Koch Antal Emlékérem

A Magyarhoni Földtani Társulat elhatározta, hogy Koch Antal (1843–1927), a Társulat volt elnöke és tiszteleti tagja, a kolozsvári Tudományegyetem első ásványtan- és földtanprofesszora, a Budapesti Tudományegyetem Geológiai és Paleontológiai Intézetének vezetője, a nemzetközileg is elismert tudós emlékének megörökítésére, a földtani tudományokban kimagasló eredményekre buzdítás céljából emlékérmet alapít. Az Emlékérem regionális földtani munkák szerzőinek kitüntetése.

AZ EMLÉKÉREM LEÍRÁSA
Az Emlékérem előlapján Koch Antal domborművű képmása látható "KOCH ANTAL 1843 - 1927" körirattal. Hátlapján, középen a geológus emblémát szalagdísz borítja. A szalagdíszre kerül a jutalmazott neve és a jutalmazás időpontja. Az Emlékérem hátlapján felül: "MAGYARHONI FÖLDTANI TÁRSULAT 1848", alul: "MENTE ET MALLEO" felirat található. Az Emlékérem anyaga bronz, átmérője hatvan mm. Alkotója Papp Zoltán szobrászművész, 1969.

AZ EMLÉKÉREM ODAÍTÉLÉSÉNEK FELTÉTELEI
1. Az Emlékérem tudományos közleményként megjelent regionális földtani munkák szerzőinek kitüntetése.   
2. Az Emlékérem odaítélésében csak olyan munka vehető figyelembe, amely kimagasló értékű eredményeket közöl. Összefoglaló műveken kívül értékelhetők nyomtatásban vagy elektronikusan közreadott cikkek, térképművek, atlaszok, térképmagyarázók is. Tankönyvek, jegyzetek nem vehetők figyelembe.
3. Az Emlékérem odaítélése során kiemelten kell értékelni a megelőző 6 év tudományos közleményeit és figyelembe kell venni a jelöltek teljes munkásságát. Az előbbi esetében a határnap a rendes, Tisztújító Közgyűlést megelőző év december 31-e. A munkák figyelembe vételénél a megjelenés éve az irányadó.  Mindazon többszerzős művek is értékelhetők, amelyek megalkotásában a jelölt meghatározó szerepet játszott.  
4. Ha a hat éves időszak áttekintése során az Ajánló Bizottság a feltételeknek megfelelő jelöltet nem talál, az Emlékérem nem adható ki.
5. Az Emlékérem csak a Magyarhoni Földtani Társulat rendes tagjának ítélhető oda.
6. Az Emlékérmet a kiküldött Ajánló Bizottság javaslata alapján a Választmány ítéli oda.
7. Az Emlékérem első kiadási ideje az 1969. évi rendes, Tisztújító Közgyűlés volt. Ezt követően minden harmadik évben, míg 1981-től rendes, Tisztújító Közgyűléseken adják át.
8. Egy alkalommal csak egy Emlékérem adományozható. Az Emlékéremmel egy személy csak egyetlen alkalommal tüntethető ki.

AZ EMLÉKÉREM ODAÍTÉLÉSÉNEK RENDJE
1. A rendes, Tisztújító Közgyűlést megelőzően november 30-áig a Társulat Választmánya héttagú Ajánló Bizottságot kér fel. A Bizottság elnöke a Társulat egyik társelnöke vagy a Választmány egyik tagja. A Bizottság tagjai csak a Társulat rendes tagjai sorából kerülhetnek ki. A Bizottság titkári tisztét a Bizottság elnöke által felkért bizottsági tag tölti be.
2. A Bizottság üléseiről jegyzőkönyvet kell felvenni, melyet a jelenlevők aláírásukkal hitelesítenek.
3. A Bizottság ülése határozatképes, ha azon legalább az elnök és négy tag jelen van. A Bizottság szavazattöbbséggel határoz, a szavazatok egyenlősége esetén az elnök szavazata dönt.
4. A Bizottság maga határozza meg munkamódszerét, munkájába szükség esetén külső szakértőket is bevonhat.
5. Amennyiben valamelyik bizottsági tag neve jelöltként merül fel, a tagot a Bizottság elnöke bizottsági tagsága alól felmenti, és helyette új bizottsági tagot kér fel. Ha az elnök válik jelöltté, úgy elnöki tisztéből a Társulat elnöke - választmányi döntés nélkül - felmenti és helyette új elnököt kér fel.
6. Az Ajánló Bizottság indoklással ellátott javaslatát a rendes, Tisztújító Közgyűlést megelőző Választmányi ülésig terjeszti a Választmány elé. A Bizottság csak egy személyre vonatkozó javaslatot terjeszthet elő.
7. Ha a Választmány az Ajánló Bizottság javaslatát szakmai okok, vagy jelen Szabályzat megsértése miatt elutasítja, akkor a Bizottság felmentésével egyidejűleg új Ajánló Bizottságot kér fel, melynek tagjai csak a Választmány sorából kerülhetnek ki. Ez esetben az új Bizottság az Emlékérem odaítéléséről a Közgyűlés előtt 30 nappal közvetlenül dönt.
8. Az Emlékérem odaítéléséről szóló, a Társulat elnöke és főtitkára által aláírt okiratot az emlékéremmel együtt kell átadni.
9. Az odaítélés indoklása, teljes terjedelmében megjelenik a Földtani Közlönyben.

Jelen szabályzatot a Magyarhoni Földtani Társulat Elnöksége 2020. február 12-én tartott  ülésén fogadta el, ezzel az előző szabályzat hatályát vesztette.

Korábbi díjazottak

1969 Rónai András
1972 Hámor Géza
1975 Szepesházy Kálmán
1978 Kassai Miklós, Nagy Elemér, Nagy István, Bóna József
1981 Jámbor Áron
1986 Bartkó Lajos, Hably Lilla, Kordos László
1991 Raincsákné Kosáry Zsuzsa
1994 Császár Géza
1997 Scharek Péter
2000 Haas János
2003 Budai Tamás, Csillag Gábor
2006 Dudkó Antonyina, Gyalog László, Horváth István
2009 Pelikán Pál, Budai Tamás, Less György
2012 Magyar Imre
2015 Főzy István
2018 Haas János, Budai Tamás, Csontos László, Fodor László, Konrád Gyula, Koroknai Balázs
2021 Tari Gábor
2024 Mártonné Szalay Emőke