Ásványtani, Kőzettani és Geokémiai Szakosztály

Alapítás éve: 1963.

Az Ásványtani, Kőzettani és Geokémiai Szakosztály az ásványtan, ércteleptan, kőzettan és geokémia, illetve a kapcsolódó tudományágak szakembereinek önkéntes társulása a Magyarhoni Földtani Társulaton belül. (A hazai tudományfejlődés sajátos, de nemzetközileg korántsem egyedülálló vonásaként az agyagásványtannak az MFT-n belül önálló szakosztályi képviselete van.)

A szakosztály célja a fenti tudományterületek új tudományos eredményeinek megismertetése és megvitatása, a szakemberek közti tapasztalatcsere és együttműködés, a szakmai utánpótlás-nevelés előmozdítása, a szakág szervezése és képviselete. A szakosztály elsősorban nyilvános szakülésein (előadóülésein) keresztül törekszik feladatát ellátni. E rendezvények minden érdeklődő előtt nyitva állnak. Az előadóülések mellett időnként vitaülések, ankétok, tanulmányutak, tanfolyamok, iskolák stb. megszervezésére is sor kerül. Rendezvényeinket lehetőség szerint a társszakosztályokkal, illetve más egyesületekkel közösen szervezzük.

Vezetőség 2024-2027.

Elnök: Fehér Béla
Titkár: Bíró Máté
Vezetőségi tagok: Berkesi Márta, Németh Péter, Pósfai Mihály, Raucsikné Varga Andrea, Sági Tamás

Vezetőség 2021-2024.

Elnök: Pál-Molnár Elemér
Titkár: Molnár Kata
Vezetőségi tagok: Berkesi Márta, Harman-Tóth Erzsébet, Molnár Ferenc, Raucsikné Varga Andrea Beáta, Szabó Csaba

Vezetőség 2018-2021.

Elnök: Weiszburg Tamás
Titkár: Tóth Erzsébet
Vezetőségi tagok: Bajnóczí Bernadett, B. Kis Gabriella, Farkas Izabella, Papp Gábor, Zajzon Norbert

Vezetőség 2015-2018.

Elnök: Weiszburg Tamás
Titkár: Tóth Erzsébet
Vezetőségi tagok: Farkas Izabella, Bajnóczí Bernadett, Kristály Ferenc, Váczi Tamás,
Papp Gábor
Póttagok: Zajzon Norbert, Haranginé Lukács Réka

Vezetőség 2012-2015.

Elnök: Szakáll Sándor
Titkár: Cora Ildikó
Vezetőségi tagok: Dódony István, Papp Gábor, Pósfai Mihály, Szabó Csaba, Weiszburg Tamás
Póttagok: Bajnóczi Bernadett, M. Tóth Tivadar

Történet

Az Ásványtan-Geokémiai Szakcsoport az MFT-ben az 1960-as évek elején megkezdődött specializációs hullám során 1963-ban alakult meg Sztrókay Kálmán professzor vezetésével, és 1967 óta működik szakosztályi keretek közt.

Korábbi tisztségviselők

Elnök: Sztrókay Kálmán (1963-1972), Kubovics Imre (1972-1978), Kiss János (1978-1991), Viczián István (1991-2000), Papp Gábor (2000-2006), Weiszburg Tamás (2006-2009), Dobosi Gábor (2009-2012)

Titkár: Kubovics Imre (1963-1972), Vörös István (1972-1975), Bognár László (1975-1978), Szemety Andrea (1978-1981), Gatter István (1981-1991), Papp Gábor (1991-2000), Tóth Erzsébet (2000-2006), Papp Gábor (2006-2012)

Az oldalon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatóban található.