és cég munkatársai fogják bemutatni aktuális eredményeik legjavát kerekasztal beszélgetések, előadások és filmek formájában. A játék sem marad el, kvíz és on-line szerepjáték is elérhető lesz. Valamint idén is a Földtudományos forgatagon hirdetjük ki az Év ásványa, Év ősmaradványa és Év ásványkincse programok nyerteseit
.

A kötött programokon kívül kedvükre válogathatnak a playlistbe gyűjtött földtudós és csillagászati témájú filmek közül.

Az előadások, kerekasztal beszélgetések többnyire 45 percesek, és egész órakor kezdődnek. A fennmaradó negyed órában rövidfilmeket vetítünk.

A rendezvény Társulatunk youtube csatornáján lesz követhető, pénteken 8.55-kor kezdünk!!!!:
http://youtube.com/channel/UC-jAVbpR0VPuBlldDZb1MDw/live


Ha kérdése van, írjon nekünk e-mailt!


Az Utazó Planetárium
filmjei

A Bükki Nemzeti
Park filmjei

Az ENGIE filmjei
és fotópályázata


Véres ásványok nyomában
online szerepjáték

filmgyűjtemény

 

 


RÉSZLETES PROGRAM

PÉNTEK

IDŐ

PROGRAM

CÍM

8.55

köszöntő

Dr. M. Tóth Tivadar

9.00

kerekasztal beszélgetés

Világhírű földtani szelvények Magyarországon. Moderátor: Dr. Budai Tamás

9.45

rövidfilm

Drámai földtörténeti események emléke: a csopaki perm–triász határszelvény

 

rövidfilm

Bemutatkozik a Novohrad-Nógrád geopark

10.00

előadás

Macskaköveken a Novohrad-Nógrád geopark területén. Prakfalvi Péter

10.45

rövidfilm

A Ság-hegy. Barangolás egy kihűlt vulkán belsejében

11.00

előadás

Év ásványa, Év ősmaradványa és Év ásványkincse program nyerteseinek eredményhirdetése és bemutatása.  Dr. Virág Attila, Dr. Papp Gábor, Dr. Mindszenty Andrea,

11.45

rövidfilm

Miért legyek Földtudós? Az ELTE oktatói beszélnek hivatásukról

 

rövidfilm

Bemutatkozik a Balaton-felvidéki Nemzeti Park

12.00

előadás

Legendás ősmaradványok. Katona Lajos Tamás, Dr. Gasparik Mihály, Keserű Ildikó

12.45

rövidfilm

Bemutatkozik a Szegedi Tudományegyetem földtudományi képzése

13.00

előadás

Földrengések világszerte és hazánkban – hol mennyire vagyunk biztonságban? Dr. Timár Gábor

13.45

rövidfilm

Bemutatkozik a Babes-Bolyai Tudományegyetem

14.00

előadás

Kozmikus hatások és veszélyek a Földre. Dr. Keresztúri Ákos, Pál Bernadett

14.45

rövidfilm

Mi leszek, ha nagy leszek? A Szegedi Tudományegyetem volt hallgatói beszélnek karrierjükről

15.00

előadás

Mikrobák szerepe a mangán és vasércesedésekben. Dr. Polgári Márta

15.45

rövidfilm

Régi bányák új köntösben   A bányászat jövője

16.00

kerekasztal beszélgetés.

A jövő bányászata - a bányászat jövője. Moderátor: Dr. Földessy János

16.45

rövidfilm

Introducing UNEXUP (2020-2022) - víz alatt működő kutatórobotok a bányászatban, angol nyelvű

17.00

rövidfilm

Az ENGIE projekt - geolányok

17.05

kerekasztal beszélgetés

Utazás a Föld körül, avagy kinek valók a földtudományok? Lányoknak vagy fiúknak?
Beszélgetés a Földről, földtudományokról, családról, álmokról és a valóságról. ENGIE projekt
Moderátor: Dr. Kovács-Kis Viktória

 

SZOMBAT

IDŐ

PROGRAM

CÍM

10.00

rövidfilm

Kisfilm a geotermiáról

10.05

kerekasztal beszélgetés

Magyarország „olaja” a termálvíz – Geotermia. Moderátor: Dr. Szanyi János

10.45

rövidfilm

Dinok a Bakonyban

11.00

kerekasztal beszélgetés

Kőbezárt ősmaradványok. A megismerés nehézségei. Moderátor: Dr. Bodor Emese Réka

11.45

rövidfilm

 A homok, kavics nem a boltban terem" - snap see projekt

12.00

előadás

A kő útja a bányától a pályaszerkezetekig. Kárpáti László

12.45

 

Mesélő kövek Magyarországon - diaporáma

13.00

előadás

Az Országos Kéktúra mesélő kövei. Veres Zsolt

13.45

 

Mesélő kövek Magyarországon - diaporáma

14.00

előadás.

A jövőorientált földalatti energiatárolás egyik lehetséges módszere – avagy a hidrogén megjelenése a földgázban. Mérő Tamás

14.45

rövidfilm

Bemutatkozik a Magyar Honvédség Geoinformációs Szolgálata

15.00

előadás.

A globális zivatartevékenység. Bozóki Tamás

15.25

előadás

Az éghajlatváltozás tudományos kérdései az IPCC Hatodik Jelentése (2021. augusztus) alapján.
Mika János

16.00

előadás

Levegőminőség a mi utcánkban - légszennyező anyagok modellezése és előrejelzése. Lázár Krisztina

16.40

rövidfilm

Budapest barlangjai

16.45

kerekasztal beszélgetés. felvétekről

Gyógyító barlangokról a „Barlangok éve 2021” alkalmából

 

VASÁRNAP

IDŐ

PROGRAM

CÍM

10.00

előadás

Most is mozog a Föld  - A Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium tevékenysége. Czecze Barbara

10.15

előadás

Közép-Európa első Integrált Geodinamikai Állomása: avagy előre jelezhetőek-e a földrengések?
Dr. Kovács István János

11.00

előadás

Vajon mi áramlik a talpunk alatt? A felszín alatti vízáramlásról röviden, egy geofizikus szemüvegén keresztül. Szijártó Márk

 

rövidfilm

Budapest felszín alatti vizei

11.30-12.20

film

Budapest Inferno - A Molnár János barlang titka

12.20-12.45

film

Korhadó múlt-porladó jövő -  Bükkábrányi mocsárciprusok

12.45-13.35

film

Dinoszauruszok és vadászaik

13.35-14.25

film

A természet harmadik országa - Barangolás az ELTE Ásványtárában

14.25

film

Nyolc rövid előadás a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézetből (35 perc)

A programváltoztatás jogát fenntartjuk!