21. Magyar Őslénytani Vándorgyűlés – on line jelentkezés 2018. április 30-ig!

21. Magyar Őslénytani Vándorgyűlés
Félixfürdő (Románia), 2018. május 24-26.

on-line jelentkezés

Kedves Kollégák!

 A 2018. évi Magyar Őslénytani Vándorgyűlést a határon túl, a Nagyvárad melletti Félixfürdőn tartjuk május 24–26. között. A rendezvény
helyszíne a félixfürdői Hotel Maros lesz.

A magyar paleontológusok éves találkozójára szeretettel hívunk mindenkit, aki kutatási eredményeit előadás vagy poszter formájában be
kívánja mutatni, és természetesen azokat is, akiket érdekelnek az őslénytani kutatások legfrissebb hazai eredményei.

A program a szokásos módon két előadási napból (csütörtök és szombat) és egy terepbejárásból (péntek) fog állni. Az előadások hosszát idén is
a résztvevők „előadókedve” határozza meg: az előadások számától függően 15-20 perc áll majd rendelkezésre (erről körlevélben küldünk majd
pontosabb információt). Mivel idén tisztújításra kerül sor, ezért a vezetőség fenntartja a jogot, hogy idő szűkében a beküldött előadásokat
előzetes értesítést követően poszterre módosítsa.

A terepbejáráson Nagyvárad környéki neogén képződményeket (Kőalja), Királyhágó melletti kréta hippuriteszes lelőhelyet (Nagyfeketepatak), a
révi jura ammoniteszes lelőhelyet, valamint a betfiai pleisztocén kisgerinces lelőhelyet tervezzük meglátogatni.

Idén is törekedünk arra, hogy a költségeket alacsonyan tartsuk, valamint mindenki számára elfogadható és elszámoltatható számlákat
kapjunk. Hosszas egyeztetést követően az alábbi eredményre jutottunk a szállás és étkezés költségeiről:

Akik számára nem jelent gondot elszámoltatni tételesen a szállást és étkezést, azok a helyszínen összesen 296,5 lejt (ez kb. 20 000 Ft)
fizetnek közvetlenül a szállásadónak. Erről az összegről a szálloda állít ki román nyelvű számlát. Aki nem tagja az MFT-nek, attól további
3000 Ft regisztrációs díjat kérünk, ehhez a jelentkezési lapon kérjük a számlázási cím pontos feltüntetését!

Akik számára ez nem megfelelő, azoknak Őslénytani Vándorgyűlés konferencia részvételről az MFT tud számlát kiállítani, a hazai adókkal
terhelve. Ennek összege tagok esetében 38 000 Ft, nem tagok számára 45 000 Ft.

A kirándulás költségét mindenki számára az NKA állja, a kötet nyomtatását az MBFSZ teszi lehetővé.

Jelentkezni a  rendezvény oldalán található on-line jelentkezési felület kitöltésével lehet.

A végleges jelentkezési és absztrakt leadási határidő: április 30. (hétfő). Az elkésett absztraktokat nem tudjuk elfogadni, azok kimaradnak a kötetből.

A kiemelkedő teljesítményű hallgatók számára meghirdetett pályázat (ingyenes részvételi lehetőség) határidejét meghosszabbítottuk
április 20-ig (péntek).

Valamennyi absztraktot és kirándulásvezetőt Virág Attila vezetőségi tag címére (viragattila.pal@gmail.com) kérjük elküldeni.

Az absztraktok sablonja a rendezvény oldaláról letölthető

Amennyiben bármilyen kérdése van a rendezvénnyel kapcsolatban,
kérjük, forduljon a szakosztály titkárához (Bosnakoff Mariann, e-mail: bosnakoff@yahoo.com), vagy elnökéhez (Magyar Imre, tel: 20-824-7050, e-mail: immagyar@mol.hu).

Minden őslénytan iránt érdeklődőt szeretettel várunk!

Date

2018 04 09
Expired!

Time

All Day

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. For more information, please read our Data Protection.