ENGIE projekt – kérjük segítségüket online kérdőívünk kitöltésében, illetve továbbításában!

Kedves Tagtársak, Érdeklődők!

Társulatunk aktívan részt vesz az Európai Innovációs és Technológiai Intézet Nyersanyag-közössége (EIT RawMaterials) által támogatott ENGIE  projektben, melynek célja a  középiskolás (13-18 éves) korú lányok érdeklődésének felkeltése a földtudományok és a hozzá kapcsolódó mérnöki tudományok iránt, annak érdekében, hogy a nemek közötti egyensúly javuljon ezeken a területeken. A projekt 21 európai ország 26 intézményének együttműködésével valósul meg. 2020 januárjában indult, és három évig tart.

Első lépésben elkészültek a kérdőívek a projektben részt vevő országok nyelvén a középiskolás lányok és tanáraik számára a földtudományok iránti érdeklődés felmérésére, illetve a földtan oktatásban elfoglalt szerepére vonatkozóan. A kérdőíveket a svédországi Luleå Műszaki Egyetemen működő kutatócsoport gyűjti. A kitöltött kérdőívek kiértékelésére 2020. áprilisában workshopot rendeznek a projektben résztvevő országok képviselői számára.

A kérdőivek kitöltésének határideje: 2020. május 15.

Online kitölthető kérdőív középiskolások számára                   Online kitölthető kérdőív tanárok számára

A kérdőívek nyomtatott formában is elérhetők társulatunk honlapján!

Kérjük, segítsék munkánkat azzal, hogy eljuttatják az online kitöltés lehetőségének hírét középiskolákba, tanárokhoz, és diákokhoz egyaránt!

A nyomtatott változatban kitöltött kérdőíveket március 26-ig várjuk a Társulat címére!

A projekt során kidolgozzák a tudatosságnövelő stratégiát, és létrehozzák az érdekelt felek nemzetközi együttműködési hálózatát a konkrét tevékenységek végrehajtására. Ezek a tevékenységek családi rendezvényeket, szabadtéri programokat, iskolai tudományos klubokat, bányalátogatásokat, mentori programokat, nemzetközi diák konferenciákat, a földrajz tanárok számára publikációs  lehetőségeket  és oktatási anyagok előállítását foglalják magukba.

Kérjük kísérje figyelemmel az ENGIE projekt támogatásával megvalósuló társulati programjainkat a honlapon!

Tudjon meg többet a projektről az alábbi likre kattintva!

ENGIE – Encouraging Girls to Study Geosciences and Engineering/ Biztassuk a lányokat földtudományi és mérnöki tanulmányok folytatására!

Date

2020 03 06
Expired!

Time

All Day

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. For more information, please read our Data Protection.