Kubinyi Ágoston Emléknap május 30.

A salgótarjáni Hagyományőrző Civil Társaság  kezdeményezésére  Nógrád Vármegye Önkormányzata, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Magyar Tudományos Akadémia tisztelettel
meghívja Önt, barátait, ismerőseit a természettudós születésének 225.évfordulója alkalmából rendezett Kubinyi Ágoston Emléknapra, 
melyre 2024. május 30-án (csütörtök) kerül sor két helyszínen, az alábbi programmal
 

I. 14.00 óra, Videfalva (Vidiná), egykori Kubinyi-kastély udvara
   a Magyarhoni Földtani Társulat emléktáblájának megkoszorúzása

II. 15 órától, Losonc, Nógrádi Könyvtár előadói terem, 1. emelet
    (Ulica J. Kármán 2/2, Kármán J. utaca 2/2, a református templommal szembeni saroképület)

Emlékülés:    

Puntigán József (Phoenix Lutetia Polgári Társulás, helytörténész)
     Köszöntő, a Kubinyiak Losoncon

Dr. Bagó József (Nógrád Vármenye Önkormányzatának jegyzője)      
    „Kubinyi Ágoston Nógrád vármegye közigazgatásában”

Debreczeni-Droppán Béla (történész-, levéltáros, főmuzeológus)
    „Kubinyi Ágoston a Magyar Nemzeti Múzeum élén (1843–1869)” 
   
     
Dr. habil Gréczi Zsoldos Enikő (habilitált egyetemi docens, az MTA Miskolci Akadémiai Bizottságának alelnöke,
    Kubinyi Ágoston tudományos tevékenysége

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Date

2024 05 30
Expired!

Time

All Day

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. For more information, please read our Data Protection.