Közép- és Észak-Dunántúli Szervezet - Történet

A társulat területi szervezete "Közép-dunántúli Csoport" néven 1961 augusztus 11-én alakult meg Nyirádon. Első elnöke Nemecz Ernő, titkára Vizy Béla volt.

A 90-es évek elejétől a nyersanyagkutatási célú földtani tevékenység helyett egyre erőteljesebben a környezet- és vízföldtani témák kerültek előtérbe a műszaki földtan és a földtani ter mészetvédelem mellett.
A szakmai profil kiszélesedése nem járt együtt az anyagi és erkölcsi támogatás növekedésével. éppen ellenkezoleg. Korábban a nagy iparági szervezetek földtani szolgálatai jelentős szakmai háttérrel és anyagilag is támogatták a Területi Szervezetet.
A 90-es évek végére gyakorlatilag támogató nélkül maradt a Területi Szervezet. Alkalmanként egy-egy cég vagy intézmény gépkocsival, ebéddel "kisegíti" a Társulatot. Ennek ellenére szakmailag sikeres rendezvényeket tudhat maga mögött.
 
Korábbi tisztviselők:    
Év: Tisztség: Név: 
1986 - 1991 Elnök: Kéri János
  Titkár: Kopek Annamária
    Tóth Imre 1986-ban
1991 - ben Kéri János és Kopek Annamária újraválasztva    
1992 - 1994 Elnök: Pataki Attila
  Titkár: Kopek Annamária
1994 - 2007 Elnök: Kneifel Ferenc
  Titkár: Oláh Ibolya